Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-08-14 / 33. szám
* 4M Perceken múlott az élete. Véletlenek játszottak közre, szerencsés véletlenek. Először az, hogy a férje csak legyintett az anyós rosszmájú megjegyzésére, kutya baja, hidd el, megint gyereke lesz, hisz állandóan kamatyoltok ... Legyintett, és rohant az orvosért, mert Ildi, a felesége akkor már vagy egy órája eszméletlenül feküdt a hathónapos Palika mellett. Véletlen volt az is, hogy a falu nyugdíjas orvosa, aki már nehezen jár, az egyszer nem kérdezte, hogy jutok fel hozzátok, hanem szó nélkül felült Imi motorkerékpárjára, és húsz percen belül már a halálsápadt asszonyka pulzusát mérte. — Sósborszeszt, azonnal, és borogatást is gyorsan! Ki tudja, milyen betegséget sejtett, tény, hogy parancsát az anyós és a férj egyszerre ugrottak teljesíteni, és ezáltal mindkettőjük fejében egyszerre derült fény Ildi betegségére. Az asztalfiók, amelyben a család mindennemű gyógyszerkészletét tartották, teljesen üres volt. — Úristen, Imi, megzavarodott a felesé- gedí Ä kórházban aztán — megint csak micsoda véletlen — az osztálytársa, a két hónappal ezelőtt érettségizett egészségügyi nővér ráismert, és amikor a főorvos nem zárta ki a vérátömlesztés eshetőségét sem, ő rohant lélekszakadva a szülészetre, és ott „félreverte a vészharangot.“ Három társával együtt a februárban szült anyák kórlapjait böngészték — ugyanis Ildi februárban itt, ebben a kórházban szült —, és e- gyikilk csakhamar felkiáltott. — Itt van, nullás vércsoport. Negatív RH-faktor. Ildit megmentették. Többszörös vérátömlesztéssel, gyomormosással. Szép történet lenne, ha utánanézhetnénk, ki mindenki remegett az életéért, kik hajtották magukat a végkimerülésig, hogy visszahozzák őt az életbe. EZ NEM ELÉG AZ ÉLETHEZ Sápadt, talán tíz kilót is lefogyott eredeti súlyából. Már jó ideje beszélgetünk közös ismerőseinkről, az iskola tanárairól, akiket ő mint diák, én pedig a hivatásom révén ismerek. Amikor osztálytársairól beszél, egy pillanatra felderül, aztán ismét visszazuhan egy képzelt mélységbe. „Arról“ nem esik köztünk egy szó sem. Lehetek-e elég tapintatos egy olyan emberrel szemben, aki egy hónappal ezelőtt azt hitte, hogy a férjén kívül senki sem szereti, és ez kevés az élethez. Mit tudok róla? Csupán azt, amit egy kórlapba szokás bejegyezni. Tizenkilenc éves, férjezett, egy gyermek édesanyja, foglalkozása: egy e- gészségügyi szakközépiskola negyedikes diákja. Gyomormérgezéssel kezelték a belgyógyászaton. Most itt vagyok náluk, bitorlóm a pici szoba egyetlen székét, itt, ebben a háromszobás családi, házban, amely Ildi anyósáé és amelyben rajtuk kívül még a férje húga és öccse is lakik. A szoba berendezése nagyon egyszerű: egy másfél személyes heverő, divatjamúlt tükrös-üveges pohárszék, egy ruhásszekrény, gyermekágy, járóka, kis kád, a szekrény mögött jól eldugva két szárltókötélen pelenkák. Már az időjárásról beszélgetünk, és én tudom, hogy Ildi kitárulkozásának nyitja a hathónapos kisfiú. Fel is sír harsányan, s mig anyukája felmeleglti a tejet, játszogatok a gyermekkel, és egy egészen együgyű megjegyzést hullajtok el. v — Apja fia ez a gyerek... — A férjem szeme fénye, csak én nem tudom, örüljek-e Palikának. Ogy teszek, mintha nem hallottam volna ezt a megjegyzést, Ildi mégis magyarázkodni kezd. — Három hónapja ismertük egymást, a- míkor tavaly a vakáció alatt teherbe estem. Anyu sirt, jeleneteket rendezett, egyszer ájulást is színlelt, de amikor látta, hogy minden igaz, megpróbált rábeszélni az interrupcióra. Eredménytelenül. Sok i- lyen esetet láttam, a szülészeten több héten át is volt gyakorlatunk, segédkeztünk a terhességmegszakltásoknál és a szüléseknél. Tavaly az osztályon hét hónapon át szinte mozdulatlanul feküdt egy 35 éves asszony, csak Így tudta kihordani a gyermekét, bűnhődve azért, hogy pár évvel azelőtt interrupciőnak vetette magát alá. A tanárok külön is felhívták rá a figyelműn két. Sok héten át én hordtam neki az ágy tálat, sőt még a haját is én mostam meg csavartam fel. Dehogy akartam a sorsán osztoznil Ogy döntöttem, hogy megszülöm a gyerekem, és ezt a döntésemet a fér , jem a legmesszebb menően támogatta. A karácsonyi szünetig jártam iskolába, szilveszterkor házasságot kötöttünk, és mi vei anyuék akkor már hónapok óta nem beszéltek velem, és a sorsomra hagytak, ■de jöttem az anyősékhoz. AZ ANYŐS — Mondtam ennek a heves vérű fiamnak időben, ne hozzon ide olyan menyecskét, akinek nagy a hasa. Milyen asszony — Ildit elűzték, hogy a gőgjükön, amelyet ők becsületnek neveznek, ne essen csorba. Micsoda emberekl A nászasszony vasárnaponként olyan felvetett fejjel megy el itt az ablakunk alatt, mint egy gúnár. Templomba megy a szentem, míg szegény lesz az olyan lányból, aki bedől az első „molesztálásnak“. Ennek is inkább fizetett volna gyermektartást, és akkor most nyugtunk lenne. De hát neki is csak a szája jár. Megígérte százszor is, anyuka, hallgatok a szavára, de került-fordult, és bottal üthettem a nyomát, állandóan az Ildi szoknyáját bújta. S végül el is vette. Jó, megházasodott, rendben van, csak ne jött vol na még a gyerek. Hiszen még őket is ne vélni kell, éretlenek. Tudja, engem nem szeretnek a faluban, azt mondják rólam, hogy csúnyán beszélek, pedig csak az igazat mondom mindig. Gyűlésekre se hívnak, mert tudják, hogy én mindig felszólalok Én vagyok a rossz mindig, de azért nem annyira, hogy kidobjam a gyerekem egy félrelépés miatt. Arról már nem is beszélve, hogy mielőtt Ildi hozzánk jött volna, mire próbálta őt rászedni a kedves nászasszony ... lánya még pelenkamosás közben is azt az átkozott szomatolőgiát bújta. Ki tudja, mi dobog a szíve helyén az ilyen anyának? PELENKAMOSÁS ÉS ÉRETTSÉGI — Osztálytársaim szinte naponta megáll tak nálunk, hozták a híreket tanárokról, a kórház — amely tulajdonképpen a má sodik iskolánk volt — betegeiről, és úgy éreztem, hogy a szülés után sem távolod tam el tőlük. Kész, kidolgozott érettségi tételeket kaptam az osztálytól, csak most utólag tudatosítom a segítségüket, és annál jobban bánt, hogy nem mentem el az érettségire. — Persze más az kismamaként és más anyaként tanulni. A szülés után vagy egy hónapig úgyszólván semmire sem tudtam összpontosítani. Érzékeny voltam, sokat sírtam, segítségre, támaszra volt szükségem, és itt, ebben a házban a férjemen kívül engem senki sem szeretett. Az anyóst zavarta a gyereksírás, a tizenhét éves sógor -nőmet a pelenkaszag. Nem tudtam hová menni. Ha szükségem volt Sunárra, inkább az osztálytársaimmal hozattam. — Mindig úgy szervezem a tennivalókat, hogy kettőre, mire megjönnek az anyósék, minden munkával kész legyek, szabad legyen a fürdőszoba, a konyha. Börtönben élek. Délután, rossz idő esetén ki sem mozdulok a szobámból, vécére is csak este megyek; ha jó idő van, akkor meg kint vagyunk Palikával a faluban, igyekszünk minél kevesebbet zavarni a család megszokott életét. Sokan készpénznek vennék a sorsomat, én elvesztettem a lábam alól a talajt. Nem ilyennek képzeltem az életem! A TIZENHÉT ÉVES SÖGORNÖ — Befogadtuk őt; igaz, nem tárt karokkal, de azért tetőt adtunk a feje fölé. Az én leányszobámat lakják, mi meg itt szűkösködünk anyuval és az öcsémmel egy szobában. — Mióta itt vannak, a lakás tele van pisiszaggal. Itt egy elhullajtott szaros pelenka, amott egy kis rékli, a konyhában meg minden lábasban lekozmált babadara. És ha egy kicsit magnózunk, a bátyám máris lepisszeg bennünket, csendesebben. Palika alszik. — Ildi nem ment el az érettségi vizsgára, pedig sokat tanult. Épeszű ez a teremtés, mondja?! Aztán a gyógyszerfalás. Kire akart ráijeszteni? Nincs időnk dédelgetni őt. Befogadtuk a családba, egy tálból eszik velünk, mit akar még? Többet mi sem kapunk az anyutól. Én, az egyszerű inaslány sokkal több talpraesettséget vártam el egy középiskolástól. És több felelősségérzetet is. Mert a gyógyszerfaláshoz nem kell bátorság. Ha meg komolyan gondolta, akkor mekkora bűnt vitt volna magával: itthagyta volna ezt az aranyos csöppséget. JÓ LENNE VIDÁMNAK LENNI — A férjem szeretné, ha mindig vidám lennék. Reggel, amikor munkába megy, megígérem neki, majd énekelgetek, hogy ne legyek egyedül, aztán délutánra, mire megjön, a reggeli vidámságomból semmi sem marad. Pedig szeretnék neki örömet szerezni, nagy adósa vagyok, sokat tűr miattam, nem tudom, meddig tud ellenállni anyósomék ingerlésének, ha bennem sem lesz támasza. — Traktoros itt a szövetkezetben, nagyon jól keres, és mindene a tervezgetés. De hát a jövőről is csak akkor jó beszélgetni, ha nem kilátástalan. — Az utóbbi időben nagyon sokat beszélgettünk a , jövőnkről. Már arra is gondoltunk, hogy elköltözünk egy olyan helyre, ahol ha fnunkát vállalunk, lakást is adnak. De erről csak akkor lehet szó, ha Palika legalább kétéves lesz. Közben itt, a faluban is megüresedett egy öreg házikó, pár koronáért eladó, voltunk is megnézni, és Imi azt mondja, megérné rendbe tenni. Szívesebben má'radnék itt a faluban, hiszen így az iskola közvelten közelében talán könnyebben leérettségizhetnék, és ... Itt élnek a szüleim is. DRÁGA TANULSÁG Életet adni nem nehéz. Csakhogy a gyerek neveléséhez, a nyu godt családi élet kialakításához sokkal több erő kell, mint mondjuk egy érettségihez. Sok fiatal házas első közös napjaitól összkomfortban él, de még többen az Ildiék- hez hasonlóan szerény körülmények között A sikeres érettségi, a jobb lakáskörülmé nyék hozzájárulhatnak a boldog családi é- lethez, de nem lehetnek alapjai. Azokat. csak ketten, férj és feleség közösen tehe tik le. Ildi elesett a nyílegyenes úton; a szaka dék is, amelyből kisegítették, csak az ő képzeletében mély. Férjét, aki vele egyidős eddig szándékosan nem idéztem, de sze retném, ha az Ildihez hasonló sorsúak tud nák, ki az, akire kétségbeesésükben első sorban számíthatnak: — Ildi a saját élete kockáztatásával és a ml aggodalmunk árán próbált tanulni. Túl drága iskola volt, de megérte. Éledezni kezd benne a feleség, az anya, vége a királykisasszonyságnak, és ez jó! ZÁCSEK ERZSÉBET
