Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-08-07 / 32. szám
Felberregett a telefon. Will Borne felügyelő felkapta a kagylót, és amíg hallgatta az ismeretlen beszélőt, a város térképét tanulmányozta. Épp az előbb döntöttünk úgy, hogy a szolgálat leteltéig lejátszunk egy-két kártyapartit, most azonban éreztem, ebből már nem lesz semmi. — Igen, azonnal indulunk — mondta a felügyeld végül, és lecsapta a kagylót. — Mi az már megint? — kérdeztem idegesen. — Gyilkosság. Egy hulla egy ivó előtt. — Nyomok? Szemtanúk? Gyanúsítottak? —- Három férfi, egy pisztoly ujjlenyomat nélkül, más semmi. Nos, indulhatunk — mondta, s nyögve felemelkedett székéből. — Az ördögbe is, pedig most r£d vertem volna, érzem, hogy a lapjárás nekem kedvez — morogtam kedvetlenül, és utána masíroztam. Az ivóban — két őrszem társaságában — három férfi tartózkodott. Az egyik fiatal volt, haja vörös, arca szeplős, szeme körül apró ráncok. Trikó, piszkos nadrág volt rajta, egy pontba bámult mereven. Mellette egy magas, erős, sokkal idősebb férfi ácsorgóit. Kopasz fejebúbján egy-két ősz hajszál búslakodott csupán. Nadrágszára felgyűrve, alóla óriást ócska cipő kandikált ki. A harmadik férfi sötét szemüveget viselt, arca fényesre borotválva. Jobb kezében fehér botot tartott, kabátjára biztostűvel ócska pléhdoboz volt felerősítve, benne néhány nyomorúságos aprópénz csörgött. Másik kezében doboz, benne ceruzák. Az ügyeletes rendőr úgy vélte, hármuk közül az egyik lehet a gyilkos. Csak ki kell deríteni, hogy melyik. Borne felügyelő végignézett rajtuk, aztán elsőnek a feltúrt nadrágú férfihoz fordult: — Neve, foglalkozása? — Az enyém ez az ivó — mondta a férfi sapkáját gyürö- getve. — Higgye el, csak bajnak van, mondhatoml Ma este, mint mindig, a söntés mellett álldogáltam. Ketten voltak benn, ez a fiatalember — mutatott a vörös hajúra — és az áldozat. — Ismerte korábbról a meggyilkoltat? — kérdezte a felügyelő. — Nem, most járt itt először nálam. De sok pénze volt. Ahányszor rendelt, mindig előhalászta pénztárcáját. Degeszre volt tömve. — S aztán mi volt, ki ment el elsőnek? — türelmetlenkedett a felügyelő. — A fiatalember. Fizetett, és az oldalkijáraton át távozott. — Es az áldozat? — Nem sokkal később elment ö is, de a főbejáraton, amely a forgalmas utcára nyílik... Aztán lövést hallottam a mellékutcából. Kirohantam, ott találtam ezt a fiatalembert, és feltartóztattam, amíg a rendőr járőr ideért. A sarkon ez a vak állt. — Hát akkor mondja el ő, hogy mit tud. — Roland <Bruce-nak hívnak — mondta a kérdezett —, és igen keveset mondhatok. Látni nem látok, csak a lövést hallottam, s utána futó léptek kopogását. Betessékeltek ide tanúnak, pedig többet úgyse mondhatok ... — Hol volt, amikor a lövés eldördült? Monique Starr: — Itt a mellékutca közelében ... — Véleménye szerint mi történt? — Hát valaki lőtt a mellékutcában, aztán futni kezdett. Amikor megpillantott% nyilván alaposan meg is ijedhetett tőlem... — Kérdezhetek még egy-két dolgot, uram? — Csak tessék, ha érdekli.,, — Gyakran jár errefelé, a bár körül? — Igen, a közelben lakom, tehát minden este errefelé visz az utam. — Mióta nem lát? — Hat éve. A munkahelyemen szerencsétlenség ért. A járadékom igen alacsony, ezért vagy már öt éve ceruzát árulok az utcákon. Igen kellemetlenül éreztem magam. Mi az ördögnek faggatja a felügyelő ezt a szerencsétlen flótást? Ahelyett, hogy inkább a fiatalemberrel törődne. A felügyelő mintha csak olvasott volna a gondolataiban, a vörös hajúhoz fordult, s őt kérdezte ki. — foe Baker a nevem — mondta a fiatalember. — Néhány pohárkával felhajtottam, aztán kimentem a mellékutcába. A közelben lakom. Alighogy kiléptem, lövést hallottam. A földre vetettem magam, aztán összeszedtem az erőmet, és futni kezdtem. — Miért vetette a földre magát? — Amikor a hadseregben voltam, egy robbanásban légnyomás ért. Azóta félek, s azonnal a földre fekszem, ha ilyesmit hallok... — Értem — bólintott részvétteli hangon a felügyelő. —‘ S mi történt utána? — Kirohantam a mellékutcából, és akkor a bártulaj elkapott. — De mit csináltál a lövés előtt, mi?! — kiáltott rá habzó szájjal a tulajdonos. — Semmit, mondtam már — vont vállat a fiatalember, mint aki beletörődött, hogy úgysem hisznek neki. — Hazudsz! — mondta a bártulajdonos. — Rám szeretnéd kenni a gyilkosságot, mi? Csak valid be szépen, hogy te rejtetted a fegyvert a szemeteskannába, ide a bárom elél — Fölöslegesen fárasztja magát, uram — szakította félbe a szóáradatot a felügyelő. — Nem a fiatalember volt a gyilkos, hanem Roland Bruce — mutatott a vakra. Az illető állapotához képest cseppet sem illő fürgeséggel felpattant, és az ajtó felé iramodott. Az egyik rendőr azonban még idejében elkapta. — Na, visszamehetünk kártyázni — mondta utána a főnök halálos nyugalommal. — Rendben, okostóni — mondtam töprengve —, de honnan tudod, hogy a vak volt a tettes? — Mert láttam, hogy nem vak, csak tetteti magát. — Honnan? — A botjáról. A fehér bot tiszta volt, hibátlan, egy karcolás sem volt rajta. A világtalanoknak azért van szükségük botra, hogy állandóan tapogassák maguk előtt az utat. Mindent megkopogtatnak, mindennek nekiütik s lehorzsolják. Ezen a boton azonban nem volt karcolás, nyilvánvaló volt tehát, hogy a gazdája látja az utat. S nemcsak azt látta, hanem a bár üvegén keresztül azt is, hogy a vendég pénztárcája tele van pénzzel. Amikor a vendég távozott, rálőtt, majd a mellékutca felé indult. Onnan azonban a fiatalember % futott feléje, nem volt hát más választása: a fegyvert gyorsan a szemeteskannába rejtette, s utána megjátszotta a vakot, amíg a rendőrség megérkezett. — Ha azonban észrevetted, hogy a fickó lát, mi az ördögnek faggattad mind a hármat olyan sokáig? — mérgelődtem. — Mert az emberek megszokták, hogy a rendőrség hosszú kihallgatásokkal szolgálja meg a fizetését... Hát ezért. 3S3K3E2 A Tribünön mindenki ordít. Üvölt az Állóhely Is. Még senki sem tudja, miért ordít, miért fütyül, miért verik a kolompokat. Nagy I. megáll elöl, meg se moccan. Lehorgonyozott. Fokozatosan esett vissza. Ügy hajtott a mérkőzés elején, mint egy félőrült. Akkor nagyon akart. Most már mióta csak álldogál. De én most már tisztában vagyok mindennel; Nyerni kell! Meg kell nyernünk ezt a meccsed Itt kell megdögíenünk a pályán, ha nem győzünkl Észbontó az ordításí Szörnyű, hogy ebben a csapatban nincs két ember, aki egyszerre gon» dolná ugyanazt. Megy a szekerük úgy, ahogy mindig ránt rajta egyet valaki. Aztán a másik áll le. Ha most mindenki ezt érezné, amit én, még mindig gólokkal nyerhetnénk meg a meccset! A két partjelző áll, most nem kérdezi meg őket a játékvezető. Goídmayer egyik karjával Lévyre támaszkodik, a másik karja Sanyi» gyúró vállán. Mi lehet Goldmayerrel? Nem fog tudni visszajönni a pályára? De hisz még várnia kellene! Még nem lehet hatása a Lévy doktor injekcióján nak..„ Ha ma élnének zsoltárszerzők, az ideillő zsoltárokat most mindenki énekelné... A zsoltárt éneklő embereket nem lehet, nem szabad be- csapni! Ne Kardos jöjjön hátra. Ne jöjjön hátra senki. A félpályánál megakasztunk mindent. „Jani, Zoltán, húzzátok le a rolót! Jani, az istenit neki, már te sem káromkodsz? Srácok, nyernünk kell!“ Ha ezt éreztem volna már a meccs elején isi Ezt kellene valahogy beleszuggerálni mindenkibe. Amit most érzek,.. Megyünk majd le a pályáról... És akokr ordít mind a tizenötezer ember! Leroskadunk majd az öltözőbe a padra. Ez gyönyörű volt. Ez szép volt! Ezt megnyertük! „Gyerünk előre, fiúk!“ „Fiúk, a jó anyánkat! Mutassuk meg már mi is egyszer! Hadd forrjon mindenkiben a vér ott a Tribünön és az Állóhelyeken mindenkiben, aki minket néz ...“ „Volt itt egyszer egy csapat, és játszott az itt egyszer egy meccset. Nyolcvan percig nem tudtak gólt rúgni... Srácok, aki most nem döglik meg a másikért...!“ 79. perc 80. perc Nagy II. odamegy, és elrúgja a labdát a tizenegyes pontról. Szandál rohan a labda után, leteszik, kigurítja Furkőnak. A bírót körülveszi az egész csapat. Goldmayer Lévy doktorra támaszkodva biceg az öltöző felé. Ez az őrült nem akar tovább Játszani. Ez lehetetlen! Ez nem igaz! Már csak kilencen vagyunk... A Tribünön, az Állóhelyen senki sem tudja, mi a helyzet a pályán. És mi sem tudjuk, hogy mi van Goldmayerrel# Ö az első, aki eliszkol a süllyedő hajóról? Bicegve, másra támaszkod» va! Vagy ő a legokosabb zsugás, akinek több esze van, mint az egész csa» patnak? ö az, aki leghamajább észrevette, hogy nincs mit tenni! Meg» adja a bíró a tizenegyest, vége mindennek... És az is lehet, hogy csakugyan sérült. Goídmayer mindig is sérülékeny játékos volt. Nem adta meg a tizenegyest! Nem tizenégyesT Sanyigyúrő lerohan az öltözőbe Goídmayer után. „Vétlen kezezésí“ Int, hogy végezzék el a kirúgást. Odamegyek a bíró mellé. „Köszönöm szépen, játékvezető sporttárs.“ „Maga csak ne köszöngessen itt nekem semmit!“ Nem tudom, ezzel nem csináltam-e valami nagy ostobaságot. Goídmayer nem jön vissza. „Nem baj, fiúk ... most húzzuk meg!“ Eggyel többen vannak. Ezt a meccset ma éppen annyiszor vesztettük el, ahányszor meg is nyerhettük volna! Most bele mindent! Elcsendesedik a Tribün, az Állóhely. Aztán mint egy nagy, mennyel fohász: „Mindent belel Mindent bele!" Az utolsó nagy nekirugaszkodások ... Imádkoznom kellene! Már teljesen meg vagyok veszve. Fogadni mer» nék, hogy most a nézőtéren több ezren Imádkoznak. Van isten az égben. Medvés egyedül indul kapura. Nem követi senki. Boldizsár ugratta ki, egy külsővel nyesett labdát tett elé. Mint a kifli, olyan volt a labda útja. Hogy tud ez a Boldizsár nyesni. Talán, ha akarná, vissza is szállna hozzá a labda, mint a bumeráng. Medvés egyedül. „Tedd magad elé. Ne hagyd már, hogy pattogjon?“ Egyszerre indul, be rá szélről mind a két hátvéd... „Medvés! Ne csapj össze velük! Most tedd ki Forgátsnak szélre!“ Viszi a labdát. Lelassul. Utolérik. Borzasztó. Ahogy nem tudott a labdával bánni három évvel ezelőtt, amikor ide lőtt, éppen úgy nem tud m,ost sem ... Naponta kétszer edzünk ... hétről hétre, hónapszám ... Nem tud elmenni egy földön vezetett labdával. Meg kell őrülni... Miért nem adta ki Forgátsnak szélre? Tíz méteres körzetben egy ember nem állt For- gáts mellett. Nem mert felnézni. Félt, hogy amíg felnéz, elveszik tőle a labdát, vagy elveszti felette az uralmát. Milyen hamar beletörődtek, hogy nem adta meg nekik a bíró azt a ti» zenegyest. A középhátvéd akarta rúgni. Ezen a bírón nem lehet eligazodni... Ismert játékvezető. De amit ma itt csinál . .. Megkavar mindent. Nem állította ki Nagy Il-őt, amikor megrúgta azt a kis jobbszélsőt, mert agyonütötte Bigét. Goldmayert sem ... Kétszer tisztán belerúgott a hátvédjébe. Ott sem volt a labda. Goídmayer az öltözőben. Neki hiába ordítoznának. Minket meg nem akarnak bántani. Még a pályán vagyunk, még csinálhatunk valamit.,. A Mester a kispadon. „Gyere fel a Tribünre, aztán innen nézd meg magad!“ „Ökröt vezessél te, ne futballmeccset!" „Miért nem mentél el tavaly az NB I-be, te lüké!“ Guszti nagyon megijesztett bennünket a bíróval. Azt mondta ő tud róla minden ... Ami biztos, az biztos, meccs előtt a játékvezetői öltözőben lévő hűtő- cwikr-énvHe hetett eev üveg bort meg egy üveg ásványvizet.
