Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-08-07 / 32. szám
2 ! $ KOMMENTÁRUNK NEMCSAK A BÁNYÁSZOKON MÜLIK Az észak-csehországi kerületről hallva az utóbbi é- vekben elsősorban a szén vagy a szénellátással és az energiaigénnyel kapcsolatos kérdések jutnak az eszünk* be. Ebben része van az elmült tél energianehézségeinek és az ezt kísérő „szénszünetnek“ is, de elsősorban a hazai szén- és energiatermelésben elfoglalt helyének. Az Észak-csehországi Barnaszénmedencében bányásszák ugyanis a hazai bányákból a felszínre kerülő teljes szénmennyiség hatvan százalékát. Idén egészen pontosan 68 millió tonna szenet kell fejteniük a szénkörzet bányászainak. Ezen kívül itt, a bányakörzetben termelődik a teljes hazai energiaigény 37 százaléka ... A szénkörzetre elsősorban a külszíni fejtés a jellemző, bár a mélységi szénfejtés is számottevő, hiszen idén is például annyi lesz — 6 millió tonna —, mint amennyit a hatodik ötéves tervidőszak végére Szlovákia összes bányáiban termelni kell. így nem csoda, ha az észak-csehországi bányászok az érdeklődés középpontjába kerültek. A bányakonszern csaknem 41 ezer dolgozója jóval többet termel annál, mint ahogy azt a hagyományos bányászati módok ismeretében valaki elképzelhetné. A korszerű külszíni nagybányák korszerű technológiát igényelnek. Itt van például a KU-800-as óriáskotrógép, nemcsak métereire illik a jelző — magassága 52 méter, hossza 145 méter —, teljesítménye 12 ezer ember megfeszített izotnmunkáján Is túltesz. És ennél nagyobb teljesítményű kotrógépek is vannak ... Korszerű technológiákat említettem, ez pedig korszerű — és mflködö — gépeket igényel- Már az eddig elmondottakból Is következtetni lehet arra, hogy mit is jelenthet, ha egy ilyen nagy teljesítményű gép elromlik, márpedig ez nem is ritkaság. Ezek az óriásgépek nem képesek huzamosabb Ideig napi 18 órai üzemelésre. Vagy nagyon gyakran meghibásodnak, és néha 2-3 hónapig is eltart a javítás. így aztán átlagosan csak 30 százalékra (!) tudják őket a bánya körzetben kihasználni. Csak a kotrógépeket említettük, de a külszíni szénfejtést technológiai egységek végzik, s ezek kotrógépekből, szállítószalag-rendszerekből (hossza néha több kilométer is lehet) és tömedékelőgépekből állnak, tehát a meghibásodás veszélye még fokozottabb. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy az Észak-csehországi Barnaszénmedencében a napi széntermelésnek 200-220 ezer tonnának kell lennie, akkor nem nehéz megállapítani azt sem. hogy mivel jár egy-egy nagy teljesítményű gépóriás kiesése. De nemcsak ez gátolja a szénfejtés növelését. Sok esetben az egyes nagyfogyasztók nem gondoskodnak idejében a megfelelő szénkészletek biztosításáról, a szénmedence készletei pedig túlnőnek a tárolási lehe tőségeken, és csökkentett iramban lehet csak fejteni. Most a második negyedévben negyedmillió tonnával fejthettek volna többet, de éppen tárolási, szállítási nehézségek miatt nem tehették. így aztán még mintegy 120 ezer tonna adósságuk maradt a tervvel szemben, amely még mindig a téli nehézségekből ered. Pusztán a felsoroltakból is látható, hogy a kitermelt szén mennyisége nem kizárólag a bányászoktól függ, hiszen az Észak-csehországi Barnaszénmedencében már évek óta nincs ünnep a bányászok számára, akkor is dolgoznak. így joggal elvárhatják azt is, hogy akik segíteni tudnának, segítsenek is becsülettel. A téli energetikai „nyugalmat“ nyáron kell — és le- hét is — megalapozni.______________MÉSZÁROS )ANOS | HOLNAPTÓL A RYSYRE Holnap, augusztus 8-án ismét fiatalokkal népesül be a tátraiomnici Eurocamp. A SZISZ Szlovákiai Központi Bizottsága immár huszonharmadszor rendezi meg a Rysy csücs megmászáséval egyebekötött nemzetközi lfjüságl turlstata- lálkozót. Mint Ismeretes, a találkozó szép hagyományt ápol. Hatvanhat évvel ezelőtt Vlagyimir lljics Lenin poroninl száműzetése alatt a lengyel oldalról megmászta a csúcsot. Huszonhárom éve a szeretet és hála jeléül ifjúsági szövetségünk tagjai is minden évben felmásznak a csúcsra. Az előkészületekről Helmut V á c h a, a SZISZ SZKB titkára tájékoztatta az újságírókat. Bevezetőben elmondta, hogy az idei találkozó a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulójának jegyében zajlik. Ennek megfelelően minden nap beszélgetésekre kerül sor a felkelés közvetlen résztvevőivel. Ugyancsak a közelmúltban emlékeztünk meg az Ifjúság! Vasútvonal befejezésének 30. évfordulójáról. A találkozó résztvevői közá ellátogatnak a vasútvonal építői is, hogy beszéljenek, ifjúsági mozgalmunk egyik legnagyszerűbb vállalkozásáról. A találkozó ünnepélyes megnyitására este 18 órakor kerti! sor. A megnyitón a CSKP KB küldöttségét Peter Colotka, a KB tagja, az SZSZK kormányénak elnöke vezeti, a SZISZ KB küldöttségét Michal Zozulák, a KB alelnöke és a Szlovákiai Központi Bizottság elnöke vezeti. A kát küldöttség tagjai holnap koszorút helyeznek el a Rysy csúcsán, Vlagyimir lljics Lenin emléktáblája előtt. Az idén a vendégekkel együtt mintegy 5300 ember ves2 részt a találkozón, Naponta mintegy ezerhétszázan másznak fel a csúcsra. A többiek társadalmi munkában a környezetet szépítik. A rögtönzött sportversenyek mellett a SZISZ SZKB ismét megrendezi a tájékozódási futóversenyt a köztársasági elnök vándorserlegéért. A találkozó résztvevői teljesíthetik továbbá a PPOV és a BPPOV rátermettség! jelvényszerző verseny feltételeit. Esténként kultúrműsorral szórakoztatják az érdeklődőket. Fellépnek többek között JifI Stedroü és a Planety együttes, a Varlace együttes, továbbá a martini politikai dalfesztivál résztvevői és a nálunk tanuló latin-amerikai diákok együttesel és szólistái. A szabadtéri színpadon diszkózenével az Ismert szlovák lemezlovas, Feró Labuda szórakoztatja majd á közőn-éeei. fpll Hosszú sarukban kígyóznak a fiatalok a csúcs felé. Bogdány felvétele A versenyben álló kombájnosok csoportja. KÉT ZÁPOR Közön Ani zrno Németh Laci, az egyik legjobb fiatal kombájnos. Vörös György, a cstltzkózi egyesített fOldmüvesszövetkezet fiatal főagronómusa régt SZISZ- funkcionárius. Az utóbbi időben azonban nafmi kevés idefe iut a szervezeti munkára. Nem csoda, akkora szövetkezet növénytermesztésének irányítása, mint a csiUzközt, egész embert követel. Sőt, abból ts a legrátermettebbet. olyat, mint 0. Az utóbbi napokban különösen elfoglalt volt. Mert bármennyire is könnyű ma már a nagy teljesítményű gépekkel (íz aratás, ha olyan szeszélyes időjárás gátolja a munkát, mint az Idén, az embert folyton gyötri a nyugtalanság. Mire a faluba értünk, akkor is éppen egy múló zápor vonult el a balonyi határ felett. Kisvártatva kisütött a nap, de ez a kis közjáték elég volt ahhoz, hogy egy órára leáll fanok a gépek. — Bosszantó dolog — mondja az agronómus. — Normális körülmények között már rég megettük volna azt az 1037 hektár búzát és a 475 hektár árpát. Tizenhárom saját és tizenkét vendégkombájnnal aratunk. Morvaországból jöttek, az opa- vat gépállomásról és a zboro- otcet szövetkezetből. Különben Vörös György le sem tagadhatná, hogy valamikor, nem is olyan régen sokat dolgozott az ifjúságt szövetségben. Az Idén is úgy intézte a dolgokat, hogy minden harminc éven aluli fiatal kombájnos és a termést szállttá járművezető benevezett a SZISZ aratóversenyébe. És ezek a fiatalok, Németh László, Bárányát László, Kósa Lajos, Cirák László, Zalka Lajos, Kovács László, Sárközt László, Ollári Zoltán, Sebő Dénes és Szakái Rudolf kt is tettek magukért. Pár nappal az aratás befejezése előtt már 70—75 hektár volt a teljesítménylapjukon. — Kell ez a verseny — mondja az agronómus. — A fiatalok szeretnek mindenben versengeni, és az egészséges versenyszellem fokozza a teljesítményüket. A kényszerpihenő alatt egy kis ünnepély is volt a mezőn. Varga Márta, a SZISZ dunaszerdahelyl fDunajská StradóJ jó* rási bizottságának dolgozója a szövetség aratóoersenyének emblémájával díszített trikókat osztott ki a kombájnosoknak. Rögtön fel is húzták magukra, és azzal évődtek, hogy tlen trikóban nem illik katonát hagyni. A fiatalabbak kedvéért természetesen azt Is el kellett mondani, hogy mt az a katona. Így nevezték régen azokat a kalászokat, amelyek a rossz kaszás után lábon maradták. A katonás tarlót minden kaszás restellte, de nyilván így vannak ezzel a kombájnosok is. Igaz, hogy utánuk nem maradt katona. Egyikük a legfiatalabbat ugratta: — Ebben a trikóban egész biztos csípnek majd a morva menyecskék. Mert azóta már Morvaországban vágják a gabonát. P. L ÜGYESSÉGI VERSENY FÜRGE UJJAKRA ÉS ÍRÓGÉPRE Csóka Eleonóra A Nagymegyeri (Calovo) Közgazdasági Középiskola a vakáció ellenére valóságos hangyabolyhoz hasonlított ezen a napon. A szokatlan sürgés-forgás abból származott, hogy a SZISZ dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járási bizottsága Itt rendezte meg gépírásban a ZENIT mozgalom ügyességi versenyét. Ezek a versenyek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és hozzájárulnak a szakmai szeretet és büszkeség elmélyítéséhez. Az idén szokatlanul szigorú zsűri előtt tettek próbát a verseny résztvevői. Tagjai között ott volt Anna Vavrová cseh szlovák válogatott is. A lányok és asszonyok azonban nem vallottak szégyent. Végül a válogatott gépírónő is kénytelen volt beismerni, hogy a benevezettek rendkívül jól Írnak. Két kategóriában rendeztek versenyt. Az elsőben a közép- iskolások indultak. Ha nem számítjuk, hogy a győzelmet Mar- kovics Alica, a helyi közgazdasági középiskola tanulója szerezte meg, akkor a verseny a dunaszerdahelyi Mezőgazda- sági Műszaki Középiskola nagy erkölcsi sikerével zárult. A második, harmadik és további helyeken a mezőgazdasági iskola tanulói végeztek, sőt a dolgozó nők kategóriájának második és harmadik helyezettje Is ebből az iskolából került ki. Közös vonásuk, hogy mindannyian úgyszólván szenvedélyesen szeretik a gépírást. Herdics Ica, a középiskolások kategóriájának második helyezettje például otthon is gyakorol. Tóth Csilla, aki harmadik lett, valamikor zongorázni tanult, és még most Is szívesen leül a zongorához. A kettő valahogy összefügg, mert mindegyikhez fürge ujjak kellenek. És nehogy azt higgye valaki, hogy ezek a lányok csak a gépíráshoz értenek. Csilla például merész tervet forgat a fejében; valamelyik magyarországi mezőgazdasági főiskolán szeretné folytatni a tanulmányait. Csóka Eleonóra, a dolgozó nők kategóriájának győztese régi ismerősünk. Annak idején, amikor a bankok alkalmazottainak szlovákiai versenyén a második helyen végzett, már írtunk róla. Csakhogy annak a kis ördögnek a közrejátszása folytán, amit ügy hívnak, hogy sajtóhiba, Eleonórából fürge ujjú Mónika lett. Ez azonban mit sem változtat a tényen, hogy Eleonóra ujjai most még fürgébbek, mint azelőtt. Akkor percenként 312 leütése volt, most 345 leütéssel győzött. És ez már valami 1 Nem sokkal maradt el mögötte a második Sebő Mária, a dunaszerdahelyi járási pártbizottság alkalmazottja és a harmadik Horváth Zsuzsa sem, aki a Dunaszerdahelyi Vnb-n dolgozik. Különben Varga Tibor, a SZISZ járási bizottságának titkára is igazolja, hogy évről évre javul a verseny színvonala. Egy évvel ezelőtt még 220 leütéssel is lehetett győzni, most a 10. helyezettnek majdnem volt ennyi leütése. Hát már csak ezért Is érdemes megrendezni ezeket a ZENIT-versenye- ket. Az az érzésem, hogy ezeken a lányokon és asszonyokon kapva kapnának bármely munkahelyen. Csakhogy. A verseny után a dunaszerdahelyi bank személygépkocsiján utaztam visszafelé, és a bank osztályvezetője, Zakay Edmund ellentmondást nem törően közölte, hogy Eleonórát nem adják. (palágyi) A szerző felvételei A verseny legjobbjai: Horvát Zsuzsa, Csóka Eleonóra és Sebő Marika.