Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1979-07-17 / 29. szám

Dúdor István: Kompozíció (tusrajz) 1979 A komáromi (Komárno) múzeum négy fiatal festőművész és gra­fikus, Dúdor István, Roskoványi Ist­ván, Turcsan László és Varga Lajos alkotásaiból rendezett kiállítást, jó. hogy nem mulasztottam el megtekin­teni a tárlatot. Tartozunk ennyivel azoknak, akiknek az útja a szemünk előtt eredt, akiknek láthattuk első munkált, próbálkozásait, és szembe is kell néznünk azzal, amink van, illet­ve lehet. Mit kell erről a négy fiatal képző­művészünkről tudnunk és elmonda­nunk? Dúdor István most készül tanulmá­nyai befejezésére Prágában, de mint­ha már túl is lenne rajta. 0 az, aki legsajátabb újabb kori hagyományain­kat, Szabó Gyula és Bácskái Béla ter­mészeti motívumokból eredő látomá- sos képalkotási módját folytatja. A prágai akadémia talán csak a bizton­ságérzetet adta meg neki, de lehet, erre sem volt szüksége, mert energi­kus alkata az akadémián sem tört be, és ma is azt műveli, amit évekkel ezelőtt, csak magasabb szinten. Mar­káns egyénisége, erős és indulatos, majdhogynem szertelen alkata min­den ecsetvonásában, minden kompo­(NÉGYEN EGYÜTT zíciójában meglátszik. Látomásai, kép­alkotási módja erős és egyéni, ha nem veszíti el önmagát, erős egyéni­séggé válhat. Ezzel szemben Roskoványi István —, aki egyébként szintén kész festő­művészként Indult el az akadémiára — mintha sokkal mélyebb nyomokat hozott volna az iskolából. Megmaradt nála azonban a finom, kultivált ecset­kezelés, és a színek játékában, poli- fónikus zengésében mélyen magában hordja szülővárosa hagyományait. A legnagyobb kérdőjel Turcsan Lász­ló, akf érett, kész grafikusként hagy­ta el az akadémiát, de utána hirtelen hátat fordított a rákényszerített ska­tulyának. és nemcsak grafikusként, festőként is kiakart teljesedni. Kár, hogy erre már csak az Iskola befeje­zése után nyílt lehetősége. Képei és grafikái arra engednek következtet­ni, hogy nemcsak grafikusként, festő­ként is megtalálta az egyéni kifeje­zési formát, viszont egy picit zavar­nak a túlságosan Is szép színei, a- melyek már-már a negédesség határát súrolják. Varga Lajos Kopócs Tiborral vég­zett Preüovban, és ha ma fiatalabb társai közt állít ki, ez azt is jelenti, hogy nehezebben, lassabban bontako­zik ki. Viszont megvan neki is az önálló világa, egyedi látásmódja, és a még erős egyéniséget igénylő fa- és linómetszetre Is rá tudja olykor kényszeríteni a saját akaratát. Jók az Árvízmenekültek, a Madonnák, a Kompozíció, valamint a népművésze­ti motívumokra épült tiszta linómet­szetei, viszont kicsit kezdetlegesek és gondolatszegények a Madách Imré­ről, Jankó KráTról és más irodalmi nagyságokról készült lapjai. Ami az elmondottakhoz kívánkozik: a múzeum is derekas munkát végzett, s talán nem ártana, ha a lövőben ki­szélesítené ezt a seregszemlét, és nemcsak a fiatal, hanem az idősebb csehszlovákiai magyar alkotók mun­káinak közös bemutatására is vállal­kozna. Beszélünk ugyan hagyomá­nyokról, hisszük is, hogy vannak, de azt is jó lenne olykor lemérni, hogy valóban léteznek-e, s ha igen, meg- állnak-e önmagukban. Ez a hagyo­mány ugyanis akkor válna teljessé, ha beszélnénk róla, és az alkotók is összemérhetnék egymás erejét; jó len­ne olykor látni, hogy mit alkot Lő- rincz Gyula, Jakoby Gyula, Löffler Bé­la vagy a fiatalabbak közül Ecken Sándor, Bartusz György, Kiss Sándor. És azt is, ml az, amire együtt, közö­sen figyelmeztetnek. NÉMETH ISTVÁN »t- T3 t-. ►>4 ŰJ rH C , s 05 32 a 2 t-< a „Cingár, vékony csnntú, korához ké­pest is alaesony gyerek volt, koplalás­tól homorú orcákkal, csapott vállal: a kistarcsai pék egy nagyobbfajta kenye­ret nem mert volna a kezére bízni, at­tól való félelmében, hogy kiejti — ho­lott tavaly nyáron tizenegy éves korá­ban a nagyanyjával egymaga megkapál­ta a szomszédék kétszáz Hl krnmpliföld- jét, esténként a kertészetben párosával hordta a vödröt a kútról a zöldpapriká­ra, s a leventesportversenyen jóval na­gyobb fiúk elótt megnyerte e százméte­res síkfntást. Igaz, hogy az akadályo­kat nemcsak kitartó, szívós izmaival, ha­nem Izmainál is szfvósabb akaratereje vei emésztette el ... — írja Déry Tibor a Felelet főhőséről, akit néhány évvel ezelőtt egy székesfehérvári gimnazista alakított a tévében. Harmadikos volt, amikor Zsnrzs Éva, a nyolcrészes film­sorozat rendezője felkérte Köpe Bálint életre keltésére. Kuna Károly most a színművészeti főiskola harmadéves hall­gatója. — Szerencsém volt — mondja beszél­getésünk elején. — Egy napon azzal jöttek utánam az Irodalmi színpad tag­jai, hogy „ugorj be, jönnek a tévések“. Azt hittem, fel akarták venni a műso­runkat. Később tudtam csak meg, hogy Köpe Bálintot keresik. Emlékszem, kora délutántól este nyolcig vártunk a filme­sekre. Megérte. Próbafelvételre hívtak — de nemcsak engem. Lehettünk vagy ezren. A segédrendező kezembe nyomott egy részletet a Feleletből, hogy olvas­sam el. Elolvastam. Már az öltözőben voltam, amikor Zsurzs Éva visszahívott. Egy vidámabb hangvételű verset kért. Egyet sem tudtam, hát elmehettem. Néhány nappal később táviratot kap­tam, hogy még egyszer utazzak fel Bu­dapestre. Akkor már csak hárman vol­tunk, s a műteremben Bessenyei Ferenc és Ruttkat Éva jeleneteit forgatták. Az­tán átvettem a film forgatókönyvét, s tanulni kezdtem Köpe Bálint szövegét. — Osztálytársai és tanárai nem Iri­gyelték a sikerét? — Nem. Legalábbis nem vettem észre rajtuk. — A Felelet után még egy tévéjáték-: ban láttam. — Málnay Levente Péntek estéjében volt egy kisebb szerepem, aztán kato­naruhába bújtam. — Szülei hogyan reagáltak a pálya- választására? — Örültek, hogy felvettek, de most már aggódnak miattam. Látják, nem könnyű megélhetési formát választottam. Mert ezt a szakmát nem pénzzel fize­tik.. . — Az első két évben Major Tamás ta- nltotta a színészmesterségre. — Ha azt mondom: szeretjük őt, még mindig távol állok a valóságtól. Kimon­dottan rajongunk érte. Azért, mert ide­jében felnyitotta a szemünket Brechtre és Shakespeare-re, azért, mert az ingét is odaadná a színpadért. G. Szabó László 55. perc Ez a néh'ány perc lesz a vízválasztó. A következő negyedóra. Most kel® lene előre mennem tíz percre... Kardos középre, Szandál vlsszább, nekem kellene bemennem Gold-» mayer és Medvés közé. Én szétborogatnék ott mindent! Persze, ezt nem beszélte meg a Mester a szünetben senkivel. És egész biztos, hogy a Nagyfőnökök közül sem üzent le ilyesmit senki. Szólnom kellett volna Dani bácsinak vagy Szütyőnek. Hogy mondják meg a Mes­ternek. Mert akkor nem tőlem Indult kt. Akkor úgy látszott volna, hogy a Mester találmánya az előrevitelem. Int a Mester, hogy Nagy II. felhúzódhat. Megszerzek egy labdát. Szinte önként adja ide a kis szeplős szélső, mintha azt mondaná: vigyed, csak ne bánts. Egyből leteszem a labdát Nagy II-nek. Ö vissza. Megint neki gurítom le. A védőfalból kijön rá a vörös hajú. Mielőtt rámenne, Nagy II. újra visszapasszol hozzám. Még egy emberen tűi vagyunk. A cserejátékosuk támad le. Kicselezem. Ez már kettő..> „Hányán vagytok még?“ Goldi Int, hogy neki. t „Szalad) el a védődtől!“ Ráordítok. Még egy csel. Már három védő van mögöttem. Szandál visszahúzódik a helyemre. Ketten rohannak rám. Ha keresztülmegyelc rajtuk, szabad folyosóra jutok. Forgáts teljesen egyedül van. Abból a szögből ő szokott gólt rúgni. Csak befelé húzzon, nehogy kisodorják! Elibe teszem a labdát. Kapásból akar lőni. Belerúg a földbe. Mért nem vittem a labdát tovább, egyedül?!' 56. perc Amióta minden meccset dupla, pénzért játszunk, nagy viták vannak a dohány körül... Ezt a dupla pénzreceptet is Guszti hozta, amikor el­küldték azokhoz a csapatokhoz tanulmányútra, amelyek tavaly kerültek fel. Minden döntetlennél háromszáz forint jár. Ez nekünk hat. Minden győzelem hatszáz. Ez nekünk ezerkettőt jelent. Először arról volt szó, hogy az Itthoni döntetlenekért ne járjon dupla pénz. Persze, ez röhej, ha ma döntetlen lesz, és annyi pénz jár érte, mint egy másik csapat­nak, ha győzött volna. Persze, nemcsak ennyi a dohány... Néha Szütyő bácsi rátesz. Ezért kell mindig ügy játszanunk, hogy az utolsó pillanatig legyen esélyünk 2 fqfQIésr6< Amikor elvesztettünk sorozatban minden idegenbeli meccsünket, már úgy volt, hogy vége... Kifújt a kassza. Aztán idegenben egy döntetlen, utána itthon két győzelem. Az öt pont szépen felhozott bennünket, raeg- szűntek a jattról szóló viták .., A havi fizetés mindentől függetlenül jár. Kétezer-ötszáz forint az alap, ehhez jön évente egy százas, ki hány éve igazolt játékos. Én már a kilencediket taposom, tizennégy éves korom óta vagyok igazolt. Aztán persze van még az év végi jutalom. De ezt a Szövetség nem aszerint adja, hogy ki kerül fel, ki marad lent, hanem, hogy melyik csa­pat hány pontot szerzett. Itt 42 a vízválasztó. A pont számít a Szövet- .. ségnek, nem a feljutás, hiszen nekik olyan mindegy, melyik csapat mi- lyen osztályban játszik. Ez volt a Mester utolsó taktikai utasítása, amikor jöttünk kifelé a második félidőre! Ha Bige megsérül1, kapus nélkül maradhatunk. Talán ha lenne még egy cserelehetőségünk, lecserélnénk Bigét is egy csatárral. Mint ahogy az utolsó percekben a vesztésre álló jéghoklzók szokták. De itt más a helyzet... Már fel is hívtuk az ellenfél figyelmét: nincs kapuscserénk. Bige nem sérül könnyen. Kemény gyerek. Volt ilyen esetünk. Bigének könyökkel belevágott egy csatár az oldalába. Végigvédte a meccset. E- gész meccs alatt szakadt a szeméből a könny. Még csak nem is szisze­gett ... Sem Medvés, sem Forgáts behozatala nem indokolta ezt a nagy koc- kázatvállalást. Egyikük sem mutat többet, mint akik az első félidőben bent voltak. Sőt, a Medvés beállítása kimondottan rossz húzás volt, Goid- mayert idegbeteggé tette. Pedig ő tud centert játszani. De terület kell neki. Éppen ezt veszi el tőle Medvés. Nem baj, hátha Medvés bebólint egy gólt. Amikor az első szögletet rúgták ellenünk, szóltam Janinak és Fur- kónak, Bigét is védjék! Közel se engedjenek hozzá senkit! Bigét háromszögbe fogtuk, nehogy valaki belerúgjon vagy megüsse, mert nekik ez most megérné, még annak az árán is, hogy a bíró lekül-: di az illetőt. Látszott, nem mennek emberre ... A szögletnél hirtelen szétnyíltunk Bige elől, ő meg kényelmesen, biz­tonságosan lehúzta a labdát. Ha lenne egy igazi, gyors csatárunk. Ha megtudna lógni valaki, ami­kor ezek a fél pályánál zárnak. Nagy I. nem lóg meg. ö visszafordul cselezni. Szandál egyre fáradtabb. Medvésnek csak a földön ne kelljen vezetnie a labdát... Goldmayer? Őrá vigyáznak a legjobban. Forgáts csipkedi magát. Nagy I. minden labdát neki tesz le. Sajnos: oldalról, átívelésekkel. Más lenne a helyzet, ha Nagy I. nem a jobb szé­len, hanem a közép pályán. És onnan tudná Indítani Forgátsot. De neki kint kell maradni az oldalvonal mellett. Széthúzni a mezőnyt... Most addig tömi labdával Forgátsot, míg nem rúgat vele egy gólt... Be akarja játszani a haverját a csapatba. „Adjál labdát Goldinak is!“ A Mester kiált be a kispadról. Ogy látszik, ez a mai meccs neki is meghozza a hangját. „Hogy adjak neki labdát, ha mindig hagyja magát lefedezni?“ Olyan még nem volt, hogy Nagy I. ne tudott volna valamilyen indok­kal nemet mondani a Mesternek. Addig csűri-csavarja. Nagy I. viszi a labdát. Vezetgeti. Megáll. Int mind a két kezével. „Hogyan adjam oda neki? Hárman vannak rajta." Goldmayer legyint, félrefordul, köp. Szeretne a Mester megszabadulni Nagy I-től Ennél jobban talán csak Nagy I. a Mestertől. Most Nagy I. sokat tehet érte, segíthet felkötni az útilaput a Mester talpára ... 53. perc Megőrülök, ha arra gondolok, hogy már egy nullra vezethetnénk. Ezek az életben nem rúgnak nekünk gólt. Ez a kis srác, a „Gatya“ csak bo­hóckodik. Ha meg kitámadtak volna a gól után, már berámolhattunk volna nekik egy hármast is ... Elképzelhető, hogy sem Nagy I. sem Goldmayer nem akar győzni? A

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents