Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-11-13 / 46. szám
6 fta — ■MBHB WHiWHBt WSEBS-&SS TS n; P MIÉRT BETEG MÉG MINDIG A MAGYAR FUTBALL? Az olvasó a napi hírekből már bizonyára tudja, hogy Rio de Janeiróban, a sakkvllágbajnok-jelöltek zónaközi tornáján a szovjet Petroszjan, a nyugatnémet Hübner és a magyar Portisch jutott tovább. Hiányzik tehát a brazil Henrique Costa Mecking, akit korábban a sakk újabb csodagyerekének kiáltottak ki. A sakkban járatosabb olvasónak bizonyára még az is feltűnt, hogy a zónaközi tornáról érkező hírekből — az első fordulók kivételével — teljesen hiányzott Mecking neve. Mi történt a neves sakkozóval? Mecking nagy reményekkel kezdte a tornát. A legnagyobb brazil biztosítótársaság éppen azért vállalta a torna szervezését és pénzélését, mert ragyogó szereplést és magának jó reklámot várt tőle. Kizárólag erre a célra egyenruhát is varrattak neki, amelynek bal mellén meglehetősen észrevehetően hivalkodott a társaság jelvénye. Ezúttal azonban rossz lóra tettek fel. Mecking a második forduló után bejelentette, hogy egészségügyi okokból felmondja a további küzdelmet. A bejeientés csak azoknak okozott meglepetést, akik még nem tudták, hogy egy idő óta furcsa dolgok történnek a hí rés sakkozóval. A kulisszák mögött már akkor is hihetetlen dolgokat rebesgettek, amikor két évvel ezelőtt Luzernben, a sakkvilágbajnok- -jelöltek negyeddöntőjében kikapott Polugajevszkijtól. Akkor ts betegségre hivatkozott, a párviadal alatt nyolc kilót fogyott, de a beavatottak tudták már, hogy Mecking egy szélsőséges vallási szekta tagja lett, s ezért viselkedik csodabogár módjára. : Beteges félelem hatalmába került. Retteg attól, hogy kezet fogjon az emberekkel, nehogy megfertőzzék. Mindig lábbal nyit ajtót, tömegiszonya van, fél viszont a négy faltól is, és éjjeleken át nem alszik. Így volt ez a Rio de Janeiró-t tornán is. A szálló fullasztó hideg levegőjére panaszkodott, amikor Rióban 32 fokot mutatott a hőmérő higanyszála. A sakkozás története már jegyez egy hasonló esetet. Bobby Fischer is akkor kezdett szembeszegülni mindennel, amikor a Népek Temploma elnevezésű szekta fáz olvasó bizonyára emlékszik még a szekta tagjainak guayanai tömeg-öngyilkos- ságira) tagja lett. A vallást fanatizmus szánalomra méltó áldozatai mindketten. (palágyi) : Rendet teremtenek 8i olasz pályákon? Miközben a rendőrség még mindig nem kerítette kézre a Roma — Lazzio mérkőzés halálos kimenetelű rakétázásának tettesét, az olasz közvélemény érdeklődéssel várja,, milyen lesz a szurkolók magatartása a bajnoki forduló mérkőzésein. Azon tül, hogy a két csapatot az Olasz Labdarúgó Szövetség meglehetősen enyhe pénzbüntetéssel sújtotta, a közbiztonsági szervek és a klubok egy sor intézkedést dolgoztak ki az erőszakos cselekmények megelőzésére. A labdarúgó-szövetség megtiltotta az ellenfelet sértegető feliratok bevitelét a pályákra. Tilos minden lármás eszköz, továbbá petárdák, rakéták, füstbombák és más hasonló tárgyak bevitele és használata. A klubok kötelesek mindezek ellenőrzésére nagyobb számú személyzetet munkába állítani. A múlt vasárnapi mérkőzés előtt egyperces tiszteletadással emlékeztek meg Vincenzo Paparelliről, a sportban eluralkodott erőszak halálos áldozatáról. LÁNY A CSAPATI AN A spanyol labdarúgás történetében először női jobbszélsővel játszik Aldeanueva tizenegye, A 24 éves Juana Maria Garcia a helybeli klubvezető szerint jól játszik, és a csapat szívesen befogadta. Igazolni azonban nem tudják, mert bár Spanyolországban nincs szabály, amely meghatározná a labdarúgócsapatok nem szerinti összetételét, konzultáltak a FIFA- val, és a nemzetközi szövetség határozottan ellenezte Juana Maria szereplésének legalizálását. A csinos női focista, aki nem félti a frizuráját, ha éppen fejelni kell, papír nélkül is az Aldeanuevai tizenegyben marad. A fiúk — köztük a bátyja — kiálltak mellette, ő pedig tovább akar játszani. Nem holmi amazonkodásból, hanem — mint az egyik lapnak nyilatkozta — azért, mert „faluhelyen a futball az egyetlen sportolási lehetőség.“ I l'f A Mester Az újságírónak legyen szerencséje. Csakhogy a szerencse az nagyon forgandó ám, de ezúttal a kegyeibe fogadott. Alig két órával érkeztem KoSicére, a Lo- komotíva — NK Rijeka KEK mérkőzés előtt, és éppen azon törtem a fejem, hol is szálljak meg, meg hogy miképpen jussak ki a Csermely-völgyi stadionba, amikor a Slovan szálló csarnokában egy ismerős arc tűnt fel. t — Baróti Mester? — lépek hozzá, minden előzetes „bemelegítés“ nélkül. — Igen, mit óhajt — nyújtja a kezét az ősz Mester, akit a jelek szerint már nem kell bemutatni az olvasónak. Ha mégis, akkor csak annyit, hogy ő volt annak a magyar válogatottnak a szövetségi kapitánya,, amelyik — sok más várakozás ellenére — a tavalyi argentínai labdarúgó világbajnokság talán legnagyobb csalódását okozta. A világszerte elismert szaktekintély, aki nemzetközi viszonylatban is valamit jelent ebben a sportágban. — Mi járatban — mondom, és fejemben már szinte viharzanak a gondolatok. — Az UEFA megfigyelőiéként vagyok itt — mondja egészen természetesen. — Beszélhetnénk, elnézést — egy ilyen témáról, hogy miért beteg még mindig a magyar futball? — kérdem tőle, igencsak érthető várakozással. — Természetesen, uram —- válaszolja, az újságírót is meglepő közvetlenséggel. — A mérkőzés után, este hétkor itt. A mérkőzés eredményét ag olvp$ó mgr isjueri.^a visz- szavágó eredményét éppúgy (lapzárta után zajlott — a szerk. niégj.) A Mester mindenesetre megjegyezte, hogy a 2:0 Rijekában nem lesz elég. A mérkőzés alatt az újságíró az UEFA megfigyelő fölött ül, és enyhén szurkol — tekintve, hogy e vidéken született. Utána csontig fagyva iil a Slovan csarnokában. Megint az ismerős arc. — Baróti úr, hova tart? — kérdem. — Megnézném a következő mérkőzéseket — mondja. Egyéb szórakozás híján vele tartok. Jobb társaságban úgysem nézhetnék egy mérkőzést. Megnézzük az Ostrava — Kijev UEFA mérkőzés utolsó perceit. Meglehetősen rossz tévéadás, — a szálló alkalmazottainak Július Chvaln?, a csehszlovák spartakiád vezérkarának elnöke a napokban sajtóértekezletet tartott, amelyen részletesen foglalkozott az 1980. évi spartakiád előkészületeivel. Elöljáróban kiemelte a spartakiád a lapfokű eseményeinek sikerét. Az iskolások 988 ezren vettek részt az egyes rendezvényeken, az ifjúsági sportjátékoknak pedig 2 845 000 résztvevője volt. Elmondta továbbá azt is, hogy október elején valameny- nyi járásban megkezdődött a gyakorlatok betanulása. Pontos adatokkal nem szolgálhatott, mert a jelenlegi helyzet felmérésére november 15-e után kerül sor. Most tárgyalják a kétnapos prágai esemény pontos műsorát. Ezek szerint mindkét nap 90 000 gyakorlatozó jut „szóhoz“, s már magában ez a tény is nagy feladatot állít a rendezők elé. jóvoltából —j a futball kiváló. Ez az ősz master véleménye is. Leülünk egy kávéra. Mondom neki, hogy kábé ilyen témáról szeretnék vele beszélni, hogy miért beteg még mindig a magyar futball —, ha nincs ínye ellenére. Azt mondja, hogy nincs. Tovább beszélgetünk: hogy is volt csak Argentínában? Beszéljünk arról, ami nemcsak a magyar labdarúgó közvéleményt, hanem talán e szép sport egész világközvéleményét foglalkoztatja? — Beszélhetünk erről, Baróti úr? — Beszélhetünk, miért nem — válaszolja. — Elvégre ott voltam, és higgye el, hogy egy csöppet sem fogom tagadni a saját felelősségemet. — Ez már beszéd — mondom kellő őszinte tisztelettel, mert soha az életben nem feltételeztem, hogy rajta múlott volna a magyar labdarúgó válogatott argentínai világbajnoki sikerének vagy sikertelenségének kérdése. Különben is a labdarúgás egyik, nemzetközi viszonylatban elismert legnagyobb tekintélyét tisztelhetjük benne. Azt, aki — nem saját hibájából, mert háború volt akkor — csak kétszer volt magyar válogatott, de aki hosszú évekig úgyszólván megszabta a magyar — és mondjuk úgy, hogy Közép-Európa, vagy ha úgy tetszik egy kicsit Dél-Amerika labdarúgásának is a fejlődését. Elvégre is az 1941. november 18-i svájci-magyar, zürichi 2:1 arányú magyar győzelemmel végétért mérkőzés után a svájci lapok ezt írták róla: „Pompásan játszott, finom húzásaival, ötletességével mindvégig kitűnt, játéka hibátlan volt, helyzetfelismerése pedig kiváló.“ A felszabadulás után 1957 és 1986 között mint szfi vetségi kapitány egészen jó eredményeket ért el a válogatottal. Bevitte a csapatot a londoni VB-döntő me zőnyébe, aztán Argentínába is. Hogy mi történt azután? Arról már ő nyilatkozik lapunk legközelebbi számában. Palágyi Lajos (8 CD •O ■c 5 •c 5 SIKEREK ALAPJA A HAZASZELETET Térdműtéte után a mcgasugrás vllágcsúcstartőja, Vlagyimir Jascsenko Is szorgalmasan készül az olimpiára München előtt a fővárosban, Montreal előtt pedig Lenin- grádban találkoztak. Ezúttal a Nagy Honvédő Háború hős városában, Volgograd történelmi földjén jöttek össze a szovjet olimpiai csapat tagjai felkészülésük záró szakaszának megkezdésekor. Az olimpiai eskü szövegét a többszörös világbajnok tőröző, Alekszandr Romanykov mondta el. Az ünnepi esemény előtt a sportolók találkoztak a sztálingrádi csata hőseivel, a volgográdi üzemek élmunkásaival, az előző olimpiák aranyérmeseivel. A találkozó résztvevői először a Hősök fasorában lobogó lángnál tisztelegtek, majd megkoszorúzták a Caricin és Sztálingrád hős védőinek díszsírhelyét. Szergej Pavlov, a Szovjet Testnevelési és Sportbizottság elnöke ünnepi beszédében többek között hangsúlyozta: „Minden sikerünk alapja a hazaszeretet... Ez vitte győzelemre Sztálingrád hős védőit, s ez segíti most is a szovjet embereket hazánk építésében. De a hazaszeretet hatja ét a szovjet spor- tolókat-olimpikonokat is.“ Nyina Ponomarjova is szólt utódaihoz. A kiváló diszkosz- vetőnő, a szovjet sportolók közül elsőként nyert olimpiai a- ranyérmet 1952-ben Helsinkiben. A Moszkvában rendezendő játékokra készülőket így lelkesítette: „Büszke vagyok arra, hogy eredményeinkkel hozzájárultunk a szovjet sport fejlődéséhez, s első alkalommal bízták szocialista országra az olimpia rendezését. Biztos vagyok abban, hogy a mai nemzedék követi példánkat.“ Szergej Scserbakov, a kitűnő öklöző, a Nagy Honvédő Háború egyik résztvevője arról beszélt, hogy a sportolók kimagasló eredményeikkel tudják a legjobban meghálálni azt a sokoldalú támogatást, amelyben hazájuk részesíti őket. Viktor Szanyejev, a háromszoros olimpiai bajnok társai nevében erősítette meg, hogy a felkészülés idején ebből a volgográdi találkozóból merítenek majd erőt. A háromnapos találkozó résztvevői levelet intéztek az SZKP Központi Bizottsága, a Legfelső Tanács Elnöksége és a Minisztertanács címére. „Ünnepélyesen fogadjuk, hogy sportolói és állampolgári kötelességünknek eleget teszünk. A testvériség, a barátság és a kölcsönös megértés szellemét az olimpiai eszme is magába foglalja. Nem kételkedünk abban, hogy a moszkvai olimpia a sport és a béke jelentős ünnepe lesz. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy becsülettel képviseljük hazánkat az 1980 ban rendezendő nyári olimpián.“
