Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1979-07-10 / 28. szám

I íM 9 TALÁLKOZÁS HARÁG GYÖRGGYEL A VIHARBAN Harag György feljött egész Győrig. Tehát tőlünk, legalábbis a csallóközi emberektől, egy kőhajltásnyira dol­gozott néhány hétig: a Rába-parti vá­ros Kisfaludy Színházában állította színpadra Osztrovszkij Viharját. A Kolozsvári Állami Magyar Szín­ház főrende-zője a legrangosabb szín­házi rendezők egyike. Tavaly Romá­niában neki ítélték a legjobb előadá­sok rendezéséért járó díjat. Az év elején valóságos színházi ünnep volt Kolozsvárott, ahol három estén az ő rendezésében mutatták be Sütő An­drás három kiemelkedő, trilógiává ki­teljesedő alkotását, melyek — Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel — talán szé­lesebb körben ismertek nálunk, mint Harag György neve. Ez részben ért­hető is, hiszen az Anyám könnyű ál­mot ígér megjelenése óta sokan ér­deklődnek a Sütő-müvek, köztük a drámák iránt, melyekről könnyebben tudomást szerezhetünk, könyv alak­ban is el-eljutnak hozzánk, viszont erdélyi magyar színházba csak nagy ritkán vetődik el innen valaki. Ke­vesen tudnak arról is, hogy Harag nem először vendégrendezett Magyar- országon, előbb a budapesti Nemzeti Színházban Nagy István Özönvíz előtt című drámáját, tavaly pedig Gyulán Székely János Caligula hely­tartóját fogalmazta színpadra. Az új­vidéki magyar színházban a Három nővért. És hogy mennyire izgatják az orosz klasszikusok, arról nemcsak a Csehov-darab és a mostani munkája tanúskodik, hanem a Kolozsvárott színre vitt Éjjeli menedékhely is. Saj­nos, jómagam csak a Vihart láttam Harag Györgytől, akiről azonban ko­rábban sokat hallottam — olvastam. Ezzel együtt úgy érzem, hogy a győri bemutató többet árult el nekem a ren­dezőről, mint amennyit általában más előadások szoktak elmondani alkotó­jukról. Fölösleges külön hangsúlyoznom, hogy az egyén (egyéniség) és a tár­sadalom, az egyén és a hatalom, a közösség és a hatalom közti kap­OSZTROVSZKIJ­csolatokat feszegető Harag György nem szűkítette szerelmi történetté Osztrovszkij drámáját, hanem éppen az ellenkezőjét művelte, fölerősítette a mű társadalmi hátterét, a cári Oroszországban uralkodó, egyént és közösséget megnyomorító, emberi mi­voltából kivetkőztető társadalmi vi­szonyokat. Kiemelte azt, amit a ko­rabeli cenzúra is észrevett: „A Vi­har csak azért kerülhetett színre, mert Norsztrem, aki véleményezte, nem értette meg a lényegét, és tekin tetbe vette Osztrovszkij barátainak kérését, ezért úgy tüntette föl a da rabot, mint szerelmi drámát. Egy szó val sem tett említést sem Gyikojról sem Kuliginról. De még a központi cenzúrától engedélyezett darabot is levétették műsorról a helyi szervek 1861-ben gróf Sztrogov, rosszijszkl és besszarábiai kormányzó, miután meg nézte a darabot az odesszai színház­ban, kiadta az utasítást: »A 3. osztály cenzúrája ellenére sem engedélye­zem a Vihar bemutatását, mert a da­rab nem csak illetlen, hanem trá­gár« — Irta“ (M. P. Alekszejev: A Vihar betiltása Odesszában). A férjezett, de kielégítetlen, tiszta szerelmet óhajtó, madárként repülni vágyó Katyerinának az anyósa, a zsar­nok özvegyasszony (Kovács Mária), mintha a cárt személyesítené meg, mintha egymagában képvtselné a dog­máikra épülő társadalmi rendet Harag György színpadán, melyen — nincs kiút senki számára. Tulajdoniképpen mindnyájan szenvednek, kínlódnak, összezsugorodnak és eltörpülnek a nyomasztó légkört árasztó, egyúttal a kisváros zárt, beteg és rideg világát erőteljesen megidéző hatalmas szür­ke deszkafalak között. Az egészséges emberi vágyak, ösztönök hamar el­pusztulnak vagy eltorzulnak ebben a világban, legföljebb az álmokban, ál­modozásokban teljesednek ki, ha köz­II BEMUTATÓ GYŐRBEN ben nem őrül meg, nem pusztul el, nem fullad meg maga az ember is, a változni és változtatni akaró szenve­délyes ember. Fönn a hídon, magas­ban, egy sötétbe zárt fénysugárban hiába verdes a maga készítette, ka­rokra erősített szárnyakkal Kuligin (Bács Ferenc). Aki hisz abban, hogy meg tudja szerkeszteni a perpetuum mooilét. Hiába fogadja fölszakadó örömujjongással a másokat megré- mísztő vihart, amely változást hoz­hat, marad minden a régiben, bár­mennyire is szeretné, nem szolgál­hatja egy másik találmányával a közt. mert a hatalmat élvezők, hatalmukat léltők rettegnek minden újtól, új gon­dolattól, és a koldus kísérletező em­ber találmányának kivitelezésére egy kopejkát sem hajlandók áldozni. A szerencsétlen körül csak kopog-kopog mankóján egy még szerencsétlenebb, a borzasztó látványt nyújtó nyüszítő nyomorék. Tulajdonképpen ugyan­ilyen nyomorék lett Katyerinából is, aki anyósa házában kénytelen be­ülni a nagy és vakítón fehér lepedő szélét — egyforma, azonos ütemű mozdulatokkal — hímező asszonyok közé. Persze, beilleszkedni nem tud, de kitörni sem, csak vonaglik, Var­varával (Baranyai Ibolya), férje u- gyancsak magányos testvérhúgával, képletesen szólva, eljárja a kielégí­tetlen testi (és hát lelki) vágyak fé­lelmetes, keserű táncát. Fölemelt kéz­zel kapaszkodna valamibe amikor az első felvonás végén „elnyeli“ a pad­lózatból lassan kiemelkedő vasfüg­göny. „Férjhez adták, vagy eltemet­ték, ebben a városban egyre megy.“ Megpróbál kitörni, elmenekülni az anyja zsarnoksága miatt ugyancsak szenvedő férjétől, van egy másik fér­fi, akit szeret, akivel szabadulhatna csakhogy a fönnálló viszonyok, kor látok, erkölcs! normák között ez ele­ve lehetetlen. Szerelme — és élete — törvényszerűn: tragikus véget ér. Harag György Vihara képmontázsh Olyan látványos, monumentális és egy­ben szuggesztív képekből épül föl az új győri színház óriási 'méretű szln- padterében a váltásoknál hatásosan kihasználva a forgószínpad kínálta lehetőségeket —, amelyek sokszor többet mondanak minden szövegnél, egy-egy mozzanat egész gondolatsort indít meg az emberben, nem beszél­ve arról, hogy a látvány már önma­gában megrendítő, fölbolygatja az ér­zelmeket. Harag György egyetlen tö­megjelenetben képes kifejezni a kort, az egész város atmoszféráját, a kü­lönböző társadalmi rétegek, és ezen belül az egyes csoportok, egyének magatartását, viselkedését. A képek pontosan kapcsolódnak egymásba, és végül szerves egységet alkotnak. Át­gondolt színészvezetéssel fejlődik az előadás, mintha Harag a háttérből szervezné-irányítaná menetét, ennek dacára mindvégig természetesnek hat. Olyannak, mint amilyen — az előze­tes híradások szerint — a színpadra állítás folyamata volt, Harag közös alkotó együttműködése Najmányi László díszlettervezővel, Péreli Zsu­zsa jelmeztervezővel Orbán György- gyel, az ugyancsak megrázó erejű ze­ne szerzőjével, valamint a népes sze. replőgárdával, köztük Törőcsik Mari­val, aki Katyerina Kabanovát alakí­totta, szenvedéllyel, belső feszültség­gel, az érzelmi hullámzásokat, az el­fojtott és vadul kitörő indulatokat érzékenyen megválogatott, művésze­tére jellemző eszközökkel érzékeltet, te a többnyire sötét, szürkületre em­lékeztetőn megvilágított színpadon, olykor-olykor a fénysugaraktól élesen elkülönülő árnyékban, vagy éppen a fénysugarakban. Nem tudom, meddig lesz műsoron a Vihar, reméljük, az új színházi évad­ban is láthatjuk majd, és többen ta­lálkozhatnak Harag Györggyel. Mert benne van ő ebben az előadásban, benne leikével, emberségével, tudá­sával, művészetével. Bodnár Gyula Szütyö bácsi Is bejött, „Ez kész tragédia.“ Dani bácsi nekem rontott: „Hát teveled mi van?“ Olyan élesen, összehúzott szemmel nézett rám, mintha a vesémig a» karna látni. „Miért? Mi volna?" „Megadja és nem rúgod be!“ „Más is hagyott már ki tizenegyest!“ „Persze hogy hagyott!“ Elnök sporttárs jött be legutoljára. Megállt az ajtó mellett. „Jó egészséget!“ , Annyit se mondott rá senki, hogy böndő. „Srácok, nincs semmi baj! Fejenként még mindenkinek egy Ady. (Öt* száz forint]. Plusz. A sajátomból.“ Dani bácsi ajánlata után Szütyőnek Is illett mondani valamit: „Egy mázsa kopoltyúnként. Azon felül. Amit megmondtam.“ „Ne ezt beszéljük, hanem azt, hogy mi legyen a második félidőben!“ Nagy I. szövegelt, lehet, hogy csak azért, hogy befogja Dani bácsinak a száját? (Már sokszor mondta: „Ügy utálom ezt a pasast, hogy hányingerem van, ha megszólal.“) „Mi az, téged már a pénz sem érdekel? Csak a disznóság?“ Végre Szóhoz jutott a Mester is. „Jobbak vagytok! Nem mondanám, ha nem lenne igaz. Meg kell nyer= netek ezt a meccset. Meg tudjátok nyerni. Nem mondanám, ha nem tud-* nátok megnyerni. Merjetek játszani egy kicsit. Azt a tizenegyest felejt­sétek el! Ne törjön le senkit!“ Lévy doktor is megszólalt: „Kinek van húzódása? Mindenki vigyázzon magára, mert több cserénk nincs!“ „Jó lesz ez így. Mester? Hogy nem marad cserénk?" Megint Nagy I---­„ Te ne azzal törődj! Ez a Mester dolga!“ Dani bácsi mordult rá. Megszólalt a pszichológusunk is. Mert van! Alig tudja valaki kiejteni ezt a szót, szipológusnak mondják az elnök-sporttársék is. „Most a lelke legmélyén mozduljon meg mindenkinek valami!“ „Ad­jatok már egy kis szaudát, hogy az a nagyon jauisten verné meg. Nincs itt levegő.“ A Mester még nem mondott el mindent­„Ha most kimentek, egyből rontsatok rájuk! Tíz-tizenöt perc alatt kell eldönteni a meccset. Mert aztán jön az idegbaj.“ Megint a szipológus: „Akinek még most sem mozdul meg a lelke legmélyén semmi... Dani bácsi ablakot nyit. A szipológus mozigépész. A vállalattól jött, a főnöke küldte a veze* tőségbe. A főnök elég rendesen jattól a csapatnak, de azt mondta, tudj ni akarja, mire megy el a pénz. Ezért küldte a mozigépészt, hogy min­dig itt legyen, és mindig figyeljen. A vezetőségben már nem lehetett neki helyet csinálni, mert ott minden funkció foglalt. Valaki kitalálta: legyen ő a „szipológus“. Az még nincs a csapatnál. „Legyen! A rosseb bánja — mondta Szütyő bácsi —, csak lökje ide a dohányt a főnöke rendesen!" „Majd meglátjátok, ha megmozdul a íelketek legmélyén valami, lesz gól is!“ Hagyja már abba! Fogja már be valaki ennek a hülyének a pofáját, mert megőrülök! „ Gábor, ne veszítsd el a fejedet. Mindent jól csinálsz. 1 Megnézem a hálótartó vas és a kapufa közötti sarkot. A kapus megfordul a levegőben. Teljes testtel kinyúlva elindul balra. Ezt kellett volna kivárnom. Még csak most kellett volna elrúgnom. A jobb sarokba. Nem volt már Idegem megvárni ezt a tized másodpercet. Nem érheti el. Sarokba rúgtam. Mint egy rúgó, megnyúlik. Beletenyerel a labdába. Még mindig bej csilszhat. Alig érte el... Kifelé Jön a labda a tenyeréről. Iszonyú... Nem gól. Most már biztosan nem lesz gól. A mieink ott állnak megrökönyödve. A kapus a földön. A labda pár méterrel a gólvonal előtt pattog. Az a cserejátékos ér oda leghamarább. Vetődve rúgja ki szögletre. Aztán minden játékosuk a földön fekvő ka­pusra veti magát. A fiúk közül senki sem szól. Csak jani morog leghátul: „Hogy az a nagyon jauisten verné meg, már a tizenegyesekből sem lesz gaul." Hogy lehettem ilyen ostoba?! Rúgtam volna meg spiccel! Olyan erősen, hogy szakította volna le a kezét, ha hozzáér. Ezerféleképpen rúghattam volna még. Csak éppen így nemi El kellene mennem nekem is ebből a csapatból... Guszti mutogat valamit a Mesternek. , Nek! kellene szólnom, hogy adjon el valahová. Lehet, hogy Goldmayert Is ő fogja eladni? Guszti azt mondta: „Nektek fogalmatok sincs, hogy kinek mennyi játékot kell leadni egy-egy átigazolás aláírásakor. És hogy olykor kinek a kezéhez megy az a jatt. Elárulnátok, ha megmondanám! Mindig csak négyszemközt kell odaadnom a dohányt. Legutóbb is megmondták, amikor Forgátsot hoztam, hogy rendben lesz minden, vlhetem a pénzt, de ha valaki még jön velem, nem veszik át. Csak négyszemközt. Hogy mindenki letagad^ hasson mindent.“ Amikor meg Boldizsárra alkudtak, innen is négyen mentek, ott is négy vezető fogadta őket. A fröccsök után megkérdezték tőlük: „Ki a legautentikusabb a sporttársak között?" Dani bács! azt mondta: „Természetesen én.“ „Akkor szíveskedjék a sporttárs átjönni a másik szobába.“ Dani bácsi Szütyőtől átvette a fekete táskát... Közülük is csak egy ment át a másik szobába 43. perc Amikor visszajöttek, beszólították Boldizsárt: „Van-e kedved átigazolni? Mi kiadunk!' „Akkorára Boldizsárral mi már elintéztünk mindent. De ügy tett min­denki, mintha most látnánk őt először. Holott abból a fekete táskából már Boldizsárnak is kiszámoltuk a dohányt! Ö még egy kis tapasztalatlan madárka. Négy tanú előtt vette fel a pénzt. Majd ha ő Is túl lesz a harmadik, negyedik átigazoláson. .•.“ Egy másik nagycsapatnál meg, ahonnan Guszti Kismártont hozta, azt mondta az elnök: „Először ide az érte járó dohányt!" „De ml lesz, ha nem írnak utána alá? Engem otthon megfeszítenek!“ Az elnök nevetett. „Csak előre, édesfiaml“

Next

/
Thumbnails
Contents