Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-02 / 40. szám
- IM 9-----------A A l A JÓK KINCSE kor használt, ha orvoshoz kellett szál* lítanl valakit. Hinták, parádés és ke" vésbé az, s az egykori parádéskocsis - bár molyós, mégis becses - ruhája, ka- lapja. Itt a hám, a kantárral, gyeplőszárral, szügyelővel, nyaklóval, rúdszíj' jal, marlővaí, haslóval, hátszíjjal, tar* tószíjjal, farhámmal, húzószíjjal. Az e* gyik sarokban fújtató, amellyel a ko* vácsműhelyben az izzó vasat hűtötték, kezdetleges permetező, amellyel filoxé» ria ellen permeteztek, borona, széna» gereblyéző, s nagyon sok minden, a- melyről a laikus csak találgatni próbálja, mire is szolgáit elődeink életé" ben. Szövőszék, guzsalyok, többféle ve-« tőfa, amely egy függőleges tengely körül forgó ráma, annyiszor rakták fel az oldalára a fonalat egymás után, általában két szálával, gombolyagból, a» mennyi fonál a vászon szélességéhez kellett. Így válnak a néma tárgyak beszédessé, pontos képet adnak a környék népének verejtékes munkájáról, élet» revalóságáról, leleményességéről. Rendezve! bizonyára még többet mondanának, értékük nagyobb lenne. Lőrincz Lajos elvtárs megsárgult, tépett szélű iratokat mutat, a múlt század nyolcvanas éveiben írták, majd ta* laj- és kőzetmintákat láthatunk, hely- történeti valamennyi. Vizsgálódni, né* zelődni kevés pár óra. Rohanó világunkban is hosszabb tanulmányozást érdemelne ez az anyag. Kifelé jövet Bencze Jánossal, Kollár Sándorral, Valkovics Lajossal, Gubík Józseffel találkozom. Néhányan a lelkes gyűjtők közül, s néhányan azok közül, akik életüket itt dolgozták vé® gig. Számukra még valóság volt, ami nekünk már történelem, ezért érzik a különbséget, ezért ragaszkodnak olyannyira a kastélymúzeum gondolatához. Mert még nem múzeum, de kévésén múlik, hogy az legyen. Ezek a kincsek mindannyiunkéi. Elődeink, őseink, apáink, nagyapáink alkotó hétköznapjaiba nyerhetünk általuk betekintést. Gondozzuk, ápoljuk, óvjuk hát őket, hogy még sokáig tartsanak és emlékeztessenek. Bsnyák Mária A lett sorsa, munkája felnőtt kori» ra eljszólított arról a tájról, ahol gyermekkorát töltötte, csak az érzi, milyen különös, várakozó érzés ismét Közeledni a kedves helyhez. Ennek az érzésnek a varázslata fogott al, amikor a lévai (Levlce) járás egyik kis falujához, Nyírhez (NJtrovce) közeledtem, s már feltűntek az egykori major első házal. Odaérve szinte minden ház, minden tenyérnyi hely a feledés mé- , lyébőí felbukkanó régi történeteket, megszépült emlékeket Idézett Ilyen* kor kissé szorongó érzés találkozni a valósággal, hiszen a mindennapok egy* szerűhbek, keményebbek az elszállt 6- vefctól megszépült múltnál. S furcsa volt szembenézni a régi kastéllyal Is, amely húsz évvel ezelőtt még monstrumnak, igazi elvarázsolt kastélynak tint a szememben, s bár mär akkor Is az állami gazdaság irodái „tanyáztak“ benne, a gyerekek szemében továbbra is kastély maradt, amelyről oly sok le* gendát meséltek neKHnk szüléink. Az ember mindig magához méri a világot, valószínűleg azért látszik most Jóval kisebbnek, szerényebbnek az egykori kastély, ’Ami viszont belli, helyiségei* ben látható, az minden túlzás nélkül csodálatos és hatalmas gyűjteménynek mondható. Vagy tíz évvel ezelőtt történt, hogy a zsellzl központtal működő állami gazdaság igazgatója, Gregor Mátyás elv* társ egyik látogatása alkalmával felve* tette, mi lenne, ha összegyűjtenénk a major területén még fellelhető régi munkagépeket, munkaeszközöket, hintő Kát, népművészeti értékeket, a major egykori lakói, béresek, cselédek, napszámosok életének tartozékait. Igaz, a huszonnegyedik órában ugyan, de gyors iramban hozzáfogtak Gregor elvtárs öt* leiének megvalósításához. Nem volt néprajzos és nem volt szak* : előadó, de a major lakói, s egykori lakói, akik azóta beköltöztek a faluba, megértették, miről van sző, hiszen népe életét csaK az ismerheti meg igazán, aki már találkozott múltjával, aki tudja, honnan indultak elődeink. Lelkesebben még hivatásos néprajzos sem gyűjt- hetne, olyan önzetlenül hordták, ami még a padlásokon megmaradt, a gazból szedték ki a szekerek részeit, rakták össze; hozták az egykori cselédkönyveket, igazolványokat, munka- könyveket, kommenciősleveleket. Micsoda tömeg gyűlt össze ezekből! Nyikorog lépteink alatt az évszázados falépcső. Hej, nem is olyan régen még bizony keveseknek adatott meg, hogy felkerüljenek ide, az akkor még egy egészen más világot elzáró üvegajtó mögé. Gőzgép A kastély Van még Itt gyüjtenivalój elég Lőrincz Lajos elvtárs, a Zselízl ‘Állami Gazdaság nyíri telepének vezetője kezében megcsörren a kulcscsomó, egy mozdulat, nyílik az ajtó (hát ilyen egyszerű?!), s nincs idő emlékezésre, mert lenyűgöz a látvány! Kísérőm, ügy látszik, érti döbbenetemet-csodálkozáso* mat, mert eltelik néhány perc, amíg magyarázatba kezd: — örülünk, hogy Ilyen gazdag anyag gyűlt itt össze, örülünk, hogy az elmúlt századok történelmének egy darabját sikerült megmentenünk utódaink számára. Nagy gondunk, hogy nincs, aki rendezze a tárgyakat, konzerválja a fát, aki úgy gondozná ezeket a kincseket, mint a sajátját. Viszont azt sem szeretnénk, ha elvinnék innen, széthordanák, mert ez itt érték, ahol tudják, ml miért volt, mihez milyen legenda fűződik. Még hogyha félreeső is ez a major, egy lelkes szakember útba ejthetné, s munkához láthatna itt! A szájhagyomány szerint, ha valaki a határban leszűrt egy vesszőt, forrásvíz buggyant fel a földből. A gerencsérek, azaz fazekasok addig ügyeskedtek, amíg olyan plntes korsókat formáztak, amelyek hosszú ideig jéghidegen tartották a forrásvizet. S lám, itt a korsók, kisebbek-nagy óbbak, vajon hány verejtékező, szomjas béres emelte szájára ... S itt a fazekak is, a széles fenekű mázas fazék, a szűk mázatlan két füllel, mindegyik más és más étel tárolására szolgált. Körülöttünk, szekrény tetején, asztalon, polcon, földön, falon vagy kétszáz kitömött madár és állat, valamennyi a környező erdők, mezők, rétek lakója, vagy volt lakója. Mert nincs már kékvarjú, s nincs hermelin, nincs borz sem, s bizony már csak itt láthatják a gyerekek őket. Van Itt füleskuvik, székicsér, bíbic, csuszka, barkós cinege is, amely ma már mind védett, illetve védett lenne, ha még egyet-egyet láthatnának belőle a környéken. A legérdekesebbek persze a munkaeszközök: görbe oldalú szekér, amelynek jellemzője, hogy oldalai a kerekeknél1 kissé felfelé ívelnek; szánok, külön teherhordásra, külön személyszállításra, amelyet a majori nép ak* Egy gazdag élet bölcsessége (Katiikésäi Pablo Nerndára) Hetvenöt éves lenne, ha élne, de szeptember 24-én volt hat éve, hogy eltávozott az élők soréból Pablo Neruda, Latln-Amerlka népeinek mal napig legnagyobb hatású költője. Költészetét már életében a klasszikus Jelzővel Illették. Nemcsak munkásságénak emberközpontúsága, hanem politikai állásfoglalása is lenyűgöző. Egées életében az Emberi boldogságéit küzdött, « demokrácia humaniz- mtteát hirdette, s amikor a Chilét vé- Kiáltásokon Allende Népi Egység Kormánya vette át e vezetést, egyik leg- bdaadóbb támogatója lett. Pablo Neruda, családi nevén Nafta- 11 Rloardo Reyes Basoalto, már a szülői házbői magával hozza az irodalom szeretetét, elsősorban édesanyja révén, aki tanítónő volt. A temucől gimnáziumban Gabriela Mistral egyengeti a fiatal Neruda útját, az a Gabriela Mitral, aki „lírájának magasröptű gondolatiságáért és érzelmi mélységéért“ 1945-ben megkapta az irodalmi Nobel-díját. Pablo Neruda 1921-től kisebb-na- gyöbb megszakításokkal Santiagóban él. Itt az egyetemen elvégez három évfolyamot francia nyelvből és Irodalomból. Az első sikerek nyomán — ez egyébként szinte valamennyi latin- amerlkal országra jellemző — diplomáciát szolgálatra jelölik. Burmában, Ceylonban, Indonéziában és Argentínában tevékenykedik. Buenos Airesben megismerkedik Federico Garda harcával, a spanyol forradalmárral, akihez mindvégig a legőszintébb barátság fűzi. 1934—35-ben Spanyolországban teljesít diplomáciai szolgálatot. Két év múlva, a szabadságszerető spanyol nép hősies harca láttán érlelődik meg benne a Spanyolország a szívemben, himnusz a háborút viselő nép dicsőségére című nagyhatású verse. Amikor a Chilei Kommunista Pártot betiltják, Neruda illegalitásba vonul, majd emigrációba kényszerül. Több magas kitüntetés és tisztség viselője; megkapja a Lenin-békedíját, 1971-ben Nobel-díjjal jutalmazzák munkáságát, 1949-től pedig a Békevilágtanács tag|a. Salvador Allende kormányzása Idején Franciaország chilei nagykövete. Pablo Neruda az Impresszionizmusból indul el, hogy aztán néhány avantgárd kísérleten keresztül eljusson a szabad vers számára legkifejezőbb formájáig, s utolsó műveiben hatásosan ötvözze a latin-amerikai folklórt sajátos szürrealista látásmódjával. Miként előde, a cseh Ian Neruda, akinek nevét tisztelete jeléül felveszi, ő is igazi grandiózus költő: szereti hazáját — nemegyszer tesz tanúbizonyságot erről költeményeiben — s meghalni is képes érte. A latin-amerikai költészetben az érzelmi megnyilvánulásnak hagyományai vannak. Pablo Neruda is ezt az utat járja sajátosan egyéni módon. Nem véletlen, hogy legjelentősebb alkotása éppen a Száz szerelmes szonett, amelyben szabad vers formájában szól érzelmeiről. Itt már nem az ifjúkor féktelen vágyai fejeződnek ki, hanem a békés révbe érés harmóniája, az egyetlen asszonyhoz fűződő, nyugalmat és kielégülést nyújtó szerelem Csodái. A magyar irodalomban csak a hatvanas évek elejétől van jelen, közel tíz övi késéssel, mint sorstársai: Nazim Hlkmet, Nicolas Guillén és Jan- nisz Ritszosz. Utazásai során többször ellátogat a szocialista államokba, többek között a Szovjetunióba, Magyarországra és hazánkba is. Chile, latin-Amerika és a világirodalom egyik legnagyobb költője röviddel a Pinochet-rezsim uralomra jutása után testileg-lelkileg megtörve a zaklatásoktól, meghal. Temetése titokban zajlik, egyetlen . hozzátartozó jelenléte nélkül. Pablo Neruda egész életében a szabadságért. az emberi boldogságért és a kizsákmányolás megszüntetéséért szállt síkra. Nem volt olyan társadalmi megmozdulás, ahol költeményeivel, amelyekre olykor-olykor ráillik az a- gitatív alkalmi vers jelző Is, ne lett volna jelén (például a kubai forradalom Ihlette a Hősi ének és a Verses üdvözlet Santo Domingőhoz című költeményeit). Rá Igazán érvényes a mondás: „Nem azért élünk, mert megszülettünk, hanem mert élni akarunk.“ VARGA JÓZSEF
