Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1979-09-04 / 36. szám

A prágai repülőtér kitutüpályáján lassan közeledik felénk a Csehszlo­vák Légitársaság London — Prága vo­nalon közlekedő gépe, fedélzetén ha­zánk nyolc legjobb fiatal matemati­kusával. Valamennyien boldogok, hi­szen a 21. matematikaolimpiászon Londonban — amelyet a bennfente­sek nem hivatalosan matematikai vi­lágbajnokságnak is neveznek — e- gylkük, a prágai jan Nekovár első díjat kapott. Vele készítettük az aláb­bi interjút. — Mi volt a legfontosabb London­ban? — Csupán az, hogy elsők le­gyünk ..: — Neked sikerült, de a „csapatver­senyben“ bizony nagyon megszorul­tatok ... — Ez igaz, de ez olimpiászokon nincs csapatverseny; nem is lehet, hiszen valamennyien önállóan dolgo­zunk, szigorúan tilos a legkisebb ba­ráti segítség, diákzsargonban: súgás. A nem hivatalos csapatversenyben hetedikek lettünk a Szovjetunió, Ro­mánia, az NSZK, Anglia, az USA és az NDK csapata mögött, lehagyva o- lyan „mateknagyhate Imát“, mint Ma­gyarország. — Kik voltak az olimpiész részt vevői? — Kortársalm, hozzám hasonló gimnazisták. Országonként másképp rendezik meg az oltmpiász „előfuta­mait“. Nálunk négy kategóriában ver­senyeznek a diákok. A nyolcadiko­sok és kilencedikesek Z, az elsős gi­misek C, a másodikos gimisek B, a harmadikos és negyedikes gimisek pedig A kategóriában. Annak ellené­re, hogy még csak másodikos voltam, egyszerre két, tehát az A és B ka­tegóriában is versenyeztem. Ugyanis csak ez A kategória győztesei közül kerül ki az a nyolc diák, aki a vi­lágversenyeken képviseli hazánkat. — Minden iskolában van egy két matematikaimádö diák, de sokkal na­gyobb azoknak a száma, akik egyál­talán nem vennék rossz néven, ha a tanrend mellőzné, esetleg választha­tó tantárggyá tenné a matematikát. Elképzelhetetlennek tartják, hogy egy ilyen „száraz“ tantárgy is nyújthat sikerélményt. — Pedig nyújthat. A londoni ollm- piászon a nagy versenyek légköre u- ralkodott, és teljes bizonyossággal el­mondhatom, hogy sokkal fárasztóbb a részvétel egy ilyen olimpiászon, mint egy atlétikai versenyen. Szere­peltem már számos sportvetélkedőn — még most is aktívan úszom a Slá- via Praha sportegyesületben — ame­lyeken a véletlen úgy hozta, hogy győztem is. De a matek olimpiászo­kon nem lehet a véletlenekre építeni, ott csak „teljes bedobással" lettem első. Milyen volt a londoni verseny? Két napig tartott, a 3—3 szóbeli fel­adat megoldására- naponta négy óra állt rendelkezésünkre. A feladatok nem voltak nehezek, megoldásuk In­kább logikát gondolkodást, mint ma­tematikai tudást követelt. Minden példát természetesen cseh nyelven kaptunk kézhez. — Hogyan jöttél rá a helyes meg­oldásra? — Több megoldási módot is talál­tam, de mivel a versenyen a- gyorsa­ság Is szerepet játszott, tehát az, hogy a feladatokat Időben oldjam meg, mindig a legegyszerűbb megol­dást, vagy bizonyítási módszert vá­lasztottam. Az első nap fél órával, a másodikon másfél órával a- kitűzött határidő előtt végeztem a feladatok­kal, de tény, hogy a verseny részt­vevői közül többen jóval előttem le­adták a megoldott feladatokat. — Véleményed szerint eleget fog­lalkoznak az alap- és középiskolák­ban a matematikával? — Eleget, különben nem jutottam volna el a világ legjobb matemati­kusai közé. Az órák mennyisége rend­ben van, én csupán a tanítási mód­szert kérdőjelezem meg. És azt is hiányolom, amit például a szovjet Is­kolákban már régen bevezettek: a tantárgyak teljességükben, összefüg­gésekben történő tanítását. Nálunk általában nem egyazon tanár tanítja a matematikát és fizikát, ezt a- két egymástól elválaszthatatlan, egymás­ból kiinduló és egymáshoz visszatérő tantárgyat, hanem ketten, és nagyon gyakran vetélytársat látnak egymás­ban. Nálunk az Iskolában például so­káig veszekedés volt azon, hogy a matematikai vagy fizikai olimpiászon képviseljem-e az iskolát... — A világ kiváló matematikusai mindig egy kicsit „kilógtak“ a sorból, környezetük különcnek tartotta őket Milyen vagy te? — Nem vagyok társasági típus, en­nek ellenére az osztálytársaim egész normálisnak tartanak. Sportolok, bé­lyeget gyűjtők és mindennél job­ban szeretem a matematikát, ez per­sze érthető. Naponta legalább egy 6- rát ennek a kedvtelésemnek szente­lek, könyvtárba járok, szaklapokat olvasok, és — erről csaknem megfe­ledkeztem — .legalább ennyi időt ál­dozok egyéves húgocskámra, Teréz- kére. Kérdezett: Zácsek Erzsébet Foto: Vojtecb Písaflk Ä mezőgazdasági ifjúság napjai HAJRÁ, Ifjúságiéivá (Dedlna mládeíe) ez a szép, korszerű falu adott otthont a mezőgazdasági fiatalok kilencedszer megrendezett napjainak. A mezőgazdaságban dolgozó fiata­lok tudását kívánta tükrözni ez a rendezvény. Szakmai vetélkedőkön cukrászok, fejők és gépjavítók mér­ték össze erejüket. Aki persze idáig eljutott, annak már a járási, illetve a kerületi döntőn kellett bebizonyí­tania képességeit, tehát az első he­lyek valamelyikét megszereznie. A résztvevők bevallása szerint ez nem is volt olyan könnyű. Az országos döntő elméleti és gyakorlati részből állt. Az elméleti részben minden kér­désre három felelet volt a tesztlá­pon, és közülük kellett kiválasztani a helyeset. A gyakorlati rész az egyes ágaza­tok szakterületeihez kötődött. A gép­javítóknak tíz aprócska gépalkatrészt kellett felismerniük és pontosan meg­állapítaniuk rendeltetésüket, vala­mint a gép nevét, amelyhez az al­katrész tartozik. A fiatalok egy kis izgalommal ugyan, de meglehetősen kis hibaszázclékkal oldották meg a feladatokat. A cukrászok ínycsiklandú tortaköl­teményeken és süteményeken mutat­ták be tudásukat. Itt a külcsínen kí­vül döntő tényező volt a belbecs, a torta minősége is. A minőség meg­állapításának lrigylésreméltó felada­ta, sajnos, mindössze a bíráló bizott­ság jogköre volt. A harmadik versenyszám, a fejős technika iránt mutatkozott a legna­gyobb érdeklődés, mert ez volt a leg­látványosabb. Itt is teljesíteni kellett az elméleti követelményeket. A gya­korlati részben jártasságukról adtak képet az állatokkal és a fejőgéppel való bánásmódban. Az állatok egyéb­ként nagyon békésen viselkedtek (hála a versenyzők szakértelmének] így a közönség a kezdeti enyhe bor­zongáson kívül más meglepetésben nem részesült. Lovász Gyurival, a SZISZ komáro mi járási bizottságának titkárával o- daálltunk egy tehén mögé (a neve Manci), „nézzük a versenyzőt" ala­pon. A versenyző először lemosta a tehén tőgyét, majd rákapcsolta a fe­jőgépet. Kifejve e tejet, a fejőgépel lekapcsolta, és a tőgyét fertőtlenítet­te. A zsűri árgus szemmel figyelt, hi­szen egy tehén megfejéséhez csak 7 perc ideje volt mindenkinek. Az időn kívül a szakszerűséget is értékelték. A fejős után a versenyzőknek még arról is számot kellett adniuk, mi mindent tudnak a fejőgépről. Időre kellett mindenkinek egy-egy fejőgé pet szétszedni ás összerakni. Egy laikus szemében ezek a fela­datok egyáltalán nem tűnnek fel könnyűnek, egyébként a versenyzők véleménye megoszlott erről a kérdés fői. De egy nagyon fontos dologban több megkérdezett is egy vélemény) vallott: ilyen versenyen eredménye sen szerepelni, nem kis dolog. Bizo nyitja az Illető szaktudását, és maga a részvéte], úgy érzem, a munkához való viszonyra is utal. Ennek ellené re vannak egységes földmfivesszövet kezetek és állami gazdaságok, ame lyek sem a részvételt, sem a jó ered ményt nem honorálják. Tisztelet aki­vételnek. Pedig itt a legképzettebb mezőgazdasági dolgozókról van szó, és ennek a .fizetésben is feltétlenül meg kellene mutatkoznia. Ezek alap­ján az illetékesektől nagyobb figyel­met és mielőbbi megoldást kérnénk. Az említett ágazatokon kívül a ver­senyzők az egyes kerületek szerint sportvetélkedőket is rendeztek. A fiúk lábteniszben és röplabdában, a lá­nyok röplabdában mérték össze ere­jüket. Este a versenyt Marián Kand- rik, a SZISZ Szlovákiai Központi Bi zottságának dolgozója értékelte, és átadta a díjakat. A győztesek: a gép­javítók ágazatában a csapatversenyt a közép-szlovákiai kerület nyerte, az egyénit f. Sulek, a Kalinovói Efsz bői. A cukrászok versenyében a csa patversenyt a nyugat-szlovákiai ke­rület nyerte, az egyénit L. Bartová Nitráről. A fejéstechnikában a csa patverenyben szintén a nyugat-szlo vákiai kerület győzött, az egyéniben |. Hasznos, a Sárói (Sárovce) Efsz dolgozója. A résztvevők sok új ismeretséget kötöttek, sok mindent megtudtak egymásról, egyszóval jó volt a han­gulat. Az eredményeknek pedig az egyes munkahelyi értékelésekben is meg kellene mutatkozniuk. Reméljük, meg is mutatkoznak. Ollós Lászlft ■■■■■■■■■■Hl Az Iskolatáska megmére­tett, és nehéznek találtatom Hét kiló negyven deka volt a súlya, és hatodikos nebuló cipelte. Napi közel két kilométeres utal tesz meg vele: az iskolába és ha­za. Véletlenül (!) Petinek hív­ták a táska cipelőjét — mint a sláger hősét —, és véletle­nül fi) egy kislányt ts kí­sér — a húgát —, aki negye­dikes; és mivel 6 JÓ, Illedel­mes gavallér fiúcska, még a húga táskáját ts ctpell, a- mely szintén megméretett, és közel öt kilót nyomott, így összesen tizenegy kilón fölül volt az a súly, amelyet „ilyen szép, napos délelőtt* és délután a hátán és a ke­zében vonszolt, hogy aztán hazaérve dühösen vágja a sarokba, hogy ha azt látná a drága jó tanító néni, men­ten megcibálná a haját. De a tanító néni nem látja, Iskolatáska-szemlét tartok több alapiskolában. Elóször a hatodik osztályosokat ké­rem meg, mutassák meg tás­kájuk tartalmát. Hat vaskos könyvet, hat füzetet és egy atlaszt számolunk meg, to­vábbá egy ceruzákkal, tol­iakkal, legyezőkkel, radír- gumikkal, filctollakkal, a- gyontömött tolltartót, három vonalzót, tisztálkodócsoma­got egy kis törülközővel, szappannál és tízórais cso­magot. De — mint mondják a gyerekek — „a szerda az gyenge nap, ilyenkor a leg­könnyebb a táska. Hétfőn a legnehezebb, akkor tornaru­hát ts kell hozni magukkal, amely további csomag. A táskaszemle után a pio­nírvezetővel találkozom. Azt mondja, a nővére gyermeke ts ide jár, és reggelente, ha jönnek iskolába, a gyerek mindig könyörög: „Vidd a táskámat, fizetek egy fa- gyitl’ Voltam olyan iskolában is, ahol a gyerekek a napközi­ben hagyják könyveiket, is­kolaszereiket, csak épp azo­kat a könyveket, füzeteket cipelik haza, amelyekből nem sikerült a napköziben a következő napi Órákra fel­készülni. 'A napközis tanító néni általában igyekszik ki­használni a rendelkezésükre álló időt, leíratja a gyere­kekkel a le/jcét, megtanítja a feladott efiyagot, hogy ne kelljen ctpekednt. Sok he­lyen alkalmazzák már ezt a módszert — főleg ott, ahol külön napközis tanter­mek állnak rendelkezésre —, az alsó osztályosoknál pedig már szinte mindenütt. Persze kivételek mindig a- kadnak. Kilétetek, ahol még kicsiknek-nagy oknak cipel­niük kell az iskolatáskát. Nincs ugyanis az iskolák­nak napközis tantermük, az osztályok padjaiban pedig nem jut elég hely a tan­könyveknek, tanszereknek. De ezt a gondot is megol­dották már néhány iskolá­ban. Kts szerkrénykéket vá­sároltak, amelyekbe a gyer­mekek végezve a tanulással elzárhatják tanszereiket, kt- ki külön-külön a magáét. JÓ lenne ezt mindenütt bevezet­ni, hiszen az orvosok egyre lobban panaszkodnak, hogy a gyermekek vállát lehúzza a nehéz táska, ferde hátge­rinccel Járnak, deformáló­dik a csípőjük. Az már más •érdés, hogy miért kell hat­nyolcéveseknek ts öt-hétkl- lós táskát cipelniük. Való­ban szükség van-e annyi tan­szerre, könyvre, füzetre, nem lenne-e elegendő kevesebb taneszköz? Talán ha máskor nem, le­galább most, a gyermekév alkalmából vegyük fontoló­ra, miért is olyan nehéz az iskolatáska, miért kell azt ide-oda cipelni, amikor Pe­tinek még táska nélkül Is nehezére esik „ilyen szép napos délelőtt" iskolába menni?!-zolczer-

Next

/
Thumbnails
Contents