Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-20 / 8. szám
Ily Íf “ özhelynek tűnik, unalomig ismételt kijelentésnek, mert annyiszor hangoztatjuk: szinte valamennyien állandó versenyfutásban vagyunk az idővel, rohanunk — gyűlésre, autóbuszra, fontos vagy fontosnak vélt találkára, másodállásba, s ki győzne fölsorolni, még hova. Sok mindenre nem jut időnk, pedig nagyon szeretnénk, legalábbis ágy teszünk, úgy mondjuk, nagyon akarnánk. Néha, amikor akad egy-két nyugodt percünk, ott motoszkál bennünk a bűntudat: többet kellene például a gyermekeinkkel foglalkozni, játszani velük, mesélni nekik, válaszolni türelmesen- okosan a véget nem érő miértekre. A mi gyermekkorunk ]ut eszünkbe: nagy- Bnyáink és anyánk meséi, megkacagtató és megkönnyezte« történetei, tréfás kiszámoló, mondókái, sok örömet szerző játékai. Az emlékezet legmélyéből kapargatjuk elő z elmosódó verssorokat: „Süss jel, nap Fényes nap ...“ Aztán elhessegetjük ezt a kellemetlen gondolatot. Akkor nem volt televízió, nem voltak napközik, szakkörök, szóval egészen más körülmények közt nevelkedtünk. Mindez valóban így van, de érezzük, hogy azért ez sem egészen helytálló kifogás. Igaz ugyan, hogy számos vonatkozásban megvál. tozott az életmódunk, fölgyorsult az életritmusunk, Ma már nemcsak a szülők gondoskodnak a gyermek érzelmi és értelmi neveléséről, hanem az iskolák is, méghozzá egyre céltudatosabban és sokrétűbben: a tanítási órán, s azon kívül is. Sokat tehetnek — még többet tehetnének — e téren a tömegtájékoztatási eszközök, különösen a televízió. Beszélhetnénk arról, hogy a színház, a film milyen nélkülözhetetlen szerepet tölt be a legifjabbak erkölcsi, esztétikai nevelésében. Valóban a gyermeknevelés területén is sok minden megváltozott, korszerűsödött, a mai igényekhez igazodott. Egyről azonban semmiképpen sem szabad megfeledkeznünk: a szülők szerepét, a gyermekkel töltött meghitt perceket, a közös játékokat és a meséket senki és semmi nem pótolhatja. Tapasztalataim igazolják, szinte valamennyi szülő egyet ért ezzel a megállapítással. Sokan azonban már sorolják is a kifogásokat: idő, szabad idő.. Döntsük el, nem akad-e valójában naponta vagy legalább szombat, vasárnap tíz-tizenöt percünk, esetleg egy óránk, amit a gyermekkel töltünk? Valljuk meg önmagunknak: akad. Ha például kissé jobban szervezzük meg az életünket. Ha valamivel hamarabb búcsúzunk el barátunktól, barátnőnktől. Ha végre megtanuljuk kikapcsolni is — sőt olykor be sem kapcsolni — a tévét, vagyis válogatunk, különbséget teszünk az egyes műsorok között. Ha... sokáig folytathatnánk, honnan csíphetnénk el egy kis idői a gyerkőcök számára. Látszólag újabb problémához érkeztünk. Miről is meséljünk a gyermekeknek, mit játsszunk velük? Távolról sem tudunk any- nyi mesét, mint szüléink, aztán sokszor fáradtan nincs egy jó ötletünk sem. Mindez csak látszólag probléma, mert különösen az utóbbi években — a magyaroszági, a szlovák és a cseh — kiadókhoz hasonlóan a Madách Kiadó is egyre gazdagabb és szebb gyermekkönyveket kínál. Az utóbbi idők terméséből két olyan kiadványra szeretném fölhívni olvasóink figyelmét, amely gyermeknek, felnőttnek egyaránt sok-sok kedves órát, élményt szerez. Az egyik ilyen kiadvány népi mondóká- kat és gyermekjátékokat tartalmaz. Gágyor József kiadás előtt álló, és minden bizonynyal nagy visszhangot kiváltó néprajzi gyűjtéseiből — mintegy előzetesként, az ilyen kiadványok hiányát legalább részben pótolandó — Zálabai Zstgmond azokat a versikéket, játékokat válogatta ki és gyűjtötte egy csokorba, amelyek a gyermek nevelését és játékait szebbé, változatosabbá tehetik. A Szól a rigó kiskorában című kötetben gyermekkorunk világa, nagyanyáink mesél, ritmusai elevenednek meg újra. Ritka szép pillanatokat ajándékoz nekünk ez a könyv. Gügyögő, tipegő kisgyermekünk minden bizonnyal ragyogó szemmel hallgatja majd s próbálja utánunk mondani, mutatni a te- nyeresdiket, a tapsoltatókat, és az arcmutogatókai, s megannyi más rigmust, egyszerű játékot. A természet és az állatok mindig fontos szerepet játszottak a gyermek életében. Civilizált világunkbana egyre kevesebben játszhatnak szabadon az udvaron macskák, tyúkok és nyulak társaságában. Kevesen szaladhatnak ki naponta rétre, erdőre, folyópartra. Ezért különösen fontos, hogy legalább a könyv segítségéve] „behozzuk“ a lakótömbökbe az udvarok és az állatok világát a különböző mondókákat, naphívoga- tókat és más versikéket. A gyermekek világa című részt pedig nemcsak a szülők, hanem a bölcsődékben dolgozók és az óvónénik is nagyon sokszor kézbe vehetik: meglátják a gyermekek milyen hálásak lesznek és rövidesen együtt mondhatják, énekelhetik a mulattató mondókákat felelgetőket. A kötetet kották egészítik ki és KopÓcs Tibor rajzai illusztrálják. Kár, hogy a kották fölött nincsenek címek, s így bizony beletelik egy kis időbe, amíg a szöveges részt és a megfelelő kottát megtalálja az olvasó. Ez a néhány más apró szépséghiba azonban semmit sem von le a Szól a rigó kiskorában című kötet értékéből. Nem üres szójáték, hogy hazai magyar gyermekirodalmunk a legfiatalabb. A Vad- lúdtermő ritka fa (1964) című antológiától eltekintve csupán néhány éve jelennek meg hazai gyermekvers-kötetek. Kezdetben bizony gyengécske versek, kötetek is napvilágot láttak, melyek semmilyen örömöt, élményt nem szereztek a legkisebb olvasóknak. A Madách Kiadó szerkesztői azonban viszonylag rövid idő alatt szétválasztották az ocsut a búzától. A nívós értékrendszert igazolja a most megjelent Tapsiráré tapsó- rum című kötet is, amelyben szinte valamennyi olyan költőnk szerepel, aki színvonalas gyermekverset ír. A gyermek és a felnőtt szívét melengető verseket olvashatunk a természet és mikrovilágunk megannyi apró és nagy dolgái ról, kedves, mókás történetekről. Minden bizonnyal sokan és sokszor ol- vassák-mondják majd Tóth Elemér ritmikus versét, a Vonatosdlt: Megy a vonat tététekereg. Kattognak a kéké kerekek... Külön örömünkre szolgál, hogy költőink a gyermekversekben is fölfedezték hazai magyar tájainkat. Bizonyságul Kulcsár Ferenc egyik versét írjuk le: „Arról híres Sárosfa, áll benne egy sáros fa. Ha nem volna Sárosfa, hol állna a sáros fa: sárosfai sáros ja?" A sok szellemes, könnyed hangvételű verseken kívül hosszabb történeteket is olvashatunk jRácz Olivér: A macskavári csata, Gál Sándor: Hét erdő, Veres fános: Az egy szeri gyerekj. A kötet értékét növelik Jak- sics Ferenc kitűnő illusztrációi. A Tapsiráré tapsórum megnyerő külalakjának egyik é- kes bizonyítéka az, hogy többek között ez a kiadvány is képviseli majd a csehszlovák könyvkultúrát a lipcsei nemzetközi könyvkiállításon. Az elmondottakból is egyértelműen kiderül, hogy a Madách kiadó tartalmas, szép kiadványokkal köszönti a nemzetközi gyermekévet. Most már elsősorban a szülőkön és az óvónőkön a sor, hogy eljussanak a- zokhoz, akinek szánták: a gyermekekhez. SZILVÁSSÁ József Gyermekeink ÖRÖMÉRE KIRÁNDULNI jó «s tanulságos, még tée w len is. Ködös téli reggelen indult el a füleki gimnázium II. A osztálya, az osztályfőnök és még két pedagógus vezetésével Budapestre, tanulmányi kirándulásra. A szokatlan időpontnak egyszerű a magyarázata. Ilyenkor, a főszezon elmúltával könnyebb szállást biztosítani a turistákban mindig bővelkedő magyar fővárosban. Tulajdonképpen az októberi krumplibrigádon kezdődött. A szorgalmasan dolgozó diákok tudták, hogy minden szem zsákba kerülő krumpli a tér* vezett kirándulás költségeinek a fedezését is szolgálja. Az iskolai SZtSZ-szervezet ugyanis támogatja az ilyen akciókat. Teheti, hiszen az elmúlt évben is több, mint 41000 korona jövedelme volt a társadalmi munkákból. Ebből jutott a Pestre szállító autóbusz költségeire is. Ami rosszul kezdődik, az biztosan jól végződik. Ezzel vigasztaltuk magunkat, amikora határon a busz felmondta a szolgálatot. Szerencsére az ü- zemzavart ügyes sofőrünk egy óra alatt elhárította, és folytathattuk utunkat. Sikerült a késést is behozni. Észre sem vettük és már a Hősök terén voltunk. Rövid séta után a Szépművészeti Múzeumban csodálhattuk meg a görög-római kultúra emlékeit és az európai festészet remekműveit. Ebéd után a Nemzeti Múzeumhoz vitt az utunk. A legnagyobb érdeklődést az egy éve hazakerült koronázási jelvények váltották ki. Szűkre szabott időnkből nem sok jutott a „Magyarország története“ című kiállítás megtekintésére. A megbeszélt indulás i- dőpontja bizony kitolódott. A vezető pedagógusok azonban nem vonták kérdőre a későn jövőket, örömmel nyugtázták, hogy a fiatalokat érdeklik a múlt dokumentumai. Sokkal több Idő is kevés lett volna a számos látnivalóra. A tervnek megfelelően a Magyar Nemzeti Galéria termeit választottuk. Talán palócos kiejtésünkre figyelt fel az a kedves néni, aki vállalkozott a lehetetlenre, hogy egy rövid óra alatt bemutassa a XIX. század magyar festészetének kiemelkedő alkotásait. Kőrútunk a csodálatos kupolateremben, Szervátiusz Tibor nagyszerű Dózsa-szobránál ért véget. Itt búcsúzott el önkéntes tárlatvezetőnk, aki nemcsak magyarázott, de kérdezett is. Büszkén mondhatjuk, jelesre vizsgáztunk, jól feleltünk a festményekkel kapcsolatos irodalmi vagy történelmi kérdéseire. Megdicsért bennünket. Sok volt az élmény, sok volt a látnivaló. Naponta talpon voltunk, a diákok azonban bírták a strapát. Aki azt hiszi, hogy a fárasztó nap után kimerültén dőltek az ágyba, és rögtön elaludtak — nagyon téved... Másnap reggel hóesésben indultunk a Halászbástyára. Megállapítottuk, hogy a Hilton- -szálló tükörablakaiban még jobban mutat Schulek Frigyes remekműve, mint „élőben“. A hóesés és a hideg szél sem tántorított el attól a szándékunktól, hogy a Kerepesi temetőben felkeressük néhány nevezetes személyiség sírját. Jókaival kezdtük. Komárom szülötte, a nagy mesemondó, köralakú kriptában alussza ö- rök álmát. Nem messze tőle az ifjú szívekben élő Ady emlékét őrzi Csorba Géza fehér márvány szobra. A hatvan éve halott költő sírjára koszorút helyeztünk. Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Károlyi Mihály, Arany János, Vörösmarty Mihály síremlékénél is megálltunk. „Készültünk" is erre a rendhagyó órára. Minden sírnál valaki röviden ismertette az ott nyugvó nagyság pályáját, jelentőségét. Sétánkat a Munkásmozgalmi Panteonban fejeztük be. Egyszerű, szürke gránitlapokon megannyi ismert név, a magyar és nemzetközi munkásmozgalom nagy halottal. Megható meglepetésben volt részünk. Hulttka Júlia, saját József Attila emlékére Irt versével adózott a nagy proletárköltő emlékének. Lefényképeztük Nógrádi Sándor sírhelyét, a kép majd a gimnázium előcsarnokában levő Nógrádi- -emlékkiállítás anyagát gazdagítja. A volt partízánparancs- nok, később a Magyar Népköz- társaság vezérezredese Füleken született és környékünkön ő vezette az antifasiszta ellenállást. A délutánt ki-ki saját érdeklődésének megfelelően tölthette városnézéssel, vásárlással, rokonok vagy Ismerősök látogatásával. Este ismét találkoztunk. (Senki sem tévedt el a nagyváros forgatagában. (Megnéztük a Vidám Színpad „Micsoda cirkusz" című kabaré- műsorát. A színházból egyenesen hazafelé indultunk. Az e- gész utat végigénekeltük. A két nap alatt a füleki gimnazisták sokat tanultak. Ismereteik gazdagodtak, szellemi látókörük bővült. Ilyen kirándulás minden iskola számára hasznos lenne, tehát a példa követésre méltó. Böszörményi István
