Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-13 / 7. szám
Félreteszem a könyvet, s látom, hogy kint egyre jobban esik. Ez már igazi tavaszt eső. Ha Itt lenne András, elcsábítanám egy kis sétára ebbe a lucskos városnegyedbe. Jól átázva kötnénk ki valamelyik kis presszóban egy kávén. Ez az egész már nekem is egy kicsit sok. Keresek valami szendvicset és bele= nézek a matematikába. Ha legalább minden olyan világos és érthető lenne, mint ez a matematika. Ma megint eljött az apám meg a nagyapám is itt járt és én teljesen tanácstalan voltam. Eddig összesen tizenkilenc évet éltem, van néhány pulóverem, egy bundám és két pár farmerom. Az otthonról áradoztak, ami egészen megfoghatatlan volt a számomra, valami olyasmi, mint abban az Aprócska asszonyka című regényben. Anyám egész életén át rideg és logikus volt, ezért meglehetősen tartottam is tőle. Abban az Időben meg voltam róla győződve, hogy csak gyötrt az apámat. Amikor elmentünk az apuval a városon túlra, és útközben a rakparton felszedtük kocsinkba azt a szép fiatal fekete nőt, s az apu „lányoknak“ szólított bennünket, gondtalanul nevetgélt, és szépen beszélt, és azt mondta, hogy milyen nagyszerű lenne, ha a felesége futni hagyná. És akkor mi hárman elmehetnénk valahová .. . Ne= vetséges kis városszéli kávéházakba jártunk. Nem vagyok már annyira butácska, hogy ne látnám egy kicsit a lényeget, de az az Igazság, hogy az apám a legjobb barátom volt, s hogy mindig inkább egy bolondos kölyökre, mint apára hasonlított. Ezért aztán az volt az érzésem, hogy mindenképpen meg kell védenem a boldogságát. Talán azért is gondoltam Így, mert az apám mindig olyan nagyszerűen tudott beszélni a csodálatos és tiszta dolgokról. Az anyám viszont inkább egy számológép benyomását keltette, enyhe mosollyal és egy ránccal a szája körül beszélt a legbaná= lisabb dolgokról. — Így van ez már a világban — mondogatta. Lélekben dühöngtem, s azt hittem, hogy készakarva hordja össze a világ minden piszkát és minden, ami körülötte van, mocsárrá akarja változtatni, mintha az életben nem is lenne semmi szép. — No mondd, kivel voltatok kint a város mögött? Mit gondolsz, hogy én talán nem tudom, hol jártatok? Azt gondolod, nem tudom, hogy kivel csavarog az apád? És te meg még véded. Ogy döntöttél, hogy eltitkolod előttem? Jó, hát csak takargasd, egyszer még nagyon is megbánod! Persze, az anyámnak kellett mindig csak a mínuszokat odaítélni. És akkor átköltöztünk az apámmal ahhoz a kellemes, fekete hajú nőhöz, és én este sokáig kocsikáztattam a parkban az új fivéremet. Ma már nem fuvarozgatom. Az ok — a- miért az a szép kedves fekete nő is Kibírhatatlan sátánná változott — egy másik kedves nő volt. Apám talán mind a mai napig nem találta meg azt, amit keresett, s lehet, hogy én ezt meg Is tudnám neki bocsátani, mert mindig is azt hittem, hogy az ő boldogsága ugyan változó, de én örökké megmaradok az életében. Ogy gondoltam, hogy mi ketten majd megvédjük egymást. De az apám egyszer csak elment, és en- gemet otthagyott annál az asszonynál, akt hez tulajdonképpen semmi közöm sem volt már. Így amikor az az asszony kiadta az uta mat, egyáltalán nem lepődtem meg, és tu lajdonképpen nem Is haragudtam rá. Gyorsan összekaptam a sportszatyromat, elmentem, és kisírtam magamat András vállán. 0, ti kedves plakátjaim, és ti nevetséges kis kabaláim. Dehogy válók meg tőletek Ragaszkodtam a tárgyakhoz, és ők pedig hálásak és megmásííhatatlanok. A biz tonságérzet láncszemeit alkotják bennem — Andrással együtt.. . Kibéreltem magamnak ezt a kis szo- bácskát, és süketté tettem magamat az é- terben keringő mendemondákkal szemben Különben is, ha mindenre odafigyelnék, e gészen biztos széízabálnák a gyomromat Beleszerettem az esőbe, a kanalakba, a tányérokba, az egyszerű tiszta tapintású tárgyakba, az Andrással való csavargások ba, a délutáni bevásárlásokba. András bo- hókás leveleket Irt nekem, majd megjön és hozza magával a zenét a csavargásé kát. Egy tdő óta már benéz hozzám, az apám és az anyám is. Az otthonról beszélnek Érvelnek. De én már nem akarok visszatérni hozzájuk. — De András nem hozzád való parti Mit akarsz te tulajdonképpen? — A tanuláshoz és a házassághoz is pénz kell... Sok pénz. Miért nem térsz vissza hozzám? Ennyire nem vagy prak tikus? Az emberek mindenfélét összefe csegnek. Ocsmány dolgokat terjesztenek, é> az apád sem tisztességes, de ez már a múl té, és nem akarom, hogy rád is csak pocs kondírozzanak. Biztosítalak róla ...“ Mire is lenne ez a terméketlen együtt élés velük, ha már ennyire késő van? Én már nem akarok hozzájuk visszatérni. Ma este megint eljön az apám és olyan kétségbeesetten tanácstalan és érzelgős lesz. Én már tulajdonképpen meg Is bocsátottam neki azt, hogy akkor cserben hagyott. Lehet, hogy azon a boldogságé hoz vezető meredek úton vakult így meg, amely ügy is mindig elfutott előle. Az a- nyámat Is már csak sajnálom, mert lehet soha nem is akart olyan rideg és kegyetlen lenni, mint amilyen rideg és kegyetlen volt. Amikor Itt ült, és hirtelen a homlokába esett az a hajtlncs, egyszeriben annyira tehetetlennek látszott, mint egy egyszerű meggyötört asszony. Még a kiberne tikus gép Is elveszett belőle. Nem Is tudom, mit tegyek? Kint esik, és én talán legépelek magamnak néhány érzelgős hangulatú verset, mert vannak dolgok, amelyeket soha sem fogok tudni egészen megoldani. De én azonban már nem akarok hátra menni. NÉMETH ISTVÁN fordítása 1 dal KISS PÉNTEK JÓZSEF Virágos rét mellett koszos kis árok. Huszonhét éve magamra várok. úszva jeges folyón ars poetica Levelét hullajtja, vetkezik a bokor. Alá heveredem még néhány karcsapás óh sanda isten! életem mérje susogva válaszol: szitásodik az ég — Csillogó tél jön, majd kápráztat hidegen. csillagok tépik át versem mérje életem Szikrázva kérdez: úszom a jeges folyún... kire vársz, idegen? Nem bánom én, bokor, mindenkit letagadok nem bánom, árok. úszom, tehát vagyok Huszonhét éve magamra várok. i mmmmmmmmammmmmmammmaumm bbuhbhhbbhmhmhhihmhhhí __________________________ _ eleségem bolondul a régi bútorért. fj Amikor egy ódon francia komódot j vagy egy XV. Lajos korabeli asztalfkát lát, valóságos eksztázis fogja el. A <zeme csillog, egész teste megfeszül, mint- ia a kővetkező pillanatban rá akarna ug- unt a bútorra, hogy belekapaszkodjék. Így •nhető, miért nyaggat már réges-régóta, i ogy beszéljek Katrllal. Karinak van egy •gészen tűrhető, XIV. Lajos korabeli garni- úrája, Igaz túlságosan ormótlan a panel- lázi kts lakásban, viszont még eléggé jó illapotban van. — A te Kari barátod legényember — magyarázta a feleségem. — Minek neki ez a fnlt or? — Hát aztán? — kérdeztem. — Talán agglegénynek tilos régi bútort tartani? — Beszéli vele. tudd meg, mennyit kér érte. Elmentem, többször ts beszéltem vele, de Kari mindannyiszor csak széttárta a karlát: — Bocsáss meg, kedves barátom — felelte. — Először, ez a garnitúra a nagyanyámról maradt rám, másodszor pedig ma/ >.>iv ' • , ' .. 4 7/ • ■ ' >. :> :• ''ir4 7%, * i.t Is ' j* * / : ! ; • ír ' / /' f ' • m r/S « Fodor Katalin: Pbrtré (Monnlipia, 1377) Fodor Katalin: Lányarc (Lavírozott tus. 1977) Fodor Katalin: Férfiportré (Lavírozott tus, 1978) MANFRED PELZ: XIV. LAJOS gúnyos ember lévén, nyugodtan érzem magam, ha nem egyedül élek, hanem XIV. Lajossal. Mégiscsak király. Kari nevetni kezdett, én pedig hazamentem, hogy végighallgassam feleségem szemrehányásail Es' egyszer, ankkor már vagy huszadszor ajánlottam fel Karinak, hogy megvesszük a bútort, ö mélyet sóhajtott, arcát a tenyerébe temette és szipogni kezdett. — Mi lelt? — kérdeztem. — Rosszul vagy? — Egész életemben magam előtt láttam ezt a bútort — fájdult jel kari. — No igen, de ... — Isten neki, üsse kő, ha annyira akarod megvenni az én öreg derék XIV. Lajosomat . Mit tehetek, viddl — Mennyibe■ kerül? — Hozz ezer márka előleget, az árban maid később megállapodunk, efelöl ne aggódiái. A bútor szállítását, természetesen te fizeted . . Szegény, szegény Lafoskám ... — Kari megint szipogni kezdett, én ped hazaszáguldottam. Feleségem nyomban a takarékba rohant és elhozta az ezer márkát. — Azt hiszem, háromezernél többet nem ér — mondta. — Legfeljebb eladunk valamit. i Kari átvette az ezer márkát, számlálatlanul <a, zsebébe dugta, (és így szőtt. — Sokat nem kérek tőletek, két és fél ezer elég lesz — és vihetnek az én iő ö- reg rózsafa garnitúrámat. No meg persze a szállítási költség. — Ez semmiség — mondtam, s nem a- kartam hinni a sikeremben. — Azt éppen ne mondd. Az előbb ki- számítoitam, a szállítás körülbelül 250 e- zer márkába kerül. — Micsoda-a-a? — Nem tréfálok A dolog úgy áll. hogy ezek a bútorok nem férnek ki sem az ajtón, sem az ablakon, szétszedni pedig lehetetlen. — De hát te , hogyan cipelted be őket? — Éppen erről van szó En daruval e- meltettem be a bútort, amikor a ház épülőfélben volt, és még hiányzott a felső emelet. Neked pedig szél kell bontanod a fölöttem lévő három emeletet. Természetesen a Igkókkal is meg kell eqyeznX, hiszen esetleg nem .lesznek elragadtatva az ötlettől. Kari visszaadott 950 márkát, ötvenet a vendéglőben költöttünk el. ahol Kari nagyanyjának és XIV ' Lajosnak az egészségére ittunk. S én bizony boldogan néztem a pohár fenekére Fordította: Gallért György 'MOLNÁR LÁSZLÓ Az elhagyón otthon gerendáira nincs k’ nyomudbu lépne erre már nincs mi,. aut a bölcsőig nem visz sem álom sem vonat . egy fintor arcodon az elcserélt szavak helyébe nincs ki gyónódba tépne Proinenád éjszaka átússzuk a folyót és pihenünk egyet a lankáé partokon gyermekkori táj a szoba sarkal lebontottam most már befuthat hozzám a rét bejöhet Jdp várakozni az erdő a lyukas tetőbe cs-,mányi ieihö szorít., mindentől megvéd minket 1 fát't-aim az ágy alatt hevernek megkopott dombok ezüstté dermedt patak bamo árkul az asztalon halomba rontva 1 az utca házkockái naguanám mesél ,betakarják n Iglakat -b-rötiem
