Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1979-02-06 / 6. szám

«M 5

a felépítésre, és most már ebből Is elveszett néhány hónap. Mégis remélem, hogy sikerül majd gyorsan felépíteni, hogy elfoglalhassák birodalmúikat a gyerekek. Nekünk mindig segítettek a szülők. Már megtárgyaltuk a képviselőkkel a dolgot, s akárcsak a korábbi Z-akclőknál, az óvodához is ők biztosítják majd az embereket. De ezzel még nem oldódik meg a tardoskeddtek óvoda- gondja. A régi óvodákat sem zárhatjuk be, mert az új százhúsz férőhelyes csak a létszámbővítésre lesz elegendő ...

íme egy falu óvodagondjai a maguk összetettségében! A igények mellett türelemre is Szükség van — ez az első és legfontosabb észrevételem.

X Z X

De nézzünk körül másutt Isi

Vizsgálódásaim további állomása az érsekújvári Renokov n. v. ú] óvodája. Lábady Miklóst, a vállalat igazgatóját faggatom. Arra vagyok kiváncsi, miért, hogyan és miből épít egy vállalat óvodát?

Nos, mint elmondja, egymillió-ktlencszázötven- jzer koronát kaptak az óvoda felépítésére. A városi nemzeti bizottság jóváhagyta a telket, a terveket, és arra kötelezte a vállalatot, hogy biztosítsa a költségek hetven százalékát. A további larminc százalékot az üzem alkalmazottjainak tellett vállalniuk, és ledolgozni társadalmi munkában. És ők ezt szívesen el Is vállalták. Szükségük volt erre az intézményre. Eddig ugyanis a város különböző óvodáiban próbálták elhelyezni a gyerekeket, és ezek az óvodák nem mindig voltak az üzem közelében. Most már nem kell majd másoktól kérni, sőt, ha úgy adódik, ők „adhatnak kölcsön“ férőhelyet. Az óvoda igazgatónőjét és az óvónőket a járást nemzeti bizottság IsBELEPES CSAK ÉVEN ALULIAKNAI

HAT

Negyvenezer kérvény óvodaügyben

Jcíéttunk végre egy nénit, akt vigyáz a kisebbik fiunkra. A nagyobbat az anyámhoz adjuk. Nem Jó megoldás, százhúsz kilométerre lesz tőlünk, még hét végén sem láthatjuk mindig, de nem tehetünk mást, mert nem tudtunk neki helyet szerezni az óvodában“ — mondja egyik ismerősöm. Egy másik pedig arról panaszkodik, hogy másfél éve beadta a kérvényt, de azóta is hiába ostromolja az illetékes körzeti nemzeti bizottságot. Közben letelt a szülési szabadsága, szeretne már dolgozni, de hogyan, ha nincs hová tenni a gyerekét? Es ezek nem egyedi esetek. Szlovákiában összesen 40 000 gyerek vár óvodára.

Mindez országos jelenség, így az érsekújvári (Nővé Zámky) járásban sem jobb a helyzet, tudom meg a járási nemzeti bizottság ískolaügyi osztályán Száraz Zsuzsanna tanfelügyelőtől. A járási higiénikus 4231 gyerek elhelyezését tartaná optimálisnak. Ezzel szemben majdnem hatezer gyerek szorong a jobbára már amúgy is korszerűtlen tantermekben.

Különösen rossz a helyzet Udvardon (Dvory nad Zitavou). Az óvónők már nem nevelők, hanem fizikai dolgozók. Napjuk nagy része azzal telik el, hogy a tantermeket alakítják át egyszer hálószobává, máskor étteremmé.

Tardoskedden (Tvrdoíovce) hatezer ember él. Az ötosztályos szlovák és a hatosztályos magyar óvoda régi épületekben működik, és legalább száz kérvény vár elintézésre. Sokan úgy vélik, hogy csak ígérgetnek a falu vezetői.

így van ez? javult-e a helyset, mit kell és lehet tenni a több óvodai férőhelyért?

Előbb a szlovák óvoda tekintélyes épületében kopogok. Az épület kivül-belül megújult a nyáron. Újak az ajtók, a bútorok, a festés. El tudom képzelni, mennyit szaladgáltak, izgultak az illetékesek, míg ilyen lett minden.

A magyar óvodában ugyanez a helyzet. Az é- pületben, amelyet asztalosműheíyböl alakítottak át előbb iskolává, majd óvodává, éppúgy ragyog minden, mint a szomszédban. Az igazgatónő, Tóth Mária, nincs szolgálatban, ezért Kardos Rozália óvónővel beszélgetek. Hogy hitelesebb képet nyerjek az óvoda kollektívájának munkájáról, megmutatja a krónikát. A tanév kezdetéről ezt jegyezték be a krónikába: „1978. augusztus 28-án léptünk munkába. A javítási munkák elhúzódása miatt csak szeptember 11-én kezdtük meg a tanévet. A nyár folyamán a középső és a kis csoport tantermeit, valamint az egész épületet renoválták. Felújították a padlót, új ablakokat raktak be, és higiéniai helyiséggel is bővült az óvoda Kollektív munkával rendbe hoztuk az osztályokat. így az új tanév kezdetén gyönyörű környezetben kezdhettük meg a munkát.“

Nos, ezt az utóbbit azért nem merném ily egyértelműen kijelenteni, s a rátermett, igényes igazgatónő is el tudna képzelni még jobb és gyönyörűbb környezetet. Sőt, egy új óvodát is, ahol még a mostaninál is jobbak lennének az eredmények. Pedig az eddigiekkel sem kell szégyenkezniük. Három évvel ezelőtt az ország legjobb három óvó. dája köt szerepeltek.

Az 1977-78-as tanéve feljegyzéseiből a következőket írom ki: „A nyár oflyamán az óvodát kí- vül-belül újrafestették. A középső és a kis csoport tantermeiben új .függönyöket, új drapériát

raktunk fel. Az óvodai alkalmazottak társadalmi munkában átfestették a székeket. A takarítónők és az óvónők pedig közösen takarítottak a festés után.“

Közben egyesítették a tardoskeddí, a paláríko- vói és a jatovi szövetkezetei, és az egyesített gazdaság élén most új elnök, jozef GiilbiS mérnök áll. Az egykori elnököt hiába keresem, tőle már nem kérhetem számon a hajdani ígéretet, de mégsem mehetek el anélkül, hogy meg ne kérdezném, mi a helyzet, tud-e valamit tenni a szövetkezet ebben az áldatlan helyzetben.

Jozef GulbíS mérnök nem zárkózik el a kérdés elől:

— Nézze, hazudnék, ha azt állítanám, hogy meg tudom oldani. Nem, jelenleg nincs .módunkban óvodát építeni a szövetkezet tőkéjéből. Elsősorban gazdasági épületekre van szükségünk. Ezen túl természetesen az egyes községek vezetőivel megtárgyaljuk a választási programot. Ha szükséges, autót, erőgépeket, esetleg munkaerőt is adunk. Más szövetkezetek már korábban hozzáláttak beruházási terveik megvalósításához, mi csak most próbáljuk magunkat utolérni. Nekünk most vannak a legnagyobb beruházásaink, befektetéseink ... Mert ugye, mondanom, sem kell, hogy az egyesítés előtt a szövetkezetek nemcsak hogy óvodát és bölcsődét nem építettek, hanem megfelelő gazdasági épületeket sem. Amíg ezeket a bajokat nem orvosoljuk, szociális programunk nem lehet olyan, mint amilyennek azt mi szeretnénk.

Bogyó Gézának, a hnb elnökének oroszlánrésze van abban, hogy Tardoskedd óvodái legalább olyanok, amilyenek. Tavaly is majdnem három- százezer koronát költöttek az épületek felújítására. Közben természetesen építették a szolgáltatóházat, és más beruházásokon is dolgoztak.

— És az új óvoda?— kérdem. — Egyesek

ugyanis azt mondták, hogy ebben a faluban csak ígérgetnek, vajon igaz ez? '

— Nem tudom, hogy ki mond ilyeneket, de nyugodtan állok elébe. Mi már a választások előtt is nekiálltunk volna az óvoda építésének, választáskor pedig bevettük a választási terveinkbe, de persze nem foghattunk mindjárt hozzá. Sőt, még tavaly sem, pedig már minden kész volt. Sajnos, közben kiderült, hogy az óvoda költségvetése meghaladja a hatmillió koronát, így a kerületi nemzeti bizottság jóváhagyása is szükséges volt hozzá, s amíg ez elintéződött, elmúlt az ősz, jöttek a fagyok, s már az alapozást sem végezhettük el tavaly. Persze, most már mindegy. Megjöttek az alsö anyagszáilítmányok, tavaszra szerzünk cementet, és hozzálátunk. Nem lesz könnyű, mert a terv meglehetősen kevés időt irányoz elő

kolaügyi osztálya fizeti, az üzemeltetési költségeket és a személyzet bérét pedig a vállalat állja.

— Különösen a vállalat szocialista brigádjai, az ifjúsági szervezet és a nőszövetség tagjai vették ki részüket az óvoda építéséből — tájékoztat az üzem igazgatója, majd Róth Annával, az óvoda igazgatónőjével egy kis helyszíni szemlére indulunk.

Nem rendkívüli, nem fényűző, de minden megvan benne, amire egy óvodában szükség van. Különösen a nagy, tortateremnyt helyiségek trtgy- lésreméltóak. A nappali tantermet és a hálótermet csak egy mozgatható fallal választották el egymástól, így a gyerekek, ha szükséges, egyszerre mindkét termet is használhatják. Közben Róth Anna elképzeléseit hallgatom. Közlekedési játszóteret és fürdőmedencét szeretnének a kertbe:

— Hát ezen gondolkodhatunk — mondja az üzem igazgatója —, papírra kell vetni az elképzeléseket, meg kell beszélni az üzem brigádjaival, és akár már holnap is hozzáfoghatunk a munkához.

Láttam már nagyszerűen berendezett óvodákat, ilyenek a Slovnaft, a párkányi (Stúrovo) papírgyár, a zlatovcei gyermekváros óvodái, de ez az érsekújvári sem marad el mögöttük. Egy biztos: amire szükségük lesz, azt megveszi az üzem, beszerzi, esetleg elkészítik az üzem dolgozói. És ez bizony nem kis dolog. Sok ilyen óvodára lenne még szükség, hiszen csak a gyerekek nyerhetnek az által, hogy az üzem dolgozói annyi jó elképzelés megvalósítására alkalmasak.

XXX

Itt véget érnek a vizsgálódásaim. Lehet, hogy a kép nem egészen szívderítő, de talán csak a- zért, mert így hozta a véletlen.

Az érsekújvári járásban a Renokov óvodáján kívül további egy-, két- és négyosztályos óvodák épültek. így például nemrégen adták ét Helem- bán (Chalaba), Besenyőn (Beneäov), Szőgyénben (Svodinj és Párkányban (Stúrovo) óvodát. A járás vezetői joggal jegyezték meg az óvodai helyzetet feltáró jelentésükben, hogy az említett falvak, üzemek vezetői és dolgozói, de a lakosok is derekasan kivették részüket a munkából. Külön dicsérik a papírgyár és- a Renokov vezetőit készségükért és ügybuzgalmukért. Példájuk, akárcsak az említett falvak vezetőié is követésreméltó.

XXX

1945-ben háromszázharmincöt óvodája volt Szlovákiának. 1978-ban már háromezer-hétszáz- nyolcvanhárom, vagyis a tízszerese.

A 6. ötéves tervben 1990 új óvodai osztályt kell megnyitnunk. Ebből 824 osztályt az új lakótelepeken. Az építővállalatok tavaly őszig 391 osztályról adhattak számot. Az üzemeknek és az egységes szövetkezeteknek 362 osztállyal kellett volna bővíteniük a meglévő óvodai osztályok számát, és eddig csak 190-nel gyarapították. A nemzeti bizottságok a „Z“-akció keretén belül eddig 620 óvodát adtak át a tervezett 714 közül.

Mindez pedig kevés. Szükség lenne mindenhol, aho.1 csak tehetik, megpróbálkozni valamiféle megoldással. Mert nemcsak az óvodai férőhely kevés, a munkaerő is, és ezt csak úgy tudjuk orvosolni, ha az egyik gonddal a másikat is megoldjuk. Aki ugyanis óvodát nyit, az munkaerőt is nyer, mert a gyermekgondozással lekötött egyén munkába léphet. Márpedig csak az új munkaerők tudják kitermelni azokat a javakat, amelyekből a jövőben még több óvodát tudunk felépíteni.

Németh István Foto: archív

CSCVOCfC

Falusi mulatságban, bálban voltam a napokban. A nagykürtösi (Vei. KrtíSJ Járás e- gylk Ipoly menti kis jálucská- fában. Ogy kilenc Óra után érkeztem. A valamikori iskolaépület tágas udvarán alig fértek el a személyautók. Jó néhány kocsi viselt „IV“ Jelzést, tehát még a szomszédos lévai (LeviceJ járásból is Jöttek a bálba fiatalok. Befizettem a tizenöt koronás belépti díjat, és bementem egy tanterem nagyságú helyiségbe, amely tömve volt fiatalokkal, és mondanom sem kell, vágni lehetett a füstöt. Ebben a teremben, egy elsöosztályúnak is beillő bárpult mögött mérték az I- talt. Odakint csípős hideg u- ralkodott, így a forralt bor volt a „sláger“.

Kilenc óra körül máris feltűnően sokan voltak — enyhén szólva — kótyagos állapotban. Épp szünetet tartották a zenészek, így a kis előcsarnokban tolongott a fiatalság. Asztalok, székek, borosüvegek borulták föl, és velük együtt néhány részeg is a földre huppant. A kis teremben olyan e- rős volt a zaj, hogy csak ordítva tudtam szót váltani egyik régen látott ismerősömmel. Aztán kisvártatva rázendített a zenekar, és a párok bevonulták a másik, lényegesen nagyobb terembe, majd táncra perdültek. Cigarettázva, rágógumizva. Zsúfolásig megtelt a terem, a zenekarnak eszébe se Jutott, hogy keringőt Játsszon. Igaz — csak úgy mellékesen —, ez máskor se Jut eszükbe a falust bálok beat-zenészelnek. A keringő nem divat, kifütyülné őket a tömeg. Hogy milyen volt a zene? Sem a Bo- ney M-nak, sem az ABBA e- gyütiesnek nem kell tartania, hogy ezek a zenészek elviszik előlük a pálmát. A zenéről ennyit. Egyébként azon a szombat estén ez volt a Járásban az egyetlen táncmulatság, bál, muri — nevezze ki-ki, a- hogy tetszik.

— Épp ezért — magyarázta az ismerős fiú — ne csodálkozz, hogy ennyien vannak. Az a legnagyobb baj, hogy köz- velten a bejárat mellett van a piázó. Sokan be se Jutnak a táncterembe, már itt leisszák magukat. Én se tudom, mikor és hogyan kerülök majd haza.

L. egy Jó harmincöt kilométerre levő falucskából főtt, kocsival.

— És mondd — kérdeztem tőle —, másutt is Ilyen a színvonal?

— Nem, van rosszabb ts. A tömeg mindenütt óriási. A szervezőket nem érdekli, hogy a kényelmes, kultúrált szórakozáshoz a terem, mondjuk csak kétszáz személy befogadására alkalmas. Ha ötszázan íönnek, ötszáznak adnak Jegyet. A minél nagyobb bevétel a fontos, nem pedig az, hogy a fiatalok kellemes környezetben föl szórakozzanak.

A ml esetünkben a tűzoltó- szervezet képviselte a rendezőséget.

— Az ügyeletes rendező — mutatott rá valaki egy ötven év fölötti férfira — szintén Italos.

L barátom azonban még józan volt, és folytatta a mon- dókáját:

— Ilyen helyre az ember el se hozhatja a barátnőjét. Múltkor egy kislánnyal voltam, és ránk borították az asztalt, világos ruhája olyan lett a vörös bortól, mintha átfestették volna.

— Te miért vagy Itt, ha neked se tetszik a bál? — kérdeztem.

— Hová menjek? A járási székhely egyetlen zenés helyén már betéve ismerem a zeneszámokat. Tudom, ez után a szám után ez és ez következik. Falunkban a SZISZ bált nem szervez. Kell valami ki- kapcsolódás, szórakozás. Bányában dolgozom, a kemény meló után JÓI Jönne a kellemes időtöltés, de nem az ilyen. Tudod, mindenki csak azt hajtogatja, nem jő ez így, más kellene, Jobb, színvonalasabb, de senki sem tesz a Jobbért semmit. Én sem. Pedig a mi javunkra válna. De hogy, mikor fogunk hozzá...?

Ez itt a kérdés: mikor?

ZOLCZER JANOS