Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-30 / 5. szám
VAJKAI MIKLÓS: L átod, a tél is az évek kei öregszik: ereje folyvást apad, s egy re higgadtabb, akárcsak a- pám az udvaron. Ott hajlong a tőkénél, kopott mellényére vetkőzve. Vajon hol a tél, hová bujdosott febru ár. .? Hol pazarolta el kitöréseit .. .? Ahogy így tűnődöm, eljön gyermekkorom összes vihara, s minden hó, ame lyet életemben láttam. Hogy csikóskodott a téli Dühön gött vad őrülelében, s csap kodta a havat falakhoz, ó lakhoz, embert, állatot nem kímélve. Most csöndes a világ. Apám szerszámnyelet farag az udvaron, s a kutya állandóan ott sündörög körülötte. Még decemberben felásta a maradék kertet. Nap mint nap azzal foglalatoskodott. Egy délelőtt aztán bejött a szobámba: — Na, holnap mehetünk — mondta. És másnap már róttuk Is a töltést: mentünk az erdőre. Száraz, enyhe idők Jártak. A napsugarak hamar feltörték a folyón fekyő ködöt, s a nagyerdőből motorbúgás hallatszott. Az államiak vágták a fát. Furcsa módon apám mindig ott er- dőlött, ahová mások nem jártak. Most is lefelé vettük utunkat. Réten, kiszáradt csatornán át Jutottunk a Régi-erdőbe. Az Ágvíz egyhangú hömpölygéssel vonult tova. Napokig dolgoztunk. A farakások egyre nőttek, s e- rőnk fogyott el helyettük. Ha leültünk, csak rövid időre, nehogy elpuhuljunk. Dohányt már rég nem vittünk magunkkal, hogy ne kelljen még cigarettára se megállni. Egyre vadabbul, egyre elszántahhan kergettük a napokat: vágtuk a fát reggelHALOTT A FOLYÖN tői szürkületig, s rá se he- derltettünk, hogy körülöttünk egyre dagad a viz. Másnap már csak a csa tornára fektetett fahidon jutottunk át. Szegény öreg. majdnem beleszédült a mély vízbe. — Vigyázzl — mondtam neki. — Vigyázz, nehogy be levessz.. .1 Morgott valamit az orra alatt, s kitámolygott a partra. — Ml az? — kérdeztem. — Semmi, csak ez a bolond víz... — s nézte a vi zet, mely egyre zavarosabban tódult be a nemrég még száraz csatornába. Hetekig kuruttyoltunk otthon. Apám mindennap kijárt a folyóra, aztán mindig valami másba fogott bele, összerakta az udvaron a téglát, új rakásba a fát. de lényegében a vízre gondolt, amely feltartóztatta munkáját. Én éjjel dolgozom, Így a nappalokat átheverésztem. Nem akartam látni apám dühös arcát, hallani sziszegő szavait. Január végére elcsitult a folyó. Apám megélesítette a fejszéket, s elindultunk lefelé. A földtáblák ganajszi- nűek voltak a töltés bal oldalán, s köd párállott az é- gig. Az erdő most csendben állt, senki sem zavarta nyugalmát. Később átvágtunk a gidres-gödrös legelőn, át a kiszáradt csatornán. Itt autószámra gyűlt a homok. A folyó laza termékébe süppedt a csizmánk, amíg át- evickéltünk a túlsó partra. A farakásokat nem bántotta a víz, csak iszappal festette meg aljukat. Apám ledobta vastag kabátját, s elindult a csatorna partján a rég kiszemelt fához. Én az Ágviz partján dolgoztam, mely körbefogta a kicsi erdő féloldalát. Láttam, amint az öregem eltűnik egy szál fa mögött, s lecsúszik a meredek parton. Sok idő telt el, míg újra fölbukkant. Vállán derék fahasábot hozott, s fújtatva dobta le a rakás nál. — Tudod, mi újság? — jött oda hozzám. Ránéztem. Kalapját a kezében szorongatta. — A csatornába halottat hozott a víz ... egy asszonyt. Egy fatörzsön hasalt, arccal a homokba bukva. Hosz- szti haját iszap vonta be s ökle a homok alatt pl hent. Nem. Nem volt erőm, hogy lemenjek a csatornába. A- pám mellettem állt, kezében a kalappal és hallgatott. — Visszamegyek a faluba — mondtam. — Mi a francnak? Nem látod a temérdek munkát? — És ezzel mi lesz? — kérdeztem. — Majd holnap szólunk a titkárnak — mondta, s nekilátott a munkának. Másnap a városban jártam, és csak estefelé jutottam haza. Megkésve értem ki a temetőbe. A frissen takart sírt gyalulatlan kereszt őrizte. — Pedig még az úton megfogadtam, hogy megnézem az arcát... Apám most a fatönkön farag. Föléje állok. — Nem volt azon mit nézni... — mondja maga elé, és dolgozik tovább. A kutya ott sündörög körülöttünk. í Dohány Tibor: Elfordultak ellazult minap bennem a zene a költő néha az ember is mert elfordultak tőlem a hírmondók nem félálomból ébredtem csupán érzem hogy mégis fönnakadtam itt a hontalan földön Kövesdy Károly: Sortűz Van Goghra Egy jó hányinger tán segít vagy dalnokaik csiszolt hangját hermafrodita mosolyuk siklik a bábeli zajba. Rémít a látvány, lassan bekerít. Ne félj, többé nem lehetsz árva! Tudatod szélén csak golyó-nyomok keringj á leborult pohárban., ■I ( i ' i t ■ ■ i . ' ■ i A betörő — magas, karcsú, utolsó divat szerint öltözve, fiatal, alig harmincesztendős — idegesen turkált Mr. Simpson éjjeliszekrényének fiókjában. A ház gazdája macskaléptekkel besurrant a szobába, mintha ő volna a betörő. A fiatalember mindenről megfeledkezett, de végül — talán telepátia út- ján mint az őz az erdőben, megérezte a nagyvad jelenlétét. A betörő ijedten megfordult és megremegett, mert Mr. Simpson kezében revolvert szorongatott. — Az ördögbe — sziszegte a betörő. — Ilyen az én szerencsém. Biztosra vettem, hogy a ház olyan üres akár egy Hold-kráter. Telefonáltam, többször csöngettem az ajtón... — Éppen most érkeztem haza — mondta Mr. Simpson. — Nincs szerencsém. Hetek óta üldöz a frász. Kudarc, kudarc után, uram. — Ezt a kudarcot nem ússza meg szárazon... — látom. Ismerek egy betörőt, aki minden akció előtt asztrológussal konzultál. Ha a Jupiter jól fekszik, akkor munkához lát. Hülyén hangzik, nem? Mégis az az igazság, hogy annak a fickónak immár nyolc esztendeje nem volt bilincs a kezén. Ismer valakit, akinek nyolc évig nem volt bilincs a kezén? — Engem sohasem tartóztattak le. — Az úr nem betörő. — En üzletember vagyok. Ortember, ha így szebben hangzik. — Ha kihúzom innen a lábamat, én is jelentkezem az asztrológusnál. — Ha kihúzza innen a lábát, fiatalembert Méghozzá élvei — Mit akar ezzel mondani? Csak nem ereszt belém néhány golyót? — Miért ne? — Ugyan, kérem! A nyakára hozza a rendőrséget... Van ennek gyakorlati értelme? Eltnétzhetjük, elsimíthatjuk az ü- gyet egymás közt. Két úriember olyan szerződést köt, amilyeneket az úriemberek általában kötnek. Civilizált emberek vagyunk, nincs igazam? Van pénzem, nem tagadom. Hogy úgy mondjam: a szívem, a pénztárcám nyitva, szívesen ajándékozok egy nagyobb összeget a jótékonysági alapba. Miért avatkozzon bele a rendőrség két úriember ügyébe? A betörő elhallgatott, és várta a hatást. Az ilyen beszéd rendszerint lefegyverezte mindazokat, akik átmenetileg a győztes szerepében tetszelegtek. — Mindenféleképpen remélem — tette hozzá csendesen —, hogy nem vetemedik gyilkosságra. — Miért ne? — Hát... nézze... Csupa vér lesz ez a drága szőnyeg. Kellemetlen, nem? A felesége biztosan nem kedveli az ilyen látványt. Kérdezze meg ... — A feleségem házon kívül tartózkodik. — Mindegy. Ez nem törvényes eljárás, uram. — Hogyhogy? — Ön betört a házamba. Lelőhetem, nem fájdul meg a fejem. — Igen ... lelőlet... önvédelemből. — Hanem... mondja csak..-. Milyen kemény tárgyat tart a zsebében? — 0... ez egy egyszerű vasrúd. — Szedje elő — mondta Mr. Simpson. — Adja ide. Igen- Gyilkos szerzám. Mondhatom, hogy ezzel támadt rám, s én mit tehettem? Lelőttem, önvédelemből. A betörő hallgatott. Mr. Simpson hangosan felnevetett, és a vasrudat egyszerűen zsebre vágta. — Végül i$... Miért ölne meg? — kérdezte a betörő. — Talán azért, mert mind ez ideig nem öltem meg senkit. Kíváncsiságból. Mindenesetre meg kell mondanom, hogy a pénze nem érdekel. Mennyit akart felkínálni? — Ötszázat... — Szégyellje magát! Mondtam ugye, hogy üzletember vagyok. Találjon ki valamit. Hogyan vettetném hasznát az ön képességeinek? — Maga üzletember, nem? En betörő vagyok. Tehát, ha szépen felkér, akkor lophatok valamit az ön számára. Egy festményt. Az ellenlábas cég titkos dossziéját. Válóban nagyszerű és képzett betörő vagyok. Ma este felsültem, de... Persze, nem lophatom el a Mona Lisát, a Louvre képeit jól őrzik, de azért... Mondja meg: mire fáj a foga? Mr. Simpson hallgatott. — Kocsi, bunda, gyémánt nyákék...? — folytatta a betörő. — Tehát? — Nem, nem. Hagyja abba! Sületlenségeket beszél. — Mit akar tőlem végeredményben? — Mindenem megvan, érti? Mindent megvehetek. Egy asz- szony szívét ellophatja-e nekem? Aligha. Hm... Merjek 'hinni egy betörőnek? — Megbízhat bennem. Az én szavam, az én becsületem... — Fabatkát sem ér! Az utcán nem lőhetem le, tehát nincs más megoldás ... — Ne! Könyörgöm ne tegye! — Az isten szerelmére, mit csináljak? Ért egyáltalán valamihez? — Okmányokat hamisítok! — Micsoda „szakma“! GratulálokI — Tudom — mondta szomorúan a betörő. — Mi mást csinálhatok? Ha akarja megcsókolom a cipője orrát... — Mit csinál, amikor nem betörösködik? — Ücsörgők a szobában vagy csavargók. Lesem a jó nőket. Sört iszom, sakkozok... szendvicset készítek magamnak ... — Jól? — Az én szendvicseim ... — Jól sakkozik? — Nem vagyok éppen pacer. Verem, a kollégáimat, ismerem a megnyitásokat. Nincs türelmem, s ezért nem veszek részt a versenyeken, de néha játszom a klubban. Többször nyerek, mint veszítek. — Hát akkor mégis a kedvemben járhat. Lejátszunk néhány partit, amíg nem érkezik meg a feleségem. Unatkozom, érti? A televíziót utálom, az olvasás fáraszt, és az utóbbi időben nehezen találok magamnak egy jó sakkpartnert. — Ezt azt jelenti, hogy megbocsát, ha lejátszom önnel néhány partit? — Eltalálta. — Nem értem. Ez valami csapda. Megöl, ha elveszítem a játszmát? — Ugyan, dehogy. A sakk úri sport, alattomos csapdák nélkül. Az előszobában- játszottak. A betörő a fehér figurákat vezette, de már a 13. lépés után kénytelen volt feladni a partit. A második játszmában a betörő szicíliai védelemmel próbálkozott, ez megzavarta a partnert, és a játszma feladására kényszerítette. — Szép parti — mondta a betörő mosolyogva. — Jól játszik —- jegyezte meg Mr. Simpson. — Köszönöm az elismerő szavakat. ■ Hirtelen megfordult a kulcs a zárban. Az ajtó szélesen kitárult, és a küszöbön megjelent Janis Simpson. Mindketten felálltak. Janis titokzatos mosollyal megjegyezte: — 0j partnert találtál? Ennek szívből örülök. . i Mr. Simpson előszedte a zsebéből a vasrudat. — Nincs sosk időm drágám — mondta keményen. — Nem sorolom fel a bűneidet. Mindenesetre nagyon jól tudod, hogy megérdemelted a halált! Janis egy szót sem szólhatott, mert az ütéstől holtan zuhant a szőnyegre. A betörő elsápadt. — Megölte a feleségét? — Ne beszéljen butaságokat! — Mr. Simpson a revolver után nyúlt. , — Hát nem halt meg? — Meghalt, meg bizony, s ennek szívből örülök, de nem én öltem meg, hanem ön, drága barátom. — Nem értem... — A rendőrség majd megérti — mondta Mr. Simpson, és egyenesen a betörő szívébe lőtt. Mr. Simpson — a kifogástalan úriember — összeszedte a sakkfigurákal, letörölte az ujjlenyomatokat, leült, és várta a rendőröket. Most jól látszottál, mondta saját magának. Az ügyes üzletember egy betörőnek is hasznát veheti... Hát ilyen izgalmas az élet. Az oldalt KANALA KÁZMÉR illusztrálta
