Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-23 / 4. szám

6

I

uítoii edző keze alatt Bu- gfir Imre rohamosan fejlődött. Minden évben javult néhány métert. Hetvenkettőben férfidiszkosszal már 44,42 métert dobott, egy évvel később 48,22 méterrel vezetett az ifjúsági ranglistán, és az országos bajnokságon bronzérmet nyert. Nagy jövőt jósoltak neki.

Testi.felépítése már akkor tizenhat éves korában jobb volt, mint legeredményesebb diszkoszvetőnknek, Ludvík Danáknak, a- Jci éppen abban az időben 65,22 méteres eredménnyel másodszor döntötte meg a világcsúcsot. Imrének két centivel hosszabb karja volt, mint a világcsúcstartónak, és ez ebben a sportágban rendkívül sokat számít. Ezenkívül bivalyerős volt. A második téli alapozás után alsó fogással 100 kilót nyomott (ki, és egy év alatt 15 kilót gyarapodott. Nem hájban, bőr a- l«tti zsírrétegben, hanem izom- zatban.

— Az erővel sosem volt baj — mondja. — Gyorsaságban, mozgékonyságban, rugalmasságban maradtam el és még valamiben, lélektani tényezőkben. 1972-ben bekerültem az ifjúsági válogatottba, sőt Svédországban átestem a nemzetközi tűzkeresztségen is. Akkoriban még igen ideges voltam a versenyek előtt és a versenyeken. Olyan ideges voltam pédául, hogy Svédországba elfelejtettem cipőt vinni. A rendezők adtak egv A- didas cipőt, amelyet természetesen vissza kellett szolgáltatnom. A versenyeken mindent túlságosan jól akartam csinálni, és ez rendszerint visszájára sült el. Vagy nem sikerültek a dobásaim, vagy kiléptem, egyetlen versenyen sem sikerült győznöm. Pedig az edzéseken jő hosszúkat dobáltam. Később mégiscsak megszabadultam ettől a furcsa lámpaláztól, és ez nagy előnyömre vált. Ügy hiszem, bizonyos értelemben ez volt pályafutásom legnagyobb győzelme. Mostanában a leghiggadtabb versenyzők közé tartozom.

1974-ben átlépett az Interbe, és a csehszlovák-bolgár ifjúsági atlétikai viadalon már 51,38 métert dobott. A tizenkilenc é- ves fiútól ez már országos viszonylatban is ragyogó eredménynek számított. Annál meglepőbb volt, hogy amikor be kellett vonulnia katonai szolgálatra, sem az RH Praha egyesülete, amelyben a legjobb diszkoszvetők összpontosulnak, sem a Dukla Banská Bystrica nem mutatott iránta érdeklődést. Nem tartották perspektív versenyzőnek. Szerencsére a prágai Dukla edzője, az egykori kiváló tízpróbázó Miroslav Vlőek más véleményen volt, és pártfogásába vette. Így került 1974. október elsején a nagy múltú egyesülethez.

— Alighanem ez volt életem legszerencsésebb napja. Mondani sem kell, hogy igen örültem ennek, hogy az Ízetlen huzavona után végül Is itt kötöttem ki. Olyan edzési lehetőségeiket találtam, amelyekről a civil egyesületeknél még álmodni sem mertem volna. Eleinte nehezen tudtam megszokni

a kemény munkát, és a katonás rendet, pontosságot. Az első hetekben-hónapokban az edzések után minden porcikám fájt. De összeszorítottam a fogam, és mindent megcsináltam. Ogy gondoltam, hogy ha ezt kibírom, meghozza a gyümölcsét.

em tévedett. Igaz, hogy rajta kívül kevesen bírták volna ki azt az emberfeletti megterhelést, amelyen a Duklában átesett. Bámulatos szorgalmát, kitartását és teherbírását mindenütt dicsérik. Úgyszólván nem Ismer lehetetlent. Ma guggolva 250 kilót is megtart, alsó fogással pedig 170 kilót emel válig Danik, egykori nagy példaképe legfeljebb 145 kilóra képes.

— Kezdetben Danék volt az eszményképem, Az olimpiai bajnok és ^"Ilágcsúcstartó példája érthetően vonzott. Életem egyik legnagyobb élménye az volt, a- mikor ifjúsági koromban a Pravda-Televízió-Slovnaft atlétikai versenyen én hordozhattam neki vissza a diszkoszt, és kezet foghattam vele. Már akkor

Imre édesanyja

megfogadtam, hogy addig nem nyugszom meg, míg le nem győzöm. Ez 1977-ben sikerült először Ostraván, az Arany Futócipő nemzetközi atlétikai viadalon. Természetesen nagyon boldog voltam, és tavaly — egy kivétellel — már mindannyiszor legyőztem. Akkor is az jött közbe, hogy a találkozó előtt Ludva azt mondta, hogy gyere igyunk egyet a győzelmedre, hiszen te már úgyis verhetetlen vagy, és a nagy kópé nekem kissé többet öntött. Ennek ellenére kiváló barátok vagyunk. Elég baj, hogy nem egy egyesületben vagyunk, hogy az edzésen is versenghetnénk. Ez sokat kihozna az emberből. Én különben sem szeretek egyedül dobálni. Ha egyedül vagyok, inkább ki sem megyek a- pályára. Legtöbbször a súlylökök és a gerelyvetők, Brabec, Vlk és Babiak jönnek velem a hecc kedvéért. Jó barátok vagyunk, éppen a közelmúltban építettünk valamit Babiáknak, amit annak idején Magyarországon láttam. .Tatán láttam, hogy a gerelyvetők fejszével csapkodnak egy fejmagasságban felfüggesztett hatalmas fatönköt. Ez

rendkívül jól hat a felsőtestre és a vállizmokra. Minden mozdulat a fejszével hasonlít a gerely elvetésének pillanatához. Megépítettük tehát ezt a fura szerkezetet Babiáknak, s most már rajta van a sor, hogy dolgozzon rajta. Nekem azért egy kicsit hiányzik, hogy nincs komolyabb ellenfelem,

tthon lassan valóban nincs ellenfele. Tavaly 65,96 méteres eredményével erősen megközelítette Danék csehszlovák csúcsát, s mivel egykori eszményképe már túljutott pályafutása zenitjén, és lassan visszavonulni készül, ma ő az első számú diszkoszvetőnk. Egyenlőre hiányzik neki a nagyobb nemzetközi tapasztalat, bár a diszkosznak köszönhetően már egész sor közeli és távoli országot bejárt.

— Tavaly kétszer jártam Kubában. Nagy élmény volt számomra, hogy Fidél Castro kezéből vehettem át a nekem járó díjat, egy hatalmas tengeri kagylót — mutat a vitrinben díszelgő trófeára, majd mosoII.

lyogva folytatja, hogy egy hétig Jamaicában nyaralt.

— Ha rágondolok, nevetnem kell. Elutaztam Jamaicába, hogy részt vegyek egy nemzetközi atlétikai viadalon, és csak ott derült ki, hogy diszkoszvetés nincs is műsoron. Egy hétig úgy kilustálkodtam magam a kingstonl szuperszállóban, mint még soha. Az oslói meghívásra nem mehettem el, mert két nappal az országos bajnokság előtt nem akartak elengedni. A sikerek között könyvelem el, hogy Szófiában legyőztem Ve- levet. Tbilisziben a Pravda nemzetközi viadalán harmadik lettem, de ezen a versenyen elsősorban a magasugró Jascsen- kót csodáltam meg. Ott voltam, amikor 234 centiméterrel új világcsúcsot ugrott. Lenyűgöző látványt nyújtott, alig akartam elhinni, hogy az ember ennyire elrugaszkodhat a földtől. Ha most azt kérdeznéd, hogy melyik sportteljesítményt értékelem a múlt évben legtöbbre, akkor Jascsenko ugrására szavazok. Hej, ha én ilyen ruganyos lennék, szériában döntögetném meg a világcsúcsokat, és bárkivel kiállnák versenyre! Igaz,

hogy a világcsúcstartó és Euró- pa-bajnok. Wolfgang Schmidten kívül a nagyok közül még senkivel sem találkoztam. Jobban mondva Silvesterrel egyszer már indultam egy versenyben, de nagyon régen, és én még csak kis kezdőcske voltam akkor. Az amerikai Wilkins tudomásom szerint a Német Szövetségi Köztársaságban él, mert otthon megélhetési gondjai voltak, de ritkán indul versenyeken. Nem tudom, mivel foglalkozik, de remélem, hogy az.i- dén sikerül vele találkoznom, assan elérkezünk eddigi pályafutásának legsikeresebb állomásához, a tavalyi prágai Európa-bajnok- sághoz. Jó és kiegyensúlyozott eredményei ellenére az atlétavilág még kevésbé ismerte a nevét. Valljuk be őszintén, hogy még itthon is nagyobb várakozással tekintettünk a veterán Danék szereplése elé. Csak az edzője és a legbe-avatottabbak remélték titkon, hogy Imre meglepetést okoz. Meg ő készült a rá jellemző szívósággal, hogy ország-világ előtt bizonyítson.

A bizonyítás ragyógóan sikerült, Imre bronzérmet nyert. Sőt, egy nappal később a br- nói nemzetközi viadalon legyőzte az újdonsült Európa-bajnok és világcsúcstartó Schmidtet. Érthető, hogy valósággal fel- villanyozódik, ha ezekről az e- seményekről beszélhet.

— Az Európa-bajnokságra minden addiginál keményebben készültem. Jó formában és kiváló lelkiállapotban voltam. Mióta megszabadultam a lámpaláztól, általában az a szokásom, hogy oda sem figyelek az ellenfelekre, csupán a saját dobásaimra összpontosítok. Jóformán az sem érdekel, hogy ki van a mezőnyben. Az első sorozat után 62,88 méterrel második voltam Schmidt mögött. A második sorozatban 64,24 méterrel átvettem a vezetést. A harmadik sorozatban tovább javultam 64,66 méterre, és még a negyedik sorozatban is tartottam a vezetést, bár kiléptem. Az ötödik sorozatban megint csak kiléptem, és elém került Schmidt, sőt a második helyen a finn Tuokko is. Utolsó dobásom gyengébbre sikerült, de a bronzérem Így is meglett. Mondanom sem kell, hogy. végtelenül örültem neki, hiszen ez volt az első igazán nagy nemzetközi sikerem, de éppúgy ö- rültek neki mások is. Például a Dukla labdarúgói, akikhez nagyon jó barátság fűz, az elsők között gratuláltak. A legjobban esett azonban a szüleimtől kapott üdvözlő távirat.

(Befejezése következik.)

PALÄGYI Lajos Csordás és Súkup ‘felvételei

TARK A

sportvilág

A többszörös BEK-gyöz- tes angol FS Liverpool az európai klubok közül elsőnek vezette be öltözőiben a hajszárító készülékeket.

— A szolgáltatást azért vezettük be — mondta Bob Paisley, a klub menedzsere —, mert játékosaink többsége, a mai divatnak megfelelően hosszú hajat hord, és csapozott hajjal megjázhat- nak, meg sok pénzt költ& nek a fodrásznál hajápolásra. A másik szempont, hogy a szulkolók ápolt külsővel akarják viszontlátni kedvenceiket.

Volt időszak, amikor nem ennyire számított az ápolt külső, és mégis szívesen néztük az arany lábú fiúkat.

Igaz, hogy akkor rövidebb hajat viseltek ...

o o o o

Nem mindennapi esetnek voltak szemtanút az angol második ligás Millwall- Bringhton mérkőzés szurko lói. A találkozó utolsó perceiben O.'O-ás állásnál Mike Taylor mellével elegánsan levette a hozzá került labdát, és megunva a két csapat vergődését, mintegy húsz méterről kapásból véd- hetetlenül vágta a Millwall hálójába.

A ragyogó alakításnak egyetlen szépséghibája volt: Mike Taylor, akiben felpezsdült a focistavér, nem játékos, hanem a mérkőzés játékvezetője volt. Miután a bíró a szabályok értelmében a pálya tartozékának tekintendő, a gólt a Miliwall- szurkolók heves tiltakozása ellenére érvényesítette.

Míg a Brighton játékosai és szurkolói a mérkőzés lefújása után örömmámorban ünnepelték a ölükbe hullott l:0-ás győzelmet, a szerencsétlen „sípost“ a feldühödött Millwall-szurkolók tömege várta, s amint kilépett a stadion kapuján, alaposan elpáholták.

Ejnye, ejnyel A mai gólszegény világban jobb bánásmódot érdemelt volna.

0 0 0 0

A közép-amerikai Haiti köztársaság labdarúgó szövetsége igazán eredeti módon harcol a súlyos szabály- sértésekért járó kiállítás ellen. Minden kiállított játékos köteles terjedelmes értekezést írni a játékszabályokról. Ha a bizottság az értekezést megfelelőnek találja, akkor a szabálysértő a következő mérkőzésen pályára léphet. Ha a mü rossz, akkor a játékos kénytelen újat írni, és addig is kényszerpihenőre vonulni.

Ha nálunk is bevezetnék e módszert, némely játékosok beleszakadnának az írásba...

(palágyi)

Betka Kapustová sok dicsőséget szerzett hazánk repülősportjának. Az utóbbi időben azonban kevesebbet olvashatunk róla. A magyarázata kézenfekvő: Szlovákia első nemzetközi versenydíjas pilótanőjét orvosa eltiltotta a repüléstől. Két évvel ezelőtt szállt fel utoljára a levegőbe.

— A repüléstől, illetve a versenyzéstől már 1973-ban eltiltottak — igazítja helyre értesüléseimet —, de azt még engedélyezték, hogy mint repülőoktató szükség szerint felszáll- jak. Ma már ezt sem engedik. A Honvédelmi Szövetség nitrai repülőterének egyik osztályát vezetem. Felelősségteljes munka ez is, de nem repülés. Tizennyolc esztendőn át repültem, tizenhárom éven át vettem részt műrepülőversenyeken, ötvenkét repülőtéren fordultam meg Európában.

A chrenovái lakótelep egyik lakásában folytatjuk a beszélgetést, ahol Betka a szüleivel él együtt. A vitrinben csupa értékes trófea, emlék. Nemzetközi mürepülőversenyek díjai, egy- -egy moszkvai, magdeburgi, bécsi és egy budapesti verseny díja, ahol többek között a Parlament felett is végzett bemutatót.

— Ogy tudom, hogy nyolcezer méterrel még most is én tartom a magassági rekordot— folytatja. — Sajnos, ma már a legnagyobb magasság számomra e tizedik emeleti lakás.

— Nem volt nehézsége a pályáján?.

— Nem — mondja —, pedig szegény családból származom. Mytna Nová Vesen születtem, apám egyszerű mezőgazdasági munkás volt. Később átköltöztünk a Nitra melletti Malántá- ra. Innen jártam a mezőkön keresztül Gerencsérre (Hrnciarov. ce) Iskolába. Ha elszállt a fejem felett a közeli repülőtér-' ről egy fel- vagy oda leszálló gép, valami különös nyugtalanság fogott el. Már gyerekkoromban elhatároztam, hogy repülni fogok. A kapitalizmus feltételei között erre nem kerülhetett volna sor, álmaim valóra válását a szocializmusnak köszönhetem. 1958-ban vitorlázórepülő voltam, egy évvel később pedig már motoros gép kormányát fogtam.’ 1961-ben Partizánskeban, ahol megkaptam a sportmesteri kitüntetést, én voltam az egyetlen női légi akrobata. Később már sokkal találkoztam, különösen a Szovjetunióban, ahol a fiatalok, a lányok is nagyon kedvelik ezt a sportot. Szerintem valóban szép ez a sportág, és nem kell tőle félni.

nálok-e, mert én életemben 90- hasem dohányoztam, de valahogy így érezheti magát a szenvedélyes dohányos, ha egyik napról a másikra megtiltják neki a dohányzást.

— És az utánpótlás?

— Nincs pontos áttekintésem, de Nitrán több leánynövendékem van. Sajnos, valahogy lemaradtak. A repülősport, mint minden sport általában, nagy önmegtartózkodást és fegyelmet követel. Nekem annyi időm sem volt, hogy férjhezmenésre gnn

doljak. Persze ez nem jelenti azt, hogy nincs utánpótlás. Nagy szeretettel figyelem a bratislavai Olga Kovacifiová sikereit. Örülök, amikor új, különösen női neveket hallok. Mégis azt hiszem, hogy többen is foglalkozhatnának ezzel a sporttal, hiszen a Honvédelmi Szövetség nagyszerű lehetőségeket nyújt erre. Mert én mir csak mások repülősikereinek örülök.

Mártnnvölgyi László

— ön nem félt. Melyik volt élete egyik legszebb élménye?

— 1964-ben a szlovákiai bajnokságon második dijat nyertem, és a sikeres szerepléshez maga a hazai repülés atyja Kvasz András gratulált nekem. Sok sikert értem el, sok szép élményben volt részem, sajnos, ez már a múlté. Higgye el, I- gen nehéz volt beletörődni. Nem tudom, jő hasonlatot haszMásodik a férfiak mezőnyében a trenéini repúló.eisa.iyen