Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-16 / 3. szám
Bár zord a harc, megéri a világ, Ha az ember az marad, ami volt: Nemes, küzdő, szabadlelkű diák. (Ady Endre) Batik Judit ZOLCZER JÁNOS RIPORTJA A Költő sótait mormolom ma- gamban, miközben egykori Iskolám, áz Ipolysági (Sahy) Magyar Tannyelvű Gimnázium felé tartok. „Ha az ember az marad“,., ismételgetem többször Is ezt a sor- részletet, és az jut az eszembe: vajon ml marad az ember, mi lesz belőle, miután elhagyja iskolája kapuit, osztályait, tanárait? Megmarad-e „nemes, küzdő, szabadlelkű dlák“-nak, vagy ...? Vagy ha nem, akkor milyenné lesz? Az iskola pajkos, küzdő, nemes szelleme mennyire él tovább benne é- vek, évtizedek mültával? Hogy ezekre a kérdésekre választ kapjak, mindenekelőtt azt kell tisztázni, milyen is az iskola szelleme, ebben az esetben, miiyen az Ipolysági gimnáziumban a pedagógiai-nevelő munka? Van-e ennek a család-közösségnek mágnesesen vonzó kisugárzása, terem-e Itt olyan légkör a négy év alatt, amelyre az életbe kikerülve szívesen gondol vissza a volt diák? Sokasodnak, szaporodnak a kérdések, bővíthetnénk még a sort, de a fő gondolatkör ugyanaz marad: Milyen közösség kovácsolódik össze az évek során az ipolysági gimnáziumban? Herda Erzsébet harmadikos, SZISZ-elnök: — Én két dolog miatt jelentkeztem annak idején ebbe az iskolába: azért, mert helyben van — sági vagyok —, és azért, mert idősebb barátaimtól, ismerőseim tői sok Jót hallottam a gimiről Már az első osztályban elkezdtem tevékenykedni az ifjúsági szervezetben, majd később megválasztottak elnöknek Nem dicsekvésképpen, de elmnndhitom, jól megy a. munka, és ami a legfontosabb, minden tag teljes szívvel dolgozik. Tudod, elsőben-második- ban azt szerettük volna elérni, hogy minden diák magáénak é- rezze szervezetünket, ne legyen — úgymond — kényszerből végzett munka, hogy no, most ez és ez a rendezvény a tervünkben van és meg kell csinálni, mert jelentést kell róla Írni. Ennek nincs semmi értelme. Mi arra törekedtünk, hogy olyan rendezvényeket szervezzünk, amelyek széles körű érdeklődésre tarthatnak számot, amelyek mindenkit Izgathatnak, érdekelnek, amelyekhez mindenkinek lehet hozzászólása, amelyekhez mindenki hozzáadhatja a belőle kikívánkozó energiát, a benne megfogalmazódott ötletet, így nemcsak azt tudtuk elérni, hogy egyik rendezvényünk jobban sikerült, mint a másik, hanem azt is, hogy az öröm, a jó munkából fakadó öröm Is közös legyen. Mert szerintem az a legboldogabb érzés, ha az ember valami szépben, jóban ott láthatja a maga kis részét, mozaikját is, amely nélkül, nem lenne teljes az egész. Olyan szervezetet hoztunk létre, ahol a vezetőség nem érzi magát egyedül, maga mögött tudhatja a teljes tagságot. És ha még dicsérhetem tovább magunkat, akkor el kell mondanom azt Is, hogy ezzel a módszerrel a diákokat rászoktattuk a kollektív munkára: megéreztük a nagy közösségben végzett munka felbe» csülhetetlen erejét, formáló hatását. Azt, hogy amire egy-két ember nem képes, hárman-ötert-tí- zen-százan már igen. A riporter, mivel ilyen a tér» mészete, kételkedik. Szeretné hallani, akár bizonyságul is a többiek, a diákok véleményét. Nem mintha nem hinne az őszinte, nyílt beszédben, de tudja, hogy a csupa egyértelmű dolgokban az olvasó is kételkedik. Ezért elindul, és tovább kérdezősködik. Nemcsak a SZISZ-munkáról, egyebekről is. Hornydk Kornélia, harmadikos: — Azért jöttem ide, hogy bizonyítsak. Ugyanis fölvételiztem a párkányi (Stúrovo) gimnáziumba, de nem vettek föl. Ügy éreztem, ha ott nem, hát akkor másutt, de be kell bizonyítanom, hogy én is alkalmas vagyok gimnáziumi tanulmányok végzésére, én Is érzek magamban annyi e- rőt, akaratot, tehetséget, hogy gimnazista legyek. Most ügy érzem, sikerült a bizonyítás, a tanulás jól megy. Nem tudom, milyen lett volna Párkányban, de én* az itteni közösségnél jobbat nem nagyon tudnék elképzelni. Szeretek tanulni, mégis azt hiszem, minden diák örül a lógásnak, ha mondjuk nem kell jönni iskolába, vagy hasonlóknak. Ha hihetetlenül hangzik' is, se én, se a többiek nem őrülünk a szüne teknek. Akkor érezzük jól magunkat, ha együtt az osztály, ha a szünetekben Jókat diskurálha- tunk, ha itt lehetünk, ha szervezhetünk valamit a SZISZ-ben... Nagy Sándor harmadikos: — Hogy milyenek a tanárok? Én azt szeretem, ha érzem, látom, hogy a tanár egy-egy órán kiadja a lelkét. Ha a diák nem érti az anyagot, akkor hajlandó azt elmagyarázni akár tízszer is. Hát nekünk ilyen tanáraink vannakl jól föl tudják vtllanyozni a diákokat, nemcsak önmagukból képesek kihozni a maximumot, hanem a diákból is. És én úgy vagyok, ha érzem, hogy a tanár is komolyan veszi, amit csinál, akkor az én hozzáállásom is hasonló lesz. Osztályfőnökünkben az t» deális osztályfőnök mintáját látjuk. Aki fiatal, érzi, tudja a problémáinkat, tele van ambícióval, energiával, sohasem mondja azt, bármivel menjünk is utána, hogy „nem érek rá“, „majd“, hanem a* zonnal cselekszik. .Varga Edit és Bálik Judit negyedikesek. ök is, akárcsak az e- lőző három társuk, főiskolára készülnek. Edit gyógyszerészetire, Judit építészetire. — Itt ért meg bennetek az elhatározás, hogy főiskolára menjetek? — kérdezem tőlük. Egymást kiegészítve mondják: — Már az alapiskolában elhatároztuk, hogy főiskolára megyünk, ezért is Jöttünk gimnáziumba, de a szakot csak itt választottuk. Ügy érezzük, a négy év alatt az iskola eléggé fölkészített bennünket, nem lesznek majd nagyobb nehézségeink a főiskolán sem. És természetesen bízunk abban is, hogyha elődeink megállják a helyüket a főiskolán, nekünk is elegendő lesz az itt kapott alap. A riporter kételkedett, de kénytelen elismerni — örömmell —, hogy meggyőzték. így elindulhat az iskola igazgatójához, hogy tőle is halljon, följegyezzen néhány mondatotCsömör Béla Igazgató 1972-től tanít az iskolában, és 74-től Irányítja a gimnázium munkáját. — Igazgató elvtárs, ne vegye sértésnek, ha azt mondom, hogy a hetvenes évek legelején a gimnázium pedagógiai-nevelő munkája nem állt éppen küldetése magaslatán. Aztán, ahogy ön idejött, gyökeresen megváltozott a helyzet. így hallottam, és most is arról győződhettem meg. Hogyan sikerült ezt elérnie? — Jót vagy semmit az elődökről... Csupán annyit az iskola korábbi helyzetéről. Amikor ide kerültem, én voltam az ötödik képesített tanerő. A legfőbb feladat tehát a tanítók továbbképzése volt. Mára elértük azt, hogy az iskolában dolgozó húsz pedagógus közül tizenhétnek képesítése van. Ezzel és a szakosítással sikerült megszilárdítani a munkaerkölcsöt, színvonalasabban dolgozni. De hogy az eredményeinkről ne én, hanem a tények, a számok beszéljenek, tekintse meg ezt a kimutatást! A kimutatás fölvázolja 1956-tól — ugyanis akkor érettségizett a háború utáni első magyar osztály — egészen az elmúlt évig, hogy hány érettségizett diák került ki az iskolából, és azok milyen szakmákban dolgoznak. Néhányat ide írok: 262 hivatalnok, 214 tanító, 46 orvos, 2 régész, 87 mérnök, 66 laboráns, 46 óvónő, 37 tanár, 2 jogász.,. Az érettségizettek száma 1283. A Jelenlegi érettségizők ötven százaléka — tudom még később az igazgatótól — készül főiskolára, egyetemre. A visszajelzések azt bizonyítják, hogy ötven főiskolás diákjuk közül negyven-negyvenöt diplomát szerez. Hogy aez így van, azt bizonyltja, hogy jó a diákok szlovák nyelvtudása. Korpás Pál szlovák-magyar szakos tanár: — Épp a napokban értékeltük „a szlovák nyelv hete“ című akciónkat, amelyet rendszeresen minden évben megrendezünk. Ez abból áll, hogy naponta nyelvművelő cikkeket olvasunk föl az Iskolarádióban, vetélkedőt szervezünk „Ki tud jobban szlovákul?“ címmel, az órákon a gyerekek rendszeresen beszámolnak szlovák nyelvű olvasmányaikról... Meghívtunk a szlovák nyelvű gimnáziumból egy pedagógust, akitől most kaptam meg az értékelést. Azt írja: diákjaink nyelvtudása kielégítő, magas színvonalú. A szakkifejezéseket is jól használják. Ezt pedig csak ügy sikerült elérnünk, hogy a diákokkal anya- nyelvükön is tökéletesen elsajátíttattuk a tananyagot, megértettük, megtanítottuk a fizikát, kémiát, matematikát és sorolhatnám tovább. Mert ha az alapok Jók, akkor „gyerekjáték" — akarat kérdése —, hogy azt a diák milyen nyelven mondja el. A riporter becsukja jegyzetfüzetét, megköszöni a szíves vendéglátást, meg azt is, hogy a 280 diák közül közel 230-an megígérték, előfizetnek lapunkra —, és elhagyja egykori iskolája épületét, ahol egy szép, emlékezetes évet töltött. Aztán hazaérve leemeli az Ady-kötetet, föllapozza a szalagavatói Üdvözleteken mottóként már annyiszor felidézett Üzenet egykori Iskolámba című verset és ide írja az utolsó előtti versszakot; „S én, vén diák, szívem fölemelem S így üdvözlöm a mindig újakat: Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem.“ Foto: a szerző Herda Erzsébet Houiyak_ RozaLia AZ ÉN ISKOLÁM 1978 Bogoly János, a nagykapo- sl (Vei. KapuSany) Ifjúsági és Pionirház igazgatója: — Milyen volt as elmúlt éo? Az 1978-as esztendő? A munkámról elég nehéz összegezést készíteni, hiszen ml nem naptári év szerint értékeltük munkánkat, hanem a tanév szertnt. A ml „időszámításunkkal' az éo szeptembertől fúntuslg tart. így míg mások az évvégi eredményeiket mérlegelik, ml lassan a félévi munkánkat fog/uk értékelni, amely.„ ... amely tónak mondható. Ezt a lót ml főleg azon mérfük le, hogy a gyere-r kék, a pionírok egymásnak adták a kilincset, nagyon gyakran és nagyon sokan főnnek hozzánk. A tanítás befejezése után szinte naponta telt házunk van. Sikerült elérnünk, hogy a gyerekeket nem kell szakkörökbe toborozni, és a szülőkkel együtt főnnek, mert ilyen is van. Ebből kiindulva úgy érezzük, hogy kedvükre tevékenykedhetnek ttt az alapiskolások, és ezt a szülők Is hasznosnak, tátékosan nevelő hatásúnak tartfák. Nagyon népszerűek a foto-, modellező-, rádiós szakköreink, amelyeket szakemberek, mérnökök, orvosok vezetnek. Tavaly nyáron Igen tói st- került a már hagyományos nyárt táborozásunk a Latorca-parton. Ez a táborozás munkánk ktcsúcsosodása, ahová a legsikeresebben tevékenykedő pionírokat hívtuk meg. De emlékezetes rendezvényként említhetem meg a Szentesbe Irányuló kerékpártúrát Is, amelyen harmincnégy gyermek vett részt. Ennek főleg környezet- és természettsmeret volt a célja, de a faluban a pajtások betekinthettek az emberek mindennapi életébe, megismerhették az Idősebbek harcos múltlát. Az elmúlt évet még azért ts sikeresnek nevezhetném, mert az út várost könyvtár emeleti helyiségeit, ahová tavalyelőtt beköltözhettünk, sikerült nagyon szépen, végleges formában berendezőt, kellő környezetet biztosítani a munkához. Az út évtől azt Is várjuk, hogy Ismét sok látogatót, pionírt hoz közénk, főleg út vendégeket, akik még nem Ismerkedtek meg az Itteni élettel, munkával, játékkal, szórakozást lehetőségekkel. Szeretnénk folytatni a megkezdett munkát, de természetesen minél színvonalasabban. Személy szertnt az út esztendőtől, de főleg Január utolsó napjaitól azt várom, hogy feleségem szerencsésen megszülhesse második gyermekünket. -ezer Foto: a szerző 1979 I
