Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1979-06-05 / 23. szám

Olyan kedvem volt nékem, mint a pacsirtának, olyan ked­vem volt, míg ezzel a máso­dik urammal .össze nem boro­náit a sors. ö aztán betette Jó kedvem kapuját. Mert amikor én idejöttem, úgy énekeltem, mint a kismadár. Szép, csen­gő-bongó hangom van, aztán azt a dalt énekeltem én min­dig, hogy nem ide születésű vagyok én, messze földről ván doroltam ide én. Ez aztán így igaz is volt, mert mátyusjöldi vagyok. No, ugyan itt van a Mátyusföld a hátsónktól egy arasszal odább, de én mindig úgy énekeltem, mintha a világ túlsó végén lenne, mondjuk Afrikában. Ide Jöttem a Csal­lóközbe, ezek közé a bükkfa kolompok közé. EJh, de sok­szor megbántam én, de sok­szor .. .1 Nálunk még a nyelvet is szebben beszélik, milliószor különbül. Reggelente kitártam az ab lakot, s már énekeltem is a messze földet. Mert azt na­gyon szerettem. Meg azt ts é- nekeltem, hogy itt hagyom a falutokat nemsokára. Meg azt, hogy sepertem eleget, seper­jen már más is. Egyszer erre a dalra nagyon ráfizettem. Jött éppen haza a második uram, főtt így be az udvarra, az or­rát oly mélyen lógatta ez min­dig, mintha adóssága lett vol­na. lőtt, én meg épp ott tar­tottam a dalban, és énekeltem nagy csalfán, hogy szerettelek babám, szeressen már más ts... — Hú, de ráhibáztam. Azt hit­te az a sültbolond, hogy va­lami célzásféle az egész. Rop­pant féltékeny volt ez a má­sodik uram, hát úgy ellátta a bajomat, hogy négy napin nyomtam az ágyat. Azzal az én nótázásomnak vége szakadt. Gondoltam, nem forralom ben­ned a mérget, ha bolond vagy, én nem bánom, nem énekelek többé ... Szép tartású, nádszál egye­nes asszony voltam, hét határ­ban sem láthatott hozzám sen­ki hasonlót. Csak a dal, az volt énnekem a mindenem. Na­gyon szerettem így hallgatni magamat. Énekeltem.. Aztán itt a Csallóközben meg egy­szeriben elvesztettem az én ró­zsás kedvemet. Átjött hozzánk a Nyúl Piros ka. Akkor még ott a falu vé­gén laktunk a Síposs Elek há­zában, a gát lábánál. A Piros- káék meg ott a közelünkben. Aztán így gyakran átjárt dar- vadozni a nyanyához. Amikor annyi idő volt, hogy lampit gyújtottunk, fölkerekedctt, és elment haza. A kislány testvé­rem meg ott szunyókált a böl­csőben. A nyanya fölé hajolt, azonnal észre vette, hogy baj van, merthogy olyan mélyen a- ludt, mint az igazán nagy be­tegek. A nyanya azonnal tud­ta, hogy az a komisz Piroska megigézte. Naqykendöt terített magára. Ment a szomszédok­hoz. Azt a tanácsot kapta, hogy kérjünk a Nyúl Piroska köté­nyéből egy darabkát. így ts tettünk. 4 nygnya elégette a köténydarabkát, és a füstjére tartotta a gyereket. Aztán ké­szítette el a szötalan vizet. Ez olyan víz volt, hogy égő pa­razsat vett ki a fűzből, és le­öntötte vízzel, majd papsajt­gyökeret főzött, és a két le­vet összekeverte. De amíg mindezt csinálta, nem szólal­hatott meg. A szófián vízben megfürösztötte a testvéremet. Amikor megfürdött a gyerek, a víz t elf esen megkocsonyáso­dott. Attól kocsonyásodott meg, mert átvette a betegséget... Hát így éldegéltünk: az a szép, hosszú ház itt maradt ve­lünk prédára. No nem panasz­ként mondom, csak eljárt a balga szájam. Így vagyogatunk vénségünkre. Ezzel a hosszú házzal a nyakunkon. A házzal úgy van, jó uram, hogy nem vehetjük a hátunkra: no, most aztán gyerünk, itthagytunk csa- pot-papot, de a házat, azt ma­gunkkal visszük. Azt nem te­heti meg az ember. Az asszony csak mondogatta: el kéne adni ezt a hodályt, aztán eltűnni in­nen ... De nem, nem hagytuk itt a telket. Most aztán mind­végre itt is maradtunk. Az asz- szony ott kinn az ég alatt. Én meg ezzel a bugris lánnyal bajlódva itt a fedél alatt. Kert olyan ez a lány, hogy azt sem érdemli meg, hogy a nap rá­süssön. A minap is tolja kifelé az udvarból a kerékpárt. Mon­dom, aztán hová azzal a szer­kentyűvel? eD nem fordult már vissza, mintha nem ts hallot­ta volna. A szomszédoktól tud­tam meg, hogy a Julis nekik adta el a kerékpárt. Elad ez mindent. Mindent elad. Volt egy nagyon jó nagyfürészem, még Csehországból hoztam. 4 gazdám adta isten nevében. E- vekig dugdostam ez elől a Ju­lis elöl, de a napokban ezt is sikerült elkótyavetyélnie. Ejh, de sok gondot okozott már né­kem. Férjhez megy, gondoltam, akkor megszabadulok tőle, mert Darázs Rozália: GONDOLKODÓ az Ember és a világűr című ciklusból Vladimír Cervenák felvétele jöttek ám ide a legények, jöt­tek ... Még á különbje is csak jött. Aztán mind elmaradoztak, ez a Julis meg itt maradt a nyakamon. Lakott itt egy téb- láb boltoslegény, aztán azzal összeadta magát, és annak roppant csúnya híre lett, így aztán itt maradt a nyakamon. Volt egy másik legénye is, az meg egy kicsit kólikás volt, de erős, mint a bika. A Julis hoz­zá is költözött, de nem nagyon bírta. Jött is haza úgy két hét múlva. Mondja: megjöttem ... — Kinn álltam az udvaron. A rosseb vitt volna él, mondom. De nem vitte el. Hanem ez a szerelmesség ez így ment so­káig. Mindig volt neki valaki­je. Csak most, hogy egy kis­sé összeaszalódott, most csön­desült meg. Most már inkább tesz-vesz a ház körül. A szo­bákat is rendben tartja. Aztán így jó mind a kettőnknek. Ko­rán házasodtam: tizenhét sem voltam, amikor megkedveltem a Julis anyját. Korán meg is özvegyültem. A gyerekek, akár a leppencsek, kirepültek a házból. Nem jönnek. A Rózsit tizennyolc éve nem láttam. A Gyurit kilenc esztendeje. Az Etát meg hat éve. Itt ülök a gangon, Itt kornyadozok, az­tán azt számolgatom, hogy hány éve ts, hogy utoljára itt jártak. Ez a Julis, ez azért el­van mellettem, most már nem bánom, hogy nem ment férjhez. Így legalább elvagyogatok én Is. Csak a keze, a keze ne len­ne olyan sikamlós ... Egy reg­gel még arra ébredek, hogy a szép, hosszú, gangos házam más birtokolja. gedtem.. Mindig is hajlamos voltam a betegségre, akkor meg március tizedikén átúsz­tam a Duna egyik ágát: meg­fáztam, végem volt. A nővé­rem Főréven lakott, beszerzett a kórházba. Ott feküdtem az­tán sokáig. Egyszer, két vagy három nappal azután, hogy be­kerültem, hoztak be egy em­bert. Szántogatott és puff! Ak­nára vagy mire futott az eké­je. Rettenetes látvány volt. Me­rő pólya az egész ember: a vér meg szörcsögött mindenün­nen. Mondom, átkozott egy lát­vány volt. A körülöttem fek­vők meg mondják: — Nem lesz az éjszaka alvás, nem, lesz alvás, mert halott lesz a szo­bán ... — Hallgattam. Falusi ember vagyok. Háborút meg­járt ember vagyok. Annyi hul­lát láttam én már életemben, hogyha arról mesélnék, tréfá­nak hinné az egészet, vagy napokig egy korty víz nem menne le a torkán. Hanem az az ember nem halt meg. 1 Az apácák állandóan teával itat­ták. Mást nem kapott, csak teát, meg teát. így telt el két hét. Az ágya ott volt mellet­tem. Látom, fölülni akar. Föl­ültettem. Aztán mutogatott, hogy kifelé Indulna. Kivezet­tem. Aztán így törödgettem ve­le, ha rászorult Más dolog úgysem akadt abban a nyava­lyás kórházban. Aztán egyszer látogatói jöttek, hozzám meg éppen nem jött a Mariska nő­vérem. Jöttek a látogatói, bort hoztak, aztán azt mondja ez az ember, hogy nékem is adjanak, mert én segítettem rajta. Az­tán így odanyújtottak egy po­hár bort. Így volt ez akkorá­ban ... Azután, hogy a háborúból megszöktem, nagyon lebete­V AJKAI MIKLÓS 4. perc Ha nem' én találom lel, hogy Nagy Il-vel centert kel! játszani — ha» nem valamelyik Főnök —, akkor már rég középcsatárt játszana .. . „Csak nem a játékosok fogják megmondani, mf hogy legyen?! Akkor miért kell a vezetőség, és miért kell az edző havi hétezerért?“ Néha olyan szívesen előre törnék! Amikor idegenben vagyunk, és tíz» «tizenöt perccel a befejezés előtt null-nuíl... „Csak gólt nem kapni!" Inkább hadd kapnánk... de ml is rúgnánk. A Mester azt szokta mondani: „Százszor könnyebb gólt kapni, mint rSgnl.“ Érre építette fel az egész éíetétl Azt mondják, én Is játszhatnék az I. osztályban, 186 centi vagyok, jó! fejelek, talán a bal lábam valamivel biztosabb, mint a jobb. Én ezzel a csapattal szeretnék az I. osztályban játszani. Huszonnégy éves vagyok. Egyszer csak be fogunk kerülni. Két évvel ezelőtt majdnem elmentem a csapattól. De eltört a lábam. Utána nem hívtak. Pedig a törött lábam, a jobb talán azóta még erősebb! Elnök sporttárs tanácsolta, hogy ne menjek ... „Átdobnak majd, meglátod... Hányán mentek fel vidékről, és hogy jöttek vissza? így akarsz járni te is? Ml legalább amit ígérünk, azt meg­adjuk.” De nem ígérnek semmit... Elnök sporttárs szavahihető. Ez ritka az ő szakmájában. Ott dolgozott S Is az Igazgatóságon. Azelőtt a mozgalomban. Mindenkit ismer. De nem emlékszik soha senkire. Mindenkinek mindig bemutatkozik: „Én vagyok az elnöki Honnan Ismerem és az elvtársat? Megvan! A mozgalomból!“ Azt mondják, ott az Igazgatóságon már nem lehetett hasznát venni, így lett nálunk elnök. Elnöknek még jő.., Olyan ő Is, mint a többi Titán. Helyezgetik egyik helyről a másikra. „Ti tán veszitek még valami hasznát!" Mindig tudjuk, hogy áll a vezetőség szénája ... Bejön Elnök sporttárs az öltözőbe, köszön: „Jő egészsiget!! Ekkor valami zűr van. Vagy nem sikerült vasárnapra összeszedni a hivatalos prémiumon tül ígért összeget, vagy nem adja a tanács a la= kást, vagy nem jön az ífj játékos, akit kiszemeltek, vagy valaki el akar menni a csapattő!. De ha nincs semmi zűr, akkor Elnök sporttárs így köszön: „Nagyon jó egészsiget!“ Idegenbe sosem jön velünk. Miért Is jönne? Ott ha felülne a Tribünre, úgy sem tudná senki, hogy ő az elnök. De Induláskor mindig kikísér bennünket a buszig: „Nagyon 16 egészsiget! Vigyázzatok a buszra!“ Van ügy, hogy ezt kétszer Is elmondja. De ettől többet még nem mom dott soha ... Goldmayer kapu mögé rúgta a szögletet. Kár volt, a nagy hajcühőért. „Miért nem Forgátsot teszed bal szélre?" Ez a Tribünről jött hang a Mesternek szól... 5. nerc Még nem rúgtam labdába. Csak rohangászok legfel, hogy el ne mere­vedjek ök jönnek előre. Talán most beavatkozhatnék. Már nem bánnám, ha Itt lennének a kapunk előtt, aztán nekem sikerülne felszabadítani. Vagy lekezelném a labdát és rávtnném a fellazult védelmükre. Egy kis alacsony srác a jobbszélső. Csupa gatya az egész ember. Jön a partvonal mentén. „Zoli, támadd meg!" A srác csinál egy cselt, Furko Zoli a balhátvédünk beveszi. „Nem baj, hadd ügyeskedjen a legényke!! Milyen nagyképű ez a Zoli. Neki már rég nem volna helye a csapatban. Elbütykölget még, az igaz. De vele mire lehet még menni? Van az ifiben három srác Is, aki már jobb zsugás, mint Zoltán. Igen ám, csakhogy Zoli tizenkét éve játszik itt! Nincs szakmája. Ügy ragaszkodik a helyéhez, hogy az félelmetes. Minden meccs előtt háromszor-négyszer Is berohan a vécébe. Ki mondja meg neki, hogy lement a nap? Mert Zoli ezt magától soha se fogja észrevenni... Mindent a legjobban akar csinálni. De a szélsőjét a labda átvételének pillanatában képtelen megtámadni. Majd ha átvette a labdát, akkor pró­bál beavatkozni. Pedig akkor már mennyivel nehezebb! Tizenöt év alatt sem bírta ezt megtanulni. Pedig volt Idő, amikor Zoli a csapat legjobb embere volt! Azt hiszi, még most is az. Kegyeletes hozzá a vezetőség. De így, hogy lehet elhitetni az Ifikkel: „Mihelyt ti vagytok a jobbak, titeket állítunk be.“ Hogy hajtsanak Így az edzéseken, ha látják? Csak szédítik őket.,. Zoli beveszi a második cselt Is. „Átverted a nagyapádat, kicsi?" „Mikor vonulsz már vissza?" Vajon Zoli most mit érez? Megyek, segítek neki! Leégethetném, de... nem érdemli meg. Nincs más bűne, csak hogy ragaszkodik. Persze, ő is tudja, melyik oldala vajas a kenyérnek. Belülre engedi a szélsőjét. Ahogy nem tudta megtanulni, hogy meg kell támadni az ellenfelet a labda átvételének pillanatában, ugyanúgy nem tanulta meg azt sem, hogy egy hátvéd sosem engedheti az ellen» felét belühe. Mert akkoj1 az a szélső már lőhet. Pláne, ha az ellenkező lába nem süket. így a védő a testével már nem képes feltartani az em­bert, és a lövésbe nem dobhatja bele magát. De csakugyan, miért is nem mondja meg valaki Zolinak? Kényelmet» len?... ....... „Pofára megy nálunk minden ..." Lehet, hogy azzal rontok a csapaton, ha most Zolit kisegítem? „Nor gyere csak, kiskomám, még egypár lépést! Én nem Zoli bátyád vagyok! Most nem az öregapádat cselezgeted ki azzal a hülye bicikli cseleddel,“ (Már harmadjára dobta be.) Amikor Zol! már három méterrel a szélső után liheg, kilépek. A srác repül. Mintha a gatyája lenne a szárnya. Aztán jobbal magam elé ve­szem a bőrt, felnézek, Goldmayer vagy negyven méterre hozzám, egye» dili... Megpróbálom. Sikerül. Előtte ér földet a labda. Tapsol a Tribün. „Na, ezt verd át, Gatyái" „Gatya, Gatya!“ — ordítják az állóhelyen Is. Ennek a srácnak meg» van a neve. Lehet, hogy haza is viszi? Furkó Zolj szalad el mellettefn. Ahogy odaér, megszorítja a kezém: „Kösz!“ 6. perc Bige még egyszer sem ért a labdához Az előbb rámordított: „Add hazar Egy frászt! A mérkőzés hatodik percében hazaadni egy labdát? Egy­ből felordítana a Tribün.

Next

/
Thumbnails
Contents