Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1979-05-29 / 22. szám
A gyár 1980-ban csaknem 36 millió pár cipőt fog gyártani, Szlovákia cipőtermelésének 80 százalékát. Udvarán tíj automatikus gépsorok várnak üzembe helyezésre, és folyamatban van az egyes részlegek gépi berendezésének és gyártási folyamatainak a korszerűsítése. Nekük, akik ZDA jelzésű cipőben tapossuk az ország űtjait, talán mindegy, hogy ki gyártja a lábbelinket. Kárl Kár, mert nálunk a világpiaci árakkal összehasonlítva aránylag olcsók a cipőipari termékek, és ami olcsó, azt ugyebár már nem is kell megbecsülni. Pedig csak a cipőgyári lányok a megmondhatói, hogy milyen göröngyös az út, amelyen a cipő a boltba jut. (riportunk a 3. oldalon) »EMemI IMHMHphpm # Esc a játék »rég most is járja Ott áll a wrseiwíutasra késs A VIRÁGOK VIRÁGOZNI, A Az ENSZ-közgyűlés 1976-ban úgy határozott, hogy 1979 a gyermekek éve lesz, azért, hogy minden ország és minden ember legalább ebben az esztendőben figyeljen oda a gyermekekre. És a világ odafigyel. Az Egészségügyi Világszervezet szerint körülbelül 10 millió gyermek szenved fehérjehiányban, amihez újabb 80 millió jön, azok, akik rendszeresen éheznek A gyermekhalandóság a fejlődő országokban az elhalálozások 30—50 százalékát teszi ki. Évente körülbelül 50 000 gyermek pusztul: éhen Megállapították azt is, hogy a világon 52 millió tizennégy éven aluli gyermek keményen dolgozik közülük sokan csak 7—8 évesek, A tanúim íny v"- zó- kóy.íik lingv az adatok pontatlanok, mivel sok országban a gyermekeket nem is GYEREKEK ÉLNI AKARNI tartják számon. így sem a gondjaik, sem ők maguk nem léteznek. Most rájuk, ezekre a kisgyermekekre gondolunk, s meglehet, sokan eljutunk a felismeréshez, hogy a mások éhsége is fáj. Az UNICEF (Nemzetközi Gyermekszervezet) számításai szerint 50 millió dollárra lenne szükség ahhoz, hogy a 80 millió fehérjehiányban szenvedő gyermeket beoltsák. És miközben ez a szervezet „házal a pénzért“, az USA például úgy ünnepli a gyermekek évét, hogy 3 százalékkal emeli a katonai kiadásait, s ez 126 milliárd dollár lesz. Jó dolog-e tehát gyermeknél? lenni? Jó. De a mi gyermekeink fel sem teszik ezt a kérdést, okosabb dolgokkal vannak elfoglalva. Az űrhajóról tájékozódnak, a nyárt üdülésről, a jövő heti moziról, vagy egyszerűen enni kérnek. JÖN! JÖN! JÖN! ; 6 11-EGY NYÁRON Ál „Miért beteg a magyar futball?" — kérdezte néhány évvel ezelőtt könyvének címében Végh Antal. A kérdésre a könyv választ is adott, mert nyíltan, kertelés nélkül, bizonyítékok felsorakoztatás sával, s a labdarúgás iránti szenvedélyes szeretet^ tel és indulatokkal mondta el benne véleményét a kortárs magyar író. Annak idején szinte mindenki erről a könyvről beszélt, mindenki ezt a könyvet hajszolta, mert az ötvenezer példány órákon belül elfogyott, és házi sokszorosításé példá- i nyait néhány nap múlva már ezer forintért vesz- ' tegették a pesti zugpiacon ... Végh Antal most ismét a labdarúgásról írt I könyvet, melynek megjelenése az év végére várha- t tó. Lapunk, az Oj Ifjúság megszerezte az író új $ könyvének kéziratát-és közlési jogát, így olvasó- 1 ink a 23. számtól, vagyis június 5-től kezdődően í folytatásokban olvashatják Végh Antal: „90 perc“ című futballregényét az Oj Ifjúság hasábjain. Az Izgalmas olvasmány egy kilencvenperces labdarúgó mérkőzésről tudósít, és betekintést ad a pályán belüli és a pályán kívüli, valamint a háttérben zajló események világába, tehát azt is meg- í mutatja, amit a lelátókról nem látni, bár sajnála- > tos módon hozzátartozik a mérkőzéshez, mi több: : . lényeges része. Végh Antal új könyve előreláthatólag ismét meg- I szerezhetetlen csemege lesz a könyvpiacon, ezért az Üj Ifjúság hasábjain olyan formában közöljük, hogy olvasóink hétről hétre kivághassák s végül könyvvé fűzhessék össze a regény szövegét. Lapunk minden hónap utolsó hetében megjele- ? • nő számában egy számozott szelvényt is közlünk. Azok az olvasók, akik ezt kivágják s a regény j közlésének befejezésekor beküldik szerkesztőségünkbe, azoknak egy erre a célra készült színes nyomású könyvborítót küldünk, amelybe aztán beköthetik, könyvvé fűzhetik össze a nyár folyamán közölt futballregényt. Ezt a borítót a szerző j is dedikálja. A könyvborítót annak is elküldjük, aki a mai számban közölt megrendelőlapot kitölti, és így előfizetőjévé válik az Oj Ifjúságnak. Akit tehát érdekel a regény, már most biztosít- j sa az Oj Ifjúság nyári számait...! Érdemes és érdekes lesz! /