Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1979-05-08 / 19. szám
V. KLAUS KAUFHOLD Üzemzavar A sorouipötől ötven méternyire hirtelen megállt a nagy, nehéz, müncheni rendszflmtabiajú Jaguár. Vezetője zavartan rámosolygott a vám tisztekre, és felnyitotta a csomagtarló fedelét. Benzineskannát vett elő, és fel akarta tölteni a kocsit. Hirtelen azonban megállt, csodálkozva megnézett valamit, majd gyors léptekkel a sorompó felé Indult. Felin- dultnak látszott, kezében egy műanyag zacskót vitt. A Jaguárt úgy hagyta nyitva, mellette, mintegy ottfelejtve hevert az úton a benzines kanna. — Valami baj van? — érdeklődött egy vámtiszt. — Valaki megdolgozta a benzines- kannámat. — Hogy érti ezt? Válasz helyett a férfi a vámtiszt orra alá dugta a zacskót, és Így szólt: — Vezessen a főnökéhezi — Mi van a zacskóban? — Gyémántok — válaszolt a férfi szemmel láthatólag nagyon idegesen. — Azt hiszem, az illetékeseket érdekelni togja az ügy. I Az íróasztal mellett ülő tisztviselő gyanakodva bámult a férfira. — Azt állítja, Vollmer úr, hogy felnyitotta a csomagtartót, és a benzineskannában üzemanyag helyett gyémántokat talált? — Szóról szóra Így volt. Egészmegdöbbentem. Kérem, hogy ezt hangsúlyozzák a jelentésükben. — Már beírtuk. És utána mit csinált? Egyenesen idejött a zacskóval? — Csak nem hiszi, hogy át akartam csempészni a határon? — kérdezte Vollmer Idegesen, és ctgaret- - ta után kutatott. — Nincs is fogalma róla, hogyan került önhöz a zacskó? — kérdezte az íróasztalnál ülő férfi. — Nincs — rázta a fejét Vollmer. — De annyit el kell ismernie, hogy nem mindennapi... — Ezért is vagyok itt — vágott közbe Vollmer. — De egyre inkább az az érzésem, jobban tettem volna, ha szó nélkül továbbhajtok. — Ha megtalálták volna önnél a gyémántokat, most még több baja volna — rázta meg fejét a, tisztviselő. — Miért, mióta kutatják át az ártalmatlan turistákat a határon? — Tegnap óta. Tegnapelőtt éjjel ugyanis betörték egy müncheni ék* szerészhez, és elloptak tőle félmillió márka értékű gyémántot — magyarázta türelmesen a vámtiszt. — Ezt, ami a benzineskannában volt? — Könnyen meglehet, önnek mi a véleménye? — És most ml lesz velem? — érdeklődött Vollmer. — Meg kell várnia, amíg a szakértőnk megérkezik. XXX A rendőrkocsi villogó kék fénynyel, de szirénázás nélkül érkezett. A kormánykeréknél egyenruhás rendőr ült, mellette egy civilruhás rendőrtisztviselő. Ogy harmincöt éves lehetett, sápadt és ideges volt. Látszott rajta, hogy álmatlan éjszaka van mögötte. A szakértő minden figyelmét az asztalon heverő gyémántokra fordította. Leült, rágyújtott, gyűrött zakója zsebéből egy nagyítót vett elő, és külön-külön vizsgálgatnl kezdte a köveket. — Kész a jelentés — nyújtott oda a szakértőnek egy tisztviselő néa határon hány teleírt papírt. A civilruhás élhez fordult: — Wilkens a nevem — mutatkozott be udvariasan, de kedvetlenül. — Gyakran megtörténik önnel, hogy a benzineskannában gyémántot talál? — Csak vasárnaponként — mondta savanyú mosollyal Vollmer. Wilkens előbb elmosolyodott, majd hirtelen komolyra fogta a hangját. — Tudna valami magyarázatot adni? — kérdezte. — Sajnos, nemi — Tudott a gyémántlopásról? — Nem. — Hová igyekezett? Vollmer elmondta. A kérdések és a válaszok villámgyorsan peregtek, kis híján öt percig, aztán úgy lát szott, Wilkens elégedett azzal, amit megtudott — Münchenből mit üzennek? — fordult aztán az egyik vámtiszthez. Vollmer Irataiból ugyanis kiderült, hogy Münchenben lakik. — Az adatok egyeznek — vála szolt a tisztviselő. — Semmi terhelőt nem tudnak felhozni ellene, nincs dossziéja a rendőrségen. Az ügy a \ zonban nagyon figyelemreméltó. — Mi itt a figyelemreméltó — háborgott Vollmer. — Az talán, hogy nem jöhetek gyémánttolvajként szá mításba annak ellenére, hogy a kövek nálam voltak elrejtve? Azért, mert átadtam őket az illetékesek nek, és nincs dossziém a rendőrségen? — egyre Inkább tűzbe jött. — Hát mit vártak, hogy rögtön átnyújtom önöknek a tettest is? — Már megbocsássanak — mondta, amikor ismét lélegzethez jutott. — Képzeljék el, hogy a tettes gyémántot lop, egy benzlneskannába rejti, mindent gondosan kitervel, aztán fogja magát, és a határon a vámtisztviselők előtt kicsomagolja a lo pott holmit Hói itt a logika? — Igaza van — mondta Wilkens — Elmehet. A gyémántokért cserébe kap egy elismervényt. A többit felejtse el. Kitart még az üzemanyaga egy darabig? — A határtól két kilométerre van egy benzinkút — mondta az egyik .vámtisztviselő. — Addig biztosan eljut.-— Sajnálom, hogy nem segíthettem — Intett Vollmer búcsúzóul, s még megkérdezte. — Komolyan gondolták, hogy a tolva] megengedte volna magának, hogy éppen a határon 1- lyen üzemzavar történjen vele? — Nem, ez profimunka volt. Nem véletlen, hogy éppen a határon fo gyott el az üzemanyag. A tettes éppen azt akarta, hogy a kövek előkerüljenek. Minden elismerésem az övé. — De .hát a gyémántoki — kiáltott fel Vollmer. — Értéktelen utánzatok — legyintett a nyomozó. — Amíg önnel foglalatoskodtunk, az igazi tettes szépen átsétált velük a határon. XXX — Van valami elvámolnlvalója? — kérdezte a vámtisztviselő Vollmertől, amikor a sorompó elé ért. — Gyémántok — mondta Idegesen. A tisztviselő elmosolyodott a tréfára, és intett, hogy mehet. A benzintöltő állomáson, miközben a gépkocsit mosták és töltötték, Vollmer kitapogatta az ülés támlájába rejtett csomagot. Nem akarta elővenni, csak meggyőződni róla, hogy megvan-e még. Elvégre félmillió márkát éri SIMKÖ TIBOR: Abszurt Egy lach hal haladt a kispiricsi falak alatt. Találkozott egy valach hallal. Bókoltak egymásnak halk dallal', majd leparkoltak. Beszélgettek. Mindent meghánytak-megvetettek. — UUUUU — így az egyik — UUUUU — mond a másik, jönnek a témák egytől egyig, győzik sorolni vakulásig — UUU — bizonygatja emez. — UUU — forog tovább a lemez. Hirtelen fölpattan a lach hal: itt nem ért együtt a valachhal. Szó szót követ, szór port, követ, lehordják egymást, hajba kapnak; egy jobb egyenes, bal horog, s már mind a két hal tántorog, mint aki búcsút int a napnak. Mindkettő telibe talált. Elnyúlnak, várják a halált. (a Nagy szakács már feni a kését), Hallgatják egymás nyöszörgését... Aztán beköszöntött az ünnep, a tlzenórás harag-szünnap; ők ott feküdtek, már kirántva, egy gazdagon körített tálba", s a karácsonyi trakta végén elfogyasztották egymást békén. Á„ Cseszmegi sírversek“ - bőJ IV. Búkor Dani nyugszok itten. Háború vöt, s én asszittem, két gojő köszt eesétállok .. < • Azóta rejt ez az árok. V. Itt pihenők Fehér Balázs. Megártott a sok jó falás. Májom, epém kövéé tele, mosmög szívem szakadt bele. VI. Mit nízitök Paszuj Mihájt? Magávó Is végzőit, mlhánt azt a rüfkét agyonszúrta. Így lőtt léte ojan kurta. VII. Karácsonyi Bandika, háromhetes kisgida. Ne sírjatok, ne ríjjatok, sejemszárnyú angyal vagyoks Vili. Mészáros Károj, nyóevanig számojjí Annyi évet été, senkitű se fété, mégis itt vagy. \ 7 i, -f -. y c iix'/f’v i//7V i, . wíf " ’- “* : <■'' ’ r $ y Dolán György: Tusrajz Szélcsend eléd álltak porból nőtt hegyek összehordta őket a szél és most hogy csend van magasodnak észrevétlenül az égig kik porból S8 lettek CSÄKY KÄROLY: Vázlat levélírás előtt anyám arcodon egyetlen könnycsepp porig se hull s a sírás abbamarad tudom ez már a megnyugvás kora számvetés nélküli halk visszatántorgás fehér hegyek közül vándorok ha jönnek anyám mondd mitévő legyek Sorok fejfák alá a törvény ki tudja hányszor megfogalmaztatott osztozott rajiad háromszor is a viliág s te maradtál Európa közepén bús szántóvetőnek hiába írtad teli reggelenként panaszoddal a földet betűid napnyugtáig belepte a por de összeszorított fogsoraid mögött megmaradtak mindig a szavak mint földre fagyott füvek alatt a mélyülő gyökerek r
