Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1979-05-08 / 19. szám

7 A kozmetikus tanácsol Tizennyolc éves vagyok, azt hiszem, már túl a pubertáskoron, vagyis azt hittem, mert az utóbbi időben borzasztó dolgok történnek az arcomon. Már csak sötétedés után merek kimenni az utcára.. L. Kálmán, Rim. Sobota Tudom, hogy mindenre hajlandó vagy, de hidd el, teljesen hiábavaló lenne felutaz* nod Bratislava, mert itt Is csak azt tudnám mondani, amit az alábbiakban olvashatsz A pattanásos, mitesszeres arc húsz éven alul még fiúknál is nagyon gyakori, ezért nem kell kétségbeesni miatta, Erinek és sóik más bőrrendellenességnek nemcsak a tisztátalanság, ápolatlanság (nem szabad megsértődnöd!) az oka. Közrejátszanak hormonális és emésztési zavarok is Te mukásszálláson laksz, de azért jó lesz, ha ügyelsz az étrendedre. Ne fogyassz túl fűszeres, nehéz ételeket (kol­bász, füstölt szalonna, savanyúság, káposz­ta) legalábbis egy Ideig Egyél sok friss gyümölcsöt, tejet, sajtot és más tejtermé­keket. Hogyan keletkezik a mitesszer? A faggyú- mirigy nyílásának eltömődése következté­ben. Ha csak néhány látható az arcon be­lőlük, a következőképpen távolítsd el őket: Először is puhítsd fel az arc bőrét gőzfür­dővel vagy borogatással. Mindkettő nagyon egyszerű, a gőzfürdő abból ájl, hogy egy fazék párolgó kamillafőzet főié hajolsz, a második pedig abból, hogy a kész főzetbe mártott puha zsebkendőt vagy rongydara­bot a mitesszeres arcrészre helyezed, és 10 perc múlva kezdődhet a nagy „műtét“: ez szintén nagyon egyszerű, 'két mutatóujjad­dal papírzsebkendő segítségével kinyomko­dod a pattanásokat. Ezt a műveletet száraz arcbőrön szigorúan tilos végezni, Kozmeti­kusok az, ilyesmit a szépség elleni halálos vétekként szokták elkönyvelni. A „művelet“ befejezéseképp kend be az arcodat Fabulon After Shaveval, vagy más borotválkozás utáni fertőtlenítőszerrel. Számos olvasónk kér házi arcpakolási re cepteket Szívesen köziünk most néhányat, de figyelmeztetlek benneteket, hogy az Dj Ifjúság 12. oldalán csaknem havonta köz­lünk szépít,kezesi trükköket, tanácsokat, többek között otthon is könnyen elkészít­hető arcpakoiásnkat. Arcpakolások normái és száraz bőrre: Túrőpakolás: 100 g túrót összekeverünk egy kanál mézzel, ha szükséges egy kevés tejet is adunk hozzá. Sárgarépa-pakolás: A megtisztított sárga­répát lereszeljük és néhány órán át olaj­ban áztatjuk. A sárgarépa kinyomkodott levét kenjük az arcunkra, ha nagyon rit­ka, egy kanál tejport keverünk bele. Burgonyapakolás: Hámozzatok meg egy nagyobb főtt burgonyát és törjétek össze. Egy kevés tejjel, vagy tejszínnel, egy tojás- sárgával keverjétek össze, és még langyo­san tegyétek fel az arcotokra. Arcpakolások zsíros bőrre: Paradicsomlé-pakolás: A paradicsom ki­préselt levét tejporral besűrítjük, és a pé­pet az arcra kenjük. Á paradicsom a leg­jobb, de kisajtolhatjuk bármilyen savany- kás gyümölcs levét is (citrom, meggy). Tojásfehérje-paikolás: Két kanál zabpely- het és egy felvert tojásfehérjét keverjetek össze. Húsz percig, hagyjátok az arcotokon, majd puha ruhával »töröljétek le, A zsíros bőr hamvasabbá válik: tőle. Ez egyike a leghatásosabb pakolásoknak. Joghurtpakolás: Minden adalék nélkül, használhatjátok! A pakolásokat 10-15. perc múlva .mossá­tok le lehetőleg langyűs vízzel, majd kré- mezzétek be az arcotokat. Pályaválasztási tanácsadó Két kérdésre szeretnék választ kapni: milyen középfukú iskolákban folytathatják tanulmányaikat a kisegítő iskula (osobitné skoly) tanulói? Második kérdésem: milyen mértékben viseli e továbbtanulás költségeit a szülő? Balta Gáborné, Hurbanuvo A testi és értelmi logyatékosságú fiata­lok a következő szakközépiskolákban foly­tathatják tanulmányaikat: közgazdasági szakközépiskolában, elsősorban vakok szá­mára, és a konzervatóriumon oktatott sza­kok valamennyién. Mindkét iskolában a rendestől eltérően öt év a tanulmányi Idő. Ezenkívül a testi és értelmi fogyatékosságú fiatalok a hangszerhangoló és közgazdasá-* gt szakiskolában is folytathatják tanulmá­nyaikat. Itt három év a tanulmányi idő. Második kérdésére: a tanítási költsége­ket, mint minden önálló keresettel nem rendelkező fiatal esetében ezekben az isko­lákban is az állam viseli. Kivételt képez­nek az internátusi költségek, amelyek egy részét a szülők fedezik, JS-zek magukba fog­lalják az állandó orvosi felügyeletet és a szükségtől függően a rendszeres rehabili­tációs gondoskodást, fürdőket slb. ls.­Tavaly kaptunk mesterlevelet élelmiszer- ipari szaktanintézetben. Tudjuk, hogy ké­sőn, de mégis csak beláttuk, hogy ma már alapkövetelmény az érettségi. Szeretnénk leérettségizni. Mivel és hol kezdjük? Zsuzsi és Marietta, Saiárikuvn Mindenekelőtt el kell dönteniük, milyen középfokú iskolában szeretnének leérettsé­gizni. Gimnáziumban-e, vagy szakközépis­kolában. Ezeknek az iskoláknak általában esti tagozatuk is van, és feltételezzük, hogy önök is ilyenre gondolnak. A nappali ta­gozaton a középiskolai tanulmányi idő u- gyancsak négy év, míg az estin öt, viszont ha valamelyik iskola esti tagozatú osztályá­ba iratkoznak be, nem kell tanulniuk azokat a tantárgyakat, amelyekből az iparítanuló- -intézetben mesterlevelet kaptak, - Mivel kezdjék? Egy kérvénnyel, kérjék munkahe­lyük beleegyezését a tanuláshoz. A többi­re, mivel az Idei jelentkezési határidőt (1979. január 31.) már lekéstek, bőven van még Idő. De azért kísérjék figyelemmel a lakóhelyükhöz közel eső középiskolák hir­detményeit, mert gyakran megtörténik, hogy júniusban pőtfélvételiket hirdetnek, vagy csak akkor hirdeti meg egy esti osz­tály megnyitását. A pszichológus válaszol Négyéves kisfiam nagyon szereti, ha me­sélünk neki, de az utóbbi időben úgy vet­tem észre, hogy még a kedvenc meséi is „untatják", ásítozik meseolvasás közben. Nem tudom, mi oka lehet a hirtelen válto­zásnak. Betegség-e ez, vagy csak természe­tes tünetről van szó? H. Jánosné, Nővé Zámky Nem hiszem, hogy betegség lenne a kis­fiú ásítozásának az oka. Az viszont köny- nyen meglehet, hogy erejét és- teherbírá­sát meghaladó „játékcsatákat“ él át délu­tánonként, és mire eljön a meseolvasás i- dej'e, ő már holtfáradt. De az is meglehet, hogy a meseolvasás, a mese előadása lett egyhangúbb.,. Szeretnék néhány jő taná­csot adni a kisgyerekes szülőknek az- esti meséléshez: legjobb, ha előre elolvassuk -a könyvet, amelyből mesélni akarunk: ne si­essünk, lassan és pontosan olvassunk: vá­lasszunk a történetnek megfelelő hanghor­dozást és hangszlnt,- sose beszéljünk mes­terkélten; adjunk időt a gyereknek, míg egy fejezet vagy rövidebb rész tartalmát megemészti; engedjük, hogy közben a gye­rek kérdezzen. Sőt, ha olyan kifejezéshez érünk, amelyről úgy gondoljuk, hogy a gyerek nem ismeri, mi is megállhatunk és megkérdezhetjük például, hogy tudod mit jelent az, hogy a vándor koldusbotra ju­tott?; ha olvasás közben a gyerek nem néz ránk. az nem feltétlenül az unalom jele; bánjunk gondosan, szeretettel a könyvvel, így hallgatónk is jobban becsüli majd tar­talmát.. Kétségbe vagyok esve, mert a fiam nem szereti az állatokat. Lehet, hogy szereti is, de tény, hogy ahol csak teheti, árt nekik. A legutóbbi szülői értekezleten a tanító néni azt mondta, hogy maga is megbor­zadt, amikor ostzálykiránduláson a fiam és egy másik osztálytársa csúnyán megklnoz- tak egy macskát. Otthon vannak háziálla­taink, disznónk, tyúkjaink, de még jót nem tett velük. Verekedés gyerek, mondja min­denki. Az apjára ütött, és ebbe már bele is nyugodtam volna, mert ez az állapot bi­zonyára csak addig fog tartani, míg nem talál nála erősebbre. Viszont nem szeret ném, ha a fiamat tízéves korában is vere- kedős Zsoltinak hívnák... K. Ilona, Luöenec Az ember nem születik sem jónak, sem kegyetlennek. Ezek a tulajdonságok az el­ső években alakuliíak ki mindenkiben. Vi­szont az is igaz, hogy nem minden fiú lesz összeférhetetlen, verekedés, aki hétéves korában megkínoz egy macskát. De: min­den verekedő így kezdi! Mi a teendője? A gyereket nemcsak a szülő és az Isko­la neveli, hanem minden, ami körülveszi: a játszótársak, a rét, az erdő, a folyók és a Iák, az állatok. Ezért úgy kell felnőniük, hogy szeressék a természetet. És erre a szeretetre meg kell tanítanunk őket. Ho­gyan? Séta közben például megkérdezhet­jük, mire is hasonlít az a furcsa felhő: Legközelebb az ötéves fiú már magától mondja: Nézd, anyu, az a felhő olyan, mint egy elefánt! Vagy néha hívjuk el a gyere­ket tévé elöl. Üljünk le vele az akvárium mellé, figyeljük a halakat, vagy nézzük, mit csinál a madár a kalitkában. Aki soha nem figyelt meg egy legyet, hogyan mo- sakszik, soha nem is érdekelték a termé­szet aprő csodái, abból soha sem lesz tü­dős, vagy efféle. És még egy dolog: ha el­pusztul a gyerek kedvenc madara, állata, tönkremegy a kedvenc játéka, sohse vi­gasztaljuk azzal, hogy nem baj, majd kapsz másikat. Meg kell értenünk, hogy a gyerek abban a pillanatban a tönkrement játékát, az elpusztult madarat sajnálja. És gondol­jon a virágok szerepére Is. Ha Ztoltika egyszer majd egy csokor pitypanggal tér haza az iskolából, nyugodt lehet. Fárado­zása nem volt hiábavaló. Az orvos tanácsol Mennyi vasat és nemesfémet tartalmaz az emberi test? t H. Bullová, PF, Nitra Az emberi test alkotóelemei közül leg­fontosabb az oxigén, a szén, a hidrogén és a nitrogén. A felnőtt ember szervezetében ezekből kb. hét kilogramm van. Nem ke­vés emellett a kalcium és a foszfor sem, együttesen majdnem két kilogrammnyí a csont alkotórészei, annak szilárdságát biz­tosítják. A kálium, a nátrium és a klór mennyisége egyenként 30-40. gramm. Az embert szervezet nagyon kevés- vasat tar- talmaz, mindössze 6-7 grammot, de szerepe annál fontosabb, mivel az oxigént szállító vörös vérsejtek hemoglobinjának része. Tizennyolcéves vagyok. Öt évvel ezelőtt egy tornaórán lezuhantam a korlátról és véreztem hüvelyből. Most nyugtalan va­gyok, mert nem tudom, hogy nem vesztet­tem-e el szüzességem. G. Anna, Bratislava Ha minden úgy történt, ahogy azt leve­lében leírta, és azóta nyugtalanságra okot adó más esemény nem fordult elő, nincs mitől félnie. Minden úgy van, ahogy meg­született. Különben az ügyben teljes bi­zonysággal csak a nőgyógyász dönthet. Két éve 1 járok egy 22 éves fiúval. Sze­retjük egymást, és mindkettőnk véleménye, hogy a tiszta szerelemhez a szexualitás is hozzátartozik. Tanácstalan vagyok, mert szüleim álszeméremből úgy neveltek, hogy eddig ilyesmi nem került szóba. Édes­anyámtól mindig csak azt hallom, hogy ne higgyek a fiúknak, mert a lány csak „ad­dig“ kell, aztán otthagyják. Persze csak ködösen beszél erről, és nem tudja, hogy mi már meztelenül láttuk egymást Édes­anyámtól állandóan azt hallom, hogy ha valami „baj“ lesz velem, akkor öngyilkos lesz vagy világgá megy. Szeretem a szülé­imet, és nagyon rossi érzés lenne valamit a tudtuk nélkül, sőt akaratuk ellenére ten­nem. Egy azonban biztos, éspedig az, hogy én nem fogom álszeménnesen nevelni a gyerekeimet, nem fogom megengedni, hogy ilyen kettős érzés alakuljon ki bennük, mint bennem. De mit tegyek? A fiúm egye­temista, másfél év múlva végez, addig nem szeretnénk házasságot kötni. Várjunk addig a szüleim kedvéért, és akaratunk ellenére? H. Melinda, Senec Kérdésére az újságban válaszolok, mert mint azt levelében írja, szülei is olvassák az Űj Ifjúságot. Szülei kétségen kívül a javát akarják, bár még mindig abban a letűnt világban él­nek, amelyben a lányok legfőbb értéke a szüzesség volt. Kíváncsiságból, felnőttöskö- désből szexuális kapcsolatot létesíteni több, mint butaság. Egy nem kívánt terhesség, végződjön bár művi megszakítással, egész életre kiható káros következményekkel Jár­hat. De az is igaz, hogy. egy húszéves lány már felnőtt, biológiailag alkalmas a házas- életre, az anyaságra. De tapasztalatból mondom, hogy diákévek alatt kötött házas­ságok ugyan legalizálják a nemi kapcso­latot, de a teljes családi életre többnyire nem alkalmasak. A házasság előtti nemi kapcsolatot som­másan elítélni helytelen lenne, ma már senki sem jegyzi halálos bűnként a jegye­sek szexuális kapcsolatát. De a „másik“ o- lyan személy legyen, akit a szülei előtt is vállalni mer, és akivel élettársi viszonyt Is létesítene. Egy második, de ánnál fonto­sabb kikötés: a nem kívánt terhesség el­kerülése. Addig ne szülessen ütőd, amíg az élettársak nem győződtek meg arról, hogy egymáshoz illenek-e, mert ha megér­kezik a gyerek, és csak az ő kedvéért ma­radnak együtt, akkor kapcsolatuknak már a kezdet kezdetén három kárvallottja van. A szülők címére pedig csak annyit je­gyeznék meg, hogy aki valóban szereti a gyermekét, őszintén segíti abban, hogy át­jusson a házasélet kezdeti nehézségein, ha kell, saját kudarcainak őszinte feltárásával is. Tévedés azt hinni, hogy egy csupán el­méletben képzett fiú és egy'tapasztalatlan lány a házasságlevél birtokában azonnal egyenesbe jut, ha csupán azt teszik, ami­ről feltételezik, hogy cselekedniük kell. KÍVÁNCSIAK OLDALA

Next

/
Thumbnails
Contents