Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-24 / 17. szám
— Ötvenkettő őszén már együtt vetettünk. A következő év nyarán együtt arattunk. A jó termés láttán kezdett megbékülnt az is, aki egy évvel ezelőtt még a pokolba kívánt minket, alapítókat. De szerintem az igazi, a nagy megbékülés akkor tör* tént meg, amikor a szövetkezet le* csapolta a földekről a vizet, és be» bizonyította, hogy a falu határa a* ranybánya. Rigő Lajos, a boly! szövetke-« zet alapító tagja RAJT ságböl a fiatalokat?! — Csupán lakáskérdésről lenne sző...? — Nem, nemi Valahogy a mezőgazdaság nem tartozik a divatos munkahelyek közé, a fiatalok nem vonzódnak a mezőgazdasághoz, vagy ml nem tápláltunk Irántuk elegendő bizalmat...? Ezen sokat lehetne morfondírozni, az viszont tény, hogy ma már a mezőgazdasági szak- és középiskolában úgy nevelik a fiatalokat, hogy azokból technikus — vagy más szóval — „irodista“ lesz. A múltkoriban munkára Jelentkezett nálunk három fiatal lány. Mondom, hogy ilyen és ilyen beosztásban lenne számukra munka, de ott a gumicsizmát Is fel kell húzni, és ki kell menni a munkások közé. Erre az egyik csípőre tette a kezét, és azt mondta: „Elnök elvtárs, mit gondol maga, miért tanultam én? Hogy a földeken mászkáljak?!“ Azóta sem láttam őket. Pedig de sok fiatal szakember kéne! Igazi jó mezőgazdászok. Az idősek tapasz talata ma a nagyüzemi gazdálkodásban bár sokra becsülendő, de már kevés. Technikusokra, mérnökökre van szükség. Magyarul, szlovákul tökéletet,eczo István a bolyt (Bof) szövetkezet sosem beszél egyes szám első személyében. Nem mondja azt, hogy: a munkásaim, a beosztottjaim, nem adok nekik nagyobb fizetést, fölépíttettem az óvodát... Hogy miért mondom ezt? Mert az üzemeltben. gyárakban, szövetkezetekben Járva inkább azt tapasztalni, hogy a vezetők, igazgatók, elnő kök egyes szám első személyben beszélnek. Leczo István így mondja: „Mi, a szövetkezet, mi, a vezetőség; mi, a tagság.“ Nemcsak ez, hanem magatartása, gondolkodásmódja is azt bizonyítja; közösségi ember, nem szakadt el a tagság tói. Közülük való, velük él, velük dolgozik. — Eredményeink csak azért biztatók évről év re, mert itt minden gond és minden öröm közös. Csak közösen, összefogva tudjuk a nehézségeket leküzdeni, és a sikernek is csak együtt, közösen tudunk örülni — módja. — Kezdjük talán a legfájóbb problémával: miért vannak tnunki-or«-..-™-tinik? ÍV ’’x H i bontatták le. Mindenki kényelmes, igényeiknek megfelelő házban lakik. Pedig itt valamikor nagy volt a szegénység, nagyon sokan cselédházban laktak. Aztán... A szövetkezetek összevonásával sokaknak az égyik faluból a másikba kell járni. Ezért vettünk egy autóbuszt, és azzal szállítjuk a dolgozókat munkahelyükre. Bevezettük az üzemi étkeztetést. Kezdetben 4—5 tag jelentkezett csak, ma már 120 ebédet főznek az üzemi konyhán. De a határban se lehet örökösen vajas kenyeret meg szalonnát enni. Megszerveztük, hogy a földeken dolgozóknak kivigyék az ebédet. Évente kétszer munkaruhát kapnak a tagok. Kezdel ben, amikor szétosztottuk, azt hitték, viccelünk, mert korábban csak a vezetőség hozzátartozói, barátai kaptak. Ma már tudják, hogy jár nekik. Ez lényegtelen dolognak tűnhet, de higgye el, nem az. Ezzel részben visszakaptuk az elveszett bizalmat is. Zétényben a szövetkezet 600 ezer koronás beruházással óvodát építtetett, ahová nem csak a szövetkezeti tagok gyermekei járnak. A felsoroltakat a vezetőség is tekintélyes eredménynek könyveli el. És ami még reánk vár: építkezni, építkezni és építkezni! Sok-sok lakást, szociális létesítményt, hogy ezen a téren is felvehessük a versenyt az iparral. — Lehet, az elmondottak az ország más részeiben már nevetségesnek tűnhetnek, mert már megvalósították őket, de nálunk, még ez a fő gond. Mert mi, mondjuk a Csallóközhöz viszonyítva, sokkal hátrányosabb helyzetben vagyunk. Szeretnénk, ha öt év múlva már mindez nálunk is természetes lenne. — Persze, kulturális téren is még nagyon sok a tennivalónk. Mert azt csak felületes csillogásnak tartom, hogy a falu, a tagság új, nagy házakban él. hogy nyugati típusú kocsikat vásáról. Ma már arra kell rávezetni, ha úgy tetszik, megtanítani a tagságot, hogy a lakás az ember, az építő kényelmét szolgálja, éljen benne, hogy üdülni menjen; hogy ne csak átvegye a színházjegyet a szövetkezettől, hanem meg is nézze az előadást. És ne csak nézze, értse is a darabot. És ez nem kis feladat, de meg kell vele birkóznunk. Illés János alelnökkel Rigó Lajos portáján kopogtatunk. A hetvennégy éves Lajos bácsi 1952 nyarán alapító tagja volt a bolyi szövetkezetnek. — Tizenhét kocsis fogott össze akkor nyáron, hogy a környező falvak mintájára nálunk is megalapítsuk a szövetkezetei. Én akkor is, most is, csak azt sajnálom, hogy már korábban nem csináltuk meg. Három-négy ínséges évvel kevesebb jutott volna mindenkinek. Mert nélkülözött a falu népe eleget. Nemcsak az uraságok szipolyozták ki a parasztokat, a természet, az árvíz is ellenünk volt. Az én házamat is összedöntőtte a víz. A mezőn nátha még nyaranta is állt a víz. — Éveken keresztül csoportvezető voltam. De sokat is acsarkodtak rám az emberek, hogy nem hagytam kötény alatt, táskában elhordani a termést. Hogy mi a helyzet ma, nem tudom, már tíz éve nyugdíjas vagyok. De azért hallom, hogy milliós jövedelmekről, nyereségekről beszélnek, látom, Molnár Anettka az óvodában „Alaposan elkéstünk a fejlesztéssel, a beruházással“. „Hát csak boldoguljanak, én mást nem kívánok!“ Illés János alelnök — Mert öregszik a tagság, a környék fiatalságát pedig fölszippantja az ipar. Ez lenne tömören a válasz, de ha megengedi, részletezném. Jelenleg 480 tagja van a három falut, Bolyt, Zétényt (Za- tin), és Vékát (Vojka) egyesítő szövetkezetünknek. Legalább ötven kétkezi munkásra és hat-hét mérnökre lenné szükségünk. Sajnos, helyzetünk nem úgy fest, hogy rövidesen változás állhatna be, inkább még rosszabbodik. Tíz-húsz kilométe rés körzetben az utóbbi évek folyamán hat jelen tős ipari üzem kezdte meg működését. Olyan területen, ahol húsz évvel ezelőtt az iparról még álmodni se mertek volna. Ma pedig fiatal-öreg egyaránt rohan az iparba. De ha nagyon őszinte akarok lenni, ezen nem is csodálkozhatunk. A mezőgazdaságban még nem tudják a dolgozóknak azokat a munka- és szociális feltételeket biztosítani, amelyek megilletnék őket. Alaposan elkés tünk a fejlesztéssel, a beruházással. A terebesí járás viszonylataiban is elmondhatom ezt. Elő deink nem gondoltak az utókorra, mi pedig nyög jük a lemaradást. Olyan istállóink, raktáraink vannak, amelyek még az ötvenes évek elején épültek vályogból. Ma már düledezőfélben vannak. Első sorban ezeket kell felújítani, mert lassan nem lesz hová az állatokat terelni. Az építkezések már folynak, nyolcvanig szeretnénk ezeket a munkálatokat befejezni. Ha sikerül mindent felépíteni, akkor ez alatt a két-három év alatt annyit fogunk építeni, amennyit a megalakulás óta. S csak utána lehet sző lakások építéséről. Mert ma már mindenki ezt tartja a legfontosabbnak. A környező üzemek pedig rengeteg lakással rendelkezik seu beszélő káderekre. És honnan várjunk ilyen fiatalokat, ha nem Innen, a környékről? De innen meg mindenkit fölszippant az ipar. — ön 1975-től, a három szövetkezet egyesítése óta áll a szövetkezet élén. Mi volt az oka, hogy elődei nem tartottak lépést a korral? — Az, hogy megelégedtek azzal, ami volt. Nyereséggel zártak minden évet, és minden pénzi szétosztottak. Nem gondoltak a fejlesztésre. Az volt a fő irányelv, hogy mindenki elégedett le gyen, vastag legyen a pénztárcája, és a többi, a jövő nem fontos. Tavaly történt. Egy péntek délután — idénymunkák idején — néhány traktorost megkértem, hogy szombaton is jöjjenek dolgozni mert sürgősen vetnünk kell, most van a jó idő Száz korona jutalékot kap mindegyikük a szom bati munkáért. Erre azt mondták: „Inkább mi adunk magának fejenként száz koronát, de akkor se jövünk. Inkább fürödni megyünk.“ Hát így ál lünk. Jó módú. gazdag nép lakja a falvakat, palotákat építenek. Chrysler atókat vásárolnak... In gyenes üdülésre sem tudjuk rászedni a tagságot, vissza kell adnom a beutalókat. Persze, igazat kell adni a traktorosoknak is, hogy joguk van a szabad szombathoz, kell a pihenés, a kikapcsoló dás, csakhogy aki a mezőgazdaságban dolgozik, annak tudatosítania kell: vetni-aratni akkor kell. amikor az idő engedi! — Milyen változást hozott a faluban a szövetkezet? Hogyan, mennyiben változtatta meg az embereket. a falu arculatát? — Hogyan? Bolyban például már mutatóban se találni régi parasztházat. Az utolsót a múlt Héten hogy rombolnak, új istállókat építenek, s az emberek sem panaszkodnak. No meg az elnököt is igen dicséri mindenki. Hát csak boldoguljanak, én mást nem kívánhatok! Járom a falvakat. Egyik módosabb, mint a másik. Üj házsorok, paloták mindenfelé. A házak végében, a kertekben fóliasátrak. Reggel még esett, de délutánra már ragyog a nap. Aki csak lábra bír állni, mind a földeken van. Most kell megfogni a munka végét, amikor szép az idő — tudják ezt nagyon jól a bolyiak, a vékeiek, a zé- tényiek. A tavasz a falu születésnapja. Zétenyben betérek a szövetkezeti támogatással épült szép óvodába. A gyerekek édes álomba me rülve alszanak. De ott a sarokban ketten csak mímelik az alvást, mert ahogy az óvónővel csendben megállunk az ajtóban, fölemelik a fejüket, Ránk nevetnek, huncutul. Molnár Anettka, a szövetkezet gépesítőjének a kislánya felül. Egy-két kérdés hozzá, de máris megyünk, mert még felverjük a többi gyereket is álmából. Mire kiérünk az óvodából, megered az eső. Látom, az emberek kapákkal, ásókkal a kezükben fedél alá szaladnak a kertekből. — Az idő nem fog ki rajtunk — mondja Rigó Lajos bácsi búcsúzóul a kapuban. — Kivárjuk, míg kedvünkre süt a nap. ZOLCZER JÁNOS Foto: a szerző A tanárok tanára VITA A diákok általában azokat a pedagógusokat becsülik, akik ' hivatásuk magaslatán állnak, akik sok mindenre megtanítják őket. Az én véleményem szerint az osztályfőnöknek elsősorban tapintatos pszichológusinak kell lennie. Nagyon fontos, hogy ismerje az osztályt, sokoldalúan akarja nevelni a diákokat. Ezért azt tartom, hogy a legjobb osztályfőnökök a már elegendő tapasztalattal és nagy emberismerettel rendelkező pedagógusok közül kerülnek ki. Amikor 1975 szeptemberében a Bratislavaí Magyar Tannyelvű Gimnázium diákjaként először léptem át az l.A-oal felölt tanterem küszöbét, egy mosolygós tanárnő fogadott. Stiffter Mária vagy közismertebb nevén Marika néni rögtön az első napokban hozzáfogott a rábízott tarka társaság összekovácsolásához. Rám, a faluról városba csöppent diákra különösen nagy hatással volt nyugodtsága, tttrel- ! me és az a pedagógiát tapin- \ tat, ahogyan bennünket kezelt. Szüleimtől érzékeny természetet örököltem és ahhoz az embertípushoz tartozom, akit cselekedeteiben nagyon sokszor gátlások vezérelnek. Csak most, negyedikesként döbbentem rá, hogy Marika néni micsoda föl kibogozta, megismerte belső világomat, és mennyi mindent tud rólam. A négy együtt töltött év sok apró mozzanatából állt össze osztályfőnökömben a rólunk al- kötött kép, és ez nagyon sok- í ban hozzásegítette őt cseleke- 1 detetnek megfelelő elbírálásához. ~ Igazi énünk megismerésével és hosszú, fáradságos munka ■árán sikerült belőlünk a lehető ■legtöbbet kibontania ahhoz, hogy érdeklődésünknek és képességeinknek megfelelően folytathassuk tanulmányainkat. Stiffter Mária, a IV.A osztályfőnöke matematika szakos tanárnő. ö általa kedveltem meg a matematikát és lett egyik legkedvesebb tantárgyam. Erdős Vince, gimnazista A jó osztályfőnök tudjon lazítani Az alapiskolában érdekes módon nem az osztályfőnökünket szerettük a legjobban, hanem egy másik tanárt. Óráin nem sóhajtoztunk, hogy mikor lesz már vége, nem néztük titokban az idő múlását. Óra közben tudott lazítani, ilyenkor „bedobott“ egy-két viccet, a vidámság, a humor rendszerint felrázta a társaságot. Később, hetedikben, nyolcadikban is nem az osztályfőnök volt az, akit a legjobban szerettünk, hanem egy másik tanár. Bizalmunkért bizalommal fizetett, gyakran családi ügyelt, j gondját, bánatát is megosztot-'t ta velünk. Ilyenkor tudatosítottuk csak, hogy a tanárok is emberek, vannak örömeik, gondjaik, és nem az a jő kötelességük. hogy a szegény diáknak ötöst adjanak, ö volt az. aki ballagási banketten leült közénk, és ugyanazt érezte, amit ml. Sok mindenre, többek között őszinteségre ts megtanított bennünket. A mostani osztályfőnököm sajnos „túltesz“ valamennyi ed- i digin. Nem törődik az osztály- lyal, a társaság pedig szemmel láthatóan szétesik. Az ő esetében találó az az állítás, hogy amilyen az osztályfőnök, olyan az osztály. „Egykori kürti tanuló" j j
