Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-01-03 / 1. szám
vV ''fgj t llok a férjem előtt, A anyaszült meztelenül l \ Nemrég' keltünk fel Férjem az ágy szélén ül Ingujjban, és a nyakkendő jét köti. — Mi az a folt ott? — kérdezi. Ösztönösen végignézek magamon, mert a férjem tekintete rám Irányul, egye nesen a hasamra. De sem mit sem látok. — Milyen folt? — kérde zem vissza. A férjem nehézkes, megfontolt ember, és a kérdé sekre sohasem válaszol azonnal. Előbb rágódik egy sort, mintha nem találná a szavakat. Most is hagyja, hogy ott álljak a szoba közepén, egyenesen és mozdulatlanul, mtnt valami fes- tőmodell, mikor a növendékek rajzolják. Végre megszólal: — Az ott lent, a falon. Hirtelen az jut eszembe, hogy ha valamikor Így álldogáltam volna előtte, egy szál minden nélkül, és ő olyan hosszasan és figyelmesen szemlél, mint most, már rég begerjedt volna, és elfelejtené, hogy tulajdonképpen miért is bámul. De most semmi Jele az izgalomnak. Tekintete fürkésző, de egészen higgadt: sötéten fénylő szemében nyilvánvaló a közöny. — Az ott, a fűtőtestnél — makacskodik. Megfordulok. Valóban ott a folt, a fűtőtest mellett, a falon. De hogy láthatja, amikor a folt meg ő közötte ott állok én, teljes életnagyságban? Érdekes formájú, szabálytalan folt, hasonlít Észak-Amerlka térképéhez. — Csakugyan. Ml a csuda lehet? — mondom. Közben odalépek a fűtőtesthez, és úgy teszek, mintha nagyon érdekelne. Aztán megfordulok, de annyira odatapadok a falhoz, hogy majdnem az egész foltot eltakarom. — Nedvességfolt — Jegyzi meg. Még mindig szorosan a falhoz simulva, egy kicsit heccelődve megszólalok: — És ráadásul milyen furcsa formája van. Lássuk, milyen megfigyelő vagyl Mire emlékeztet téged? Megköti a nyakkendőjét, aztán újra a foltra mered, azaz keresztülnéz rajtam, és azt mondja: — Igazad van, tényleg furcsa. Olyan, mint Észak- Amerika. — Már nem szeretsz — vonom le a következtetést. — Miből gondolod? Azt kellene válaszolnom erre, hogy „Abból, hogy átlátszóvá, láthatatlanná váltam számodra. Ügy nézel át rajtam, mintha üvegből volnék, mintha nem is léteznék“ — de nincs hozzá bátorságom. Hallgatok, ott állok csípőre tett kézzel, és úgy érzem magam, mint egy görög váza. ö közben felkapja a zakóját, belebújik, és már megy is: — Rohanok, már el is késtem. Szervusz. Magamra maradok, lassan felöltözöm, és gondolkodom. Teljesen világos: láthatat lanná váltam számára. Csak ő nem lát, vagy talán má sok sem? Behívom a szoba lányt, megint csak odaállok a folt elé és megkérdezem tőle: — Giovanna, ez a folt.. ml ez a folt itt? — Melyik, asszonyom? — Ez itt, a fűtőtest mellett. — De asszonyom, hogy láthatnám, ha eltakarja. — Egy kicsit félrehúzódom. — Jé, tényleg, mekkora folt! Vajon mi lehet? Még ugyanaznap ülünk az asztalnál, szemben egymással. A férjem háta mögött, a falon csupa-girland fakeretben szecessziós tükör lóg. Ha egy icipicit Jobbra dőlök, nagyon Jól tlátom magam benne; szép vagyok, nagyon szép, és ma úgy öltöztem, ahogy a férjem szereti. Semmi melltartó, csak egy vékony, puha pulóver jó mély, V-alakú kivágás sál. Tudom, hogy régebben majd megveszett, ha meg látott így Most belép Gi! berta, a férjem unokahúga Tizenhét éves, melle alig, combja annál inkább. Két hete a vendégünk. Nem ül le azonnal, elkezd matatni a hátam mögött, a tálaló szekrényen. Valami orvosságot csepegtet egy pohárba. A férjem mereven bámul rám, és én teljes bizonyos Sággal érzem, hogy tekln tete mint két kardhegy, át hatol a mellemen, és bele fúródik valamibe, ami mö göttem van. Egy idő múlva vontatottan megszólal: — Gilberts, nem gondo lód, hogy túl mini a szók nyád? Gilberts nem felel rögtön Az orvosságcseppeket számolja: — Nyolc, kilenc, tíz, tizenegy, tizenkettő. — De aztán tiltakozik: — Ugyan már! A férjem vátlozatlanul keresztülnéz rajtam. Gilberts nem mozdul: talán az orvosságot kortyolgatja. Beszélgetnek, és a férjemt még valami megjegyzést tesz a miniszoknyák hosszúságáról, meg a miniszoknyákhoz viselt csizmákról. Egyre láthatatlanabbnak és átlát- szőbbnak érzem magam. Talán fel kellene állnom, és kimennem. De tudom, hogy a férjem pontosan ezt akarja: néhány napja világosan értésemre is adta, mikor azt kifogásoltam, hogy egy kicsit túlságosan sokat tö rődik az unokahúgával. Tehát ülve maradok, egyenes derékkal, mozdulatlanul. Már a tükörbe sem merek belenézni, hátha nem látok benne semmit. Másnap vasárnap, és el határozzuk, hogy vadászni megyünk: ő, Gilberta, és én, valamelyik barátunkhoz, ahol főleg fácánt és fürjet lehet lőni. Mindhárman út- rakészen állunk a villa kertjében. Gilberta és a férjem beszáll a kocsiba, én pedig megyek, és kinyitom a ka put. Mindig így van, ha kocsival megyünk valahová: a férjem beül a kocsiba, én meg kinyitom a kaput. De ma Gilberta ül mellette, és nekem furcsa, rossz érzésem támad: ezek ketten ott ülnek, és a szélvédő mögül engem néznek. Én pedig szorongva és ügyetlenül neki veselkedem, hogy kiakasz- szam a két nehéz vasreteszt. Végre sikerül. Rájuk se hederítek, pontosabban úgy teszek, mintha rájuk se néznék, de valójában nagyon figyelek. Talán azt képzelik, hogy az üveg mögött nem lehet látni; összehajolnak, és sietősen megcsókolják egymást. Aztán hirtelen meglódul a kocsi és alig tudok félreugranl. A férjem szokásához híven a legnagyobb nyugalommal azt mondja: — Valami van ezzel a kocsival. Magától elindul. Elindulunk, ők ketten elöl, én a hátsó ülésen. Odaérünk, behajtunk az erdőbe, aztán egy tisztáson megállunk, és kiszállunk a kocsiból. A férjem és Gilberta szorosan egymás mögött halad, én úgy húsz méterrel arrébb tőlük. Mindhármunkon vadász-szerelés: bőrkabát, csizma, puska. Az erdő ritkás, ősz van, a földön száraz levelek; koronájukig borostyánnal befont, magányos ággal. Fekete madarak ugrándoznak, kutatnak az avarban, majd derékba csípett, vonagló kövér férgekkel a csőrükben fölröppennek. A nap vörösen izzik, a levegő, mint mikor avart égetnek, füstös-bá- gyadtkék. A férjem lassan lépked, néha hirtelen megáll, felnéz: azért csinálja, hogy egész testével Gilber- tához simulhasson, aki már nem is mellette, hanem szorosan mögötte halad. Gilberta minden alkalommal, mikor a férjem megtorpan, úgy tesz, mintha meglepődnék, de egyetlen egyszer sem húzódik hátra, vagy tér ki az ütközés elöl. Egy-egy pillanatra a mellével és a hasával a férjem hátára tapad. Mindezt teljesen világosan látom. Dolgozni kezd az agyam, és már ott tartok, hogy nem tudok parancsolni a gondolataimnak. Jó, én a férjem számára láthatatlan vagyok; úgy is viselkedik, mintha nem látna, mintha ott se volnék. Az Is igaz viszont, hogy a láthatatlan ember olyasmit is megtehet, amit a láthatónak nem szabad. Például, élve ezzel az adottságával, felemelheti a puskáját, célba vehet valakit, és lelőheti. Senki sem fogja észrevenni, hiszen láthatatlan. Arra gondolok, hogy láthatatlannak lenni mégsem egyértelműen rossz dolog. Jelent ugyan némi hátrányt, de vannak előnyei is. Furcsán tompa visszhanggal puskalövés dördül. Látom, amint a páfrányok között a kutya nekiiramodik, aztán Gilberta karját szorongatva előbukkan a férjem. A kutya visszajön, szájában vérző fácánkakas. A férjem és Gilberta lehajol. A kutya feje fölött azok ott ketten összecsókolóznak. A férjem felrikolt: — Az első fácánt Nem szólok semmit, haladunk tovább, befelé az erdőbe. Egyszer csak kiérünk egy buján zöldellő, szabályos négyszög alakú tisztásra, amelyet mind a négy oldalról sűrű vöröslő bozót szegélyez. Elhatározom magam: láthatatlan vagyok, ez az a hely és ez az a perel Odakiáltok a férjemnek, hogy nézzen csak jobbra, ott egy csodálatos fácán. Mindketten engedelmesen odafordulnak, én pedig bal felöl rájuk e- melem a puskát, és célzok: az első golyót ő kapja, a másodikat Gilberta. Jó lövő vagyok, nem fogom elvétenil És akkor hirtelen elrepül előttem a fácán jobbról balra. A férjem, mint a villám, megfordul, nem is céloz csak lő. A földre rogyok, arccal a hűvös kövér fűbe. Még látom, hogy a férjem ellépked mellettem, megy a fácánért, amit az énrajtam keresztül lőtt golyóval talált el. És látom világos nyersbőr csizmáját, még a fűzőjébe szorult fűszálakat is. 0 nem lát engem, láthatatlanabb vagyok, mint valaha. Itt fogok elvérezni a fűben, ők pedig nélkülem térnek vissza a városba. Olaszból fordította: Lajos Mária CSÁKY KÁROLY VERSEI: Élnétek, mint az erdei vadak, csak épp az a bizonyos vadon hiányzik már innen. 2. Igaz, vadságotok sem tökéletes. Magányos fák levélzizzenése is föl-fölriaszt titeket. 3. Vagytok hát lapuló farkasok egy helyben topogó elefántok. 4. A ketrecek elé gyűlt kiváncsi tömeget csupán félelmetekkel rlasztgatjátok iái mv befelé nyíló virág vagyok vasbeton-mozdulatlanság körülöttem szürke szigetemen cslllagtalan éjszakák tanyámon zöldszemű sáskák üres madárfészkek elszálltak a jóllakott rigók s én dldergek az itt felejtett nyárban Gondtalanság uraim fogytán a mézünk sebaj begyűjtjük a méheké fogdossuk össze madarainkat is kalitkánkban biztosabb a dal jelentés' in agamnak esténként láttam ahogy térdeltek a fák megalázkodtak a fények láttam amint összegyűjtötte fialt a hold és betelt velük az ég de azt is láttam hogy hideg hajnalokon udvara elárvult hallottam a tábori papok vacogását alkoholszagú pincék ásítozását mégis bizakodom a nemzés valószínűségében meg abban hogy a partrahányt halak visszatérnek a vizekbe mielőtt kopoltyúik megtelnek levegővel Dúdor István: Táj miiszávai (ecsetrajz) • ŰL' i'k. iiíáxt&áétiü&fctták&l I , I
