Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-11-28 / 48. szám

H| 9 SZABÓ BÁCSI Hallgatjuk hangját. Jóságos öreg ember szól hozzánk a rádióból. Szabó bácsi. A Szabó család fogalom. Nálunk is. Sokan hallgat­ják a budapesti rádió legnépszerűbb foly­tatásos adását. Sokan hallgatják Szabó bá­csit. A rádió hullámhosszán el-ellátogat hozzánk Is. Hetenklnt egyszer. Régi Isme­rősként fogadjuk. Szeretettel. Bölcsen be­szél Szabó bácsi. Ahogy az egy sokat ta­pasztalt, becsületes öreg emberhez Illik. A mikrofonon át még hallatja hangját. Nagyritkán még látjuk is őt. Egy-egy régi filmben vagy tévéműsorban. A színpadon már elbcsúcsúztunk tőle. A világot Jelentő deszkától tavaly vett búcsút, amikor nyug­díjba ment. Hetvenéves korában. Sok nagy szerepet Játszott. A legkülönbözőbb szere­peket. Valamikor táncos fiú volt, aranyat érő volt a táncos lába, Talán tánccal kezd­te sokéves pályafutását? Szabó bácsi kiigazít: — Nem. Némafilmben szerepeltem elő­ször. Tizenkétéves koromban ... Hatvan évvel azelőtt Rajz Jancsi (6 a mai Szabó bácsi) kisiskolás korában a nyá­ri szünetben felutazott Pestre. Nyilván a véletlen is közrejátszott, szerepet kapott a filmesektől. A dauphin című magyar filmet forgatták, abban játszott. Téved aki azt hiszi, hogy ezzel a film­mel dőlt el Rajz Jancsi sorsa. Már a családi hagyomány is a színészi pályára késztette, hiszen apja-anyja vándorszínész volt. Olyan igazi vándorszínész, aki többet koplal, mint más, akt nagy nélkülözések közepette Ját­szik vitézt, nagy urat, királyt. Egy küszkö­dés volt az öreg színészpár élete, mégis a színészi pályára biztatták fiukat, amikor Hódmezővárosról elindult, hogy folytassa a családi hagyományt. Tarsolyában a Jó öreg vándorkomédiások tanácsa: Bírd ki, fiam, koplalás nélkül nem lehet Jó színész senkii Kemény emberek a székelyföldről szár­mazók, Jancsit is megedzette a sors. Hogy mennyit koplalt, nem tudom, de azt, hogy jó színész lett, azt sok-sok szerep bizonyít­ja. Táncos fiúként kezdte. Sose pihent az ő táncos lába sem. Remekül táncolt, pom­pásan tornázott, úgy pattogott, mint a gumi­labda. A táncos-komikus Rajz csakhamar a közönség kedvence lett. En is táncosfiú korában ismertem meg. Akkoriban az ope­rett volt a menő műfaj. A Lehár- meg a Kálmán-operettek. A régi bratislavel szín­házban mi is vörösre tapsoltuk tenyerünket a nyári szünetben nálunk vendégeskedő magyar színtársulatnak. A Földes-társulat­ban Rajz Jancsi volt a buffó, a szórakoztató, nevettető táncos-komikus. Még a kisebbek­nek is Rajz Jancsi volt, soha nem hallot­tam, hogy valaki Jánosnak szólította volna. Rajz Jancsi volt a diákoknak is. És Rajz Jancsi végigtáncolta a darabokat. Egyszer A fekete szárú cseresznye volt műsoron, azt próbálták a színpadon. A női főszere­pet egy csinos, karcsú, fekete lány játszot­ta. Ez volt első, igazi nagy szerepe, tűzben égett a szeme. Izgult nagyon, és mi vele izgultunk. Akkoriban egy deli legény ven­dégszerepeit a társulatnál, Pestről Jött bon- vivánnak. Bérczi-papa volt a rendező (ké­sőbb tánctanárkodott a városunkban). Jó­indulatú, öreg színész volt, sokat látott, sokat tapasztalt komédiás. Az a típus, aki­nek haláláig a színházért dobogott a szíve és akinek komoly ügy volt még a próba is. A vendég-bonviván már vagy százszor ját­szotta a darabot, kegyetlenül únta a pró­bát, és a Fekete szárú cseresznye együgyű dalocskái helyett meglehetősen egyértelmű ajánlatokat suttogott az lruló-piruló (mert hát azért akkoriban ilyen is akadt a szín­ház világában) primadonna-jelöltnek. A szereplők zöme persze kuncogott a bonvt- ván trágárságain. Äm egyszerre csak el­vörösödött a Bérczi-papa, villámokat szórt különben nyájas szeme, és soronkívül egy egyéni számot iktatott a darabba: — Hát idehallgasson a művész úri Lehet akármilyen nagy művész otthon vagy bá­nom is én, másutt Is, de ezen a próbán próbáljon meg tisztességesen viselkedni, hallja-e? Hagyja abba a trágárságait, le­gyen tekintettel erre a lányra, aki első nagy szerepére készül és a maga ocsmány­ságai nélkül is a torkában dobog a szíve. Vegye tudomásul, hogy rendre utasítom! Halálos csend lett. Mindenki várta a visszavágást, mert látszott, hogy felment a pumpa a hősszerelmesben. Már mozdult is a porig alázott bonviván, amikor a sarok­ból a táncoslábú kis Rajz csak annyit mon­dott: Nono... Ennyi is elég volt. Pedig deli legény volt a bonviván. Hát ilyen volt a táncos Rajz. Nem csodálkoztam rajta, hogy Jellemszí­nész lett. Nem is akármilyen színházban. A Nemzetiben Rajz János lett Rajz Jancsi­ból. Egy emberöltőt játszott a legrangosabb magyar színházban pompás alakításokkal. Aztán végképp ellankadt az egykor táncos láb, fáradt lett a hang, elfáradt az öreg komédiás. A vándorszínész szülők fia elju­tott a csúcsra Ök még erdélyi kis falvak­ban játszottak, hevenyészve össze-eszkábált színpadokon, fiuk eljutott az ország első színházába. Aztán eljött a hetven év, már csak a mikrofon és a Szabó család maradt. Mit is üzenhetnénk, jó öreg Rajz János? Talán csak annyit, hogy még sok-sok foly­tatást a Szabó családban. És jó egészséget, Szabó bácsil Anyanyelvit művelni szép és nemes feladat. Fontossága és szükségessége köztudott. Ebben a szellemben került sor a művészetet és mű­veltséget pártoló, a monumentalitásával fegyel­mezettséget parancsoló kelet-szlovákiai város­ban, Kassán (Koáice) a Kazinczy Nyelvműve­lő Napokra. Immár kilencedszer gyűltek össze egyetemi tanárok, nyelvművelők, magyar sza­kos tanárok, újságírók, műfordítók és lekto­rok, hogy ismertessék és megvitassák a nyelv- művelés legújabb eredményeit, problémáit és hiányosságait. A kétnapos rendezvényre mint­egy százan Jöttünk össze. Lukács Tibor megnyitója után Rácz Olivér mondott ünnepi beszédet. A költészet szavaival mondta el, s fejezte ki mindazt, ami a Cseh­szlovákiában éló magyarság jelenét meghatá­rozza, amire építhetünk, amit „önzőkként“ to­vábbvihetünk. A feladat nem könnyű, s hogy sikeres és eredményes munkát végezzünk, meg kell birkóznunk a valóságban tapasztalt kóros nyelvi Jelenségekkel. Szavaival elgondolkod­tat, és egyben figyelmeztet bennünket nyel­vünk szegényedésére. Öva int a nyelvkényel- mességtől, s felszólít mindenkit a burjánzó nyelvferdítések gyomlálására. Nagy tetszéssel fogadta a hallgatóság dr. Deme Lászlónak, az Eötvös Lóránd Tudomány- egyetem tanszékvezető tanárának előadását. Tartalmas és érdekes előadásban a mai ma­gyar nyelv fejlődésének kérdéseivel és a ma­gyar nyelv csehszlovákiai használatával fog­lalkozott. Deme László hosszabb időn át a Bratislava! Komensky Egyetem magyar tanszékén lektor­ként működött, így a csehszlovákiai magvar nyelv helyzetét és problémáit Ijól ismert. Ér­dekes és mindenképpen hasznos lett volna sza­vai után megbeszélni, elemezni azt a sok-sok nyelvi problémát, melyek mindennapjaink é- rintkezésében. kapcsolatteremtésben megnyi­latkozásunk velejárói. Színes előadást hallottunk Takács Ételtől, ebben a tájnyelvl gyűjtés érdekességeit is­meri ette. Mayer Judit műfordítónk a valóságból vett előadásanyaga tÖbbf2ben mosolyt csalt a hall­gatóság arcára. Szinte naponta találkozhatunk — nemcsak mi, csehszlovákiai magyarok, ha­nem a hozzánk látogató magyar turisták is — azokkal a füzetecskékkel. tájékoztató nyom­tatványokkal, amelyeknek szövege helytelen és gyakran félrevezető fordításban látott nap» világot. A számos példából emelt ki néhány tipikus és elrettentő szövegátültetést, rámu­tatva hogy bőven akad még orvosolni való. A Kazlnczy-napok megrendezésére szükség van, és a Jövőben is szükség lesz. éljünk a lehetőséggel, és Igyekezzünk azt a közős cél, a nyelvművelés érdekében a legmesszebbme­nőkig gyümölcsözően kihasználni. Kósa Éva A SZIVÁRVÁNY CITERAECYÜTTES Nemrég mintegy három hetet töltöttem Magyarországon. Először pár napot a Szónyt Is'vén Zebe- gényt Müvésztelepén. itt alkal­mam volt meghallgatni a mezőtú­rt országos hírű Szivárvány cite- raegyüUes szereplését. A zene­karban kilencen vannak, mind fiatal. Vezetőjük Cslder István ü- zemmérnök, akt a múlt évi „KI mit tud?“ versenyében szélé cl- terajátékával győztes lett. Az együttes 1972-ben alakult. Az első három évben Gyalog Magda clteramüvész tanította és vezette a zenekart. 1975 éta Csl­der István vezeti. Zebegényben, éppen akkor, amikor pár napot ott töltöttem, egyhetes országos citera-alkotótábor volt, melyen ők is részt vettek. Mindnyájan fia falok, akik eredeti népdaloka játszanak és a szöveget éneklik Ápolják szülőföldjük és környé kük népdalait. Szolnok és Mező túr környékének eredeti népdt' iáit adják tovább, hogy az utó­kor is megőrizze a dolgozó nép régi haladé szellemi világát. A népdalok gyűjtésében és fel­jegyzésében nagy segítséget nyúj­tanak nekik, Kárasl Sándornak, a mezőtúri énekkar karnagyának gyűjtései. Hatéves működésük a­latt számos díjat és oklevelet nyertek. Kitűnően szerepeltek e Gárdonyi Géza és a Verseghy Fe­renc Irodalmi napokon. Nagy si­kert arattak az Idén Szarvason, a „Nemzetiségi Napokon“. A nép­dalokat kifinomult érzékkel éa jő Játéktecbnlkával tolmácsolják a hallgatóságnak. Műsoruk a meg­jelent nagyszámú közönség előtt nagy tetszést aratott. Az előadás végén. Ősidet Ist­vánnal, az együttes vezetőjével és a zenekar tagjaival beszélgettem. Elmondták, hogy nagyon szeret­nének Szlovákiában, a CSEMADOK egy-két helyi egyesületében sze­repelni. Egyúttal az 0) Ifjúság olvasóit szeretettel köszöntik. Dr. Hofer Lajos Zongora, gitár, fuvola A Nyltrai Zenei Ősz ke­retében novemberben érté­kes kamara-koncertet hall­gattunk, melyen zongora, gitár és fuvola szerepelt. Zongorán Tatjana ír ahová, gitáron Jozef lapka és fu­volán Milos Jurkoviö ját­szott. A kamara-koncert első fe­lét Tatjana Frafíová játéka töltötte be. Jól ismert név a szlovákiai zenei életben, a Bordeauxi Nemzetközi Fesz­tiválon 1974-ben ezüstérmet kapott. Nyitván Beethoven és Chopin három koncertjét, va­lamint Dmitrif Sosztakovics fPreludium és d-moll fugáj, valamint Szergef Rahmanyi- nov Három kép című szer­zeményeit játszotta nagy át- érzéssel és sikerrel. Különö­sen jól sikerült Sosztako- alas interpretációja. A szünet után lépett jel a gitáros jozej lapka, és MtloS jurkoviö fuvolamű­vész. Jozej lapka, akt 0- laszországban tanult, már eddig is sok sikert aratóit, Milos jurkoviö pedig a hel­sinki ifjúsági fesztiválon ka­pott már aranyérmet. Hän­del, Fernando Sor, Enyss Djémtl és Jacques Ibert szerzeményeit játszották o- lyan sikerrel, hogy a közön­ség nem engedte le őket addig a pódiumról, míg rá­adásul el nem játszották Ra­vel egyik szerzeményét. Nagy érdeklődés előzi meg a Szlovák Filharmónia november 24-1 fellépését, a- mikor is a programon Bar- tolomej Urbanec, a hatvané­ves nyitral zeneszerző szer­zeménye (Koncert zenekarra és zongorára) szerepel, az ugyancsak nyitrát Ghlllányl Tibor zongorüstólájávál. Mártonvölgyi László Sütő András romániai ma­gyar írót ezidáig csak hal­lomásból ismertem. Kollégá­im mondták az Anyám köny- nyü álmot ígér című könyve megjelenése idején, hogy re­mekmű. Mondanivalója nem­csak Romániában érvényes, hanem Csehszlovákiában, Magyarországon, Jugoszlávi­ában, Európában, Ameriká­ban, mindenütt, ahol nemze­tek, nemzetiségek élnek, a- hol történelmet formálnak. Könyvét már négy hete olvasom. Reggel az ágyban, az autóbuszban, ebédszünet­ben. este a tévé előtt. Min­den fejezet után leteszem. Túl sok az emlék. A múlt— a gyermekkor a felnőtté vá­lás, a jelen mindennapi é- letünk. Nagyanyám még mindig sajnálja a négy hold földjét. Minden őszön várt. és még most is. kilencven évesen is, várja, hogy házunk előtt megáll a szövetkezet trakto­ra. és leteszik azt az egy zsák gabonát. Az 6 földjé­ről valót. Vagy Király Ferenc bará­tom. Van egy golyóm a szá­modra — mondta bajtársa, és meghúzta a ravaszt. A seb szerencsére behegedt, az emlék még mindig fáj. Vagy beszélhetnék Fősek néptanító vívódásairól. Nemcsak a rosszat, a jót is. Örültünk, amikor megje­lent az Új Szó, amikor meg nyíltak a magyar iskolák... De hagyjuk. Vessünk egy pillantást a könyvre. Micso­da nyelv, micsoda stílus. Már nem az én megszeppent vallomásom, hanem Sütő András hangja, az íróé; „Er. zsi levetette a cipőjét. Fá­cántyúk módjára menekült nesztelen, meg megállva, gyöngyös nyakát forgatva, már-már készen arra, hogy jölszálljon. De nem szállt föl, hanem elesett, bebueská- zott valamely gödörbe, re­pült a tarisznyája Ilyenkor, ha utolérték a fiúk, a tíz körmével védekezett, s más­nap gúnykacaj közepette vettük számba D. Jóska ké­pén a piros barázdákat0 Elolvastam a könyvet és elmondhatom, nem tragédia ez a könyv, inkább a való­ság. Es akt jobban szerette a börtönt? Vajon a bör­tönt e, vagy a régmúlt, ki­ábrándult, megalázott valós életet? Most, hogy a rövid jegy­zet végére ér az olvasó, ta­lán kicsit csalódott. Sütő András regényét azonban nem szabad, nem lehet apró­pénzre váltani. Olvasni kell a könyvet. Remélni szeret­ném. hogy a Madách Könyv­kiadó által a közös könyvki. adás keretében behozott 8 ezer példány elegendő lesz a hasonulásra, a hasonlítás­ra. /Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér. Megje­lent a Könyvbarámk köre 114. tagllletményeként.j Marton Iván A Kazinczy Nyelvművelő Napok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents