Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-01-31 / 5. szám

E

z alatt a cím alatt az 1977-es évben heteken, sőt hónapokon keresztül jelentek meg írások a HÉT hasábjain. A XII. országos közgyűlésre készülő CSEMADOK belső szervezeti, népművészeti tevékenységét, Illetve az amatőr művészeti tevékenységét, a „Hogyan tovább“ út keresését elemezték ezek az írások. Egy-egy területen visszapillantottak a múltba, hogy kellőképpen alá tudják támasztani a Jelenlegi helyzetet, a Jelenlegi színvonalat, az elért eredményeiket, és hogy ez van annak a törvényszerűségét Igazolják.

Mert törvényszerűség az, ami eredményekben és hiányosságaiban ma van műkedvelői kulturális tevékenységünk területén és ezen belül a néptáncmozgalom területén. A következőkben ml ezzel szándékozunk foglalkozni.

Szükséges alapvető tényként leszögezni: néptáncmozgal- murak jelenlegi felépítésében egyidős a CSEMADOK-kal, a hazai nemzetiségi szocialista tartalmú kultúra egyik fő szervezőjével. Ami e téren előtte volt, az a néptáncmozgalom szempontjából — Ismétlem nem a néptánchagyomány, hanem a mozgalom szempontjából egyenlő a nullával, vagy nacionalista-soviniszta jellegénél fogva annál is kevesebb.

Tehát az indulás pillanatában kellett meghatározni a „mozgalom fejlődési irányát“ és a „milyen alapanyag felhasználása“ kérdését. És ezt sikerült. A mozgalom célja az indulástól kezdve: a nép kulturális hagyományainak a felkutatása, feltárása, felújítása, művészi és publicisztikai feldolgozása volt. Az e téren elért eredmény: népi hagyományaink, dalaink, táncaink, szokásaink stb. újból élni kezdtek és élnek, elevenségükkel esetenként és községenként a faluközösség kulturális életének meghatározó és formáló erejévé váltak, illetve

válnak

Természetesen a fejlődés nem volt zökkenőmentes. A társadalom fejlődése mindig hatással volt a felépítményre is — e- zen keresztül a táncmozgalomra is. Hatással volt, de nem térítette el irányvonalától. A közel 30 éves távlatból visszatekintve, ezt nyugodtan megállapíthatjuk.

Szocialista kultúránk alapjában a nép haladó kultúráim és forradalmi hagyományaira épül — mondják ki a párthatározatok és irányvonalak. A nemzetiségi táncmozgalmunk müsor- nolitikája teljes egészében ezt tükrözi. A mozgalom óriási e- rőt jelent a hagyományok felkutatása feltárása és színpadra állítása területén. Nemzetiségi kultúránk számára lényegében ez az egyetlen erő, amely a népi hagyományok — táncok, szokások, dalok — felkutatását és feltárását végzi, és tovább élését úgy-ahogy biztosítja.

Ez alaposan elgondolkodtató jelenség?

A milyen anyagot dolgozzon fel a mozgalom, a tartalmában mit tükrözzön gondolat „hogyan továbbjára“ egyöntetűen kijelenthetjük: a mozgalom a megkezdett úton haladjon tovább, mélyüljön el az eredeti anyag megismerésében, akarjon többet tudni a hagyományokról. A hagyományok külsőségei mellett ismerje meg azok valamikori társadalmi jelentőségét, népet, faluközösséget összetartó erejét, a nemzeti nyelv fenntartó és megőrző küldetését. Alaposabban kutassa és ismerje meg a tánchagyományok metodikai kincsét, a falura, a néprajzi tájegységre jellegzetes mozgáskultúrát, a táncok konkrét helyét és jelentőségét a népközösség kultúrájában — egyszóval elmélyültebb, alaposabb ismeretek birtokában hozza létre az újabb és újabb színpadi alkotásokat.

De ne csak azt. A megismert anyagot származtassa vissza újból a közösségnek. A színpadi alkotások létrehozása mellett olyan táncos! készséget és anyagismeretet adjon a mozgalom a tagjainak, hogy az életformáló erőt jelentsen.

A mozgalom tagjai a mindennapi életükben is éljenek a próbákon és előadásokon tanultakkal, az újból felelevenített értékes népi hagyományokkal, táncokkal, dalokkal, és ezek szelleme hassa át egész életüket.

HOGYAN TOVÁBBI

A színpadi alkotások legyenek táncos nyelvezetükben, dallam- illetve zenei anyagukban a képzőművészeti kifejezésükben (viselet, színpadkép, eszközök használata, fejdísz stb.) tiszták.

A nyelvészeti tisztaság a mű alkotó alapelemeinek, a kompozíció alapjául kiválasztott néprajzi tájegység mozgáskultúrájának, jellegzetes vonásainak, viseleti hűségének, zene és dallami azonosságának a megőrzését jelenti. Ezek megőrzé- zésével válhat az alkotás művészi értékké. Ez lényegében a művészi alkotáshoz vezető úton az az első lépcsőfok, amelynek a megtétele mindenki számára elkerülhetetlen.

Ma már rendelkezünk olyan néphagyományi ismerettel, hogy koreográfusainktól Joggal elvárhassuk, a néptáncosi nyelv tisztaságának megtartását. A Népművelési Intézet kiadványai, a CSEMADOK KB néprajzi filmjei, a különböző szintű koreográfus! és tánccsoportvezetői oktatások szolgálják ezt a célt. Segítik az alkotók munkáját. Feltárt és összegyűjtött alapanyaggal ismertetik meg őket. És az alkotók ezenkívül különböző alkalmakkor meg az élő adatközlők sokaságával is találkozhatnak — tehát közvetlenül is eljuthatnak az „ősforráshoz“.

A mozgalom utóbbi pár évét nézve nyugodtan megállapíthatjuk, hogy nagyon sokan élnek is az adott lehetőséggel, s ennek eredményeképpen értékes kompozíciók sokasága született. Az országos versenyeink is erre irányítják az alkotó művészek és a közönség figyelmét. Lényegében leszögezhetjük, hogy az együtteseink nagy része ezen az úton jár, de sajnos nem elég következetesen, és nem kivétel nélkül.

Vannak olyan csoportjaink is, amelyek munkájára a formalizmus vagy a kozmopolitizmus jellemző. A táncuk csak formálisan hasonlít a népi tánchoz, annak sablon-változata. Sem zenei, sem mozgásanyagában nem kötődik konkrét néprajzi tájegységhez, vagy faluhoz — hanem csak általában tánc. Van benne csárdásmotívum, cifra és forgó, no meg egy kis „hely- re-tyütyü.“ Dallam és viselet anyagában is hasonló értékű. Sajnos elvétve „dicsekedhetünk“ még kozmopolita alkotásokkal is. Az ilyen „mű“ jellegében és tartalmában a néptől, nemzettől elrugaszkodva a külső csillogásokat és bravúrokat állítja alkotói központjába. Ez nem szolgálja sem a szocialista, sem a nemzeti kultúrát. Jellemzője, hogy a táncnyelvezeta eredetére nézve kevert, lényegében gyökértelen, mert egységesen sem néprajzi tájegységhez, sem nemzetiséghez, sem pedig nemzethez nem kötődik.

A „Hogyan tovább?“ kérdés tisztázása azt kívánja, hogy az ilyen munkát végző csoportok is megtalálják a helyes utat az igazi művészi és emberi értéket termő művészeti alkotói tevékenységhez.

Nem kisebb horderejű az amatőr népművészeti tevékenysé- get kifejtő csoportok és együttesek szervezésével és fenntartásával kapcsolatos kérdések tisztázása, rendezése. Nagyon érdekes módon — a magyar csoportok vonatkozásában — ez főleg CSEMADOK-kérdéssé egyszerűsödött. Szlovák, illetve cseh vonatkozásban ez megoldott probléma. Az 6 esetükben az öntevékeny művészeti tevékenység összefogója, a tevékenységet kifejtő csoportok szervezője és a működéshez szükséges anyagi bázis biztosítója nemcsak egy társadalmi kulturális szervezet, hanem a szervezetek sokasága: elsősorban a szakszervezetek, a népművelési intézmények, a fogyasztási szövetkezetek, az egységes földművesszövetkezetek stb., tehát erős gazdasági bázissal bíró szervezetek ős intézmények. Ezzel szemben a mi esetünkben nincs is olyan magyar nemzetiségi tánc-, illetve népi együttes, amely valamely termelési vagy fogyasztási szövetkezet fenntartásával működne. Vajon miért? Nálunk a nemzetiségi kultúra ápolása nem tartozik, vagy nem tartozhat a falu, illetve a falvak egészét összefogó termelési egységre? A szakszervezetek, illetve a népművelési intézmények is csak igen kis számban gazdái egy-egy amatőr magyar nemzetiségű népi együttesnek.

Miért lényeges ez a kérdés? Azért, mert ma már az együttesektől magas művészi szintű előadásokat igényel, a szakma és a közönség. Ennek alapja pedig az ide vezető egyetlen lehetséges út; a nagyon kemény és rendszeres munka, a heti 2—3-szori próba, a műsor magasfokú átdolgozottsága, az együttes stílusos viselete, az állandó és az együttes szerves részét képező zenekar, a magas szakmai műveltséggel bíró vezető stb. Mindezt csak komoly terv és költségvetés birtokában lehet elképzelni és végezni. Ezt pedig a csekély anyagiakkal és önálló bevételi forrással nem rendelkező CSEMA- DOK-helyi szervezetek csak igen nagy áldozattal képesek esetenként biztosítani, sőt az alkalmi anyagi támogatások nélkül erre egyáltalán képtelenek volnának. Szóval bizonytalan egy- -egy élvonalba tartozó együttesünk anyagi bázisa, aminek az eredménye az együttes ruhatárának a hiányossága, az állandó saját együttesi zenekar nem létezése stb. A fenntartó szervnek már mint a CSEMADOK helyi szervezetének nyújtott időközönkénti támogatás (JNB, Művelődésügyi Minisztérium, CSEMADOK KB) igen sokat jelent, de még többet jelentene, ha egy-egy együttes fenntartási költsége a falu, illetve a város közös ügyévé válna, ha összefognának a társadalmi és kulturális szövetségek, valamint a gazdasági szervezetek, s ki-ki tehetségéhez mérten anyagilag is támogatná a területén működő, nagy emberformáló erőt jelentő és munkát végző csoportot. Tudatosítva ezt a tényt, hogy a kultúrált életre nevelő ereje szinte semmi mással nem pótolható.

Takács András

Antikváriumi história

avagy: mire jó a könyv?

Hogy mire jó a könyv? Mulatságos kérdés. A könyv olvasásra „jó“, arra való. Már akinekl Mert a könyv, mint olyan még felhasználható drága szekrényfalak ü- rés polcainak kitöltésére,

díszítőelemnek, ki vagyok? mi vagyok? irodalmárságom szemfényvesztő mutogatására és, és még pénzszerzésre is. Igen, pénzszerzésre! Hadd írjam le az utóbbi módszer receptjét, bízva abban, hogy senki sem használja fel soha.

„Nyomdai alkalmazott" — erősen fűszerezve.

Hozzávalók: 1 nyomdai munkás, több darab könyv, eltulajdonításra való hajlam, üzletelő készség.

A nyomdai alkalmazott a frissen kinyomtatott könyvekből néhány példányt — annál jobb, minél többet — a táskájába, a kabátzsebbe dug, kioson vele a nyomdából, ha lehet úgy, hogy ne vegye észre senki, és eladja az antikváriumban.

„Kiadói alkalmazott" — szőröstül-bőröstül.

Hozzávalók: 1 kiadói alkalmazott, több darab tiszteletpéldány vagy reprezentációra szánt kötet, az előzőnél nagyobb bátorság, jó vastag bőr a pofán.

Elkészítése az előzőhöz hasonló.

„Ajándékba kapott könyvtulajdonos" — dedikálva.

Hozzávalók: ajándékkönyv [ha lehet, a könyv írójától], a könyv első oldalán dedi- káció (ha lehet, névreszóló, fellengzős szavakkal!, nagyon nagy adag vállalkozó szellem.

Elkészítése az előzőhöz hasonló.

(Tanácsoljuk, hogy főzés közben viseljen vastag kesztyűt, álarcot, védőruhát, mert megégetheti magát.)

Csak néhány receptet soroltam föl, olyanokat, amelyeknek elkészültéről tudomásom van, és magam is minden esetben fogyasztottam.

A tálalásuk sorjában:

„Nyomdai alkalmazott" : KoSicén költő ismerősömmel találkozom az utcán. „Gratulálok a könyvedhez, szép, az előbb vettem meg" — mondom neki. „Hol, most jövök a könyvesboltból, ott

még nem kapható. Egyébként én még nem láttam“ — volt a válasz. „Keresd az antikváriumban!" — felelem.

„Kiadói alkalmazott". Nézegetem a polcokat a bra tislavai antikváriumban. Ni csak! iOlyan versesköteteket találok, amik a könyvesbolt ban még csak egy-két napja kaphatók. Leemelek egyet a polcról. A könyv utolsó lapján ott a pecsét: Nepredaj né. Nem eladó. Mire következtethet ebből az ember? Csak olyan könyvszerető — akarom mondani pénzszere tő — egyén adhatta el, aki a kiadóban dolgozik, s gond jaira vannak bízva a tiszte letpéldányok. Eltelik néhány hónap, újra néhány frissen kiadott könyvet találok az antikvárium polcain, ősz- tönszerüen keresem bennük a pecsétet. Pecsét nincs. No nem mintha ezekbe nem ütötték volna bele a „Nepre■ dajné" szót, hanem az illető ügyesen kiradírozta. Ha az ember a fény felé tartja a lapot, erről megbizonyosodhat.

„Ajándékba kapott könyv -tulajdonos“. Az Írogató emberek kicserélik egy-egy új művüket. Akarva, akaratlan illik ezt tenni. Az író ember jóneveltségéhez tartozik, ugye? Aztán a könyv nem tetszik, valahogy túl kell rajta adni. Mi a teendő? Elvinni az antikváriumba. Mert minek nekem ennek és ennek a könyve, dedikáció- ja, többel ér az a két, öt, tíz korona, amit érte kapok. Hogy a polcokon böngészők ezt megtudják? A pénz beszél, a kutya ugat!

futólagos tanács: lehetőleg evés közben ne olvasson!)

jó étvágyatI Csakis a receptek feltalálóinak).

T