Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-11-14 / 46. szám

4 i' pag

Szűcs László negyvenkét éves, a Lévai (Levice) Tednota reklám grafikusa. Bevezetőben jellemzésként nem tudnék róla többet mondani. Vagy talán még annyit, hogy irigylem őt Azt a konok elszántságot, hitet a munkájában, akaraterőt, amellyel minden nap újra föltölti magát, nekikezd az élethez, munkához, kevés embernél' tapasztaltam. Jó lenne tőle kölcsönkérni egy nagy evőkanállal. Szívesen adná, mert van miből. És úgy nézem, erre kérni se nagyon kellene...

.....*’ ' <

rÖtvenketten a 15 millióból

3

tett, akkor legalább Ilyen papír lovam legyen —, gondoltam.

Elhalkul a szava. Kinéz az ablakon. Bo- rongós, szürke kint az idő, meg hé még sütne is a nap, akkor sem lenne valami kecsegtető a látvány: zárt, beépített udvart

K 0 N O K

.

ELSZÁNTSÁGGAL

A

prócska, zsúfolt szoba. Tíz, tizenkét négyzetméter lehet a területe, de ennek a nagyobb részét elfoglalja az asztal, a szekrény, a sokszorosító gép és egy másik, a szobát hosszúságában teljesen átszelő alkalmi tartőváz, amelyre most egy piros vászon van kifeszítve. A szobácska fala teliaggatva rajzokkal, reprodukciókkal, festményekkel és egy' „Adám hol vagy?“ clmet-nevet viselő valamivel, ami néhány perccel érkezésem előtt készült — véletlenül.

— A kollégám az udvaron lemosta a kezét terpentinnel. A folyadék egy darab po- lisztlnénre csöpögött rá, amelyet érdekes formában kimart. Megláttam, behoztam, egy fekete kartonlapon elrendeztem, ráragasztottam a kartonra egy „földgolyót“ és címet adtam neki — mondja Szűcs László, az alkalmi dombormd-festmény-valami mellett állva, és már-már zavarba hoz, olyan szúrósan, mélyen néz a szemembe. Egyelőre állom, Igyekszem állni a tekintetét, próbálom megfejteni a szem és az agy Játékát, mert szinte biztos vagyok benne, hogy tekintetének „lecsapódásai“ gondolatokat szülnek, fürkészik egy idegen kérdező arcát, magatartását, gondolatait... Ha ő így, én úgy, gondolom magamban! E- gyébként is szeretem, ha az emberek a szemembe néznek, sőt, elvárom, ha beszélgetek valakivel: állja a tekintetemet, ve- gy# a lapot. Tiszta Jellemre vall, őszinteségre. Ügy vélem, minden sző, minden mozdulat csalhat, álszenteskedhet, de a szem soha! Az kristálytisztán adja tudtomra, hogy az igen mennyire Jelent igent, a nem, mennyire nemet, és még azt is, hogy a ta- lán-ban mennyire van Jelen a szókimondás félszegsége vagy másik esetben a természetes bizonytalanság, a még nem kiforrott vélemény nyilvánítás. Szűcs László szeme számomra remek kalauz, egy Jellem, alkat, személyiség tisztánlátásának megismerésében.

Ennyit elöljáróban!

1

— Édesapám kelmefestő volt Zsellzen (2eltezovce). Volt hajlama, kézügyessége a rajzhoz, festészethez. De ezek nem terjedtek túl az ő mesterségbeli tevékenységén. Nem voltak művészi ambíciói. Ha lehet így mondani, csak jó mester volt. Mindezt azért mondom, mert amikor Bratisla- vába került az iparművészeti középiskolába, nagyon megéreztem: az a közeg, a- melyben felnőttem, műveltségemhez, világlátásomhoz nem sokat tett hozzá. Például: csak a középiskolai képtárlátogatások alkalmával láttam életemben először Igazi festményt. Mármint olyat, amit neves festő készített. És azt is láttam, hogy osztálytársaim tőlem sokkal többet láttak és tudtak, sokkal magabiztosabban mozogtak a városban, a képtárakban, a tanulásban. Én csak akaraterőmre támaszkodhattam, arra a nagy szívósságra, ami akkor is és ma is élt, él bennem.

Sorjáznak a mondatok, a gondolatok. Nehéz most őket folyamatos egymásutánba 11- lesztgetni, mert összefüggéstelenül, Ide-oda kapkodva hangzottak el. Szűcs László sok mindent fel akar előttem villantani, sok mindent hallhatóvá akar tenni, de gyorsan megértem, meg kell értenem: az ő világa nem a hangokban, hanem a képekben rejlik. Például egy ilyen képben: Léva, X5 óra negyvenöt perc. Autóbuszpályaudvar. Megérkezik a Léva—Zselíz között közlekedő autóbusz. Tömeg, emberek. Szájban lógó, ujjat égető, cigarettacsikkek, amelyek az utolsó szippantások tüzében fénylenek. Kosarakat, szatyrokat cipelő nénikék. Beszélgetők, ácsorgók, nézelődők, várakozók tömege. Meleg, ölelő, féltő, szerető színekben a vászonra vetve. És valahol a kép mögött vagy mellette, vagy előtte, vagy rajta a festő, az alkotó, a hozzájuk, közéjük tartozó Szűcs László, aki nem más és nem különböző tőlük.

— Sorozat készül erről a tábláról. Az egyes alkotások ilyen címeket viselnek: 7,15; 10,00; 11,15... Ezek az Időpontok az évek folyamán számomra mind-mind egy nagy képpé sűrűsödtek, halmozódtak. Ogy érzem, mindegyikről van mondanivalóm.

2

— Nagyon szeretem a lovakat. Gyermekkoromban a szomszédunkban voltak lovak. Nem rajzoltam őket, hanem lófigurákat nyírtam ki papírból. Csak ültem, órák hosz- szát elnéztem őket, és nyírogattam a kis figurákat. Ha már igazi lovam nem lehelátni. De ami a legcsodálatosabb: Szűcs László az udvaron, a háztetőkön, a szürke bús Időben ragyogó kancákat, telivéreket, megrajzolhatatlanul szép ívben ficánkoló szürke lovakat lát, amint átugorják a kaput, a falat, a házat, amint kecsesen, bájosan emelik ugrásra a lábukat, fejüket, hosszú farkuk suhog velük és aztán egymáshoz dörgölőznek, szeretik, ölelik egymást. Hogy honnan tudom? Ügy néz ki az ablakon, hogy elhtteti velem: ezt látja, mást nem is láthat. És lényegében csak akarat kérdése, hogy mit lát, mit akar látni pz ember. Azé az akaraté, amiből Szűcs Lászlóban nagyon sok van.

3

— A munkahelyi tevékenységemet az üzleti reklám és a politikai propagáció teszi ki. Mindkettőt nagyon szeretem. Rengeteg fantáziát látok bennük. És persze azt, hogy ez a munka mindig új elképzeléseket, megoldásokat igényel. Most például a -lévai Mártonvásárra készülünk. A sátrak díszítését, a propagációt is én végzem. De tervezek bútorokat is vendéglőkbe, csárdákba, szórakozóhelyekre. Több stilizált ' népi bútort terveztem. Ez nagyon kényes és nagy körültekintést igénylő munka. Mert...

...Abból kell kiindulni, hogy én nem

vagyok híve a mindenáron erőltetett népiességnek. Giccset csinálnak sok esetben ebből. A csárdák kéményére — például — bádogból kivágott gólyákat akasztanak. Ez népieskedés, ízléstelen, elítélem. Szerintem a népművészettől csak tanulni szabad, lehet, de ma már azt egy az egyben alkalmazni lehet. Sőt, mint a gólya esetében, átfordítani a népi hagyományokat — átesni a ló másik oldalára. Szerintem az a- nyagot, a hagyományt tiszteletben kell tartani. A fát, a kerámiát — ha népművészetről van szó — nem lehet műanyaggal helyettesíteni. A formákat sem. lehet úgy átvenni és alkalmazni, mint azt elődeink tették. Sok esetben látni csárdákban, szórakozóhelyeken stilizált népi bútorokat. Mégcsak nem is szépek és ami a legfontosabb lenne, nem is kényelmesek. Tudom, a kettő összeegyeztetése nagyon nehéz, de ha nem tudjuk elfogadható formában megoldani, akkor np fogjunk hozzá, mert ellenkező esetben abból valami otronbaság Jön ki mindig. A népművészet kincs. Nem szabad ilyen olcsón elherdálnunk, elértéktele- nítenünk. Nekünk — és még sokaknak — épp arra kell törekednünk, hogy népművészeti hagyományainkat a ma emberének é- letéhez alkalmazzuk — ezzel is a továbbélést biztosítva úgy tálaljuk, hogy a forma szükségszerű megbontásával a Jelleg, és az eredeti valóságos Jellemzője megmaradjon. De ez lényegében csak a- gyik és kisebb része a munkának. A nagyobbat az alkalmazott grafika, a reklámozás tölti ki. Én ezt is nagyon szeretem. Ogy érzem ezt is lehet, sőt kell is művészi fokon művelni. Hiszen az emberek a reklámmal sokkal gyakrabban találkoznak, mint mondjuk festményekkel, szobrokkal, plasztikákkal. És lényegében nekem az i- parművészet a mesterségem. Én ez vagyok. Nincs ebben szégyen. Még akkor sem, ha otthon festegetek, szobrászkodom. Hiszen mindkettő lényege: jó irányban hatni az emberekre, fölkelteni figyelmüket valami lényegesre, fontosra, elmondásra, elgon- dolkoztatásra váróra.

4.

— Nekem minden jól elvégzett apró munka — legyen az egy étlap megtervezése — sikerélményt Jelent. És nem engedem el magam, hogy letörjön egy-egy Sikertelenség. Nem vettek föl a képzőművészeti főiskolára — de nem csüggedtem. Azt mondtam, dolgozom ennek ellenére is. Amit nem tanulhattam meg ott, megtanultam másutt, az életben: a mindennapok forgatagából, a könyvekből, az irodalomból és sok-sok gyakorlatból szűröm le a fá; pasztaiatokat, tanulságokat. Hiszek abban, hogy így is lehet. És hitemet most az táplálja. hogy felkértek a Komáromi Dunamen- ti Múzeum szakemberei, gyűjtsék össze egy kiállításnyt alkotást.

5

— Mit akarok? Miért dolgozom? Azt, a- zért, hogy a mai munkám a tegnapitól jobb legyen!

ZOLCZER JÄN0S A szerző felvétele

MILYEN A JÖ SZŐLŐ?

Milyen a jé szőlő, milyen legyen a jó szőlő, erről be szélgettiink Éva Vykysaluvá mérnökkel, a szőlő és borkutató intézet apátújfalusi (Opatovské Nová Vés) ki- rendeltségén. Mi indokolta az intézet létrejöttét?

— A nagykürtösi (Vgl Krtíá) járás jelentős szőlő- termesztő vidék, mondja bevezetésként a fiatal mérnök. Járásunkban Jelenleg 1345 hektáron termesztünk

szőlőt. Ez a terület 1990-ig 2400 hektárra bővül és tulajdonképpen ez indokolta a kutatóintézet létrejöttét. Addig ki kell kísérleteznünk a terület földösszetételének megfelelő legjobb szőlőfajtát. Munkahelyünkön az általános kísérleti és kutatómunka mellett különféle elemzéseket végzünk és vizsgáljuk a szőlőültetvények összetételeit is.

— Ogy tudom, hogy a kísérleti állomás alkalmazottai túlnyomórészt nők.

— Valóban, dolgozóink többsége fiatal leány, vagy asszony. Szép eredményeket érnek el a szocialista munkaversenyben. Itt van például Pavlovkinová Mar- gita, bronzérmes szocialista brigádja, a szőlőültetvények részlegéről, vagy Rozália Murínová 14 tagú kollektívája, amely már két éve versenyez a szocialista brigád cím elnyeréséért. Ennek a brigádnak a tagjai 45 hektárnyi területen gondozzák a szőlőültetvényeket. Szép eredményeket ért el a műszaki osztály Emil SiSka vezette héttagú bronzérmés szocialista brigádja is. Ök az elmúlt évben a prágai várban köztársasági elnökünktől elismerő oklevelet vettek át. A brigádot bejegyezték a SZISZ KB becsületkönyvébe is.

— Hogyan dolgozik az intézet SZISZ-szervezete?

— Mindössze 18 taggal dolgozunk, munkánkban nagy súlyt helyezünk a politikai nevelőmunkára. Bizonyítja ezt az a tény ts, hogy két SZISZ-tagunk párttag, négyen pedig tagjelöltek. Van ifjúsági klubunk, ahol nagyon gyakran összejövünk. Több alkalommal töltöttük be a borászok kerületi vetélkedőjén a házigazda szerepét. A fiatal szőlőtermelők és borászok Idei országos versenyében Schmidt Danica, szervezetünk elnöke az ötödik, és egy további fiatal SZISZ-tag Slobodník Robert pedig a második helyen végzett.

Kép és szöveg:

Bodzsár Gyula

A felvételen Murínová Rozália brigádja látható.

EGY VAGY KETTŐ?

Darabszámra vagy súlyra menjek, nagyot, de csak egyet, vagy kicsit, de kettőt tojjak? — kérdezte valamikor tavasz- szal gondozóitól egy nagyon szép tyúkfajta, a Tetra.

Kicsit, de kettőt, hangzott a tojásgyáriak válasza az Ivánka prl Dunajl Baromfitenyésztőben. Szegény Tetra válaszút előtt állt: vagy kettőt fog tojni, vagy kiteszik szűrét a tojók lakosztályából. Hiába igyekezett, továbbra Is csak egy nagy tojást tudott tojni, és a végén meg kellett válnia tojőtársaltől

A gondozók sajnálták, mert az összes tojó közül épp a nagy Tetra fajta a „legtyúkabb“, bu|a barna tollazattal, masszív testtel. De hát mit tehettek vele, ha szegény csupa méreten felült tojásokat tojott, hiába magyarázták neki, hogy nem a minőség, a súly a fontos, hanem a mennyiség, a darabszám.

Nálunk a tojás — mint általában mindenütt a világon — 5—10-es, esetleg 6—12-es csomagolásban kapható, A háziasszonyok, nem kilóra vásárolják a tojást, és nehéz lenne átallniuk erre a mértékre. A szakácskönyvekben is általában darabszámban adják meg a tojás mennyiségét. A „tojásgyártásban“ a súlynak csak bizonyos mértékig van szerepe: a gép. amely átvilágítja a tojásokat, egyúttal az osztályozásukat is élvégzl — nagyság szerint. Eszerint vannak A, B, C, D és E jelzésű tojások. Az K jelzésű a legnagyobb, 64 grammon felüli, az ií jelzésű tojás 43-grammos. Az A-csoportba csupa nagy tojás Jut, de csak azok, amelyék nem olyan nagyok, hogy ne férnének bele a papfrkartonok mélyedéseibe. Ami nem fér bele, hiába szép nagy — selejtnek számit.

Ilyen selejtet tojott a Tetra,

Volt olyan Időszak, amikor — tekintettel a Tetra tyúkok tojásaira — külön osztályon felüli osztályt létesítettek a farmokon. Ezeket a tojásokat aztán a környék élelmiszerüzleteiben árusították és nagy volt utánuk a hajsza, mindenki ezeket a tojásokat kereste, mert válahogy még a sárgájuk Is sárgább volt a többieknél.

Aztán jött az említett konfliktus a Tetrával. Annak ellenére, hogy a barna tyúkok tojáshozama súlyban meghaladta a többi tyúkfajtáét (Shawerek, Tetra SL), métg anyl takarmányt sem kaptak, mint a többiek, mert ugyebár azt ts ki kell érdemelni — elsősorban a tojások számával, a tojások száma után kapták takarmány-fejadagukat.

A tojásgyárnak teljesítenie kell a tervet. Nem gyárthat selejtet. Nem történt semmi, de ezt a „semmit“ maguk a gondozók Is nagyon sajnálják. Zácsek Erzsébet