Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-01-31 / 5. szám

HARMINCÖT ÉVE A VOLGA PARTJÁN A sztálingrádi csata ügy került be a tör­ténelembe, mint a második világháború nagy fordulópontja. 1942. július 17-től 1943. február 2-tg tartó védelmi, illetőleg táma­dó hadműveletek közös elnevezése, amely magában foglalja Sztálingrád ma Volgográd hősi védelmét és az ott összpontosított nagy német haderők bekerítését, majd meg­semmisítését. A moszkvai csatában elszenvedett kudarc után a német hadvezetőség 1942-re új tá­madás tervét dolgozta ki, amelyben öt né met, egy román, egy olasz, és egy magyar hadsereg vett részt, és amely két fő irány­ra összpontosult. Az egyik Voronyezs — Don — Sztálingrád, a második a Don alsó szakasza és a Kaukázus Irányába A néme tek offenzívája 1942. június 28-án Indult meg, és július 10-én a hitlerista seregek elérték a Don folyót. A visszavonuló szovjet hadsereg július 17-től a Don-kanyarban ak­tív védelmi harcra rendezkedett be. A német haderő újabb támadások után szeptember 13-án elérte Sztálingrádot, a- melynek védelmét Csujkov tábornok pa­rancsnoksága alatt állő 62. hadsereg és a Sumilov tábornok vezette 64. hadsereg né­hány egysége látta el. Ekkor kezdődött a város hősi védelme. A szovjet csapatok el­keseredett védekezésén meghiúsultak a né­met had vezetőségnek a Sztálingrád gyors birtokba vételére irányuló tervei. Közben s szovjet hadvezetőség hatalmas erőket össz­pontosított a várostól északra és délre. E- zekre támaszkodva november 19-én a dél­nyugati front Vatutyin tábornok parancs­noksága alatt és a doni front Rokoszovszkij tábornok parancsnoksága alatt egyesült, majd ellentámadásba ment át. Az ellentámadás sikeres volt és november 23-án az említett frontok egységei befejez­ték a Sztálingrád körzetében harcoló fa­siszta csapatok bekerítését. A délnyugati front egységei a sztálingrádi fronttal kö­zösén folytatták előrenyomulásukat nyugati irányba s ezzel meghiúsították a bekerí­tett egységek felmentésére irányuló német hadműveleteket. Ugyanakkor a doni front megkezdte a bekerítő gyűrű szűkítését. Mi­vel a körülzárt 6. német hadsereg főpa­rancsnoka Paulus tábornok elutasította a szovjet főparancsnokság 1943. január 8-i ul­timátumát, a doni front egységei január 10-én megkezdték a bekerített csapatok fel­számolását, amely február 2-án fejeződött be. A szovjet seregek 90 000 hitleri katonát ejtettek foglyul, köztük 24 tábornokot. A szovjet hadsereg Sztálingrádnál elért győzelme döntő fordulatot jelentett a má­sodik világháború további menetében. Ez a csata rávetette a hitleri hadseregre az el­kerülhetetlen vég árnyékát. A stratégiai kezdeményezés végképp a szovjet hadsereg kezébe került. A győztesek egy csoportja egy megmentett kisgyermekkel —S— A Honvédő Háború, harcosainak mai utódai a szovjet hadsereg fiatal katonái. Európa ifjúsága a leszerelésért Több mint háromszáz küldött vett részt Budapesten az európai ifjúsági leszerelési konferencia tanácskozásán. A tanácskozás küldöttei egy dologban bizonnyal külön­böztek más hasonló kérdésekkel foglal­kozó konferenciák résztvevőitől: nem emlé­kezhetnek háborúra, hiszen földrészünkön immár több mint harminc éve néni volt há­ború. Abban, hogy az európai történelem ilyen „rendhagyó“ módon alakult ' 4- ha­sonlóan hosszú, békés időszakot nent ismer e földrész históriája —, óriási szerepe volt a tömegmozgalomnak, amely maga is a nemzetközi erőviszonyok tényezőjévé vált. Ezért is nagyon időszerű volt ez . a tanács­kozás. A Helsinki óta eltelt időszak egyik tanul­sága éppen az, hogy a politikai folyama­tokban nincs automatizmus, s hogy amit a politikai enyhülésben elértünk, azt nem követi magától a katonai enyhülés. Bizo­nyos nyugati kormánykörökben és a NATO vezető szerveiben mindent megtesznek, hogy felkeltsék és erősítsék a veszélyez­tetettség hamis érzetét. így akarják meg­nyerni a közvélemény jóváhagyását a ka­tonai költségvetések további növeléséhez, így szeretnék kész helyzet elé állítani a világot, és elérni az új fegyverfajták be­vezetését. Olyan fegyvertípusokról van szó, mint a neutronbomba, amelynél barbárabb és embertelenebb gyilkoló eszközt ember még nem tervezett. jó időben ült össze a fiataloknak e nagy tanácskozásta. Az időtényező ugyanis ha­talmas szerepet játszik, ma meg kell — s még meg lehet —• akadályozni, hogy olyan új pusztító eszközöket adjanak a hadsereg kezébe, amelyek sokkal nehezebbé tehetik a leszerelési megállapodások eléré­sét. A konferencia résztvevői megállapították, hogy a leszerelés elválaszthatatlan a tár­sadalmi haladás ügyétől. Együtt kell mű­ködni az emberiség sorsát befolyásoló kér­désekben és a kontinens ifjúságának hoz­zá kell járulnia ahhoz, hogy mindenki, az illetékes kormányok is megértsék: a fegy­verkezési versenyt nem lehet új, és mind újabb, hatásosnál hatásosabb fegyverekkel megállítani. A leszerelés nemcsak a fegy­verek kérdése. Sokkal többről van szó. Az életről, minden ember jogáról egy igazsá­gosabb, biztonságosabb jólétet ígérő hol­naphoz. Arról, hogy minden nép szaba­don döntse el, milyen utat választ saját boldogulásához. Arról, hogy az emberiség a rendelkezésére álló hatalmas tudomá­nyos és termelési kapacitást ne önmaga elpusztítására használja fel. Arról van szó, hogy ne neveljük félelemre, bizalmatlan­ságra és ellenséges érzületre a fiatalságot. Terjesszük a népek kultúráját, tanuljuk meg egymás nyelvét, utazzunk, ismerked­jünk, kereskedjünk — egyenrangú félként. Alakítsunk ki konkrét kölcsönösen gyü­mölcsöző együttműködést a KGST és a Kö­zös Piac, minden európai ország között. A különböző társadalmi rendszerek verse­nyét döntse el a gazdasági növekedés, a szociálpolitika, az emberek közérzete. A leszerelés végső soron elválaszthatatlan a társadalmi haladás ügyétől. A fenti gondo­latokat hangsúlyozta a záródokumentum is, amelyet a tanácskozás résztvevői el­fogadtak. Az európai ifjúsági; leszerelési konferen­cián hazánk' küldöttségét Miloslav Döfi kai, a SZISZ KB elnöke vezette. Borisz Pasztuchov, a Lenini A szovjet állam, a kommunisták még a legnehezebb éveikben is nagy gonddal óv­ták a gyermekeket és a fiatalokat a szük­ségtől, a nélkülözésektől, az éhségtől, a szenvedésektől. Igyekeztek a gyermekek és a fiatalok számára a legjobbat biztosítani. Társadalmi rendszerünk e hagyományát, me­lyet Lenin kezdeményezett, ma a fejlett szo­cializmus viszonyai között gazdagítjuk to­vább. # Szovjetunió alkotmányában külön súlyt kap az ifjú nemzedékről szóló gondosko­dás társadalmi jelentősége. A 66. cikkely mélyreható gondolata, hogy a Szovjetunió polgárainak kötelességévé teszi: gondos­kodjanak a gyermekek neveléséről, készít­sék fel őket a társadalom számára végzett hasznos munkára, az életre, hogy a fiata­lok a szocialista társadalom méltó tagjai lehessenek. Az új ember nevelése igen fontos fela­dat, mindenkinek közös és személyes ügye. A szovjetek országában az ember rangját a munka adja meg. Az össznépi állam azál­tal, hogy mindenki számára biztosítja a munkalehetőséget, a gazdaság szocialista rendszerével, a társadalmi termelőerők nö­velésével, az ingyenes oktatással, valamint a dolgozók továbbképzésével megteremtet­te annak a jogát, hogy mindenkitől meg­követelje a lehetőségek maximális kihasz­nálását. A fiatal szovjet köztársaság súlyos örök­séget vett át a cári Oroszországtól — az írástudatlanságot. A szovjethatalom egyik első törvénye volt a Dekrétum, az A 66. cikkely OSZSZSZK lakossága közötti analfabetizmus megszüntetéséről. Abban az időben a fiata­lok, több mint kétharmada nem tudott Ir- ni-olvasni. Ma különös élességgel bontako­zik ki előttünk, milyen hatalmasat lépett előre a szovjet társadalom a haladás útján. Az új nemzedék már a középiskola teljes elvégzése után lép át a társadalmi életbe. A tudományos-technikai forradalom ide­jén a Komszomol-szervezetek abban látják feladatukat, hogy még tevékenyebben har­coljanak a tanulás minőségének javításá­ért, a fiatalok tudásának magas színvonalá­ért, amely nélkül lehetetlen, hogy bárkiből is hivatásának mestere váljék. A szovjet életforma szerves részévé vált a nemzetköziség. A Komszomol 130 ország ifjúsági szervezeteivel tart fenn kapcsola­tot, kitartóan és következetesen szélesíti a béke, a nemzetközi enyhülés érdekében folytatott akciók körét, erősíti az antiimpe- rialista szolidaritást. A szovjet ifjúság tevé­kenyen készülődik a XI. VIT-re, amelyre a forradalmi Kuba földjén kerül sor. A Szovjetunió új alkotmánya a teljes ér­tékű személyiség kialakításával kapcsolatos •'. '!í ; K.- ■: V ^ -5 ' ''V V’; ’’ Komszomol KB első titkára seregnyi kérdésre ad választ. Társadalmunk .. minden fiataltól tevékeny magatartást -vár él. A párt arra tanít bennünket, hogy a kommunizmust nem építhetjük fel passzív, közönyös emberek kezével. A Komszomol méltó helyet foglal el a szovjet társadalom politikai rendszerében. A szervezet ma 36 millió fiatalt számlál so­raiban, akiknek a fele a közvetlen anyagi termelés szférájában dolgozik, 3 millió a magas képzettségű ikomszomolisták száma, vagyis a népgazdaság minden hatodik szak embere. A Komszomol a párt vezetésével a kom munista építés, az ifjúság eszmei, erkölcsi és munkára nevelésének gazdag tapaszta latát halmozta fel. A Komszomol lehetővé teszi a fiatalok minden oldalú társadalmi aktivitását, jelentős mértékben biztosítja az ifjúság érdekképviseletét az élet minden te rületén. A helyi tanácsok (szovjetek) tag­ságának több mint 30 százaléka komszomo lista és fiatal. A Legfelsőbb Tanács kép­viselőinek majdnem 20 százaléka a fiata­labb korosztályhoz tartozik. Az alkotmány 95. cikkelye tovább bővíti az ifjúságnak a társadalom és az állam ügyeiben való rész­vételi lehetőségeit, s ezáltal óriási állam- polgári felelősséget ró az ifjú nemzedékre. Egyetlen polgári alkotmány sem képes azt adni az Ifjúságnak, amit hazánk alaptörvé­nye nyújt. Fiataljaink még bizonyosabbakká válnak társadalmi szerepükben, látják fej­lődésük konkrét távlatait, reális jogaikat és szabadságukat.

Next

/
Thumbnails
Contents