Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-10-10 / 41. szám

Ezekben a napokban hármas ünnepet ülhettek meg a Smena Kiadóban megjelenő gyermek- és pionír- lapok szerkesztőségi kollektívái. Harminc év telt el a Zorniéka és az Ohnlk első számának megje­lenésétől és húsz éves már az óvodásoknak szánt Vöielka is. Az ebből az alkalomból rendezett ün­nepségen a jubiláló szerkesztőségek munkatársai­nak kitüntetéseket adtak át, amelyeket a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottsága adományozott. Szlo­vákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága pro­paganda- és agitációs osztályának üdvözletét Jo­sef Martoviő elvtárs tolmácsolta. IFJÚ BÉLYEGGYŰJTŐK A Szlovákiai Bélyeggyűjtők Szövetségének ifjúsági bizuit sága gazdag tevékenységet fejt ki. A fiatal szlovákiai bé lyeggyüjtök részt vettek például a PRAGA 78 bélyeg-világ kiállításon. Szeptember utoisö napjaiban Kutná Horában tartották meg az ifjú bélyeggyűjtők Ifi. országos kongresz sznsát. Novemberben rendezik meg a bélyeggyűjtők olimpiája nak kerületi fordulúit a szocialista sport és testnevelés té maköréből. A fiatal bratislavai bélyeggyűjtők 1979. tavaszán rendeznek kiállítást. Bővülnek az ifjú bélyeggyűjtők nem zetközi kapcsolatai is. A szocialista országok szövetségei elfogadták azt a csehszlovák javaslatot, hogy minden év ben rendezzenek nemzetközi versenyeket. E javaslat alap­ján 1979. augusztus 23—28. között Bratislavában nemzetkö zi bélyegkiállítást és versenyt rendeznek a KGST fennál­lásának 3D. évfordulója alkalmából. Gyarapodik a szövetség tagállománya is. A közép-szlová klal kerületben 38 bélyeggyűjtő szakkör 520 bélyeggyűjtőt tömörít, Bratislavában 23 körben 395 fiatal dolgozik. V. P. VASUTASFIATALOK Az ország többi vasutasaival együtt a kassai (Kosi ce) pályafőnökség SZISZ-tagjai is megünnepelték a vasutasnapot. Kiss László, az üzemi SZISZ-szervezet el nöke, a SZISZ Kelet-szlovákiai Kerületi Bizottságán ren­dezett fogadáson büszkén jelenthette, hogy a fiatalok teljesítik a munkatervben vállalt feladataikat. A vasutasfiatalok az év elején mintegy egymillió 800 ezer korona értékű kötelezettséget vállaltak, de már eddig is közel kétmillió korona értéket hoztak létre Társadalmi munkában 20 ezer órát dolgoztak, megta karítottak 5000 liter üzemanyagot, összegyűjtöttek 217 tonna vashulladékot és 202 fiatal díjmentesen adomá nyozott vért. Jó munkát' végeztek az újítók és az ésszerűsítők, 142 újítási javaslatuk közül 64-et elfogadtak, s az ebből származó haszon 630 000 korona. A raoionalizációs bri gádok tagjai mintegy félmillió koronával járultak hoz zá a vállalások teljesítéséhez. P. V. KÖZÖS ERŐVEL A lakosság hozzájárulásával négy év alatt épült fel Tornaváralján (Turnianske Podhradte) csaknem tizen három millió korona költséggel az új kultúrház. A Szlovák Nemzeti Felkelés 34. évfordulójának előestéjén adták át. Az épületben van a járás' legmodernebb mo ziterme, továbbá ifjúsági klub, népkönyvtár, másod osztályú étterem konyhával és mellékhelyiségek. Nagy öröm ez főleg a fiataloknak, mert most már lesz hol kellemesen eltölteni a szabad időt, szórakoz ni és művelődni, de azért is, mert a SZISZ helyi szer­vezetének tagjai aktívan kivették részüket az építésből Tar Tibor, a hnb elnöke beszámolójában nagyra érté kelte munkájukat. Derekasan kivette részét a kultúr ház építéséből Karcsák Pál, Jaroslav Wiener, Ján Zvi rinsk?, Emődy István, Tar Péter, Galko Gábor, Kul csár Imre, Vladimír Strukan, Veszka Gyula, Gáspár Zol tán, Fecsu Károly, Tibor Stefanovíő, Vladimír Bernáth, Bernár Lajos, Pásztor György, Bálint Ferenc, Fecsu Ti­bor, Varga Tibor és sokan mások. Becsületes munká jukkái hozzájárultak a választási program legfonto sabb pontjának teljesítéséhez. Dicséretre méltó, hogy a cementgyár SZISZ-szerveze te Kontúr István vezetésével szintén kivette részét a munkából. Sőt szükség esetén a helyi szlovák és ma­gyar tannyelvű Iskola tanítói és tanulói is. A község fiatalságának tevékeny hozzájárulásával régi álmukat valósították meg. Iván Sándor Október 7-én múlt húszon kilenc éve, hogy megalakult a Német Demokratikus Köz társaság, az első szocialista német állam Az NDK az elmúll csaknem három év tized folyamán a gazdasági, társadalmi, politikai és kul turális élet minden terű le tén óriási eredményeket ér­éi, és ma a világ egyik leg fejlettehl) ipari országán;! számit. E kétségbevonhatatlan sí kerek hatására megszllár dúlt az ország nemzetköz tekintélye. Ennek tulajdonit ható, hogy az imperializmus minden mesterkedése ellené re az NDK elfoglalhatta he lyét az Egyesült Nemzetek Szervezetében és szerződé sekkel rendezte kapcsolatai' számos országgal. Az NDK ma n szocialista közösség szilárd láncszeme töretlenül halad előre a szn cializmus építésének útján Külpolitikáié következetesei a marxizmus lentnizmus el veire épül, a héke megóvása és a békés egymás mellett élés mellett száll síkra, és harcol az imperializmus el len A KGST keretén belül gyű mölcsöző együttműködés folytat a többi szocialista állammal, köztük hazánkkal is. Hazánk, — amint azl Walter Gampe, az NDK bra tislavai főkonjulja is hang súlyozta a baráti ország nemzett ünnepének előesté jén megrendezett fogadáson — Immár évek óta az NDK második legnagyobb keres kedelmi partnere. Husznöl év alali hétsze résére nőtt az országaink közötti árucsereforgalom, és csupán ebben az ötéves terv időszakban 150 százalékkal növekszik. Volumene az i dén először haladja meg a 15 milliárd devizakoronái, az előző évhez képest ez 9,5 százalékos növekedést je­lent. Az NDK elsősorban szerszámgépeket, mezőgaz dasági gépeket — többek között az ismert gabonakom bajnokát az E sorozatból —, vasúti személykocsikat, vil lamossági gépeket, optikai eszközöket, műszálat, emelő és anyagmozgató gépeket, é pítőipari gépeket stb. szál lit nekünk, cserébe fémipari termékeket, vasgyári beren­dezéseket, textilipari gépe két, járműveket, élelmiszer ipari berendezéseket, fa és vegyipari termékeket stb. vásárol tőlünk, Még gyümölcsözőbb együttműködést folytat a két ország a különböző ipa­ri üzemek kooperálásával. Hogy csak a legfontosab­bakat említsük: csehszlovák licenC alapján gyártják a OAMF 6 típusú marógépet, kiváló együttműködés folyik a Carl Zeiss Jena és a Me- opta optikai művek között. Három ország összefogásá­val folyik az egyenáramú villanymotorok gyártása, a résztvevő partnemk: a MEZ Brno, a VEB Elbtal Heidenau és a budapesti ÉVIG, Ugyancsak sikeresen fej­lődik a két ország kapcsola­ta a kultúra és a sport te­rületén. Fent: Az NDK ban nagy jelen­tőséget tulajdonítanak annak az egyezménynek, amelyet tavalyi látogatása idején Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök írt alá. Képünkön Husák elvtárs az Ossietzkystrasse fiatal építői körében. Balra: Az UNESCO statisztikája szerint az NDK a világon az első helyen áll a nőkről és a gyermekekről való gon­doskodásban. Képünkön: magdeburgi ut­carészlet gyerekekkel. Április közepétől hazánkban turnézik az Aeros cirkusz az NDK-ból. Hazánk 42 városában léptek eddig fel nagy sikerrel, ami nem is annyira meg­lepő, hiszen az NDK-beli cirkuszművészek színeja- vát képviselik. Szombattól október 18-ig Bratislavában szerepel­nek, utána Trnava, Senica, Breclav, Hodonín és Brno az útirányuk. Otto Bark igazgató tájékozta­tása szerint néhány egyedülálló szám szerepel mű­sorukon, például a tehenek produkciója. Köztudo-- mású, hogy a tehén nehezen idomítható, és eddig nem is igen próbálkoztak azzal, hogy bármire is megtanítsák Nos, ami másnak nem sikerült, az sikerült az NDK cirkuszművészeinek. Ugyancsak érdekfeszítő produkciót ígér Francesco Capri 15 tigrise, vagy a Glorias csoport trapézszáma, vala^ mint az európai cirkuszok egyetlen női hohóca. Otto Bark Igazgató húsz évig a berlini televízió szórakoztató osztályán dolgozott, és meglehetősen jártas a szakmában. A zenét is a televízió egykori zenekarának tagjai szolgáltatják, a konferanszié személyében pedig az Ein Kessel Buntes műsorá­ból ismert Peter Kesselt ismerhetjük meg. tPi] Peter Kessel a kon* . .•<, ip - Az Esperantos csoport zsü iylói száma / HUSZONKILENC 1 EV j A SZOCIALIZMUS Díján CIRKUSZMŰVÉSZEK AZ NDK - BÓL

Next

/
Thumbnails
Contents