Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-01-24 / 4. szám
gényes. Meglepőek voltak azok a ]elek, a- melyek szerint az orbitális részlegen változtatnak, hogy alkalmas legyen a leggyorsabb személyszállításra a Föld két pontja között. Még nemrégen az Ismert angol szaktudós K. W. Gatland a szovjet tudósokkal folytatott beszélgetései során olyan véleményre jutott, hogy a titokzatos rakétarepülő- gép kilövés után a hajtómotorok segítségével felszáll az atmoszféra legmagasabb rétegeibe és csak azután kapcsolja be a rakétahajtómüvet. Gatland arról is meg van győződve, hogy némely nagy kozmikus objektum, amelyet a Kozmosz szériában lőttek fel, a rakétarepülőgép pilóta nélküli prototípusa. A körpályán fürgén manőverez, míg azután a hatalmas test leszáll a Földre. Gatland mérlegelései bizonyos Izgalmat váltottak ki a nyugati szakértők körében. Elméletben már régen felmerült az a gondolat, hogy a ramjet-motoíokat a rakétare- pülőgépek első lépcsőjeként használják fel, de ennek a megvalósítása még csak a jövő zenéje. A hajtómotoroknak nincs turbinájuk, mint a turboreaktoros hajtó egységeknek. Csakis egy bizonyos pótrakétahajtőmű segítségével és az égéstérben keletkező megfelelő tolóerővel elért sebesség mellett tud nak működni. Az üzemanyag miután beért az égéstérbe, megindítja a motort, amely meggyorsítja a repülőgép sebességét. A sebesség növekedésével a motor mind több és A hatvanas évek elején a Szovjetunió és íz Egyesült Államok űrhajózási programja (ülőn utakon haladt. A szovjet űrhajózás i szédítő rajt után az orbitális állomások is a Szojuz-Szaljut űrhajó-komplexusok fej- esztését helyezte előtérbe. Az amerikaiak — a tekintélyen esett csorba kiköszörülése céljából — az Apollo-Hold programot — a- mely később a Skylab űrállomás alapjait volt hivatva képezni — kezdték megvalósítani. Csakhogy a Kongresszus takarékossági intézkedései ezeket a kísérleteket eléggé szűk korlátok közé szorították. 1974 februárjában befejeződött az egyetlen Skylab- -kísérlet. Az utolsó Apollo űrhajó a szovjet-amerikai közös űrrepülés alkalmával került a világűrbe, ezután bosszú szünet állt be az amerikai űrhajózásban, várakozás a rakétarepülőgépekre. A szovjet űrhajózás megszakítás nélkül végez kísérleteket műhold-komplexusokkal, amelyeket még további Szojuz és Szaljut űrhajókkal nagyob- bítanak. A világ azonban feszült figyelemmel várja a szovjet ürszállító repülőgép tízembe helyezését, amelynek sokoldalú használhatóságához nem fér kétség. A Szovjetunió és az USA űrhajózási programja ugyan hasonló, de azért mégis figyelemreméltó különbségek lesznek közöttük. A RAKÉTAREPÜLÖGÉPET VÁLASZTOTTÁK Az űrhajózás eszménye a kozmikus repülőgép, amely egyaránt jól halad az atmoszférában és a világűrben. Az amerikai szakértők tudatosították, hogy ilyen szállj lítógópnek új üzemanyagra lenne szüksége, de ennek még sokáig nem lesznek birtokában, s ezért a kétlépcsős rakétarepülőgép mellett döntöttek. Alapos tanulmányozások \ után 1979-ben a következő lehetőségek között kellett választaniok: 1. Az alsó lépcsőnek, az orbitális résznek repülőgép alakja van, vízszintesen indul és száll le, ismételten használható. 10 milliárd dollár a megépítése, az indulás 4 millió dollárba kerül. 2. Hasonló elveken alapul, de ennek a ra- kétarepülőgépnek a leszakadt tartályai kárba vesznek. A megépítése 8 milliárd, az indítás 5 millió dollár. 3. Függőleges Indulás, az első lépcső motorja megmenthető, az orbitális résznek leváló tartályai vannak. A százszor használható műholdrész repülőgép alakú, és vízszintesen száll le. A megépítése 5 milliárd, az indítás 9 millió dollár. A harmadik, legkönnyebben keresztülvihető változat győzött. A kétlépcsős rakéta- repülőgép a kilövőpályán 55,3 m magasságú, súlya kb. 2000 tonna. Maga a rakétatest 37,3 m hosszú, a szárnyak hossza 23,8 m, magassága 17,2 m, tömege 68 tonna. Az égéstér hossza 18,3 m, szélessége 4,6 m, teherbírása 29,5 tonna. A két hajtómotor megmenthető, mindegyik 44,2 m hosszú, szélessége 3,6 m, tömege 71 tonna, az ü- zemanyaggal együtt, több mint 500 tonna. A külső leváló üzemanyagtartály, amely a három főrakétamotort táplálja 47 m hosszú keresztmetszete 8,3 tömege (üresen) 70 tonna. A rakétarepülőgép legfontosabb feladata a Spacelab kozmikus laboratórium szállítása, de a világűrbe szállítja majd a műholdakat is. TALÁLGATÁSOK A SZOVJET RAKÉTAREPÜLŐGÉPEKRÖL Neves szovjet tudósok különböző alkal makkor megerősítették, hogy a Szovjetunió már hosszabb ideje dolgozik egy ismétel ten használható ürszállitógép fejlesztésén A részleges tájékoztatásból a külföldi szak értők arra a következtetésre jutottak, hogy olyan rakétarepülőgépről van szó, amely nek mindkét lépcsője repülőgép formájú szárnyai delta alakúak. Az óriás rakétahor dozó a vízszintesen rögzített orbitális lép csővel száll fel a kifutópályáról. Amikor elérte az atmoszféra magasabb rétegeit, ak kor az orbitális repülőgép leválik, és meg gyorsul a sebessége, hogy elérje körpályá ját. A rakétahordozó úgy száll le, mint bár milyen repülőgép a saját légitámaszpontjján Az orbitális repülőgép feladata teljesítése után visszatér az atmoszférába és egy megfelelő nagyságú repülőtéren leszáll. Tehát rakétarepülőgépnek kell lennie, a melynek mindkét lépcsője többször is felhasználható. (Az amerikai tanulmányokban ez jelent meg első változatként.) Az ilyen gép bármikor Indulhatna, már az atmoszférába való felszállásakor ügyesen manőverezne, röviden meglennének a nagy repülőgépeket jellemző jó tulajdonságai, de a megépítése műszaki szempontból nagyon itöbb levegőt vesz fel, és ez növeli teljesítő- képességét. Az egyszerű sugárhajtású motorral ellentétben nincs mozgékony része, amely a nagy megterhelésnél erősen igénybe lenne véve, szinte hivatott igen nagy magasságokban a hiperszonikus sebességre (6000—10 000 km/óra). A ramjet-motor minden motorok legegyszerűbbike, kicsi a súlya, megbízható és nagy teljesítőképességű, de kiaknázása szinte elképzelhetetlen műszaki akadályok ba ütközik. A nyugati szakértők ezért Gatland tanulmányával kapcsolatban várakm zásl álláspontra helyezkedtek. A SZOVJETUNIÓ NEM FEJLESZT RAKÉTAREPÜLÖGÉPEKET Nemrégen alkalmam nyílt Petrov Borisz nak, az élenjáró szovjet tudósnak feltenni a kérdést, mennyire haladtak már a ráké tarepülőgép fejlesztésében. A válasz az e téren tett kijelentések közül a legnyomósabb tolt: — A rakétarepülőgép nem az egyedüli lehetőség az új kozmikus közlekedés megvalósítására — jelentette ki Petrov akadémikus. — Mi más utat választót tünk. A kozmikus személyszállítógép útján az atmoszférában felhasználja az aerodi uamikus nyomást és az atmoszféra más tu lajdonságait is. Ez a nehezebb út. Az ilyen írhajó kifejlesztése még igénybe vesz va iamennyi időt... Egy másik szovjet tudós hozzáfűzte hogy ennek a koncepciónak Borisz Petrov akadémikus a szerzője. Ha a szovjet szállítógép rakétahajtőmű- vei felszerelt, akkor csak egyrészes kozmikus repülőgép lelhet. Más választás nem lehetséges. Ilyen esetben azonban az indí tásnál — a harci repülésben gyakran hasz nált módszert — pőtrakétamotorokat alkalmazhatnának a nagy magasságok elérésére Tovább már a repülőgép a saját hajtóegységeit használná. A ramjet-motorokkal bizonyos magasságokat tudna elérni az atmoszféra legfelső rétegeiben, de a túlságosan ritka levegőben csak rakőtahajtó- mű segítségével tudna repülni. Csakhogy a rakétahajtómüvek igen nagy megterhelést jelentenek — mint például az amerikai űrhajó orbitális lépcsője a rakétahajtómű leválása után, hogy elérje a 120 km-es magasságot, három nehéz motort visz magával és a tonnák százával teli üzemanyagtartályt. Micsoda monstrum lenne egy kozmikus repülőgép ilyen berendezéssel! A DOLGOK LÉNYEGE Vlagyimir Satalov altábornagy háromszor volt már a világűrben (mindannyiszor Jelisejev konstruktőrrel), a műszaki tudományok doktora, s 6 a felelős a Szovjetunió űrhajósainak kiképzéséért.. Az űrhajózásban világszerte ismert tekintély. Három évvel ezelőtt egy cikket közölt „Repülőgéppel a világűrbe“ címen, amelynek az volt a célja, hogy a repülést és az űrrepülést közelebb hozza, egymáshoz. Mindkettő hasznára. Satalov tanulmányában kitér arra a problémára, amelyet az atmoszféra legfelsőbb rétegei jelentenek az űrrepülésben. A 30—150 km-es magasságban a ritka levegő nem jelent annyi ellenállást, nincs feltartó ereje, viszont erősen fékezné ,a pá'.yájáp. .keringő űrhajót. A rakétahaftőmuvps, hrpérszoníku? repülő-, . gépek ugyan elérték a 6QÖ0 km-es óra sebességet, a 80 km-es magasságot, de az üzemanyag-tartalék csak a felszállást tette lehetővé, utána a lesikló leszállás következett. Az űrhajók leszállását irányítják, de ez még igen távol van attól, hogy az atmoszféra legfelsőbb rétegeiben tetszés szerint lehessen manőverezni. Satalov generális közölte, hogy a szovjet tudósok sok kísérletét hajtottak végre amelyek igen fontosak a jövő biperszoni kus és szupermagas rebfflés számára. Hang súlyozta az évek so-r'• iát tartó kísérletek fontosságát a fantar nevű automatikus laboratóriumokkal, amelyeket geofizikális űrrakétákkal lőnek fel a ionoszférába. A Jantarokban villany-rakétamotor van beszerelve, amely különböző magasságokban és a repülés különböző szakaszaiban megbízhatóan működik. Figyelemreméltó, hogy nem vittek egy gramm üzemanyagot sem egyelőre az ionizált atmoszférikus nitrogén helyettesítette. Satalov űrhajós rámutatott arra, hogy ezek a plazmás motorok bébi zonyították, képesek az atmoszféra legma gasabb rétegeiben hajtóegységkéht- működni. Tegyük még hozzá, hogy sok ország ban kísérleteznek különböző típusú plazmás motorokkal, mert kétségen kívül nagy lövőjük van. A specifikus impulzusuk 200 szór magasabb lehet, mint amilyen a vegyi rakéták hajtóművéé, sokkal kisebb a sú lyuk. nem percekig, órákig, hanem egész hetekig folyamatosan működhetnek. Rend szerint cseppfolyós hidrogénnel működnek az atmoszferikus nitrngép felhasználása tehát meglepetés. A szovjet tudósoknak Igen nagy gyakorlatuk van a plazmás motorok fejlesztésében. A sikeres kísérletekről szóló legelső hivatalos közleményt- a TASZSZ már 1964-ben kiadta. A tájékoztatások mozaikjából és a jelek bői összeállítható a hibrid üzemanyaggal hajtott és az atmoszférában is repülni tudó szovjet kozmikus repülőgép képe. Tebá< mind az űrhajózást, mind a hiperszonikus légi közlekedést szolgálná majd. Pár órán belül képes az utasokat a világ bárjppely pontjára szállítani. A kozmikus repülőgép bármely nagy repülőtéren fel és le Is tud majd szállni. Minden fejlett ország számára lehetővé tenné a világűr hasznosítását. De az ilyen repülőgépek megszerkesztése egyelőre még a műszaki lehetőségek határába ütközik. A Svét v obrazech nyamún
