Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-09-05 / 36. szám

A Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarájának a 85. sorszám alatti fényképhez ezt a bejegyzést magyarra így fordítanám: Galánta, Mrva Irén, született 1940. március 18-án, nemzetisége magyar, munkásnő, a Diószegi (Sládkovico- vo) Állami Magnemesítő Vállalat dolgozója, címe: Nagyfö- démes f Veiké Űfany) 734, galántai járás; a Szövetségi Gyűlés Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Bizottságának a tagja.

r Ötvenketten lí )

a 15 millióból j( _ J

Az adatok szárazak, de ugyanennyi található a legnépszerűbb személyiségek neve mellett Is. Vajon milyen ember, hogyan él ez a munkásnő, mi az, ami a többmilliós létszámú kétkezi dolgozó közül kiemelte, eljuttatta Prágába a képviselői székbe?

Az autóbuszmegállónál érdeklődöm, merre Is találom a többezres létszámú községben. Az Idős asszonyok kicsit tanácstalanok, csak az egyik fiatalasszony mutat maga elé és mondja:

— Itt, ebben az utcában lakik. Emeletes házuk van...

Nem ismernék a képviselőjüket? — tűnő= döm tanácstalanul, amikor az egyik ldő= sebb asszony, aki velem együtt szállt le az autóbuszról megkérdi:

— Melyik?

— Hát nem tudja, a Mancal, a Man- cal Irén ...

— Az Irén?! Hát csak jöjjön velem, lelkem, én majd megmutatom magának — mondja most már és így együtt indulunk a hosszú úton.

Valaha bokáig érő homoktenger volt erre és ha esett, akkor meg sokáig állt az árkokban a víz. De hol van már az az idői Az egykor bokáig érő homokon ú] művelődési otthon, a nemzeti bizottság székháza, több bérház, vendéglő és természete^ sen sok-sok szép új családi ház áll. Nemrég láttak Hozzá a rendelőintézet építéséhez. Mrva Ferencné, leánynevén Mancal Irén büszkén, akárcsak a sajátját, mutatja az épületeket, a körülöttük levő tekintélyes, gondozott parkot és felháborodik

SZERETET NEl

a falu szélén felgyülemlő szeméi láttán. A kettő, az ő élete és a falu élete ugyanis együtt vátozott, vagy ha úgy tetszik, fordult Jobbra és azóta együtt él. lélegzik vele.

Tizenegyed-magát/al nőtt fel. Szülei kommenciós cselédek voltak. Kommenció- ból és természetesen a szorgalmas munkából nevelték fel a népes családot. Anyja néha száz kacsánál is többet tartott és a lánya, Irén legalább olyan szorgalmas volt, mint ő. Néha még a szülei sem tudták, hány csapat libát őriz a' tarlón. Már hajnalban kiosont a házból, hogy kieressze a libákat a tarlóra, búcsú előtt pedig büszkén hozta a megkeresett pénzt.

Ugyanezt teszi ma is. Hatvanöt kacsát, három fészekalja csirkét nevel és a nagy kertben megterem a zöldség és a gyümölcs.

Tanulni vágyott; tanítónő szeretett volna lenni, de valóban nagyon sokan voltak és a szülei sem voltak már fiatalok, így aztán — bár társadalmunk megadta volna erre a lehetőségeket — ő mégsem juthatott tovább. Amikor aztán befejezte a faluban az alapiskolát, ugyanott folytatta, a- hol a szülei, az egykori uradalmi birtokon, az állami gazdaságban, a magnemesítő vállalat födémesi részelgén és ott dolgozik természetesen ma Is.

Azóta huszonhárom év telt el. Kapált, szüretelt, szőlőt oltott, azt tette, amit kellett és szívvel-Iélekkel részt vett a falu társadalmi életében. Az ifjúsági szervezetben, a nőszövetségben, a CSEMADOK-ban. a polgári ügyek testületében és később a nemzeti bizottságban is tevékenykedett. Mindezt ma sem hagyta el. Hogyan Is, ha üzen az anyakönyvvezető, hogy ezen a héten a nyugdíjasokat látják vendégül, a következő héten pedig lakodalom, névadó ünnepség, ezüst-, arany-, gyémántlakodalom van soron és ő érzi. hogy ott a helye.

— A munka megvár — mondja Ilyenkor és aztán este vagy másnap reggel lát hozzá. Ősz hajú nyolcvanbat éves anyjára néz hálásan és nyugtázza, ha ő nem lett volna velük, és nem segített volna a háztartásban és a ház körül, bizony nem végezhette volna mindezt Nélküle és a férje támogatása nélkül nem vehetett volna részt a község társadalmi életében.

Négy éve bontották le a kicsit földbe süppedt szülői házat és gyorsan, már valamikor az ősszel be kellett költözniük az újba, mert a bútor, a két lánya, valamint az anyja a szomszédban volt, ők pedig a nyári konyhában háltak így tehát bekölKOI NEM MEGY

tűztek a félig kész házba és dolgoztak tovább. Már csak a |árda és a korlát hiányzik. A cementet és a fát már megvették, lenn van a pincében. A munkát talán már el is végezték volna, ha közben a férje nem utazik el a gazdaság szakszervezeti bizottságával a Szovjetunióba, s ha nem kellett volna időközben megoperálni. A visszereit távolították el. Jön le az emeletről, kicsit óvatosan lép. Az orvos nem a- karta még .hazaengedni. „Még csak az kellene. hogy hazámenjenl Alig érne haza, de már kapálna, kint lenne a kertben. Nem, én nem veszem a lelkemre, hogy valami fertőzést kapjon“ — mondta a kezelőorvosa és azon csodálkozott, mennyire siet haza. „A legtöbbjét el sem tudjuk innen kergetni, maga meg arra kér, hogy Írjam ki?“ — mondja neki, és valóban nem értette, hogy miért is siet haza. Nem tudta, hogy őt már várja a férje, a lányai, a háztartás, a kert, az udvar. Nem, neki nincs szüksége arra, hogy a szabadság a- latt, üdülőben vagy szanatóriumban bar- nuljon le. Azelőtt is és ma is a munkában, kint a kertészetben, a gyümölcsösben, e= setleg a saját kertjében szokott lebarnulni, de azt Is mindjárt tavasszal, és őszig tartja is barna színét.

A gazdaság fóliasátrait, uborkását, gyümölcsösét. szőlőoltványait, gazdasági épületeit Is úgy mutatja, mint a sajátját, és miközben nézegetjük a tiszta, jól megművelt földet, ő valóban úgy örül, mintha ez a sok-sok fóliasátor mind az övé lenne. A többiek pedig barátságosan üdvözlik és kedvesen megkérdezik:

. — Meggyógyultál, sikerült az operáció? Csak nem munkába jöttél már?

— Nem, még nem, de jövök már hama=

rosan. i

— Miért sietsz ennyire, nem jó neked

otthon?

— De még mennyire, hogy jó, de te is tudod, hogy ennek mi az ára.

— Már hogyne tudnám, tudom én is, mindjárt kevesebb a pénz... .

— No látod... — mondja. így nem nehéz megérteni azt, hogy két munkásfizetésből (férje traktoros) hogyan is tellett, tellhetett egy Ilyen szép emeletes házra, bútorra, berendezésre (nemrég zongorát Is vásárolt a nagyobbik lányának). Úgy. hogy minden koronát számontartanak, nem költik el fölöslegesen.

Erről különben más vonatkozásban *s meggyőződhettem.

— Megkínálhatom valami kis ennivalóval? — kérdi, amikor visszajövünk a birtokról és aztán jobbnál jobb saját készítésű konzerveket bont, majd megjegyzi: — Ha lehet, nem megyünk a henteshez, a zöldségeshez. — Férje is, ő is kap egy kis gabonát. és aztán nemcsak az említett szárnyasok, hanem a sertés is megnő az ólban. Ezenkívül persze megterem a gyü-i mölcs és a bor Is, ők pedig mindent megbecsülnek, ami nem is véletlen: gondoljunk csak bele. tizenegyen voltak, és a tizenegyedik sem kiskorában, hanem katonaként a második világháborúban halt meg. Miből nőtt volna fel a tizenegy gyerek, ha nem osztották volna be és nem becsülték volna meg a kenyeret és mindent, amit' a természet adott? Ök megbecsülték és megbecsülik ma is, így aztán a testvérük személy szerint és a szó legnemesebb értelmében őket is képviseli a Szövetségi Gyűlésben, amikor végighallgat1 ja a felszólalókat, vagy amikor -maga :s felszólal, részt vesz a Szövetségi Gyűlés és annak Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Bizottságának munkájában.

Németh István

A

CSEMADOK bratislavai helyi szervezetének József Attila Ifjúsági Klubja kerékpártúrát szervezett augusztus harmadikétól tizenkettedikéig. A túrát úgy szervezték, hogy a II. nyári művelődési tábor kezdetére Örsúj- falura (Nová Strái) érjenek.

Délután három óra lehetett, a- mikor valaki elkiáltotta magát:

— Megérkeztek a „kerekezők“! Rohanás a kapuhoz, hogy méltóképpen legyenek üdvözölve a fárasztó út után. Elsőnek Sztru- hár Eszter kerekezett be. Megegyeztünk, hogy a sátorverés után találkozunk és elbeszélgetünk. Már hét óra felé Járt az idő, amikor nyugodtan leülhettünk csevegni.

Hatvanhat fiatal Indult útnak, közülük negyvenkettőnek volt versenybiciklije. Hatszor kaptak de- fektet, az elsőt és az utolsót ugyanaz a személy szenvedte el.

— Férjemmel és Sztuparln Györggyel együtt mi csak pénteken, negyedikén indultunk útnak Rapp (Rapovce) felé. Már közel jártunk a falihoz, mikor kiderült, hogy Gyuri minden iratát otthonfelejtette. Mivel nem találtuk a többi túrázót, a falu körül tekeregtünk. Egyszercsak Gyurit megállította egy rendőr és igazoltatni akarta. Természetesen nem voltak meg az iratai, így kénytelen volt azt mondani, hogy a táborban hagyta. Erre aztán a rendőr nagy megértéssel:

— Ja, maguk azok a főiskolások, akik itt a faluban táboroznak?

így a rendőr segítségével sikerült megtalálnunk a többi kerékpározót. Ezután már közösen folytattuk az utat — kezdi Sztruhár Eszter.

— Volt valaminlyen előre elkéii -ií— mi i «iiiir rgiiarrmuMwaBM———

ge, hogy a krónika szerint ott ő- rizték a magyar koronát, ezért a templom tornyán megtalálható a korona másolata is.

Ezután Kéménden (Kamenín) vertük sátrat, itt csatlakozott hozzánk Dinnyés Jóska. Este ő szórakoztatott bennünket a tábortűz mellett. Másnap komppal átmentünk Esztergomba, ahol nagy szerencsére akadt egy önkéntes idegenvezető, aki megmutatta nekünk a város nevezetességeit.

A leghosszabb szakasz, amit ,,vé- giékerekeztünk“, a Kéménd és Örsújfalu közötti volt. Ebbe a táborba körülbelül harmincán érkeztünk meg. \

— Nem volt fárasztó az út?

— Ä, dehogyl Akár most azonnal vállalnám újból. Igaz, nem először kerekeztem életemben Megjártam már a Galánta — Ko- Slce útszakaszt is kerékpáron.

— Készültök jövőre is hasonló túrára?

— Igen — kapcsolódik be a beszélgetésbe az egyik mellettünk ülő fiú Az idei túra tervét már tavaly kidolgoztuk történelmi, műemléki és néprajzi szempontból. Arra törekedtünk, hogy megérkezzünk a tábornyitásra. Jövőre szeretnénk megismerni a Zobor- alját és a Mátyus-földet.

Slatinsky Sándor az egyik durrdefekt történetét mesélte el:

— Még Rappon történt, amikor két egymáshoz támasztott kerékpár hatalmas durranással a földre dőlt. A „tulaj“ egyike felfedezve a durranás okát kárörvendve a másik „tulaj“ szemébe nevetett. De akkor lett csak hatalmas derültség, amikor kiderült, hogy a „ikárörvendező“ kerékpárja mondta fel a szolgálatot...

KANTOR Mária

„Kerekezek “a táborban

szített programotok is az egyes táborhelyeken?

Már mindent jóelőre előkészítettünk. Rappon egy hatalmas kon- dér gulyással vártak bennünket. Itt kezdődött el a „gulyássorozat“ is, ami végigkísért bennünket az egész túrán. Este Sarlós emlékműsort hallgattunk végig, majd az Új Hajtás együttes három tagja táncolt.

Másnap Busára (Buéa) indultunk, de útközben megálltunk Sztregován (Strehová), ahol megtekintettük a Madách múzeumot. Nagyon tetszett a Madách-emlék- szobor, Riegele alkotása. Kiváló mű: repülő Ádámot ábrázol, benne emlékplakett.

Busán Vám-og Géza és felesége

köszöntöttek bennünket a hnb nevében. Este tábortűz mellett együtt énekeltünk a busái énekegyüttes tagjaival. Találkoztunk egy amatőr régésszel is, aki állítólag egy kőkorszaki ember maradványait találta meg a környéken, de az a fantasztikusnak mondható felfedezés senkit sem érdekel.

— A túra legrövidebb szakasza Busáról Ipoly varbóra (Vrbovka) — 19 kilométer volt. Zsélyen (2e- lovce) tizenkét magyarországi barátunk csatlakozott hozzánk. Valamennyien olyan fiatalok, akiket akciónk nagyon érdekelt.

Néhány nappal később már Ipolybalogon (Balog nad Ipfom) táboroztunk. Az ott található román stílusú templom nevezetessé-