Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-08-15 / 33. szám

cseh, szlovák, román vagy szerb- horvát nyelvű társulat. Az első nagy gond, hogy nincs elegendő, igazi jő darabpkat író színpadi szerző Miháliková szerint szlovákiai viszonylatban egy kézen, Ablonczy László szerint Magyar - országon két kézen meg lehetne számolni azoknak az íróknak a nevét, akikre az egyes országok színházai számíthatnak, akiknek a darabjaik olyan szinten állnak, hogy érdemes bemutatni. És mind ezt három, négy órán keresztül elemezték a szakemberek olyan tárgyilagosan, egymással vitába is szállva, hogy már-már szimpózium jelleget öltött a beszélgetés. Sajnos azt egyik beszélő sem vette vagy nem akarta észrevenni, hogy időközben a hallgatóság u- natkozik, nem tudja nyomon kö-> vetni az elhangzottakat. Ugyanis a táborozók zöme tizenéves középiskolásokból verődött össze, akik közül jó néhány még sohasem volt színházban, vagy ha volt Is, az iskolából kötelezően, és a Thália egy-két műsorán kívül,

még mást nem látott. Nem ismerték az elhangzottak hátterét, az egyes részletek között az összefüggéseket, nem tudtak mit mihez viszonyítani. Mert — még egyszer leírom — a valóban kitűnő előadók sokszor még a szakmai berkekben is újdonság számba menő dolgokat mondtak el, égető problémákról komoly, szaktudo* mányos dolgozatnak is beillő stí* lusban vitatkoztak. Viszont ez az előadóknak nem róható fel, hiszen a jószándék vezette őket ide, akárcsak minden elhangzott mondatot. Azért beszéltek lelkesen és szívesen órák hosszat, hogy minél nagyobb ismeretanyaggal gazdagodjon, minél közelebb kerüljön a színházhoz, minél többet tudjon jelenlegi szocialista színházművészetünkről a hallgatóság. De ha nagyon igazságos akarok lenni, egy kicsit a hallgatóságot védelembe véve, el kell mondanom, nem az ö hibájuk, hogy az elhangzottak nagy részét nem tudták hová tenni, hogy unatkoztak — persze ezt lehetőleg tit*

THÁLIA UTÓDAI AZ ALSÓLÁNCI PARNASSZOSZON

(JEGYZETEK A THÁLIA SZÍNPAD SZISZ-ALAPSZERVEZETÉNEK TÁBOROZÁSÁRÓL)

Azt hiszem, Apollón Istenség szent hegyét, a Parnasszoszt sokkal könnyebb volt megközelíteni, mint azt a dombocskát az alsó- lánci (N. lanec) határában, ahol az elmúlt hetekben 12 napra sátort vertek a Thália Színház ifjúsági szervezete által létrehozott tábor résztvevői: színészek, diákok, magyarországi vendégek. Ugyanis a szövetkezeti telep tehénistállói között, kukoricás csapáson, réten keresztül botorkálva lehetett csak megközelíteni, jó félórás gyalogtúra . keretében. Mindezt nem azért említem, mert mint sokan, én is megtettem ezt az utat, hanem, mert — mint a sátortábor lakói számára is néhány nap múlva kiderült — felettébb nehézkessé tette számunkra a mozgást. Hogy azért mégsem bosszankodott senki, ez annak az egyszerű ténynek köszönhető, hogy valóban jó társaság verődött össze, nagyon szép környezetben.

1.

Lapunk már közölte a táborozás műsorát, s most a sok-sok sport-, kulturális és társadalmi akcióból csupán az egyik leglényegesebb rendezvényt szeretném elemezni: A kortárs szocialista színházművészet címen megrendezett beszélgetést. Népes, a színház körül sürgő-forgó, dolgozó gárdával találkozhatott a mintegy hatvan fiatal. Ott volt dr. GIzela Miháliková, a Pravda szerkesztője, Bállá Károly, Ablóczy László, a budapesti Film, Színház, Muzsika munkatársai, Beke Sándor, a Thália Színház volt, jelenleg a kecskeméti Katona József Színház főrendezője, Kövesdi Szabó Marika, Horváth Lajos, Várad! Béla, a Thália Színház művészei, illetve művészeti vezetője. És...

(Ezt új fejezettel kell kezdenem.)

És elkezdett beszélgetni a meghívott vendégsereg. Beke Sándor elmondta, hogyan lett színész,

majd rendező, hogyan jött létre a kosicei társulat, hogyan került el előbb Miskolcra, majd Kecskemétre, és hogyan dolgozik ott. Bállá Károly nagyon szakavatottan elemezte az erdélyi színházak életét, munkáját. Ugyanezt tette Ablonczy László, a jugoszláviai vajdasági színházakkal kapcsolatban. Miháliková vázolta a szocialista színházművészet szerepét hazánkban, ezen belül is a nemzetiségi színjátszás fontosságát és jelentőségét. Méltatta a szlovák és magyar nyelvű színjátszást, s párhuzamot vont a kettő között: egyik-másik eredményeit, gondjait sem feledve. Várad! Béla' a csehszlovákiai magyar színjátszás kulisszatitkait, létrejöttét, fejlődését és jelenlegi állapotát ismertette a fiatalok e- lőtt. Szépen sorjában, órákon keresztül hangzottak a beszámolók és közben kiderült, hogy Közép- Európa színházművészete szinte hasonló gondokkal küzd minden országban, legyen az magyar.

LÁSZLÓ GÉZA

kolták —, és a szó szoros értet*

mében nem értették, miről folyik a szó. Nem az ő hibájuk, hogy középiskoláinkban alig hallani valamint a színházművészetről — talán a kassai ipariban Kováts tanár elvtárstól —, hogy a MATESZ előadásain kívül nincs módjukban más társulatok játékát megnézni. Egyszerűen nincs színházi kultúrájuk. Az itt leírtakat, a beszélgetésen nagyvonalakban föl is vázoltam, abból aztán újabb gondolatvita kerekedett a színház és a közönség kapcsolatáról. Valaki a Thália részéről elmondotta, hogy igen, a Thália keresi a kapcsolatot a közönséggel. Csakhogy neki is és a többi jelenlévőnek is tudomásul kellett venni, hogy éppen egy ilyen kapcsolatteremtő, a színházat, a Thália Színpad művészeit (is) népszerűsítő rendezvényen, amelyet ők maguk szerveztek meg, csupán négy színész jelent meg. Akkor hogyan higgye el a közönség, hogy a színháznak, a színésznek valóban fontos a néző?!

SE*

■wr

Bárány Tamás

VILLA A BALATONNAL

7.

Az ügyvéd úgy érzi, forog vele a világ. Ezek? Nincsenek Összeházasodva? Egymás kezét fogják, úgy ülnek itt előtte. — A Szív utcában az a meghitt családi fészek, az a szép szál fiú, aki legalább huszonöt éves. Nincsenek összeházasodva? Pedig az elszaladt negyedszázadban csak lett volna rá idejük, hogy egyszer beugorjanak a tanácshoz. Jó, jó, mindenki dolgozik, mindenki hajtja magát — de ilyen hajsza azért nincs, kedves Ist- vándiék.

— Bocsássanak meg — nyögi ki végül — de ezt nem nagyon értem. És kérdőn néz rájuk, hol az egyikre, hol a másikra.

— Hát az úgy volt — fohászkodik neki végül a férfi —, hogy egy sürgönyt kézbesítettem egyszer az anyósomnak, még ezerki- lencszáznegyvenkilencben, éppen a drága megboldogult küldte neki Balatonbogárdról.',

— Hogy vár bennünket húsvétra! — koty- tyant közbe az asszony.

— Értem. És?

— És hát Ilonkám vette át a sürgönyt. Már a feleségemet értem alatta, ügyvéd úr.

— Természetesen. És?

— És hát annyira örült a meghívásnak, hogy mindjárt meg is kérdeztem: nem kisérhetném-e le őket én Is Bogáréra. Mert előttei.: is ott állt az üres kétnapos ünnep, ugye, meg aztán hát, bevallom, Ilonkám első látásra nagyon megtetszett...

Az asszony mosolyogva bólint.

— A mama meg mindjárt igent mondott, mert Károlyomnak olyan megbízható képe volt, és a mama azt mondta, nem jó két nőnek egyedül utazni a Balatonra — jobb ha van velünk egy férfi is, kísérőnek. Tetszik tudni, hogy van az: bejön a fülkébe valami részeg, molesztálja az embert, aztán mit csinál két nő egymagában? Én akkor tizenkilenc éves voltam, és hát, ahogy sokan mondták, bizony elég szetnrevaló.

— Értem — dünnyögl az ügyvéd, s magában megállapítja, hogy a mama még ma, huszonhat éiv múltán is, eléggé szemrevaló.

A férje mosolyog.

— Én meg már Lepsénynél megkértem Ilonkám kezét, de ő egy év gondolkodási időt kért azzal...

— ... hogy a házasság komoly dolog! — vág közbe az asszony. Nem szabad elsietni.

—Ügy van, asszonyoml bólint határozottan az ügyvéd. — Ezzel teljes mértékben egyetértek.

— Meg aztán — merül megint a múltba a férfi — mind a ketten MADISZ-fiatalok voltunk, gyűlöltük a bürokrációt, és szentül hittük, hogy jön egy olyan kor. amikor a „papír nem számit“.

Az ügyvéd az égre néz.

— Haja], de mennyire számít!

Istvándí is bólogat, nyilván a postahivatal jár a fejében.

— Az számít a legtöbbet. De tessék monda ni, hát ki gondolta volna akkor, hogy a? SZTK-tól az üdülőgondnokokig, az iskolaigaz gatóktől a lakóbizottságig mindenki, mindig a papírjainkat fogja számonkérni... Pedig Engels annak idején nem ilyen értelemben nyilatkozott a házasságról...

— Hjjt igen — bólint az ügyvéd egyetértőén. Nincs ugyan fogalma róla, hogy Engels mit mondott a házasságról (hát nem csak a forradalomról meg az osztályharcről beszélt?), de nem óhajt tdéológiai vitába keveredni.

Kis csönd van.

— És a gyerekek? — kérdi aztán. I

Az asszony mosolyog.

— ö, azzal nincsen probléma. A férjem elismerte, őket, így az ő nevét viselik.

— Egy gonddal kevesebb! — sóhajt a jogok őre.

— Tessék képzelni, a fiunk születése után a férjem megint megkérte a kezem.,.

— És?

— De megint nemet mondtam!

— Bravo — mondja mély meggyőződéssel az ügyvéd. — Ez aztán karakán dolog.

A férfi szól most, szégyenlős mosollyal.

— Azóta minden évben megkértem, a szü ietése napján, de mindig kér egy újabb év gondolkodási időt.

— Úriásil — lelkesedik az ügyvéd, s hosz- szan, hosszan nézi a fiatalos ügyfélnőt. — Micsoda bölcs előrelátás.

Az asszony bólogat.

— Mert az a szerelem halála, tessék elhint ni ügyvéd úr; a házasság. Azzal a millió kötöttséggel.

Az ügyvéd hatalmasat sóhajt; ilyen sóhaj tán nincs is a világon ...

— Hajaj, asszonyom! Ha én egyszer elkezdenék a házasságról beszélni. Négyszer nősültem, képzeljék, négyszeri Az egyik házasságom nagyobb baklövés volt, mint a másik.

Baklövés? Kacagnom kell. vagy sírva zokogni. Baromság volt mind. Maga a pokol.

— Én is annyi rossz házasságot láttam leánykoromban, szegény anyámét például, szegény Aranka nénémét, de tessék elhinni, még sorolhatnám jócskán, hogy mindig attól féltem: az enyém is ilyen lesz, ha egyszer férjhez megyek. Szegény anyám örökös vitái az apámmal, hogy új bútor kellene, de nincs miből. Hogy szegénykém borzong a régi, apó- sáöktől örökölt családi ágyban, s nincs kedve benne még a szerelemre sem, és szegény apám goromba válaszai, hogy akkor talán költözzék fel a várba, vagy legyen herceg Eszterházy szeretője, de egy szegény fűszeres csak ezzel a garnitúrával tud szolgálni. Vagy szegény Aranka, akinek a férje vadászott. Tessék csak elképzelni: segédjegyzö volt, s ami pénze volt, azt mind vadászpuskára költötte. Az úriszobában — mert az is volt nekik — vagy tizenöt puska függött a falon, méregdrága angol meg belga puskák, tizenkettes, tizenhatos, huszas, százféle kaliber, s egyik-másik elvitte félévi fizetését. És a vadászvacsorák. És a körvadászatok. Élete legnagyobb büszkesége volt, hogy minden évben meghívták egyszer vadászni a Széchenyi grőfék. Egy-egy ilyen vadászat elvitt kétszáz patront, no meg az útiköltség, meg egy-két demizsonnyí célzóvíz, kedveskedni az uraknak. Szegény Aranka néném meg, mint egy kis parasztasszony, éjt nappallá téve csak a pénzt csinálta aztán. Megfogott az mindent: tyúkot, libát, kacsát tenyésztett, gyümölcsösei bajolt, hogy ami amott kiment, az ura úri passzióin, az emitt, a paraszti munkán jöjjön be... De persze, soha nem tudta utolérni magát, így aztán örökkön állt náluk a civakodás, hangos veszekedés, perpatvar... A szomszédok szerint nemegyszer verekedtek __

Az ügyvéd legyint.

— Ez Is valami? Engem, káréin / első feleségem rendszeresen megcsalt A :sMiival,

a szenesemberrel, a gázleoiva- második kifosztott. Amikor egyszer :u.kiölésen voltam egy hétig Lengyelorszavb.ni. üres lakást találtam, amikor megjöttem. A ruháim