Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-08-15 / 33. szám

Sánta Györgynek mind a tíz körme tövig lerágva. Azt mondja Galgóczy Tibor, a Nagykaposi (Vei. Kapusany) EFSZ elnöke, hogy Gyuri mentalitásának megértéséhez e- zekből a „nincs körmökből“ kell kiindulni: „Ném tud tétlenül ülni egy percig sem, állandóan nyughatatlan, forrong benne mindig valami újító elképzelés, szándék. Ezt a jó értelemben vett cselekvő-idegességet először a körmein vezeti le, aztán ha megérett a gondolat, akkor a gyakorlatban“ — mondja az elnök, a szövetkezet kertészeti részlegének vezetőjéről.

Ötvenketten a 15 millióból

— Itt születtem Nagykapo- son. Az alapiskolát és a mező- gazdasági szakiközépiskolát is a lakóhelyemen végeztem el. Hogy mezőgazdasági iskolába mentem tanulni, annak az az előzménye, hogy már kölyök koromtól különösen vonzott a kertészkedés. Kis elemísta voltam, amikor néhány négyzetméter földterületet elkerítettem magamnak, kis kertet csináltam, amihez nem volt szabad hozzányúlni senkinek

Később kicsit kerülő úton Ju tottem el a középiskolába és onnan Budapestre az egyetemre. Abban az időben, 1965-ben még nem volt a két ország között nemzetközi diákcsere- egyezmény, így csak saját költségemen végezhettem a tanulmányaimat. Levelező tagozatra jártam, és közben különféle munkahelyeken dolgoztam. Nem azért cserélgettem a munkahelyet, mintha vándormadár lennék, hanem azért,' mert egytk-másik helyen nem járultak hozzá a tanulmányaimhoz, értem ezt arra, hogy nem szívesen engedtek el a vizsgákra, nem biztosították a feltételeket a tanuláshoz.

Sikerült megszereznem a kertészmérnöki diplomát és apróhirdetés útján Nagyme- gyerre (Calovo) kerültem, Kapóstól jó ötszáz kilométerre.

(A fekete hajú, magas termetű Sánta Gyuri messzemenően ideális riportalany, Bőséggel ontja a kérdésekre a választ, olyan tárgyilagosan, olyan részletesen, hogy csak most, portréja megrajzolása közben veszem észre: nagyon gondosan kell válogatnom, hogy rövid, tömör és pontos legyek.)

— A Csallóköz szinte egészen más ország, más vidék, mint az én keleti végeiken húzódó szülőföldem. Mások az emberek Is. Nem jobbak, nem

A

VITAMINi

KIRÁLY

0k '

rosszabbak: mások. Éppen

ezért ezt nemcsak az emberekkel való érintkezésben kellett nagyon gyorsan megtanulnom, hanem a munkában is. Arról nem is beszélve, hogy a Csallóköz éghajlatából eredően, teljesen mások a mezőgazdasági, a kertészeti munka feltételei is. Jobbak, mint erre mifelénk.

— Tizenketten jelentkeztek az apróhirdetésre. Elbeszélgettem a szövetkezet elnökével, aki felajánlotta, hogy szerződtet, és én szívesen mondtam Igent. Az első hónapok után kiderült, hogy helyesen választottam, jó szakemberek, barátok körében ismerkedtem a nagyüzemi kertészkedéssel. Szabad kezet kaptam és segítséget, bizalmat. Akkor is úgy éreztem, és most is azt vallom, hogy egy fiatalnak, aki kikerül a főiskoláról, ez a legfontosabb: a szárnybontogatást nem kalitkában bezárva, hanem a szabadban kell el kezdeni. Még akkor is, ha a kezdő „madárlka“ egyszer- kétszer a földre pottyan megpihenni, erőt gyűjteni. Ha ele gendő a beléje vetett bizalom ha van benne akarat, tudás, akikor előbb-utóbb úgy is megtanul repülni. És a várakozás meghozza az eredményt.

— Meg aztán arrafelé a szakemberek úgy állnak hozzá

a munkához, hogy a szomszédos gazdaságok — mondjuk — kertészei nem zárkóznak el egymás elől. Hacsak tehetik, kicserélik tapasztalataikat, összejárnak, tanulnak egymástól. Itt meg azt látom, hogy elkerüljük egymást, félünk megmutatni a másiknak egy- egy kikísérletezett termesztési formát, eltitkolunk egymás elől mindent. Talán ezért is — és persze még sok egyéb tényező közrejátszása miatt — sokkalta elmaradottabban kertészkedünk, a nagyüzemi gazdálkodást mégcsak fölfedezni véljük, holott az másutt már természetes.

(Szinte kézenfekvőnek érzem most a kérdést, hogy akkor miért jött haza, miért hagyta ott a jobbat, a megszokottat, a már majdnem is meretlenért, az alacsonyabb szintűért? De csak tapintatosan térek rá erre a témára, hiszen sejtem a választ: az a kiskert, amit Gyuri elemista korában elkerített, s féltő gondoskodással őrzött, megmunkált, az itt van, és nem a Csallóközben. Meg aztán érzem azt is, hogy Gyuriban volt és van is egy nagy adag honvágy: hangsúlyozom, nem öncélú. Ez a honvágy abból ered, hogy valóban szűkebb hazájának érzi szülőföldjét, és szeretné, ha ezen a vidéken is hasonló eredményeket tudnának fölmutatni, mint mondjuk a Csallóközben. Hogy az ott szerzett tapasztalatokat itthon hasznosíthassa.)

— Ott jó volt, jól éreztem magam, de hazahívtak s nem tudtam nemet mondani. Persze, az áz igazság, hogy ez a hívás még kevés lett volna, ha nem vágytam volna. És arra gondoltam, hogy amióta elkerültem, otthon is történtek változások, ott is megértek az emberek, a szövetkezetek arra, hogy nagyüzemi szinten kertészkedjenek. Itt is láttam érvényesülési, kiteljesedési lehetőségeket. Azt. amit ott megtanultam, itt már jó befogadó közegben alkalmazhatom. Aztán némi csalódással kellett tapasztalnom, hogy a fejlődés nem volt olyan, mint hittem. A kertészeten belül nincs gépesítés. És ami a legfájóbb: a palántanevelés még mindig a hagyományos módon, melegágyakban történik. Fűtött üvegház egyáltalán nem létezik. Aztán nincs megoldva a gépesítés, kevés a munkaerő. Azt hittem, a zöldségtermesztésben egy-két év alatt megduplázhatom a termést, de már most látom, hogy nagyobb változások után is mindez ,csak öt-hat éven belül következhet be. A szövetkezet elnöke teljes mértékben sza bad kezet ad, támogat, de a munkásokat, a kertészet előző vezetőit, jelenlegi munkatársaimat is át kell formálni, megértetni velük, hogy egy helyen nem lehet húszéven keresztül állandóan uborkát termeszteni, hogy a palántanevelést korszerűsíteni kell, hogy a tagsá got jobb, számára is érdekeltebb formában kell bevonni a termelésbe, hogy a kapa helyett gépeket és ehhez Igazodó munkaformát kell alkalmazni.

(Galgóczy Tibor elnök, nagy újdonságként emlegette Gyuri látszatra roppant egyszerű munkaerő-gazdálkodási újítá- sát. Korábban 30—40 lányt, asszonyt tudtak csak naponta mozgósítani, mert reggeltől estig tartott a munkaidejük. Gyuri úgy oldotta meg, hogy az első műszak reggel hattól déli tizenkettőig, a második déltől hatig tart. így az asszonyoknak marad idejük a házkörüli munkára Is. Ezért 25— 30 fővel szinte egyik napról a másikra emelkedett a kertészetben dolgozó nők száma.)

— Gazdag fantáziával megáldott emberek éltek a ml családunkban. Apám Is állandóan spekulált, hogyan lehetne jobban, okosabban, ésszerűbben megszervezni valamit. Én sem érzem jól magam, ha az egyik ötlet után nem tudom megvalósítani — hacsak részben is — a következőt.

— Engem a munkahelyi tevékenységem annyira leköt — meg nem is vagyok olyan alkat —, hogy nem szívesen szervezek valamilyen társadalmi akciót. De például szívesen vállalnám a város parkosítását, a környezetszépítést, akár társadalmi munkában is. Mert nem tetszik nekem, hogy itt Kapóson az emberek elhanyagolják a környezetüket, nem törődnek a város parkjaival és közvetlen környezetükkel, a lakótelepek szabad, parkosítható területeivel. Én a Csallóközben — mondjuk Duna- szerdahelyen (Dun. Streda) — nagyon szép példát láttam arra, hogyan lehet kellemes, zöld övezeteket, lakótelepi képet teremteni. Fákat, virágokat ültetni és azokat meg is védeni. Tudom, hogy a kaposl- aknak is van érzékük és igényük a szép lránt, de nem sokat tesznek ennek érdekében. Lehet, hiányzik a szervezés, vagy esetleg más. Még csak januártól vagyok itt, hirtelenjében nem is tudom pontosan megmondani.

(Az olvasó bizonyára rájött már, miért adtam ennek a portrénak, Sánta Györgyről szóló írásomnak „A vitamin- király“ címet. Először Is azért, mert így hívják őt munkatársai, ha viccelődnek vele, másodsorban mert vérében van a kertészkedő^, s ezen túl az egészséges életfeltételek megteremtéséhez szükséges zöldségek, vitaminok előállítására irányuló hajlam. Hogy mégcsak szeretne vítamlnkirály, a piacot zöldséggel bőségesen ellátó termesztő lenni, az nem egyedül az ő hibája.)

ZOLCZER JÁNOS Foto; a szerző

M

íg magunkra öltöttük a jól ismert kék ruhát és a hófehér kötényt, az előző szolgálatos ápolónő elmondta, hogy éppen vakbélműtét folyik az operációs teremben. A reggel behozott Vas Béla annyira rosszul lett, hogy a műtétet sürgősen el kellett végezni.

Míg a műtét folyik, Mészáros Margitka — az éjszakára beosztott ápolónő — kiadja az altatókat az álmatlanságban szenvedő betegeknek. Néhány perccel kilenc óra után Berekszászi Pál ápoló tolókocsin hozza a huszonötéves operáltat. A 64—85 kilogrammos ember minden erejét összeszedve emeli ágyára a kilencvenkét kilót nyomó fiatalembert, majd így szól:

— Tudod, nagyon óvatosan kell bánni az operált beteggel, nehogy véletlenül megcsússzon és leessen a kezemből, mert akkor szétnyílhat a sebe.

Néhány perc múlva megjelenik az orvos és közli Mészárosnéval, milyen injekciót adjon, és milyen Időközökben mérje az operált vérnyomását és ellenőrizze a pulzusát.

Az ápolónő veszi a vérnyomásmérőt és már ébreszti is a beteget.

— Jól van? Nem fáj sehol? No, mutassa kérem a jobb karját.

— Jaaj, a hasam fáj

__

— Ne tessék mozogpi, csak feküdjön nyugodtan és nem lesz semmi baj. 110/70 — mondja Margitka — a vérnyomáséval semmi probléma, normális.

— Nővérke, adjon valamit Inni, teljesen kiszáradt a szám.

— Ilyenkor, operáció után semmi esetre sem szabad folyadékot inni. Még vizet sémi Majd holnap délelőtt esetleg egy kanálka teát, de addig semmit sem szabad. Feküdjön nyugodtan és próbáljon elaludni.

Az ápolónőt szobában Margitka hozzáfog a kórlapok kitöltéséhez.

— Nővérkéi Nővérke! — hallatszik a hívás valamelyik betegszobából.

— öt már ismerjük, minden éjszaka van valami baja. Sárgasága volt — meséli, míg a szobához érünk.

— Tessék bácsi, hol fáj?

— A gyomrom. Nem hagy aludni, adjon valamilyen áloiroort.

— Várjon egy kicsit, rögtön hozom. De tessék esendben maradni, felébreszti a többi beteget Is

— nyugtatja meg Margitka.

És már szúrja Is az altató Injekciót. Kicsit megkönnyebbülve ül le ismét a kórlapok mellé.

Már elmúlt tíz óra. Beszélgetünk, közben megszólal a telefon. A doktor urat keresik, siessen az elsősegély-szolgálathoz. Körülbelül fél óra múlva megjelenik a szolgálotos orvos.

— Bakán bál van. Az egyik fiút, mivel sokat ivott, nem akarták a bálterembe engedni, így hát karjával betörte az üvegajtót. A szerencsétlen mégcsak húsz éves, mihez kezd egy megcsonkított karral.

A fiatalember kiabál, rugdalózik, alig lehet őt megközelíteni. Teljesen összevagdalta az ereit a jobb karján. Szörnyen vérzik. Közben Margitka

odasiet a beteghsz és besegíti őt az elsősegély- nyújtó terembe. Én tisztes távolból szemlélem ténykedését, arcom verejtékezik és a rosszulléf környékez.

— Gyorsan a fertőzés elleni injekciót — szól az orvos.

— ATX — tetanusz ellen. Aztán még Eunalgfnt és Faustan injekciót is kap a fiatal srác. Ezeket fájdalom-csillapítóként és érzéstelenítőként adják. Közben minden tíz percben mérik a pulzusát és félóránként a vérnyomását. Mindez nagyon fárasztó.

— Le kell ót kötözni, különben nem lehet neki vért adni — intézkedik Berekszászi Pál.

— Nővérke, jöhet a vérrel.

— Igen, tessék.

Az orvos egy szempillantás alatt felfedezi, hogy a vérkonzerv nincs teljesen rendben.

— Hiszen ebben már rögőcskék vannak, nővérke fusson gyorsan, cseréljék ki frissre.

Két perc múlva Margitka ismét itt van a vérrel.

— Szúrhatom az érbe?

A fiú közben kiabál, mint aki nincs észnél.

( — Vlzetl Vizetl Haza akarok mennll Engedjen, maga... és egyre több olyan szót használ, amit nem bfr el a nyomdafesték.

— Tessék, itt a tű és a kadgut (cérna), — szól az ápolónő. Megpróbáljuk lefogni a kezét, tessék csak varrni, fordul Margitka az orvoshoz.

Vértől foltos ruhában dolgoznak, de most ezt nincs idó tudatosítani. Az orvos keserves kínok között dolgozik. Hajnali három óra, mire sikerül összevarrni az ereket. A sérült közben ordítozik, vagdalózik és — szüntelenül káromkodik. Még

Egy éjszakát töltöttem a Du naszerdahelyi (Dun. Stredai Járási Egészségügyi Intézet ben. Este nyolctól reggel ha tig figyeltem, hogyan dolgo zik az éjszakára beosztott ápolónő.

egy adag nyugtatót kap.

Utána a „hálós“ ágyba fektetik — talán az ltai hatására viselkedik úgy, mint az őrült. Kiabál szüntelenül és még lekötözve Is rugdalózik. Min denkl fáradt...

Megnézzük még, ml van az operálnál. Ahogy odalépünk az ágyához, Margitka észreveszi a két- decis pohárban ott álló vizet.

— Hát ez meg ml!? — kérdezi Ijedten.

— Ittam egy kevés vizet, úgy kiszáradt a szám

— Nem megmondtam, hogy egy kortyot sem szabadi?

— De nem bírtam ki...

— Mit képzel, jókedvünkből tiltjuk műtét után a folyadékot? önmagát bünteti, ha nem fogad szót.

— Csak ne legyen valami bajai — mondja Margitka.

Minden félórában a „vakbeles“ ágya mellett állunk, de szerencsére reggel hatig nem adódik probléma. Azután körbejárjuk valamennyi szó hát és megnézzük a bakai fiút Is. Kissé már megnyugodott.

Reggel öt óra. Szét kell osztani a lázmérőket, néhány betegnél vérnyomást mérünk. Ez eltart egészen hatig. A váltásnál Margitka leadja a jelentést, elmondja milyen változás történt az éjszaka, kinek milyen Injekciót mikor kell beadni

Eltelt egy éjszaka, vége a műszaknak. Míg az emberek többsége aludt és kipihente az elmúlt nap fáradalmait, addig a kórházban éjszaka sem állt le a munka. Éppen olyan odaadóan és teljes „bevetéssel“ kellett dolgozni. mi"t nappal.

Kinn ébred a város, idehallatszik a vonatfütty,

a tejeskannák kungása, a kórház előli épp az előbb tették le a friss péksüteménnyel teli kosarakat. Valamennyiünk munkája csak egymásra utaltságunk tudatosításával lesz teljes érlákú.

Jó reggeli minden embernek, aki éjszaka is ébren van. Értünk és miattunk.

Kán! : Mária Foto. archív

EGYMÁSRA UTALVA