Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-08-08 / 32. szám
Lészkó György, a lévai (Levice) járás közös mezőgazdasági hústermelő vállalatának a főmérnöke. — Milyen ember — kérdem menet közben a vállalat portásától. Ő meglepődik, rendezi ß gondolatait és szinte diadalmasan kivágjá a rá legjobban jellemző szót: Aranyos! ötvenketten a 15 millióból A zselízi (Zeliezovce) gimnáziumban érettségizett, de nem tartozott a magolás diákok közé és minden tréfában, csintalanságban benne volt. De hol van már a gimnázium. 1965-ben, amikor befejezte Nyítrán (Nitra) a mezőgazdasági főiskolát, a CSISZ KB néhányukat fél évre Magyarországra küldte, hogy egy kicsit szétnézzenek az ottani mezőgazdasági üzemeikben. Helyettük magyarországi fiatal agrármérnököket fogadtak tapasztalatcserére. Lészkö György a békés-megyei Ojklgyösi Aranykalász Termelőszövetkezetben gyakornokoskodott. Sokat tapasztalt, különösen az üzemi demokráciával kapcsolatos kérdések ragadták meg a figyelmét. Egy alkalommal például, amikor határnézőben voltak az ag- ronőmussal, észrevette, hogy az emberek rosszul kazlazzáik a lenszalmát, odahívatta a kazalrakőt és megkérdezte, hogy miért fgy rakják, így parancsolta a csoportvezető — volt a válasz. Az agronómus nem tört ki, nem dühöngött, nem szidta az emberek előtt a csoportvezetőt, hanem elmondta, hogy mit tapasztalt és hogyan látná Jónak. Ugyancsak ott tapasztalta, hogy az emberek valóban tisztelték a vezetőt. Ezek a példák azóta is a szeme előtt vannak, és gyakran alkalmazza a belőlük leszűrhető tanulságokat, tudatosítva azt, hogy a tiszteletet csak annak a vezetőnek adják meg az emberek, aki arra rászolgál. De mindezt nem tanulhatta volna meg egy fél év alatt, ha már eleve nem élt volna benne. De ő már- ezt látta az apjánál is, aki a kíssárói szövetkezet egyik megalapítója és elnöke volt. Sohasem káromkodott, nem szidalmazta az embereit, hanem értelmes szóval és nagy türelemmel magyarázta meg az elképzeléseit. Apja más vonatkozásban is meghatározta életét és példaképévé vált. Ogy is mondhatnám; ő lett az, ami az apja szeretett volna lenni — diplomás mezőgazdász. Édesapja annak idején, mint suszterinas titokban eljárt a gödöllői agrármérnöki egyetemre és áhítattal hallgatta az előadásokat, figyelte a hallgatók gyakorlatát, hogy később saját, becsülettel szerzett földjén hasznosítani tudja a tanultakat. Lészkó György életútja sem volt nyílegyenes. Osztálytársa rábeszélésére, csábítására előbb az építészeti főiskolára Jelentkezett, amit az é- desapja nem ellenzett. Csak annyit mondott, hogy az is szép szakma. De a fia értett a szóból és visszakért Jelentkezés! lapját elvitte a mezőgazdasági főiskolára. — Látod, ez az igazi szép szakma — mondta ragyogó szemmel az apja, amikor aztán felvették a főiskolára. Sajnos, az Iskola befejezését már édesapja nem érhette meg sem fia szakmai-emberi sikereinek nem lehetett tanúja. Amikor 1965 decemberében haza jött féléves magyarországi gyakorlatáról, előbb a nagysallói szövetkezetbe került, majd pedig 1968-ban a közös mezőgazdasági — akikor még a baromfi-hústermelő részvénytársaságnak a megalakulásakor maga a vállalat fiatal igazgatója hívta meg munkatársnak. Ö rögtön látta a vállalkozásban rejlő nagy lehetőségeket. Fél év alatt tető alá hozták az új üzemet, felépítették az istállókat, és amikor Januárban megérkeztek a kis napos csirkék, maga mutatta meg az embereknek, hogyan kell velük bánni. Közben folyt még az é- pítkezés és Lészkó György teljes szívvel és lélekkel csinálta a dolgokat, annyira, hogy sokszor egy-egy vízcsap, vagy villanykapcsoló helyét is ő határozta meg. Ezért aztán még ma is, ha egy kapcsoló vagy csap az asztalára kerül, tudja, hogy melyik épületből való és miért ilyen. Ez a termelési munkával kötött barátság később nagyon is hasznosnak bizonyult. Az egyszerű, kellemes légkört á rasztó Iroda ajtajánál dús szobanövények, az ablakban gondosan ápolt többéves kaktuszok, a háta mögött akvárium, az asztalán a vázában pedig néhány fehér és piros kardvirág és egy tenyérnyi nagyságú sárga virág. Azt tartja a közmondás, aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet — és ez Lészkó György esetében való igaz. A kardvirágokat a vállalat egyik alkalmazottjától kapta, a sárga virágot pedig ő maga hozta be délelőtti körútjáról. Szereti a természetet, mindazt ami él, lélegzik. Tíz éve foglalkozik a baromfineveléssel és bizony, ha munkát kellene változtatnia, nem lenne könnvű az átállás. Dehát tíz év a- latt erre egyetlen egyszer sem kellett gondolnia. Felettesei megbecsülik, ő maga pedig jól kijön a beosztottjaival, annak ellenére, hogy eléggé igényes. Azt mondják róla, hogy aranyos ember. — Itt valamennyien fiatalok vagyunk, kezdettől fogva tudtuk, hogy mit akarunk és azt is tudatosítottuk, hogy embereink, ha leszámítjuk az alvás óráit, több időt töltenek a munkahelyen, mint odahaza. Ezért arra törekedtünk — vall magáról és munkatársairól, elképzeléseiről —, hogy igazi jó kollektívát kovácsoljunk össze. Egyfajta egészséges üzemi lokálpatriotizmust akarunk és próbálunk munkatársainkba belenevelni, hogy mindig számíthassunk rájuk. Ma ugyanis nem könnyű a vezetők helyzete. Munkaerőhiány van, sok helyütt jobbak a fizetéseik, és sajnos, kisebb munkafegyelemmel is beérik. Hát hogyan fogjuk meg ilyen körülmények között az embereket, ha nem azzal, hogy jő kollektívává, munkahelyüket szerető dolgozókká neveljük őket. — Vajon elérhető ez úgy is, hogy közben az ember igényes maradjon? — igen, elérhető. Például az e- gyik traktorost másfél év alatt kétszer rajta kaptam, hogy ivott munka közben. Nem sokat, talán csak két sört, de mégis. Hát ez micsoda — kérdeztem tőle, jelezvén, hogy ezt bizony nem tűrhetjük el az üzem területén. Máris kész volt a válasz- szal, hogy úgy látszik, tovább kell állnia innen. — És? — Hát ha könyörögtem volna neki, hogy ne menjen el — akkor nyilván veszítettem volna. Viszont, na azonnal kiadom az útját, az sem lett volna helyénvaló. Ezért aztán fordítottam a szón és a többiek bevonásával felvetettem, hogy feltehetőleg a kereseten kívül más is köti a munkahelyhez, és hogy az mi? Megéri-e elhagyni ezt a kollektívát stb. A végeredmény az lett, hogy maradt, és kijelentette, hogy ezt a légkört bizony nem találná meg sehol. És azóta jobban vigyáz magára. Ö maga is érzi, hogy sokat veszítene, ha ennyi év után odébbállna. — Beszélgetésünk elején szólt a munkafegyelemről Is. — Nekem az a véleményem, hogy egy modern jól szervezett üzemben nem lehet gond a munkafegyelem. Nálunk például a szocialista brigád- mozgalom elsősorban a kollektíva megszilárdítását, az egészséges üzemi lokálpatriotizmus kialakítását segíti elő. Dolgozóink annyi virágot és dísznövényt vásárolhatnak az üzem .pénzéért, amennyit csak elbír a környezetük. Az a véleményünk, hogy ha valakinek kellemes a munkakörnyezete, ha van hol megfőzni a kávéját, hűteni a tízóraiját, szekrénybe akasztani a ruháit, zuhanyozhat, tisztálkodhat — az a munkahelyét is jobban megbecsüli, jobban igyekszik. Emellett további fontos pont, hogy az emberek érezzék, fontos, hogy mit gondolnak és mondanak munkájukról, gondjaikról, eredményeikről. Aki ilyen légkörben él, az jobban végzi a munkáját, hamarább megtalálja problémái orvoslásának a módját. Még sokáig beszélgettünk Lészkó mérnök munkájáról és magánéletéről is. Két fiú apja, szívesen járja az erdőt, s mint mondja, sokszor munka után is elkóborol feleségével és fiaival az erdőben. Szeretnek gombázni, bár nem mindig hoznak haza gombát. Nemcsak « munkáját, feleségét, gyerekeit, de a Léva-kőr- nyéki tájat is szereti. Különösen a Garam-partját. Mert lehet, hogy vannak szelídebb vagy szilajabb folyók a Garamnál, de neki mégis ez a legkedvesebb. Mert a jó munka, a jó légkör és a kiegyensúlyozott, tisztességes családi élet egyet Jelent számára: az ember kiteljesedését, tisztességes életét. Németh István V asárnap van. Gépek zúgása veri fel a bajisi (Bajc) határ csendjét. E- lőttünk a végeláthatatlan búzatáblák. Javában folyik az aratás. Minden percet ki kell használni, hiszen bármikor eleredhet az eső és le kell állni a munkával. A Bajcsi Állami Gazdaság főagro- nómusát, Psenák Károlyt ebben a dologidőben nagyon nehéz megtalálni. Az előbb még itt volt — mondják az egyik búzatáblán. — Éppen most ment a másik búzatáblához — mondják amott. Végül a szokásos reggeli munkaértekezleten találunk rá. A tegnapi eredményeiket értékelik, s az aznapi feladatokat tűzik ki. — Az Idén későn kezdtünk aratni, az eső hátráltatta a begyűjtést. Ebben az évben 1350 hektár búzát és 450 hektár árpát kell learatnunk. Huszonhárom E—512-es típusú kombájn dolgozik a földeken. Nyolc a sajátjuk, tizenöt pedig Csehországból érkezett segíteni. Ottjártunkkor már a búza 52, az árpa 10 százalékát betakarították. Jó ütemben folyik a szalmabetakarítás, a tarlóhántás és a tarlóvetés. A nagy nedvességtartalom miatt a felvásárló központ naponta csak három vagon gabonát tud átvenni, (nem győzik a gabona szárítását), így a többit a gazdaság raktáraiban tárolják. A szárítást egy Bábolna típusú gabonaszárítóval végzik. A legjobb kombájnos Klucho- Ignác Hurbanovó- ról (Ögyalla) Jött. Jó eredményeket értek el az STS Otrokovíce kombáj- nosa, JánoSík Jaroslav és a berouni Gross Jaroslav is. Ha az Idő megembereli magát, egy héten belül befejezzük az aratást, mondja búcsúzóul a főagronómus. Tóth Erika Mire ezek a kis riportok megjelennek, már talán hazánk több járásban befejezik az aratást. Jó érzés ezt így leírni, mert bizony Jöllus első napjait>an nagyon aggódva kémleltük az eget. Akkor nemcsak a szabadságolók, tóparton pihenők hiányolták a napsü tést, hanem a mezőgazdászok is, ők a legfőképpen. Ezért az idén kétszeresen is szurkoltunk az aratóknak. Tudt táb ezt valamennyien, az egész ország szeme rajtuk volt, e felelősség tudatában vágtak neki minden gabonatáblának. mostovái (hidaskürti) szövetkezet határa az aratási idő- : .szakban már reggel öt órakor úgy nézett ki, mint egy vendégekkel telt ház. A falutól a határig naponta hatalmas porfelhő jelezte, merre haladtak a kombájnosok és traktorosok óriás gépeikkel. A szövetkezet több mint kétezer hektáros gabonatengerével a járás legnagyobbjai közé tartozik. XXX Tisztelet munkájuknak. KÉTSZER az aratásról V Ani zmo nazmar. Egy szem se vesszen kárba. Rajz: Kol.ha Ottjártunkkor a galántai út melletti gabonaterületek kétharmad részét már learatták és jó harmadrészét már a szalmától is megtisztították. A tarlón az aratók és a szalmabegyűjtőik méhszorgalommal dolgoztak: pótkocsira, majd ‘később kazalba rakták a szalmát. A gabonatábla úgy festett, mint egy hangyaboly. — Két műszakban dolgozunk — mondja Anton Ro2ár kazalrakó. Célunk, hogy a tarlót minél hamarabb megtisztítsuk a szalmától. A kazalrakás ma sem tartozik a könnyű feladatok közé. Igyekszünk legalább annyira, mint a kombájnosok, hiszen most az egész ország szeme rajtunk van. Természetesen a határidőre elvégzett feladat után a fizetésen kívül még pénzbeli jutalomban is részesülnek. De ez csak másodlagos ösztönző erő. Délután beborult az ég, eleredt az eső. A hidaskürtí szövetkezet kombájnosai idő előtt tértek vissza a földekről. De a munka nem állt le. Estére a 340 hektáros területről a szorgalmas „méhek“ kazalba rakták a szalmabálokat. Nehéz az idei aratás, de lehet, hogy annál ízesebb lesz a kényé rünk. K. M. PAZARLÁS ’ i A bratislavol vasútállomáson ezernyi utas. Kint talán 30 fokos ts lehet a hőség, de ez most enqem nem izgat. Éhes vagyok. Az egyik büfében szalámis kiflit vásárolok. Azért szalámis kiflit, mert az állomás étterme tömve van — nem is annyira emberekkel, mint Inkább mindenféle ételszaggal, meleggel és legyekkel. Ogy hogy nem is próbálom begyömöszölni magam ebbe a furcsa tartalmú konzervdobozba. Megveszem a szalámis kiflit, annak ellenére, hogy nem vagyok benne biztos, hogy hűt-e az a pult, a- melyben tárolják vagy sem Nem hűt, állapítom meg miután 2,30 korona ellenében megkapom „az ebédem". De nem Is melegít és ez megnyugtat. Kicsomagolom a kifitt. Maga a sütemény kőkemény, a szalámi zöldes színű, a vaj bűzlik, viszont a csomagolópa pír kifogástalan. Es én dühös vagyok, öt perc múlva indul a vonatom, reggeltől semmit sem ettem, és egyáltalán — mit kezdjek most a kiflivel. Visszavigyem? Már hallom ts a dörgést: „Ez magának kemény kifli? De hiszen reggel még meleg volt!" A mesében az ó, riás ts facsart vizet a kőből... Indul a vonatom, a kiflit otthagyom az asztalon abban a reményben, hogy egy háziállat tulajdonosa majd csak megkönyörül rajta. Az érsekújvári vasútállomáson azután vásárolok három szendvicset, amit üt perc alatt felfalok, közben a szerencsétlen kiflire gondolok. Nem érdemelte meg a sorsát. Ki tudja hány péksütemény végezte aznap pályafutását a szemétkosárban, vagy csak úgy elhajítva, mert nem tudott kiabálni: ' háromnapos vagyok, belém törik a fogatok. Pazarlás — kicsiben. Érsekújvárból (Nővé Zám- ky) Komárom (Komárnoj felé tartunk. Az érsekúfvári hídnál egy közlekedési tábla figyelmeztet bennünket: Vigyázat, terelő út. Nincs kifogásunk a terelő út minősége, sem hossza ellen, ugyanis — magát a terelő utat kifogásoljuk. Miért? Azért, mert 500 méternyi >.út helyett az autók ezrei naponta két és fél kilométernyit lötyögnek. Es mivel a terelőút Komárom felé öt derékszögű kanyart is leírj a kocsivezetők alig győzik a sebességváltót kezelnt.\ De még ez sem lenne baj.-. A baj az, hogy közben veszedelmesen fogy a benzin. Hosszabb úton több, minta rövidebben. De hát ugye benzinért nem kell a szomszédba járnunk, annyi van belőle mint a szemét — pazaroljuk egészséggel. Egy jó matematikus ha utána számol, csakhamar rájön hány liter benzin megy itt kárba, ezen a kis útszakaszon, hány koronát húz ki az útépítő vállalat ráérős viselkedése az autótulajdonosok zsebéből. Az eset annál bosszantóbb, hogy a feltúrt útszakasz két nagyvállalat, az Elektrosvtt és a Tesla előtt halad el, az ö dolgozóiknak is körülményes be é: kifutniuk munkahelyükről — de már bizonyára megszokták, ugyanis ez az állapot már legalább három éve tart... Pazarlás — nagyban! Zácsek Erzsébet VIRÁG ÍS MUNKAFEGYELEM
