Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-07-25 / 30. szám
f NICOLAS GUILLEN 6« RAFAEL ALBERTI] Költői párbeszéd a szabad Kubáról GUILLEN Mert messze zubog, Rafael, Cádizód mór s cigány vére, most Hábana ad helyébe vért mézízű vizeivel. Tudom, nehéz, ha élni kell távol a hű honi főidtől, de ha szívedből kín tör föl, talán némi vigaszt nyújt még hazám fölött az azúr ég s pálmák hűse csendből, zöldből. ALBERTI Sírva hagytam el Hábanát puskák között egy rút napon; kéken hullt le s hallgatagon szép csillaga az égen át. Majd a szívem visszatalált s akkorra már Kuba volt a legzöldebb tavasz égboltja a Karib-tenger felett, s bontott zászlaján remegett a frissfényű csillag csókja. GUILLEN Én ízleltem Spanyolország muskotóly-zamatú vérét — . most Kuba álmát s reményét néked nyújtja a cukornád. S ahol a sas rakott oltárt: magas bércről, meredélyről zúdult alá, mint az égből, Marti nyomdokain járva. Fidél diadalmas lángja és bút örömre cserélt föl. ALBERTI Kuba mosolygós arcáján láttam a reményt kinyílni. E virág csak ott virít ki, hol az ember nem él árván. És fájdalom törjön bár rám, mert szenved a spanyol haza, tudom jól, hogy nincs egymaga, amíg tenger s vihar ellen; pálmát nyögető szelekben szabadságáért küzd Kuba. GUILLEN Tegnap még e föld kincsein mohó jenkik lakomáztak; bakancsuk nyomán gyalázat sarjadt tavaszunkból — De ím, láthatja a világ megint; lobog zászlónk már szabadon! Orkánként a börtönfalon döng, szétfeszít rácsvasakat, s nádvágókés-ívek alatt jár a győztes forradalom. ALBERTI Oh, csodák csodás virága, szirom; báj, bátorság, szellem, engedd meg, hogy szerelmemben eléd térdeljek, te drága, s hős néped boldogságára emeljem magasba ezt a spanyol szegfűt, s adjam ezt e szálat annak, ki érte él, így kiáltva: Éljen Ffdéll Éljen a Sierra Maestral GUILLEN S mert dalod jajjal sírta egykor, hogy rab hazám népe, s könnyét látva könnyet érte sírt dalommal együtt sírva, hadd adjak ma örömhírt a régi Kuba: Kuba szabadi Felkelt népe győzött, s a vad bölény fejét porba sújtva néger s fehér együtt gyújt ma szabad fáklyát az ég alatti (András László fordítása] äSl fi ' 3 ' & • Sp |,|K X .-aiafív Vái£:IL. ...Titvw. NICOLAS GUILLÉN: Ballada két nagyapó Két nagyapám árnyalakban kísér, másnak láthatatlan. Jobbiában csonthegyü kópia bőrből, fából van a dobja: ez a néger nagyapám. Csipkegallér bő nyakán, szürke páncél mellkasán: ez a fehér nagyapám. Párás erdők Afrikáfa, tompa gong csüng lomha fán .. — Meghalok — mondta néger nagyapám. Kókuszlombos napfelkelte, barna vízben kajmán, — Lankadok — mondja fehér nagyapám. Hajó vásznán keserű szél, arany Izzik árbócán... — Meghalok — mondja néger nagyapám. Üveggyönggyel megcsalt szűz nyak parti dombok hajlatán .. — Lankadok — mondja fehér nagyapám, ö, acél nap, trópusoknak abroncsából veretett, ö, kerek hold tiszta fénye majmok álmai feletti Mennyi bárka, mennyi bárkai Mennyi néger, mennyi néger! 0, cukornád messzi fénye, hajcsár, ádáz ütlegévell Táguló szem, táguló ér, kó, elöntve könnyel vérrel, hajnal üres plrkadása, darálógép nappaUéjjel, és egy harsány, egy erős hang. mely a csendet tépi széjjel. Mennyi bárka, mennyi bárka, mennyi négert Két nagyapám árnyalakban kísér, másnak láthatatlan. Rám kiált don Federico, és Tajta Facyndo hallaat. Andalog a pár az éjben, s ballag, ballag. Bennem élnek. — Federico! Facundol — Kart karba fonnak. Sóhajtanak. Erős fejük felszegik a csillagoknak. Egy növésű mind a kettő, s fenn a csillagok ragyognak. Egy termetű mind a kettő, néger bánat — fehér bánat: bánata két nagyapámnak. Egy formájú mind a kettő, kiáltanak, andalognak, dalra kelnek és zokognak, sírnak, aztán dalra kelnek s énekelnek, énekelnek! Gáspár Endre fordítása PABLO NERUDA: Fidel Castrohoz 6, bort, föld Szilva lúsasf: FESZTIVÁL (Fametszet) Harcos szavaidért s a tettekért, Fidel a néipek hálásak tenéked, ezért hoztam hazámból egy porár mely őrzi ízében a messzeséget: egy földalatti népnek vére ez, mely a sötétből elérkezik a szádig — bányászok küldik: kik a jéggé fagyott méhéből tépik ki a tűz csodáit. y A szénért a tenger alá merülnek, úgy tér vissza mind, mint egy-egy kisértet, s hozzászokván az örök éjszakához, munkájukkal tüzet lopnak, mely éget — s lám, itt állsz kezedben e pohárral, mely tele szenvedéssel, messzeséggel — a bebörtönzött ember örömével, tele sötéttel és tele reménnyel, mert ott lenn a bányában élnek, de tudják, hogy jő majd a tavasz és lllatárja, , mert tudják, hogy az ember küzdve küzd, hogy eljöhessen a tisztaság világa. A Dél bányászai Kubába jönnek, a pampák sok-sok magányos fiával, a pásztorok mind, Patagóniából, és akik az ezüstöt vájják lapáttal, s kik a hegyekkel összeházasodva, a Chuqiucamatán rezet bányásznak, —■ távoli városokban élő sofőrök, kik szívükbe rejtik a tiszta vágyat, — es asszonyok földekről, műhelyekből és Ifjak, kik gyermekkoruk siratják: Fidel, őket láthatod e pohárban. Nézdd csak, tele van reménnyel, szabadság vággyal: s érzed, hogy óborhoz hasonló győzelmed, érzed, ha iszol belőle: nem egy ember csinálja: sok-sok ember; mert egy fürt szőlő csak, de szőlőtőke, nem egy csepp víz, de folyók gazdag árja nem egy kapitány, de sok ütközet még. Veled vagyunk, mert Te vagy harcainkban mindaz, ami becsület, jóhír, tisztesség — és ha Kuba elesne vele esnénk, s bizony eljönnénk mind, hogy felsegítsük s ha virágba szökken minden virága: ott illatozik közte a ml szívünk. És ha valaki a te kezed által meg- s felszabadított Kubára támad, a népek vad öklébe ütközik majd, megkeressük az elásott puskákat: segítségére sietünk hitünkkel, s vérnkkel forrón szeretett Kubánknak! Végh György fordítása T
