Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-07-25 / 30. szám
3 TÁRJUK VÉGIG A KENYÉR SZÜLETÉSÉNEK ÚTJÁT. A KENYÉRÉT, A MINDENNAPI KENYERÜNKÉT, AMELYET ÖREGAPÁINK ÍGY HÍVTAK: ÉLET. A szenet /Senecj malomban 100 Megértem Fercsik Mihály bácsi kiló búzából összesen 100,5 kg Itsz- bosszúságát, haragját. Beszélgetéstől- tét és mellékterméket kapnak vissza, kön jelen van Nagy Lórincz műveze Ez látszatra az abszolút nyereségestő, aki megtoldja a gondolatot: Fercslk Mihály pékmester, Nagy Lörincz művezető ZOLCZER JANOS Foto: a szerző A BÚZATÁBLÁN Hatalmas búzatáblák mellett robo gunk el. Szinte gyöngyözik a kalász a napsugarak játékában. A hubtcei /Gomba) gazdaság kombájnosalt ke ressök, akik elsőnek kezdték meg Szlovákiában az aratást. A két kom bájn megállás nélkül térül a gabo natáblán. Szöllösy István azt mopd ja, Jobb lesz a bektárhozam, mlnt'ta- valy volt. Van olyan tábla, ahol az ötven mázsás átlagot ts túllépik, de az átlagos negyvenkettő biztosan meglesz. — Fontos, nagyon fontos a me»y- nylség, de ennyire lényeges a mi= nőség ts? — kérdem, és leveszek a tel! pótkocsiról egy marókkal. —Jő a szem. Egy kicsit nedves, de működik a szárító az átvevő állomáson. Számba veszek néhány búzaszemet, megrágom az apró magvakat. Hát. nincs liszt ize, valóban nedves, de a szárító majd elvégzi azt. amit az időjárás, a nap melege 'eddig nem tett meg. Visszapergetem a gondolataimat: a llbapásztorkodás Időszakát, a későbbi brlgádos szalmabegyüjtés napjait, rlportújtlmat a kombájnosok között. Vajon láttam-e valaha gabonafőldön eldobott kenyérdarabot? Nem. még soha! Ezért ts nehéz a kérdés. me= lyet Kiss Rudnl/ traktorosnak fölteszek. (Évek óta hordja a kombájnoktól a terményt a magtárba.! — A maga gyermekkorában szokás volt eldobni a kenyeret? — Nemcsak a kenyeret, hanem semmiféle más ételt sem. Adott Is volna az apám! — És most? Most szokás? — Szokás, de nem az én csalá dómban. Ml, akik az aratásnál dolgozunk, bizony nem dobunk el egv falat kenyeret sem. Ha megmarad egy darabka visszacsomagolom a táskába és hazaviszem. A kenyér nem veszhet kárba. Milyen aratók mezőgazdászok lennénk, ml. hogy Itt dolgozunk melegben porban egész nyáron, a kenveret meg elhányjuk önmagunk munkáját köpnénk le ez zel. Óvatosan féltve ürítik ki a kom bájn gyomrát engedik rá a gabonái a pótkocsira. Előre betömtek a desz kák között minden rést hogy egv szem se hulljon ki út közben Ogv kell levágni magtárba szállítani hogy minden szemért kár. Nem kel1 erre a parasztembert külön figyelmeztetni. tudja nagyon lói hogy n? arató legfőbb törvénye: minden szem egy élet. A MALOMBAN A PÉKSÉGBEN AZ ÜZLETBEN A dunaszerdahelyi IDun. Streda] új pékségben arról beszélgetek Fercslk Mihály Idős pékmesterrel, mi kell a jó kenyérhez. — Elsősorban Jő gabona — mondja az Idős ember. — Aztán jó pék, aki érti a szakmáját, megadja a tésztának, ami dukál. — Mennyi lisztből sütnek' Itt naponta kenyeret? — Kétszázhúsz mázsa lisztet dagasztunk be kenyérnek és kalácsnak. • — És mit gondol, mennyi kerül ebből a szemétbe? — Nagy számot mondhatnék, sajnos, nagyon nagyot. Tudja, elszorul a szívem, ha az éjszakai műszakból hazamenet a házak előtti kukákban fél kenyereket, kalácsot, kiflit, de nem egyszer egész, meg sem szegei: kenyeret iátok. Hát ezért dolgoztam én egész éjszaka, a hőségben, a ke mence mellett, hogy mások jódol gukban kidobják a munkám egy da rabját? jó megy a soruk ma, nagyon 16. Bemegyünk az üzletbe. Mennyi kenyér kell? Elég lesz estére kettőnknek egy negyed. És ha kevés? Jó, Á szenet /Senec/ malomban Kolozsvári Rudolf nyugdíjas molnár ellen- akkor vegyünk egy felet — legfel- örzi az egyik gépet jobb megmarad és kidobjuk. Holnap, holnapután ugyanígy Ismétlődik a kenyérvásárlás, a pocsékolás. Meny-: nyi ez naponta? Százezer koronás tételű értékeket dobunk a szemétkosárba. Kenyeret, ha száraz is, föl lehet még sokféleképpen használni. Ar- rój nem is beszélve, hogy a kényé* ret, mint alapvető élelmiszert az állam dotálja, ml a tényleges értéknek csupán egy részét fizetjük meg. Nem akarok nevetségesnek tűnő lelkizéssel előhuzakodnl, és most a ml kenyér-jólétünk apropóján azt firtatni. hogy a világon hányán halnak rihen naponta. A szám nagy és pontos választ senki sem tud adni. Jó, mondhatja valaki tőlünk térben is, időben is nagyon távol van India, Afrika, Dél-Amerika éhező néptömege, de a kombájnosok. a nyár hősei, a /munkaerő gondokkal küszködő molnárok, pékek nagyon . is közel vannak hozzánk, itt élnek mellet* tünk. Ilyenkor, aratás idején az aratók munkája Iránti tiszteletből érdemes eltöprengeni ezen. — Ml eleinte kétkllós, majd más- félkilós kenyeret sütöttünk, de aztán naponta láttunk a földön, a kukákban kenyérdarabokat, fél- és negyedkenyereket, s azért úgy hatá- roztnunk, bogy kisebb, egy kilós kenyereket fogunk sütni. A minősége is jobb, mert jobban átsül, és egy családnak egy-két napra elég, néni szárad meg, mert lassan fogy el. — Van valami konkrét tapasztala ta ezzel kapcsolatban? — Amíg nagyobb kenyereket sütöttünk, havonta 25—30 mázsa került vissza hozzánk az üzletekből. Most már csak 5—6 mázsa. — Szívesen eszi a saját sütésű kenyerét? — Soha rosszabbat ne együnk!- Puns Magda, a malom in rqatója A SZEMÉTDOMB 0j mondás járja: Mutasd meg a szemetedet, és megmondom hogyan élsz? Megmondom mit eszel naponta, mit vásárolsz, milyen ruhákban jársz? Tegnap viszem le a szemetet. Egy öreg bácsi áll a kuka mellett, egy hétemeletes ház tizennégy családjának három-négynaponként kiürített szemétbegyüjtője mellett Megvárja, míg kiöntöm a kosaram tartalmát, és vékony bottal a kezében turkálni kezd a kukában. Megnézem, ml mindent talál. Először ts a bácsi szerint több mint tíz kiló száraz kenyér, sőt egy megszegetlen Is kerül a táskába. Az öreg, mint mondja, disznóhízlalásra viszi a kenyeret. Gyakran előkerül sok egyéb Is a kus kákból: újnak mondható, esetleg kicsit hibás ruha. cipő, alig használt kávéfőző, autószifon, táska, éjjeli- lámpa. Legtöbb azonban az ételhulladék: kenvér, kenyér, kenyér... Kenyér: gabonallsztből vízzel da= gasztott. sózott, kelesztett tésztából, kemencében sütött, fontos emberi táplálék. Kenyér és szalonna meg hagyma! A magyar embernek ha már volt egy karéj kenyere, egy darabka szalonnája és egy tej hagymája, elindulhatott a mezőre szántani, vetni, aratni. Ha megette, már volt a testben élet. erő. A kenyér nemcsak é* tel. táplálék, becsület is volt. (öregipám mondja: az én fiatalkoromban, na kimentünk kaszálni és előhúztunk egy darab kenyeret, akkor az a becsületes munkáról tanúskodott.) Ö- regapám még mindig lehajol, ha az asztal alá esik egy morzsa. Fölemeli, megfújja és megesz!. Vagy a moslékba dobja a disznónak. A szemétbe soha. Az Öregek még tisztelik a kenyeret. mindennapi táplálékunk legfontosabb részét. Pedig annyi van az asztalukon, mint a miénken: elegendő. Néha. sok Is. Igaz. ilyen egyér- telműen azt sem lehet mondául, hogy a fiatalok pocsékolják. Inkább így fogalmazok: a ma embere, pontosabban a fejlett Ipari és mezőgazdasági országok lakosai nem becsülik meg a kenyeret. A nagyvárosok szeméttelepei bizonyítják ezt. Nézzük meg csak munkahelyünkön, az Iskolákban, diákotthonokban, óvodákban a szemétkosarakat. Ha épp olyan pástétommal. lekvárral vagy egyébbel kenték meg a szakácsnők a tízórait, uzsonnát, ami nem ízlik senkinek, minden szelet kenyér a Szemétbe kerül. Nem a szakácsnők a hibásak: ők csak változatossá akarják tenni a táplálkozásunkat. A hiba bennünk van. mi vagyunk elkényeztetve. ZOLCZER JÁNOS termelés, de Tóbiás Magda igazgatónő szerint, ez a minimum: az előírt szabvány. A mezőgazdászok után ez a második állomás, ahol nagyon sok múlik a kenyér minőségén. Mert jó kenyér csak jó lisztből, elegendő sikértartalmú alapanyagból süthető. Az !- dén késik ez az „alapanyag“, az ú’ búza. Azt mondja az igazgatónő hogy az előző években már július 15. körül' megérkezett az első, frissen csépelt szállítmány, de most. hogy később kezdődött az aratás, ezzel Is várni kell. A tavalyi gabonát őrlik még a malmok. Kolozsvárt Rudolf nyugdíjas molnár azért illatozik még a jó szagú llsztportől, mert nincs fiatal molnár, az öregeket kéri fel a vezetőség, bogy folytassák tovább a mesterséget. („Jaj, csak legalább öt fiatalt tudnánk szerezni“ — mondja az 1- gazgatónő.] Rudi bácsi vllágéletóben molaár volt, és megtanulta nemcsak a lisztet, hanem a kenyeret ts meg kell becsülni. Szerinte Itt, a malomban nem vész kárba egyetlen szem gabona sem, csak az emberek kezében. A feleségem ment a fiammal a minap az utcán és felvett egy da= rab eldobott kenyeret. A fiam erre azt kérdezte tőle, nem szégyenli-e magát, nem koldus ö, hogy felszedje a kenyeret az úton. Persze az asz- szony megmondta a magáét meg én Is. Az a szégyen, hogy te nem mersz érte lehajolni. És ha te Így beszélsz, te ts eldobod a kenyeret. Tudja, három fiam van, egyikből sem lett molnár. De talán Jobb Is.“ Aratnak. Kiss Rudolj traktoros évek óta hordja a terményt a magtárba
