Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-01-17 / 3. szám
ff* 9 is miccróe£c 5. Harminchét éves. Mindig kedélyes. Ereiben zenész cigányok vére folytk. Önbizalmát sohasem vesztette el. Két kisfiú anyfa. HARMINCHÉT ÉVES, de fiatalosabb, könnyelműbb a húsz évesnél. Eddigi életéből semmit sem bánt meg: a gimná zíumt éveket, az eperjesi képzőművészet orosz szakos főiskolás múltat, az egy év tanítóskodást, az Oj Ifjúságnál eltöltött két év technikai szerkesztősködést, az Oj Szónál szintén hasonló munkakörben eltöltött egy évet, majd Budapesten a Lapkiadó Vállalatnál volt hetvenháromtól hetven négyig, mint grafikus, jelenleg Losoncon (Luöenec) él. a járási Népművelési Intézet grafikusa Pestre mint feleség került, de rövid Időn belül vissza Is tért onnan Zo Ilkával, a fiával Nem érzett csalódást, nem kapott csömört az élettől, csak megtanulta: a bohém könnyelműségnek ára van. Az emlékezés most mégsem ezeknek az éveknek szól, hanem annak a kislánynak aki már két éves korában — amikor még beszélni Is alig tudott — ceruzát kért (esi vtt). és sellőkkel • rajzolta tele a falakat a padlót, a bútorokat, minden keze ügyébe kerülő papirt. MINDIG KEDÉLYES. A balál sem rémit arcára könnyeket Egyik alkalommal akkoi látogattam meg, amikor a bátyját temették Kttelé mosolygott, de a lelke mé lyén szomorú volt Megviselte a haláleset, a temetés, de nem mutatta. A maga terem tette kamaszos bolondos-bűnös világ bá jával viselte el a fájdalmat. Igen, Gyurák Éva lidérces világot teremt maga körül. Tagolt mondataival, sajátos hangulatával' bizonytalan mozdulataival, magával szem bem elégedetlenkedésével Mert Éva mindig elégedetlen. Nem az ember, hanem a művész elégedetlensége szól belőle. Az ecset, a szén kiált. Meg az útkeresés. Mondhatnám azt Is, hogy eddtg ötszáztlzen- kétszer Jártam nála és mind az ötszáz- tizenkétszer panaszkodott. Panaszkodik, hogy rossz képeket fest. Panaszkodik, hogy Bratislava, Pest után, elvész a kisvárosi, kispolgári életben. Felörllk őt a pletykák- hazugságok. „Ugyan már, ezdk nem képek!“ — mondja, ha kérdezem, mit fest. „Ugyan már, ez a légkör!“ — hallom, ha napjairól faggatom. Ugyan már, mondom én, mert minden mondata hazugság meg Igazság is — egyszerre. Gyuráik Éva mártír alkat. EREIBEN ZENÉSZ CIGÁNYOK VÉRE FOLYIK. Anyja, apja és eltemetett bátyja Is zenészek voltak Meg az őseik Is. A komoly zene clgányos virtuóz mámorát hozták magukkal. (Az anya ezt mondja eltemetett fiáról: „Nemcsak a fiamat siratom, hanem a zenét Is.) Gyurák Évát a zenében Is mindig a hangulat érdekelte. A hangulat rabja — a festészetben Is. Az Impressziók hatására fest. Egyik, piacot ábrázoló képét magyarázza: V GYURÁK ÉVA — Itt lakom a kispíac mellett. Naponta észlelem a piac eseményeit. A múltkor megyek és látom, ködbe borulva áll előttem a piac, de távolról alig látható sugarakkal már bevilágít a kofák kosaraiba a vörösen felkelő nap. Azonnal leültem, hogy ezt a képet megfessem. Imádom a realizmust, elletem a moderneskedést. Talán én is tudnék moderneskedni, de nincs hozzá szívem. Ügy akarom megfesteni a világot, mint amilyen. Persze, erre azt mondhatnád, hogy az ilyen művészethez, ma már nem kell festő, elég a fényképész. Nem lenne Igazad, mert a fotós mást lát, másképpen lát. Mert a festő keze alatt a 'fény és árnyék más megvilágításban bontakozik ki, mint a fotósé alatt. S en gem a festészetben a fénynek és az árnyék nak a játéka érdekel. Ennek titkait kutatni — egy egész élet feladata. Ne érts félre, ha azt mondom, hogy „festő“, mert én nem vagyok az. Ábrázoló művésznek tartom magam, nem képzőművésznek, ha egyáltalán az ábrázolóhoz hozzákapcsolhatom a „művész“ szót. De mit Is beszélek Itt össze-vissza... Egyszerűen ember vagyok, s többi nem lényeges. Gyurák Éva — „az" ember. Azt hiszem, így kifejezőbb. önbizalmat sohasem vesztette el. Nem, mert mindig megtartotta az egyéniségét, mindig önerejére támaszkodott. Megtartotta önbizalmát (önmagát) akkor Is, amikor a karrierhez vezető út bezárult előtte. Főiskolás társai már évekkel ezelőtt nevet szereztek, de őt akkor is, mint tördelő szerkesztőt emlegették, a „Rumos Évát“, aki egyéniségét nem volt hajlandó feladni a nem hozzá illő mesterkedéssel, nem pózolt és nem hajbókolt. Töretlenül vállalta önmagát. A sikertelenség, a név telenség nem csüggesztette el. Akkor sem tört meg, amikor házassága zátonyra futott. Budapestről — ahol raj zalra már felfigyeltek — gondolkodás nélkül visszatért Losoncra. Emberhez szabottnak tartotta egy zátonyra futott házassá got befejezni, otthagyni mind az érdekes, kecsegtető munkát, mind a zajos együttélést. Nem ingott meg akkor sem, amikor világra hozta a második gyermekét. „Sokan elvetetik a magzatot, megölnek egy apró életet, pedig biztosítva van számukra minden. Fölnevelhetnék, de Inkább megszakítják a terhességet, hogy — úgymond — erkölcsösek, szentek maradjanak a világ szemében. Aki pedig vállalja a szerelem következményeit, életet ad, azt megszólják. Én érzek magamban annyi - erőt, hogy a második gyermekemet is becsülettel fölneveljem, vállalva minden gúnymosolyt.“ Hitét az életben sohasem vesztette el, mert mindig dolgozik, rajzol, fest. Csendéleteket kérnek tőle, művirág képeket, mert amolyan falusi-kispiktornak tartják őt az emberek. És ő megintcsak töretlen marad, pedig tudja, hogy a cicás, virágos, halacskás képekért sok pénzt adnának az emberek. De nem kell, inkább nem kell a pénz sem. Festi tovább az impressziókat, családi arcok kérges figuráit, a piacok zsibongását, életét, környezetét — a világról alkotott színekkel vegyítve. Ezeken a látomásokon tépelődik, gondolkozik ha pelenkázza a kisfiát, ha a Trabant volánja mögött ül, ha munkahelyén bülettineket tördel... Harminchét éves. Mindig kedélyes. Ereiben zenész cigányok vére folyik. Önbizalmát sohasem vesztette el. Két kisfiú anyja. ZOLCZER JÁNOS Foto: a szerző SOFŐRÖK Melyik történettel ts kezdjem? Talán azzal, amikor az autóbusz sofőrje két megálló között megállt az isme rősének, és ugyancsak két megálló között ki Is tette. Ellenben, amikor a zsúfolt kocsiból két idős néni a megállónál nem tudott gyorsan ki szállni, és hogy megindult a busz, csengetett, akkor ugyanaz a sofőr nem lépett a fékre, hanem rohant tovább. Nem kérdezte meg, hogy mtért szól a csengő, hisz valakinek az ajtó becsukhatta volna a lábát, a táskáját, vagy egy kisgyereket elsodorhatott volna az anyukájától a tömeg. Vagy mondjam el a mástk történetet, amtkor a fővárosban a húszon hatos járat nem ment be a főúttól félreeső városnegyedbe, bár a menet rend szerint kötelessége lett volna. Az odautazók szóvá tették ezt a sofőrnek, de 6 így válaszolt: „Sietek'“ Igen, stet, mert a végállomáson már várják a társai, egy ember hiányzik a kártyapartiból... Bs a buszmegállóknál összefagyva toporgunk, nem tudjuk mtért nem jön a busz. Szóvá tehetném még azt az esetet ts, amtkor a fiatal sofőr mellé fölszánt egy csinos, fiatal lány, s meleghangú csevegésbe kezdtek. A sofőr teljes gázzal hajtott az amúgy is rossz karban tevő busz pedig annyira rázkódott, recsegett, ropogott, hogy az utasoka busz darabokra hullásától tarthattak. Eszeveszett tram, gyors fékezés, s a busz megállt, az emberek pedig né mán, szó nélkül Indultak az ajtók felé. Már tudták, ml Ilyenkor a teendő: kiszállni és megvárni a következő járatot. A csinos lány viszont a buszban maradt... Mert nem egyszer megesik, hogy a sofőr bejelenti: szánjanak ki, elromlott a busz. Ilyen naponta megismétlődő esetek teszik „kellemessé“ az utazást, a Bra tislavai Közlekedést Vállalat autóbuszain. Bs mtt tehet ilyen esetekben a joggal fölháborodott utas? Tépje a haját, szedjen Idegnyugtatót, kérdezze meg a sofőr nevét és irfa föl a- károsak az autóbusz rendszámát? Tegyen panaszt az illetékeseknél? Bt zonyára már mindez megtörtént. Bs mi változott? A sofőrök magatartása, önkényük, fontoskodó jellemük egy cseppet sem. De azt hiszem, hogy valami mégisI Több az őszülő, kopaszodó ember, többen szednek Idegnyugtatót, többen használnak papírt és ceruzát. Vagy ennyi sem történt? Még egy eset, tegnap történt a harminchetes busz egyik járatán Megáll a busz, nagy a tömeg, de csak g középső és a hátsó ajtó nyílik ki. Felszállók. Figyelem a sofőrt, minden megállónál úgy áll meg, hogy a várakozók a már említett két ajtóhoz kerüljenek. Az első ajtó egész idő alatt zárva marad. Végül elérek úticélomhoz. Utazás közben a tömeg az első ajtóhoz sodort. Már a lépcsőn állok, tehát ott is akarok kiszállni, a sofőr azonban most sem nyitja ki az ajtót, holott tudja, hogy ennél a megállónál — a vasútállomás mellett -+- nagyon sokan szállnak ki. Szépen megkérem nyissa ki az ajtót, hogy kiszállhassak. Rám se néz, fennhangon kijelenti, hogy fázik, kotród- jak hátrább, ö az első ajtót nem nyitja ki. Mit tehetek? Keresztül vergődöm az emberek lábain, tolakszom a középső ajtó felé. Percek telnek el, a busz áll, s én örüljek, hogy egyáltalán kiszállhatok. (ezer) CSAK IGÉNYESEKNEK A bratislavai cipőáruház ki rakatában, néhány divatos bőr- cipő mellett a következő feli rat olvasható: Igényesebb vá sárlóknak. Mondanom sem kell. mellbe vágott ez a két szó Egyszerűen nem értem a reklámnak a szövegét. Tulajdon képpen azon háborodtam föl hogy az ötlet szerzője, az áruház vezetősége honnan veszt a bátorságot az ilyen felirat ki rakatba helyezéséhez? Mert ez a mondat azt jelenti, hogy van nak közöttünk igénytelen vásárlók ts, akik megelégednének egy darab bőrlappal is a lábukhoz szíjazűa. Na azonban cipőgyáraink — vagy behoza tálunk — olyan nagyvonalú hogy gondoskodik kicsit jobb kényelmesebb cipőről, akkor inkább ez utóbbit húzza fel si ma talpacskájára az ember. Bs a kirakatban éppen akkor jelenik meg a felirat, amikor állandóan a cipők rossz minő ségéről beszélünk. Mert, hogy cipőink nagyobb része rossz nem elégíti ki a vásárlók igé nyét, az egy pillanatig sem kétséges. Például két hónappal ezelőtt vásároltam egy pár cl pőt kétszáznyolcvan koronáért Az első hónap telteltével — de közben más lábbelit ts hordtam — már felszakadozott a varrás, beázott a cipő. Előzőleg egy másik „topánkám“ egy hónappal többet kibírt. Bs hallom a panaszt másoktól ts, ú- ton útfélen. Hát igen — gondoltam magamban — azok mel lett nem állt a felirat: Igénye sebb vásárlóknak. Mit akarok? Nem vagyok igényes, viseljem a következményeket? Vegyünk hát minden hónapban egy pár cipőt? Igényesebb vásárlóknak. Sértésnek is vehetjük ezt a feliratot. Mert mi jogon tételezi fel a kereskedelem, hogy van nem Igényes vásárló, aki nem akar jó cipőben járni, olyanban a- melyik nem ázik át, nem válik le a talpa. Arról nem Is be szélve, hogy .milyen jogon — és milyen alapon — gyártanak a cipőgyárak rossz minőségű lábbelit? MOZGÖ (ÄLLÖ) LÉPCSŐ „En Brattslava egyetlen aluljárójának a mozgólépcsője — a Központi Vásártéren — panasz szál fordulok a közvéleményhez. Panaszom tárgya, hogy állandóan megcsúfolnak, rágalmaznak, kinevetnek, megszé gyenítenek, amit tisztelettel kikérek magamnak. Klgúnyoltatá- som tálán azzal kezdődött, hogy a munkakörömet meghatározó szervek mozgólépcsőnek neveztek el. Sajnos, ez csak. részben igaz, rám inkább az „Allólépcső" vezetéknév illik. Keresztnevem pedig lehetne: „Rossz“, „Bekapcsolatlan“ „Meghibásodott“ vagy más e gyéb. Az emberek köztudatába azonban úgy vonultam be, mint mozgólépcső, aminek egyik fokára rá kell állni, és én, anélkül, hogy az illető egy lépést ts tenne, a mélyből a felszínre — vagy fordítva — szállítom. Brett, munkára mindig kész szállítóeszköz vagyok, szívesen dolgoznék éjjel-nappal, minden ellenszolgáltatás nélkül. Hogy nem tehetem, nem az én hibám, amit az emberek nem vesznek figyelembe, jogtalanul rágalmaznak, méltóságomban sértenek, rontják a hírnevemet. Hogy miért nem mozgok, azt sem velem, sem vendégeimmel nem közölték. Ezért kérem tisztelettel a rajtam taposókat, hogy méltányolják becsületes szándékomat, és panaszaikkal forduljanak a „Mozgásképtelenek Világszövetségéhez“. Talán őket meghallgatják. -Addig is őszinte tisztelettel: aj mozgó fálló) lépcső várja utasait!“ (er)
