Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-07-11 / 28. szám
Gombaszötfi gondolatok Mint minden évben, az idén is több ezres közönség gyűlt össze a lestől gombaszögi völgyben, hogy élvezze az immár huszonharmadszor sorra kerülő országos kulturális ünnepséget. A rendezők valóban értékes és élvezetes műsort ígértek szombat délutánra és estére. Az Országos Népművészeti Fesztivál győztes csoportjain kívül színre lépett volna az érsékújvári (Nővé Zámky) társastánc-csoport, Koncz Zsuzsa és a Betonegyüttes, továbbá sorra került volna a MATESZ Shakespeare Windsor! víg nők bemutatójára. Sajnos az Időjárás áthúzta a terveket. A meg-meg- eredő eső félbeszakította a népművészeti műsort, és bár a közönség nagy része hősiesen kitartott az eser nyők alatt, további számukra már nem került sor. Volt ugyan még egy „esőmentes“ óra, amikor legalább ízelítőt lehetett volna adni Koncz Zsuzsa dalaiból, azonban a Beton együttes technikai felszerelésének nehézkes felkészítése éppen ezt az időt vette igénybe. Mire elkészültek, újra megeredt az eső. így aztán a nézők csalódottan és sárosán távoztak a völgyből. Nem előszűr szólt bele a műsorba az időjárás Gombaszögön. Talán érdemes lenne valami megoldást keresni, hogy szükség esetén a színpad fölé valamilyen szétszedhető, ideiglenes tetőszerkezetet emelnének. Nyilván Igényes műszaki feladat, de nem megoldhatatlan. Vasárnap azután már kedvezőre fordult az időjárás, és ragyagó napsütésben folytatódhattak az ünnepségek. Délelőtt az elesett szovjet hősök pelsőci (Pleéivec) emlékművének megkoszorúzásá után az amfiteátrumban a vendég együttesek mutatkoztak be Népek barátsága című műsorral. A preáovi KARPATAN1N, a koSícei DAR- GOV és a budapesti OKISZ Erkel Ferenc együttes színes műsora elnyerte a közönség tetszését. A kora délutáni órákban lépett fel Jifí Brabec együttese Vladena Koudelková énekesnővel, majd az ünnepi népművészeti gálaműsor következett örömmel kell megállapítani, hogy ez évben sem hiányzott a Csehszlovák Televízió. Mint tavaly és két éve, az Idén is egy órás egyenes adást sugárzott Gombaszögről. Ezzel a kulturális napok a szó szoros értelmében országossá váltak. Elismerés ez és rangadás, mely egyben kötelez is. Növeli a szervezők és rendezők felelősségét. Sajnos Ilyen szempontból nézve a műsor nem volt hibamentes. A kezdés a rozsnyói Munkásda- lárdáé és a gömörhorkai Sajóvölgye énekkaré volt. A közös fellépésük alatt a közönség sorain keresztül felvonult a színpadra a népes szereplőgárda. Az elképzelés nem volt rossz, a kivitelezés azonban már gyengébben sikerült. A két énekkar nagyon hosszan és nem mindig egészen tisztán énekelt. Biztosan lehetett volna más megoldást is találni szé eskörü énekkari mozgalmunk berkeiben. Rendezői hiba volt, hogy a felsorakozó szereplők elfedték az énekkarokat a kamerák elől, és a hosszú énekszám alatt szinte kínos semmittevésben álldogáltak a színpadon. Talán a jövőben átgondoltabban ■kell élni azzal a lehetőséggel, hogy hazai nmezetiségi népművészetünk helyet kap a képernyőn. A műsor dramaturgiája Is megérdemelne több fantá ziát, akkor nem fordulhatna elő, hogy a hét hazai e- gyüttesből hat bodrogközi táncokkal mutatkozott be. így a műsor egysíkúvá, színtelenné vált. Együtteseink széles repertoárral rendelkeznek, és bizonyára be lehetett volna mutatni hazai néptáncaink összes változatét. A két gyermekcsoportnak, a gímesi Villő tánccsoportnak és a bratislaval Apró Szőttesnek a beiktatása viszont szerencsés és érdekes színfoltja volt a műsornak. Horváth Rezső Mikor tért át az operára? Már régebben foglalkoztatott az opera gondolata A koáicei színházban ját szőtték Is a Májusfák (Má je) című daljátékomat, de az első igazi opera gondo lata akkor fogamzott meg bennem, amikor a Nitrai Kerületi Színházban meg néztem Alejandro Casona spanyol író darabját a Pa ni úsvitu-t. Megragadott a téma, s az új szlovák ope rász, Lőcsei Pál életéből merítettem. Ehhez reneszánsz zenét készülök írni. Voltak-e kapcsolatai a magyar zenével? — Igen, beszélek magyarul, s így módomban volt olvasni Kodály munkáit, a Magyar Népzene című könyvét ma is megtalálhatja a könyvespolcomon. Mindig ő- szinte csodálója voltam. Bartók gyűjteménye, a magyar és szlovák dalok színBESZÉLGETÉS ] EGY ÜJ SZLOVÁK OPERA SZERZŐJÉVEL A piesfanyi zenei fesztivál júniusi programjába beiktatta BARTOLOME) URBANEC szlovák zeneszerző el ső operáját, melyet a Szlo vák Nemzeti Színház Páni úsvitu címmel adott elő. Bartolomej Urbanec Nit rán lakik a Zobor egyik kedves völgyében. A kishá zat kert övezi, rajta napóra, benne pedig zongora, kották és különböző emléfckoszo rúik és kitüntetések a falon. Véletlenül kerültem Nitrá ra — kezdi a beszélgetést a ma Is fiatalos zeneszerző. Egy ízben kinn ültem Nitrán a Zobor gyöngye vendéglő teraszán, és nagyon megtetszett nekem a város. Különben keleti vagyok, Krompa- chyban, a forradalmi múltú városban láttam meg a napvilágot. A zene mór egészen fiatal korom óta vonzott, beiratkoztam a bratislavai ■konzervatóriumba, majd Schimpl, Talich és Suchon professzorok tanítottak. Ko rán kezdtem komponálni, és csakhamar ismertté vált a Bratislava című program- -előjátékom, Mirko Neépor- ról írt oratóriumom, vala mint egy másik oratóriu mom, amelyet Cyril és Me tód emlékére írtam. Több dalt írtam Nitra környéké ről is (Cabaji öreg katona dalok, Zobor alji lányok nyári dalai, Trebíő alatti táncok) és 1974-ben alkottam meg a Nitra című szimfonikus költeményemet, melyet Nitrán adott elő a Szlovák Filharmónia Eudo- vít Rajter vezetésével. 1968 ban megkaptam az Érdemes művész kitüntető címet, 1974-ben pedig Nitra város díját. ra — azt hiszem ezeddig sorrendben az utolsó — elkészült. 1976. február 7-én volt a bemutatója a Szlovák Nemzeti Színházban, a zóta több mint harminc e lőadást őrt meg. Örülök, hogy így sikerült a piesfa nyi szabadtéri előadás is. Remélem, nem ez volt az utolsó operája. ‘ — Nem, már írtam is egy másik operát, lírai komikus operára írtam át Peter Zvon darabját a Tanec nad Pla- com-ot. A Virradat asszo nyának a zenéje független a kortól, ezt a darabot a- zonban barokk zenével szereztem. Talán már az idei évadban bemutatásra kerül a bratislavai Szlovák Nemzeti Színházban. Dolgozom egy másik operán is, amelynek témáját a híres szobtén megihlettek. Teljes csodálattal adózom ezeknek a magyar zeneóriásoknak. Mikor a SEUK-ban dolgoztam, mindig a népi jellegre helyeztem a fősúlyt, és mindig Kodály szavai jártak az eszemben. Boldog lennék, ha a Virradat asszonyát magyar előadásban is láthatnám. Olyan a témája, hogy bármelyik országban játsz- hatják. Kiürültek poharaink, melyekéi a mester saját termésű zobori borával töltött meg, s azzal búcsúztam a szürkülő nyári estben, hogy sok örömet kívánok hatvanadik életévében és további jó munkát kívánok neki a zeneszerzésben. Mártunvölgyi László ’I " lÉfrklwi" Bárány Tamás VILLA A BALATONNÁL 2. rász Munkanapja eléggé csendesen telt, délután három felé van csak kisebb izgalma. A pénztárkönyvet ellenőrzi éppen az üvegfallal elkerített kis irodájában, amikor kivá- gődik az ajtó, belép a legfiatalabb levélkihor dó, és táskáját az asztalára csapva így szól. — Kérem a könyvemet, főnök. Kilépek! Félre sem tolja a pénztárkönyvet, csupán a hosszú számsorok közül emeli fel a szemét. — Mi van fiacskám? — Kérem a munkakönyvemet! — És köszönni ki fog? Aki bent van a szobában, vagy aki belépett? A fiú arcán a zavar kis felhője. — Jónapot, főnök. Nyájas arccal bólint. — Szervusz, fiam. Mi a probléma. — Az, hogy kilépek. Kérem a munkakönyvem. — A munkakönyved. Értem. És miért? A fiú — létramagas, pattanásos, boglyahajú — már szinte fújtat a dühtől. — Mert kilépek, mondom! — Ezt értem. De miért?. A boglyahajú hallgat. — Meggondoltad alaposan, fiam? A gyerek ránt a vállán. — Meggondoltam, meggondoltam! Nekem ehhez nem kell sok. Én nem gatyázok, nem lelkizek, meg ilyesmi. Ha egy meló nekem cikis, én lelépek. Bólogat, mint aki most már mindent ért. — De mért cikis a meló, kisfiam? A fiú előrehajol, arcába vér szökik. — Halijai Rángasson a görcs másokat, de ne engem azért, hogy az egyik vadidegen szivar levelét elvlgyem a másik vadidegen szi: varnak! Nekem ebből elég volt, én ebbe belefáradtam! Figyelmesen nézi a gyerek arcát, s bólint, mint aki a panaszt nagyon is megérti. — Mióta csinálod, édes fiam? — Már három hete! — kiáltja a gyerek sebxpf+'Pn — És belefáradtál.. . — Hajajl Este eszembe jut a másnapi kézbesítés, és akkorát ásítok, hogy majdnem ki esek a számon. Széttárja a karját. — Hát talán ne gondolj rá este. — Ha az csak úgy menne. Az ember nem arra gondol, amire akar, hanem arra, ami az eszébe jut. Cseppet tűnődik, egyelőre tanácstalan. Ezek a srácok mind eygformák, de ha vitára kerül a sor, mégis mindegyükkel más és más nyel ven kell beszélni... És milyen gyakran kerül sor ilyen vitákra. Alig van hónap, hogy egyikmásik elé ne állna, s ne kérné a könyvét. Meg vannak ezek bolondulva, vagy jó dolgukban nem tudnak mit csinálni? Ez is csak áll, áll, túrja azt a boglya haját a balkezével, a jobbját meg nyújtogatja a munkakönyvéért. Időt kell nyerni. XXX — Mondd — kérdi barátságosan — és te mindennel így vagy, Lajcsikéin? A lányokat is úgy váltogatod, mint a munkahelyedet? Három hét — aztán pá, kis aranyom, pá? A gyerek elmosolyodik. — Három héti Most mit macerái főnök? Ha a csaj is olyan, mint ez a meló itt, akkor három napot se húzok le mellette! — Most már vigyorog, fölényes az arca. — Tudja, az életben az a szép, hogy csaj is, meló is van bőven. — Megint beletúr a hajába, de most Inkább mintha Igazítaná. — Egy Ilyen srác hiánycikk márna! — mondja pimasz kényeske déssel. — A főnökök majdnem úgy buknak rá, mint a lányok. — Szégyellő magad! — mordul rá dühösen. — Miért? Nem én találtam ki a munkaerő- hiányt, mit akar, főnök. — Csak kihasználod — int elkeseredve. — Visszaélsz vele. — Hát mit csináljak? Odakötözzem magam egy munkahelyhez? — Röhög. — Tizenkilenc éves vagyok, s a házassággal még igazán ráérek. Sóhajt, aztán föláll, s kezét apaian ráteszi a fiú vállára. — Ide figyelj Lajcsi. Komolyan akarok ve- led beszélni. A kölyök elhúzódik, fölemeli a kezét. — Tudom! Kilencszázharmincban sorban álltak a gyárkapuk előtt, de nem volt fölvétel. Az emberek évekig tengődtek munka nélkül Iszonyú volt a flamó. — Na látod! — mondja mohón. — De ez egy fél évszázaddal ezelőtt volt, amikor még talán maga sem élt, főnök. Ne fárassza magát, a szöveget ismerem! — Udvariasan meghajol. Kérem a könyvet. Lelépek. Sakk-matt, ezt érzi egy pillanatig. S már nyúlna a páncélszekrény kulcsáért, ahol a beosztottjai Iratait tartja, amikor elszégyelli magát. Az ördögbe is, hót ilyen olcsón adja? Máskor nem szoktak tőle ilyen könnyen megszabadulni! Lassan visszaül a székére, s szomorú pillantást vet a gyerekre. — És hol találsz még egy ilyen munkahelyet, fiacskám? — Milyet? — kérdi a fiú. — Olyat, mint a miénk — emelkedik meg ültében. — Ez a mi vállalatunk valóságos állam az államban, kisfiam. Olyanok vagyunk, mint egy hatalmas család. Pesttől az országhatárig behálózzuk az egész országot. Ha a legeldugottabb faluba vetődő] is el, és fölkeresed a postát egyszeriben otthon vagyl A fiú riadtan néz rá. — És mit keresek én a legeldugottabb faluban, főnők? Elégedetten felnevetett, már pedzl a hal a horgot. — Ugyanannyit mint Pesten! — mondja lelkesen. — Ez a nagyszerű nálunk, fiú. Egységes fizetési rendszer ez egész országban. És — elégedetten hátradől, — és micsoda fejlődési perspektíva. Nézz rám! Mit gondolsz, hogy kezdtem én, ezelőtt harminc évvel? — Fogalmam sincs, főnök. Lila gőzöm sincs, már ne haragudjon. Kihúzza magát ültében. — Mint egyszerű táviratkihordó, fiami — Szünet. És nézz meg most. Nézem, igen ... A hivatal vezetője vagyok. —■ Kifelé mutat a kis irodából, a fiú karja intése nyomán, szemügyre vesz! a sokszor látott helyiséget, az ügyfelek két kopott asztalát, az ablaksort a négy kis munkahellyel: kettő a levélforgalom, kettő a pénzforgalom számára. — És ki tudja, mire viszem, hiszen még csak ötven é- ves vagyok, van még tíz év szolgálatom. — Megragadja a fiú karját. — A te zsebedben is ott a marsallbot, Lajcsikám. Húsz-harminc év,
