Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-07-04 / 27. szám
JOYCE MANSOUR VERSEI: FELNŐTT FÉRFIAKNAK SZÁNT MESÉK (Joyce Mansour fiatal francia költőnő Egyiptomban született, rövidtávú futőbajnok, majd magasugró volt. Szüreallsta, erotikus verselnek a gyűjteményét „Felnőtt férfiaknak szánt mesék“ címen adta ki.) SZAKADÁSOK Hívj meg, hogy ajkaid közt töltsem az éjszakát Mesélj nekem a folyók Ifjúságáról Szorítsd nyelvemet üvegszemedre Add nekem combjaidat szoptatósdadának Es aztán aludjunk fivérem fivére Mert csókjaink előbb halnak meg, mint az éjszaka Kék agyam alatt csobog a víz Könnyek buggyannak gyöngyös kebleimből Fájdalommal pettyezve Angyalbőrömet Csókolj meg éjszaka karcsú hala _________________________________ Alabástrom-vázákat adott nekem Könnyeivel övezte derekam Megtanított a múmiák tudományára Táplált menedéket adott védelmezett Szomorúság piramisa alá temetett És amikor arcát kerestem az égen Szemem előtt a féltékeny nap szökött helyébe Minden este mikor magam vagyok Szerelmemet mesélem el neked És lenyakazok egy virágot A tűz lassan haldoklik Szomorúságba merülve S a tükrön, ahol árnyam alszik Ottmaradnak a lepkék Minden este mikor magam vagyok Haldoklók szeméből olvasom ki a jövőt Baglyok vérével vegyítem lélegzetem És a szívem crescendóban rohan Az őrültekkel együtt A bostoni egyetem egyik professzora kijelentette, hogy a mai szülök elkeserítöen keveset tudnak arról, hogyan kell a szabad időt családi körben eltölteni. Egyik változatként például azt ajánlja, hogy rendezzenek pikniket a ház mögötti kis udvarban: terítsenek le takarót, gyújtsanak tábortüzet, süssenek krumplit, — mintha valahol a tengerparton volnának. Amikor ezt elolvastam, nyomban egybegyüjtöttem a családomat. — Ma a hátsó udvarban töltjük az estét — mondtam, és felvilágosítottam családom tagjait a professzor elgondolásáról. — A szomszédok azt hiszik majd, hogy meghibbantunk — mondta George fiam. — Engem nem érdekel, mit gondolnak a szomszédaink — feleltem. — Mi van a hónod alatt? — kérdezte a feleségem. — Takaró. — Mit képzelsz, az új takarót akarod leteríteni? Akkor inkább a régi barna plédet vidd ki. — A régi barna plédünk 1936- ban elveszett — emlékeztettem rá szelíden —, amikor a kedves a- nyád ... — Megint ezt hánytorgatod fel? — vágott vissza a feleségem. — lói van, majd találok valami megfelelőt. De mit mondtál a sült krumpliról? — A ház mögött üldögélünk és sült krumplit majszolunk. — Egész este? — Ez kísérlet — válaszoltam. - Próbáljuk meg. Elvben arra hivatott, hogy szorosabbra tömörítse o családunkat. — Csak nehogy túlságosan szó\ JOHN BAILEY: Piknik a takarón ros csomóba gabalyítson minket. En már megbeszéltem, hogy ma teniszezni megyek. — En megehetem a sült krump lit — mondta a 12 esztendős Nancy lányom —, de aztán el kell mennem. Charlotte-tal uszodába készülünk. Kiterítettük a takarót a ház mögött egy kis helyen, a garázzsal szemközt és óriási tüzet gyújtottunk. Észrevettem, hogy szomszédaink érdeklődéssel kandikálnak kt az ablakon. — Ne figyeljetek rájuk — mondtam vidáman. — Inkább hozzunk fát a tábortüzhöz ... — Azt hiszem, kövön ülünk — jegyezte meg a feleségem. — Fölösleges komfort nélkül ts megleszünk — mondtam. — Nesze, vegyél krumpltt. — Megvárom, amíg alaposan átsül. — Nos, mit gondoltok — kérdeztem. — Ugye olyan érzésünk van, mintha a strandon volnánk? — Igen — mondta Nancy —, és én azt gondolom, hogy meg kellene fürödni.. Merre felé van az óceán? Es a kislányom eltűnt a garázs mögött. — Hé — kiáltottam utána. — En visszahozom — ajánlkozott George. — Talán egész estébe is beletelik, de én megígérem, hogy visszahozom. Es ö ts eltűnt a garázs mögött. Feleségem oldalba bökött a könyökével. — Keresnek bennünket — mondta. Felemeltem a tekintetemet, és két rendőrt vettem észre, akik néznek rám. — Közölték velünk, hogy Itt néhány egyén takarón üldögél — mondta az egyik rendőr. Hát ilyesmi előfordul, amikor az ember szorosabbra akarja fűzni a kapcsolatot a családfával! Kis híján letartóztatják. Ma este mégis krumpltt ettünk vacsorára. Igaz, a konyhában. En pedig a szabad idő családi fellegü eltöltésének megszervezésére irányuló kísérleteimet ezentúl házon belül végzem. Fordította: Gellert György A tárgyalást befejezték. Az ítélet Jogerős, a vádlottat bűnösnek nyilvánították. A vádló, a történet „hőse“, a kedves Phil Carson diadalmasan nézett körül a teremben. Örömében majdnem hangosan elkacagta magát. Te jó égi A felesége, Norma... Hiszen szegényke kibújik a bőréből! Milyen büszke lesz a férjére! — Hogy érzed magad? — kérdezte a kollégája, aki a vádlottat igen csekély eredménnyel védte. — Bevallom, nagyon jól. Természetesen a babérkoszorút meg kell osztanom a rendőrség embereivel, akik derekas munkát végeztek. ' — Most nem vagy őszinte, Phil. Te küldted azt a szerencsétlen Ortoilnit a villamosszékbe, nem pedig a rendőrség. — Lehet hogy igazad van, kolléga, de az én lelkiismeretem tiszta. Meggyőződésem, hogy a vádlott bűnös, és emiatt lakolnia kell. Rendnek kell lennie az országban és mindenütt e világon. — Hogy van a feleséged? Norma? — Norma boldog. Csodálatosan okos teremtés ... XXX Otthon már az ajtóban felrikoltott: — Hallottad a hírt? — Bemondták a rádióban. — Ez nem akármi. Norma. Ez volt az első esetem, és máris siker! Hatalmas pontot tettem a mondat végére! Győzelem, Norma, győzelem! így kezdődik egy karrier! — Mi lesz azzal az emberrel? — Halálos büntetést kértem a fejére. Hiszen meggyilkolta a feleségét. Mást vártál? — Csak megkérdeztem, Phil. ! Norma arcán átsuhant egy felhő, de eztán felengedett a szorongás, és megcsókolta Phil arcát. XXX ! Az ítéletvégrehajtás napján egy ősz hajú idős bácsika — rongyos kabát lógott rajta — megállította az utcán a közvádlót. — Szeretnék beszélni magával... — Sajnálom — mondta Phil Carson ingerülten. — Sietek. Találkám van. — Megiszunk valahol egy kávét, uram. Emberéletről van szó. Annak az embernek az életéről, akit ma kivégeznek a villamosszékben. — Rendben van. Kap öt percet. — A nevem Bill Mahogany — mondta az ismeretlen. — Nem .tartózkodtam a városban a tárgyalás ideje alatt. Ezért fajult el a dolog. Hazajöttem és megtudtam min dent. Az első pillanatban nem tudtam, hogy mitévő le gyek. Ortolini miatt le sem hunytam a szemem. Furdalt a lelkiismeret, de egyúttal féltem is. Ért engem, uram? - Mitől félt? Vagy — kitől félt? — Nem könnyű mindezt elmondani. Gondolkozni kezd tem: ez az Ortolini fiatal ember. Én pedig most töltöttem be 65 életévemet. Most felteszem a kérdést: Kinek vari több keresnivalója ezen a földön? — Mahogany, megmondtam, hogy nincs sok időm. ön feltart engem, érti? Buta kérdéseket tesz fel nekem. Bősz szantóan unalmas! — Tanácsért fordulunk önhöz. Nem merek egyenesen a rendőrségre menni. Nekik mondjam el, hogy mit követ tem el? Mondjam meg nekik egyszerűen, hogy én öltem meg az asszonyt? — Miről beszél? — Phil Carson elsápadt és remegni kezdett. — Ortolini meggyilkolta a feleségét — pont. E! ítéltük — pont. Most mit akar? — Nem ölte meg. Az a fiú ártatlan. Ügy történt... szó val... összevissza kóboroltam a városban, valami munkát kerestem ... kéregettem, igen ... Abban a házban. Orto Uniéknál kaptam egy szendvicset. — Honnan tudja olyan biztosan, hogy az éppen Ortolí- niék háza volt? WINSTON HUBBARD: AZ ÍTÉLET jogerős — Tudom! Láttam a fényképeket az újságban. Milyen kellemes nőszemély volt. Bevezetett a konyhába. Ha akkor nem megy ki, akkor nem történik meg az, ami megtörtént... Értse meg! Szívélyes volt hozzám és nem volt okom neheztelni rá, de... borzalmas helyzetben voltam Alighogy kitette a lábát a konyhából, én izgatottan a szekrényhez rohantam. Gondoltam, találok ott egy kis ap rópénzt. Az asszonyka tetten érte az öreg tolvajt, hiszen azonnal visszajött. Nagyon mérges volt rám és joggal Rendőrséggel fenyegetett. Ekkor elvesztettem a fejemet, és egyszerűen megfojtottam. Igen..., most tudja. Mit gon dől... mi történik velem, ha a rendőrségre sietek és ott is elmondom ugyanezt? — Beültetik a villamosszékbe — mondta szárazon Phil Carson. — Ráültetik a rezsóra. Ezt akarja, öregem? — Nem! Nem! A börtönt még elviselem valahogy, de a villamosszékre és egyáltalán a halálra nagyon érzékeny vagyok, bíró úr. — Akkor fogja be a száját, Mahogany. Gondoljon arra, hogy mindezt álmodta, és minél előbb felejtse el az ese tét. Most pedig tűnjön el a szemem elöl, maga tökkelütöü marha. XXX Normalem vette le a szemét az óráról. — Még, hatvan .perel— mondta halkan. — Ne gondolj minduntalan erre. Az én szerepem ebben az ügyben jelentéktelen. A kötelességemet végeztem. Az esküdtek bűnösnek nyilvánították. Ne feledd: meggyilkolta a feleségét! Ebben a pillanatban megcsörrent a telefon. — Itt Mahogany beszél — hallotta az öreg bolond re kedtes hangját Phil. — Gondolkoztam, bíró úr. Ez nem igazság. Nincs joga halálra ítélni egy ártatlan embert Most már tudja, hogy ki az igazi bűnös, tegyen valamit — Mahogany! Azonnal jöjjön a lakásomra, és ne köves sen el semmi ostobaságot. Megértette? — Kivel beszélsz? — kérdezte Norma. — Hiszen ts rész ketsz, Phil. — Egy ügyfél. Pillanatok múlva itt lesz Nyugodj pteg. drágám, nincs semmi baj. — Ilyenkor? Késő este jönnek hozzád az ügyfeleio? En lefekszem. Norma' elhagyta a, szobát. Mahogany gyorsan megérke zett. — Van még háromnegyed óránk — mondta csüggedten — Valamit tennünk kell, bíró úr. — Gézengúz, vén csirkefogó. Nos, fogja meg ezt a poha rat és igyon. Közben majd beszélgetünk, jó? Az öreget nem kellett bíztatni az ivásra. Ezt az egyel nagyon szerette, mármint az italt. Phil Carson szorgalma san töltögette a poharát, az idő pedig múlott. Az öreg ivóbírása is véges, mert lassan-lassan lecsukódtak a szem pillái. Elaludt. A falióra elütötte az éjfélt. Erre az öreg, felriadt Ijedten kérdezte: — Ml ez? Mi történt? — A falióra Most megszabadult mindentől, öregem Ortolini éppen ebben a pillanatban távozott az élők soré ból. Elnyerte méltó büntetését. Az öreg felordított: — Nem! Ez nem igazi Én öltem meg azt az asszonyt! Megyek a rendőrségre! — Minek? Ortolini már halott. Nem segíthet itt már maga az úristen sem. — Megyeik. Egy ilyen hazugsággal a szívemben nem érdemes tovább élni. — Nem megy maga sehová — mondta Phil hidegen. Te hülyéi Nevetségessé akarsz tenni a közvélemény előtt! Ár tatlan embert ítéltem halálra, mi? A lövés eldördült. Az öreg szó nélkül a szőnyégre zu hant. XXX A rendőrök ellepték a házat. — Nem értem. — A felügyelő a fejét csóválta. — Miért lőtted le a szerencsétlen csavargót, Phil? — Ismered? — kérdezte a bíró csodálkozva. — A rendőrségen mindenki ismeri. — Vén bolond! Egyik városból a másikba csavarog minduntalan. Nem tiszta,, vagyis: százszázalékos bolond. Időről-időre beszédült a rendőrállomásra, és bevallott valami soha el nem követett gyilkosságot. Ez volt a mániája. Nem értem... miért kel lett beledurrantam ebbé a szerencsétlenbe? ... Az illusztrációt FILEP ISTVÁN készítette.
