Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-06-27 / 26. szám
io ing VLASTIMÍL KOVALCÍk SZÁNDÉK T31 a tiszta vagy tisztátalan lángokon, túl a különleges szolgálat nyoszolyáján és a néma-tanúságon Is túl. Túl szándéktalanságon és reményen. Túl a folyó csillogásán, amelyik csak bizonyos helyen s bi= zonyos esetben kap szárnyra. Túl szokásokon, bánaton és kegyetlenségen, túl a fejedelmi kulcson, mely minden dolog és tett zárát megnyitja a kölcsönösség kezével. Túl az állóvizeken, az elmozduló felhőkben. TÚ1 stigmákon, lelkek párhuzamosságán, küldetésén, mely megszabadít vagy sem. Túl a szóval elhajózott álmon. Túl a létezésen, mely önmagában mag és hamu. Az alkotásban, VARGA IMRE fordítása CSÄKY KÁROLY VERSEI: SIRATÓ * átszűrt bogárfejek a földön halál és menekülés között csak a fekete csápok szerencsétlenkednek 6 mondd lehet-e még emelkedni lassú szárnycsapással és repülni kifeszltett végtagokkal a füvek fölött ó mondd bekötött szemmel átlátsz-e erdőknek csöndjén és hiszed-e hogy valaki hallja még keserves zümmögésünket FELJEGYZÉSEK ennyi balsors után talán én is lehetnék az mi nem vagyok mert voltak kik sötét éjszakába tolakodtak és csillagot legeltek reggelig mert vannak kik hegyek mögé bújnak és hóesésről álmodoznak júniusban mert lesznek kik megkerülik a vizeket és folyók helyett tengert Írnak az égre és lesz kinek csőre között kizöldellnek a gallyak miután valaki majd felfedezi a száraz földet Nászút, micsoda átlett Es ráadásul Indiai A maharadzsák országa! A tigrisekéi A gurukéi A curryél Az esküvő után, minthogy a repülőgép csak este indult, úf- donsült férjem meg én újonnan vásárolt lakásunkba mentünk a Via Flamlntára, és ott várakoztunk a hálószobáiban, az egyetlen bebútorozott helyiségben. Türelmetlen ifjú férjem szerelmeskedni akart, de én hevesen és makacsul ellenálltam, aztán bezárkóztam a fürdőszobába, és amikor bekopogott, mondván, hogy szeret, hisztérikusan kiordítottam az ajtón: — Indtábanl Indiábanl Majd Indiában / jöhet a szerelem. — De ö csak dörömbölt, s végül szinte magánkívül azt kiabálta, hogy elmegy friss levegőt szívni, és csak akkor jön vissza, amikor indulnunk kell, úgy öt óra múlva. Miután elment, vártam még vagy tíz percig, majd otthagytam a fürdőszobát, fogtam aZ útitáskámat. kimentem a lakásból, liften leereszkedtem az alagsorba a garázsba. Itt beraktam a táskát a kocsimba és elindultam. Fogalmam sem volt, hová menjek, vezetés közben a forgalmas utcákon azon tűnődtem, talán kikocslzom Fregenébe, a barátaimhoz. De a Via Aurelián hirtelen a szemembe ötlött egy zöld táblán a felirat: „Leonardo da Vinci repülőtér“, s akkor eldöntöttem: kimegyek a repülőtérre és felszállók az első gépre, amelyik Indiába indul. Nagyon is helyénvalónak éreztem, hogy Indiába menjek. Oda megyek, éppen azért, mert nem akartam odamenni. Igen, ezt kell tennem. Éppen azért kell megtenni a dolgokat, mert nem kívánjuk megtenni őket. Kiértem a repülőtérre, a fénybetűs táblán láttam, hogy egy amerikai gép húsz perc múlva indul Indiába. Odamentem a pulthoz, bemutattam a legyemet és az útlevelemet, aztán végigrohantam a folyosókon, s még Idejében érkeztem, sikerült befurakodnom az utasok közé a hatos számú kijáratnál. Fél árával később a gép már a felhők fölött repült, azzal a szabályos ritmusú tompa zúgással, amely a nyugodt lélegzéshez hasonlít. Akkor elővettem a táskámból egy doboz altatót, és lenyeltem három nagy tablettát. Szinte azonnal elaludtam. Aludtam, aludtam és aludtam. Közben talán leszálltunk Athénben és Ankarában, talán megebédeltem vagy megvacsoráztam, talán elszívtam néhány cigarettát és még beszélgettem ts a szomszédommal, egy alacsony, kövér, sötét bőrű hinduval. De olyan erős volt a tabletták hatása, hogy inkább álomnak hittem mindezt, mint valóságnak, s végül az volt az érzésem, hogy tulajdonképpen ha álmodva is, végígaludtam az egész utal. Aztán egyszer csak igazán felébredtem. A repülőgép a kora reggeli nap vakító erős fényével volt tele. Elővettem kézitáskámból a púderdobozt, és megnéztem magam a tükörben. Hisztéria, félelem és agresszivitás sugárzott élénk-kék szememből és keskeny, dacos számról. A púderdobozt tartó kezem, ujfamon a karikagyűrű eszembe futtatta, hogy az esküvőn már néhány órája túl vagyok, de a házaséleten még innen. Egy kicsit rendbehoztam az arcomat, aztán kinéztem az ablakon. Lem a mélyben, világos, kopár hegyek között nagy tó terült el, a vize egészen sötétkék, szinte fekete. A partvidék feltűnően kihaltnak látszott. Megállítottam egy stewar- dest és megkérdeztem, milyen tó ez. Mosolyogva felelte, hogy nem tudja, mosolyogva elővette az ülés zsebéből légiutunk térképét, hoszszas tanulmányozás után mosolyogva közölte: — A Van-tó. — Megköszöntem, hátradőltem az ülésen és újra elaludtam. Megint csak aludtam, aludtam és aludtam. Almomban leszálltam Teheránban. Bombayben és Oj- Delhiben, megettem a második ebédet, még beszélgettem ts hindu szomszédommal, kértem tőle egy jó szállodacímet Calcuttában, mert a szobát a vőlegényem foglalta le, s én nem tudtam a szálloda nevét, amelyben laktunk volna. A gép megkezdte a leszállást, szökkent és huppant néhányat, majd földet ért, s én alvajáróként tettem amit Ilyenkor szokás: kiszálltam a gépből, keresztülmentem a pályáin, hosszú folyosókon gyalogoltam végig, kezemben a táskával, utasok hosszú sora mögött. Minden olyan volt, mint Európában, kivéve a meleget, azt a kohó-izzást, meg a szagot, azt a maró és édeskés bűzt, a rothadás és konyhaszag keverékét. A repülőtér épületéből kilépve egy pillanatig úgy éreztem magam, mintha valami bűncselekményért köröznének, és ezt sokan tudnák, és mindenki az én érkezésemet lesné. Egy sereg nagyon sötét bőrű férfi, sovány csípőjük köré tekert és vállukon átvetett fehér lepellel rámvetette magát, futva és egymással versengve igyekeztek kikapni kezemből a táskát, s engem egy taxisofőr felé lökdösnl. Nagy, zöld fákat láttam, vörös és fekete virágokkal. Ahogy beszálltam a taxiba, csak akkor vettem észre, hogy a fekete virágok nem virágok, hanem hollók. Elnyúltam a taxi ülésén, miközben fél tucatnyi sötét bőrű kéregetö kéz nyúlt be az ablakon, bemondtam a szálloda nevét, amelyet a repülőtérbeli hindu szomszédtól kaptam. A taxi elindult. Ügy látszik azonban, hogy Calcuttában két azonos nevű szálloda van, vagy pedig a repülőgépben Indiai valamilyen okból ízetlen tréfát akart velem űzni. Tény az, hogy a taxi szinte nyomban az egyik legnyomorúságosabb negyedbe kanyarodott be. Az utcák egymásba folytak, a vakító és poros fényben düledező megrogy- gyant, málladozó házak hosszú sorát pillantottam meg. Ügy látszott, mintha támogatnák egymást, hogy össze ne dőljenek kajla erkélyeik súlya alatt. A tömeg, amely egyszerre volt fehér és fekete, fehérek a leplek, feketék az arcok, a karok, a lábak, lázasan kavargón ezeken az utcákon, s altg-altg nyílt szét, hogy a taxit továbbengedje. Végre megérkeztünk a szállodához: űtött-kopott, hámló falú, kiugróktól roskadozó ház volt ez is, akár a többi. Beléptem a csepp, szinte telfesen sötét előtérbe, a falak mentén fehér ruhákat és soksok szemfehérét láttam, minden egyéb a homályban maradt. A portáspultnál átnyújtottam az útlevelemet, egy sötét kéz leakasztott a főtábláról egy vaskulcsot, amelyen paplrdarábka lógott, rajta tintával írott szám, aztán megindultam a táskámat vivő fiú nyomában, fel a rozzant nyikorgó főlépcsőn. A szobába érve körülnéztem. Az ágy furcsa módon a szoba közepén állt, fehér, leheletkönnyü szúnyogháló borította be az egészet. A bútorok mahagóni fából, angol stílusban készültek, legalábbis úgy vettem ki a sötétben. A falakat málladozó, gyenge fényű, ólomszürke festék födte. Kinéztem az ablakon. Nagyon keskeny sikátort láttam, keskenyebbet, mint a legszűkebb velencei utcácska. Az innenső oldalon ugyanolyan kajla düledező házak sora, mint maga a szálloda; a másikon vörös téglafal, gyárépületek lemezteteje ágaskodott fölébe. A sikátor kihalt volt, egyetlen fehér ember haladt benne lassan, kezével a falhoz támaszkodva. Ahogy minden indiainak, akit eddig láttam az utcán, ennek ts nagyon sötét volt a bőre, ruházata pedig az a csípőjére tekert és a vállán átvetett fehér lepel, amely szabadon hagyta a karját és meztelen lábát. Az ember éppen velem szemben megállt, és percnyi tűnődés után lassan lecsúszott a földre. Fél kezét kinyújtva, tenyerével egy kis darabon letörölte a járda kövét, aztán az oldalára fordult, arccal a falnak, mint akt aludni akar. Nem is mozdult többet: talán már elaludt. Akkor én ts feküdni mentem, fölhajtottam a szúnyoghálót, rádöltem a takaróra és elaludtam. Négyszer ébredtem föl, és mind a négyszer odamentem az ablakhoz, hogy megnézzem az alvó férfit. Első alkalommal nem mozdult még; az oldalán feküdt, arccal a falnak. Másodszor már a másik oldalára fordult, arccal a járda széle felé. Harmadszor hanyatt feküdt, ktnyújtózva, egyik karja a tarkója alatt. Ekkor vettem észre, hogy a járda tövében szennyvíz patakocska csurdogál, talán egy födetlen csatornából. Hanem, amikor negyedszer fölébredtem és kinéztem az ablakon, a férfi a hátán hevert, lecsüngő fejjel. A szeme fehére rám szegezödött, de másképpen, mint azoké ott lent, a szálloda halijában. Amazoké élt, ez csak fehér volt, de kifejezéstelen. Fél karja lecsüngött a járdáról, s a piszkos víz, amelyet már észrevettem átfolyt sovány, merev ujjal között. Sokáig elnéztem azt az embert, aztán jött egy félelmetesen sovány, bozontos piszkos- sárga kutya. Körülszaglászta a férfit, aztán fölemelte a hátsó lábát, odavtzelt az arcára és továbbáll!. A férfi nem mozdult. Ebből logikusan arra következtettem, hogy vagy eszméletlen, vagy halott. A harmadik föltevés az lehetett volna, hogy részeg, ezt azonban nem tartottam valószínűnek, mert úgy hallottam, hogy a hinduk nem isznak. Nem sokat töprengtem, becsuktam az útitáskát, lementem a földszintre, kifizettem a számlámat és taxit kértem. Nem telt bele egy Óra, kint voltam ismét a repülőtéren. A római gép szinte azonnal indult. Aztán a felhők felett lehunytam a szemem és újdonsült férjemre gondoltam. Most biztosan keres a barátoknál, a rokonoknál. Villámként hasított belém a felismerés: végtére is túl vagyok a nászutamon. Igaz, egyedül voltam, de mit számít az? Hol van megírva, hogy nászúira csak kettesben lehet menni? Megnyugodva nyeltem le újra három tabletta altatót és azonnal elaludtam. Aludtam, aludtam és aludtam. Aludtam, amikor leszálltunk Üf- Delhiben, Karachtban, Teheránban, alvás közben megreggeliztem, beszélgettem a szomszédommal, egy igen sovány, igen magas, sötét bőrű hinduval. Aztán fölébredtem. Kinyitottam a szemem. Vakított a fény, kinéztem az ablakon: lenn a mélyben világos, és kopár hegyek közt, nagy tó csillogott, a vize egészen sötétkék, szinte fekete. Hívtam a stewardest és megkérdeztem, miféle tó ez. Mosolyogva válaszolta, hogy nem tudja, mosolyogva elővette légiutunk térképet az ülés zsebéből, s a térkép figyelmes tanulmányozása, után mosolyogva jelentette: — A Van-tó. MERLE MÁRIA fordítása Az illusztrációkat FILÉP' FSTV’AN készítette
