Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-06-13 / 24. szám
io fM R. ROZSGYESZTVENSZKIJ GYERMEKJÁTÉK Futnak a felhők, súrolfák a fenyőket. Induló szélben tenger szaga száll. Hosszú látékba kezdenek a gyerekek a parkban fésült virágágyaknál. Régi játékokhoz nem térnek már vissza, lejárt az indiánok, kalózok kora. Oj játék indul! Kezdődik, figyelem! Neve: Merénylet az enök ellen. Kék kisautóban ül az elnök, s teljes erejéből hajtja a pedált. Kéri amazokat, ne rögtön öljék meg. Csak annyit kér tőlük, kicsit várjanak. S hogy ne cselekedjék azt amott a padnál. hanem távolabb a letaposott földön a bokrok tövében Az elnök mögött farmer nadrágos őrök, mindegyiküknek colt az övében. A test őr ség komoly, megy, feszesen lépked a Délen oly közkedvelt szombrérökban jaqueltne mellettük haitat el rolleren, szoknyácskája a térdéig sem ér. Az elnöknek ül a szerep. ■ Nem fél. Gyorsít, s az örök lemaradnak. Ekkor lövés dörren a bokrokban. Ismét. S a fegyverek újra felugatnak... Az elnök kibillen az autóból; útja a pádig bot log ássál telt. Feleslegesek itt az orvosok. Nagyon elfoglalt. Végtelenül elfoglalt saját halálával. Régi játékokból sok mindent megszokott, de most az asszonyát hivatja sürgősen. Es Jaqueltne arcát igaz könny áztatja. A poros nap apró szilánkokra hull szét. Fullasztó a hőség. Megborzongok. Nézek. A testőrök most a gyilkost keresik. Nem igazából, hisz játék csak ez. Csak úgy. üldözés a fák között, fütyülnek a golyók. Váltamnál valami az ágat rezgeti. Vajon mit játszanak holnap e bomlott kor gyermekei? XXX 'Petrlk József fordítása FRANZ KARL WEISKOPF: SOUVENIR Picasso, a festő, a maga és a barátai legnagyobb csodálkozására, a németek bevonulása után teljesen háborítatlan élt Párizsban, valószínűleg a német propagandaminisztérium politikájának érdekéből. A német tisztek és katonák az ezt követő Időben gyakori látogatói voltak Picasso műtermének. Picasso némán fogadta a hívatlan vendégeket, némán vezette őket körül, és távozáskor mindegyiknek adott egy reprodukciót arról a híres festményéről, amely Guernica baszk városnak a náci repülők által történt rom- badőntését ábrázolja. Csak ekkor szólt Picasso egy szót, mindig ugyanazt: — Souvenir. Egy napon a titkos államrendőrség egy tisztviselője jelent meg Picassonál, fölmutatott egy Ilyen reprodukciót és megkérdezte: — ön csinálta ezt? — Nem — válaszolta a mester, miközben a fejét rázta — ezt önök csinálták. Hogy az ügynök ezt a feleletet nem értette meg vagy túlságosan is jól megértette. A válasz merészsége fegyverezte le, vagy pedig azt, mint egy eszelős kijelenté sét fogta fel, nem tudódott ki. Elment, és Picasso soha többet nem hallott róla. Németből fordította: Kenyeres Kovács Márta Wolfgang Borcher 1921-ben születet: Hamburgban, Könyvkereskedő, majd színasz lett. 1941-ben a frontra került. Májgyulladás ás dlftérla után hathetes siralomnáz várt a húszéves fiatalemberre, mert levelében megírta véleményé-' Hitlerről és esztelen háborújáról, s halálra ítélték. Hat hátig minden réggé: azt kellett, lennie, utoljára ébred fel. Megkegyelmeztek neki, de visszaküldték a fjjbntrá4, hogy „kiérdemelje . az életet Leromlott egészségi állapota miatt nem sok á'ra alkalmatlanná kellett nyilvánítani Leszerelt, és hazatér’ Hamburgba, kabarékban lépett fel saját verseivel A sok szenvedés sem törte meg, és nem tudott hallgatni Szókimondása űjra börtönbe juttatta, ott érte meg a háború végét. Lázasan, testileg,.lelkileg megtörve, Hamburg romjai ki zott elbeszéléseket kezdett írni Ereje azonban fogytán volt Barátai gyógy kezelést biztosítottak számára Svájchan.de már késő volt Mindössze ké^ éve maradt az írásra Versenyt kellett futnia a halállal, hogy elmondhassa mind azt, amit érzett, hogy a háború halott vagy megrokkant áldozatai nevében tiltakozzon. s ■ Huszonhat évet élt, mint a ml Petőfink Egyetlen drámáját egy nappal ha lála után mutatták be- Nagy író lehetett-volna, de a ftstzmus derékba törte a pályáját. Elbeszéléseiben, ebben az alig kát kötetnyi kis remekműben a kisemberek szemszögéből nézte és írta meg a háborús és háború utáni évek „kis“ tragédiáját. Főműve Az ajtón kívül című dráma, melyet 1946 Ő6zén írt meg néhány nap alatt. Színpadon, filmvásznon egyaránt nagy sikert aratort művével az egész világon. Az Itt közölt elbeszélésének végkicsangése nem Ilyen pesszimista. Ki kell Jönni a romok közül, a halottakon már nem segíthetünk, vlizont az éle* megy tovább. A háborű emléke ne kétségbeesést szüljön, hanem ' olyan „harcos humaniz* must“, amilyent például Thomas Mann hirdetett, amely nem nézi tétlenül a háborús uszítást, a fegyverkezést — a neutronbombát. A magányos falban ásítozó ablaküreg megtelt a lenyugvó nap utolsó vöröses sugaraival. A porszemek csillogva kavarogtak a kémény meredező maradványai között. A romhalmaz szunnyadozott. A fiú szeme zárva volt, de észrevette, hogy egyszerre sötétebb lett előtte. Erezte, hogy valaki csendben sötéten megállt előtte. . — Most elkaptak — gondolta, de mikor felpillantott, csak két nyomorúságos nadrágszárat látott maga előtt, melyek olyan görbén álltak, hogy keresztüllétott közöttük. Megkockáztatott egy pillantást följebb Is, egy Idősebb ember állt előtte, kézben késsel és kosárral, ujjal kissé földesek voltak. — Há te Itt alszol, ml? — kérdezte a férfi, és lenézett a bozontos hajtömegre. Jürgen hunyorogva nézett lábal között a napba, majd így szólt: — Nem, nem alszom. Itt kell vigyáznom. A férfi bólintott, — Ügy, hát azért ez a nagy bot? — Igen, válaszolt Jürgen hevesen, és megragadta a botot. — Na, és mire vigyázol? — Azt nem mondhatom meg. Kezével szorosan fogta a botot. — Talán bizony pénzre, ml? — A férfi letette a kosarat, és nadrágja fenekén Ide- oda huzigálva megtörölte a kést. — Nem, egyáltalán nem pénzre, mondta Jürgen megvetően. — Egészen másra. — De hát mire? — Nem mondhatom meg, valami másra. — Ha nem, hát nem, de akkor én sem mondom meg, hogy mi van itt g kosárban. A férfi lábával meglökte a kosarat, és összecsukta a kést. — Á, gondolom ml van benne — mondta Jürgen lekicsinylőén — nyúleledel. — Az áldóját, tényleg az, ügyes fickó vagy te — mondta csodálkozva a férfi. — Hány éves is vagy? — Kilenc. — Ügy, szóval kilenc. No akkor már az! is tudod, mennyi háromszor kilenc, ugye? Világos — mondta Jürgen, és hogy idői nyerjen, hozzátette. — Ez egészen egyszerű Háromszor kilenc? — kérdezte még egyszer — az huszonhét. Rögtön tudtam. —Stimmel — mondta a férfi — éppen unnyi nyulam van. Jürgen eltátotta száját. — Huszonhét? — Megnézheted őket, némelyik még égé ■zen fiatal. Akarod? — De hát én nem mehetek el, nekem vigyáznom kell — szőlt Jürgen bizonytalanul. — Állandóan? — kérdezte a férfi — éjszaka is? — Éjszaka Is. mindig. Jürgen végignézett a görbe lábakon. Vasárnap óta — tette hozzá suttogva. — Haza se mész, de hiszen enned Is kell? Jürgen felemelt egy követ. Egy fél kenyér és egy plédoboz feküdt alatta. WOLFGANG BORCHERT ÉJSZAKA ALSZANAK A PATKÁNYOK Is — Nocsakl Dohányzol, talán pipád van? — kíváncsiskodott az öreg. Jürgen megszorította a botot, és félénken mondta — csavarok, a pipát nem szeretem. — Kér — a férfi lehajolt a kosárért — s nyulakat azért megnézhetted volna. Főleg a kicsiket, talán kt is választottéi volna magadnak egyet. Nos de hát nem iöhetsz. — Nem — monta Jürgen szomorúan — nem. A férfi megfogta a kosarat és felegyenesedett. — Hát igen, ha Itt kell maradnod, sajnálom — és megfordult. — Ha nem árulsz el — mandta Jürgen gyorsan — ez a patkányok miatt van. A görbe lábak megtorpantak. — A patkányok miatt? — Igen, megeszik az embereket, a halottakat, abból élnek. — Ki monta ezt? — A tanítónk. — És te itt a patkányokra vigyázol? — Hát, nem éppen azokra — mondta a fiú, majd egészen halkan folytatta: — Az öcsém ugyanis itt fekszik valahol Itt — mutatott a bottal az összedőlt fa lakra. — Bombát kapott a házunk, egyszer re sötét lett a pincében, ő pedig eltűnt, hlá ba kerestük. Sokkal kisebb volt, mint én csak négyéves. Még itt kell lennie valahol Egész kicsi volt még. Az idegen elgondolkozva nézte a kócos gyereket. Aztán megszólalt: — Na, és azt nem mondta a tanítótok, hogy éjszaka alszanak a patkányok? — Nem — motyogta Jürgen, és egyszerre nagyon fáradtnak látszott. — Azt nem mondta. Micsoda tanító az, aki még ezt sem tud Ja, hogy éjszaka alszanak a patkányok Éjszaka nyugodtan hazamehetsz. Éjszaka min dig alszanak, mihelyt besötétedik. Jürgen kis árkokat húzott botjával a porban. — Ezek kis ágyak — gondolta — Csupa kis ágy. — Tudod mit? — szólt Ismét az öreg. — Most megetetem a nyulakat, aztán eljövök érted. Lehet, hogy egyet el ts hozok, egy kisnyulat. Na, mit szólsz hozzá? Jürgen tovább turkált az omladékban. — Csupa kisnyúl, fehér, szürke, tarka. — Nem tudom — mondta halkan, és a görbe lábakat nézte —, ha éjszaka tényleg alszanak... A férfi kilépett a falmaradványok közül az utcára és visszaszólt: — Efelöl nyugodt lehetsz, a tanítótok pe dig szedheti a sátorfáját, ha még ennyit se tud. Jürgen is felállt és megkérdezte: — Tényleg kaphatnék egy kisnyulat, talán egy fehéret? — Majd meglátom — mondta a férfi már elmenőben — de addig várjál Itt. Aztán együtt hazamegyünk, megmutatom az apádnak, hogyan csinálják a nyúlketrecet, mert azt tudni kell ám. — Jó, kiáltott Jürgen — várok, vigyázok, amíg sötét nem lesz. Várom biztosan, deszkánk is van otthon régi ládákból. De azt nem hallotta a férfi. Ment a nap felé, mely egyre vörösebb lett az alkonyatban, és [ürgennek úgy tűnt, hogy az utolsó sugarak az öreg görbe lábai között éppen rá sütnek. A kosár ide- oda himbálózott a távolodó Idegen karján, nyúleleség volt benne, zöld nyúleleség, mely kissé megszürkült a portól. * i __~___:__1 r.r. .cr.
