Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-05-09 / 19. szám
A cím nem szójáték. S azt hiszem bővebb magyarázat nélkül is mindenki tudja, hogy Vladi mir Remekről van sző, akinek a neve nyelvünkön értelmes szót jelöl Példa: remek ember. És Remek valóban remek ember. Kedvesen megnyerő, megtlletődött volt, amikor Bratislavában a múlt héten az egybegyűlteknek élménybeszámolót tartott. Azzal kezdte mondókáját, hogy útban a repülőtérről a város leié a meghatódottság könnyeivel küzdött, látva az utak mentén az éljenző tömeget. Aztán a sok figyelő, meleg szempár „bátorítására” megeredt a szava, s szinte láttam az arcán, mozdulatain, amikor elmondja a kiképzés, az űrhajóba való beszállás, a start, a repülés, a földre érés egy-egy mozzanatát, újra át is éli. „Amikor elindultam a startra kész űrhajó felé, lepergett előttem az egész életem. Nem voltam ideges, de azt sem mondhatom, hogy nem volt lámpalázam. Inkább a megílle- tődöttség vett rajtam erőt, mintsem a félelem” — mondja. Majd azzal folytatja, hogy hét napig a szájában érezte a gyomrát, mint mikor az emberrel a felvonó hirtelen megindul. Mosolyogva mondja, hogy szerette volna minél jobban felhasználni az űrben töltött időt, s ezért mindig később járt aludni, mint társa, A. Gubarjev. (Gubarjev a beszélgetésen azt mondotta Remekről, hogy kitűnő űrhajósnak bizonyult, jó barát, elv- társ, és olvasott, művelt ember a csehszlovák kozmonauta.) Érdekes epizódként megemlítette, hogy az egyik ilyen éjszakai nézelődés után eloltotta a munkatérben a villanyt, és indulni akart a másik kabinba lefeküdni. Csakhogy sötétség volt, az amúgy is szűk térben nem tudott Vladimír Remek, Alekszej Gubarjev űrhajósok és Vlagyimir Satalov, az űrhajósok központjának parancsnoka a bratislavai pionírok körében. merre elindulni. A villanykapcsolót sem volt könnyű megtalálni a sok száz gomb között. Végülis sikerült. Vladimír Remek azzal búcsúzott a brátislavaiak kéipViselíMtől, hogy köszöni a többezer üdvözletét és táviratot, valamint azt a pár kötött kesztyűt, amelyet űrrepülése alatt édesanyjának küldött egy bratislavai asszony. Remek most is remekelt. Megnyerő volt a magatartása, közvetlen, meleg hangú a beszéde, és kedves a pillanatnyi zavara, el-, elcsukló hangja. De ez igazán elnézhető, hiszen a munkája helyette beszél. Zoiczer János Hazánk fiataljai meleg szeretettel fogadták az első csehszlovák űrhajóst, Vladimir Remeket. XXVII ÉVFOLYAM 1978. május 9. ARA l,— korona (Ij *>■ f A SZISZ SZKB LAP] A ... ^ ke? „Övó néni, kérem?“ — hang zik a kérdés az óvodában, és bármennyire naivan-gyerekes is a folytatás az óvó néninek válaszolnia kell. Talpraesetten, magabiztosan, kielégítve a kérdező kíváncsiságát. Tud-e az óvó néni mindenre válaszolni? Tud-e meghitt, közeli kapcsolatot teremteni a gyermekekkel a vigyázójuk, nevelőjük? Ezekről és még sok egyébről beszélgetett riporterünk Zolczer János a Losonci (Luöenec) Pedagógiai Szakközépiskolában az érettségiző lányokkal. Riportunk a harmadik oldalon. Fotó: ZOLCZER ÓVÓ NÉNI KÉREM... I ’ijtamm t n I n r hí r i# A remek REMEK ■dali * „ * - Siá , ' „/' g. 9 / Iff % k t- afjjf
