Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-04-04 / 14. szám
A nemzeti felszabadító mozgalom időszerű kérdései A gyarmati rendszer összeomlását és a független államok megszületését a gyarmattartó imperializmus elleni győzelmes harc eredményezte. Ebből az objektiv történelmi tényből fakad a folyamat alapvető, antiim- perialista jellege, ami egyúttal meghatározza a benne részt vevő tömegek és politikai szervezetek mozgásirányát is. A nemzeti felszabadító mozgalom sorozatos győzelmei lényeges hatást gyakorolnak részben az imperializmusra, részben pedig a függetlenné vált gyarmati népekre. Az imperialista hatalmak kénytelenek lemondani a közvetlen, nyers kizsákmányolás lehetőségéről, és veszélybe kerültek a számukra e területeken rendkívül fontos katonai-stratéigai pozíciók is. A gyarmati, majd az újonnan függetlenné vált népek harca elválaszthatatlan a világforradalmi folyamat egészétől. A harc világtörténelmi jelentősége abban áll, hogy — kisebb vagy nagyob mértékben — objektive antiimperialista jellegű, és így a haladó erők szövetségese. A kommunista mozgalom is kezdettől fogva szövetségesének tekinti őket. Szerepükről Lenin a Komintern III. kongresszusán (1921) megjegyezte: „...Teljesen világos, hogy a világforradalom elkövetkező döntő csatáiban a földön élő lakosság többségének a mozgalma, amely kezdetben a nemzeti felszabadulás elérésére irányul, a kapitalizmus és az imperializmus ellen fordul, és talán sokkal nagyob forradalmi szerepet tölt be, mint ahogyan várjuk.“ Ez valósul meg most a gyakorlatban, amikor a nemzeti felszabadító harcokban nevelkedett erők, a fiatal, független és antiimperialista államok kül- és belpolitikai értelemben egyaránt nyomást gyakorolnak az imperializmusra. Erejük számottevő, ma az ENSZ 149 tagállama közül mintegy 115 a fejlődő országokhoz, vagy ha úgy tetszik „a harmadik világhoz“ tartozónak vallja magát. A föld lakosságának mintegy 60 százaléka él ezekben az országokban. Nem véletlen tehát, hogy a fejlődő országok fontos és egyre növekvő szerepet játszanak a két világrend- szer közötti küzdelemben. Ebből a szempontból két olyan tényezőre kell utalni, amelyek lényegesen befolyásolják a fejlődő országok bekapcsolódását a nemzetközi osztályharcba. Első tényező a társadalmi elmaradottság. Az egyes országok fejlettségi színvonalában vannak esetenként nem is lényegtelen különbségek, mégis közös vonásnak kell tekinteni a gazdasági és társadalmi elmaradottságot, mert ez — az imperialista gyarmatosító hatalmak vitathatatlan történelmi bűnei következetóben — a fejlődő országok többségére jellemző. Másodszor a függetlenséget kivívott államoknak választaniok kell a kapitalizmus és a szocializmus között, ki kell alakítaniuk a megfelelő világrendszerekkel kapcsolatos orientációjukat. A világ e térségeiben végbemenő mélyreható folyamatokat vizsgálva megállapítható, hogy egyre felismerhetőbben előtérbe kerül az a harc, amely már nemcsak a nemzeti, hanem a társadalmi felszabadulásért is folyik. Ázsia, Afrika és Latin-Amerika számos országa a fejlődés nem-kapitalista útját választotta, s ezen az úton halad. Ezek az államok alapvető változásokon mennek át, amelyek megfelelnek a néptömegek érdekeinek és erősítik a nemzeti függetlenséget. Az élet igazolja a marxizmus- leninizmus megállapításait arról, hogy a szocializmus nemzetközi megerősödésének időszakában a gazdaságilag elmaradott országok a kapitalista szakaszt kihagyva, eljuthatnak a szocializmusba. A jelenkori történelmi fejlődés egyik legjelentősebb eseménye, hogy a fejlődd országokban kialakult a szocialista irányzatú országok csoportja, létrejöttek azok az államok, amelyek végső céljuknak a szocializmust tekintik. A volt gyarmatok felszabadult népeinek imperialistaellenes harcát egyetértéssel támogatja a szocialista közösség, elsősorban a Szovjetunió. Ezt sohasem titkoltuk, s alapállásunk a fejlődés objektív menetének tudományos értékeléséből fakad. A szocialista világ a gyarmati rendszer összeomlását, a volt gyarmati és félgyarmati országok függetlenné válását és az imperializmussal való szembefordulását történelmi törvényszerűségnek tekinti, sőt a történelem igazságszolgáltatásának minősíti. Ennek megfelelően azt a tényt, hogy százmilliók mozdulnak el a történelem perifériájáról és kapcsolódnak be a fejlődés fő áramlatába, világtörténelmi jelentőségű pozitív folyamatként értékeli. Olyan folyamat ez, amely a szocialista világrendszer és a nemzetközi munkásmozgalom mellett korunk harmadik nagy forradalmi áramlatává erősödött. A nemzeti felszabadító mozgalmat a szocialista világ szövetségesének tartja az imperializmus ellen, a társadalmi haladásért, a békéért és biztonságért vívott harcában. A felszabadító mozgalom erőteljes bibontakozása ellenére a világ bizonyos térségeiben még mindig fennáll a gyarmati uralom. Napjainkban a föld területének valamivel több, mint egy százaléka és a lakosságnak egy százaléka sínylődik gyarmati sorban. A legnagyobb gyarmatok Afrika déli részén találhatók, a Dél-Afrikai Köztársaságban, Rodéziában és Namíbiában. E- zekben az országokban a gyarmati elnyomás a legnagyobb faji elnyomással városul. E- zeknek az országoknak a példája bizonyítja, hogy a kolo- nializmus természetrajza mlt- sem változott. A hozzánk érkező jelentések néha úgy tűnnek, mintha a sötét középkorból származnának. A fehér telepesek valóságos népirtást folytatnak a bennszülött őslakosság ellen. A legújabb adatok szerint Afrikában ma több a menekült, mint a világ többi részén együttvéve: 3,4 millió hontalan él Jelenleg az afrikai „Legidősebb bátyánk hazajött. Régen volt már otthon. Nem tudtuk, hol járt. Hirtelen előttünk állt, rettentően örültünk. Néhány óra múlva ismét el kellett mennie, ö a Hazafias Front harcosa. Két nap múlva Smith csapatai már ott voltak. Estefelé dörömböltek házunk ajtaján. Nyolcan-tízen voltak, benyomultak a szobába, s apánkra vetették magukat. DUhödten ordítottak, megfogták, verték őt. Azt kellett volna megmondania, hogy hol vannak a „terroristák“. Ogy tudták, hogy hajlékot adott nekik, még ha a saját fiának is. Nagyon féltünk, és elbújtunk. Aztán az egyik katona felorditott: „Megtanítunk benneteket arra, hogy ne kövessetek el még egyszer ilyen hibátl“ Aztán lőni kezdtek. Előbb apám, majd anyám esett össze, aztán a nővérem, majd még az a nő is, aki csöpp kislányával együtt látogatóban volt nálunk. Vért láttunk. Aztán elmentek a katonák. A házban mindenki haAFRIKAI GYERMEKSORS-« kontinensen. Angolában például 220 ezer zairel menekült él, javarészt Shaba tartományból. Mobuto elnök rendszerének megtorlásai elől szöktek el a hazájukból. Ugyanakkor 20 000 namíbiai is otthonra talált Angolában, ők a Dél-Afrikai Köztársaság fajüldöző politikája elől menekültek el. Zimbabve menekültjei Zambia, Mozamblk és Tanzánia táboraiban kerestek menedéket. Az egyik zambiai menekült- táborban él az ötéves Vikiié és tízéves nővére Taudeka. Sorsuk egy a több ezerből: csupán ez a menekülttábor több, mint 3000 zimbabweinek nyújt átmeneti tartózkodási helyet, és egyben vádirat a fajüldöző gyarmatosítók cinizmusa ellen. Itt főleg azokat a gyermekeket és fiatalokat szállásolják el, akik a dél-rodéziai Smith-klikk terrorja elől menekültek el. Csupán a francls- towni táborba 40—50-en érkeznek naponta. Ezen a nyáron Vikiié és Tandeka is közéjük tartoztak. Eleinte nagyon féltek. Csak lassan merítettek önbizalmat. És aztán a következőket mesélték el: lőtt volt. Időközben az üres vlzeshordőba kúsztunk. Néhány lövedék eltalálta a hordót is, de lepattant róla. Megdermedtünk a félelemtől. Egyáltalán nem mertünk mozdulni, egész éjjel a hordóban gubbasztottunk. Csak reggel másztunk ki belőle. A gyilkosok elmentek. El akartunk menni oda, ahol Botswana található. Tudtuk az irányt. A felnőttek elmondták, hogy a határ nincs messze, így hát abba az irányba futottunk, de mindig attól féltünk, hogy újra Smith katonáival találkozhatunk. Vikiié és Tandeka ma már nincs Botswanában. Sok más zimbabwei gyermekkel együtt Zambiában vannak a Zimbabwei Afrikai Népi Szövetség ZAPU táborában. Ott találkoztunk ismét. Mindketten újra megtanultak nevetni, új barátokat találtak és érzik a gondoskodást. Tandeka ma a harcról beszél. Tudja, hogy több százezer olyan zimbabwei a- kad, aki támogatja a Hazafias Frontot, aki harcba szállt és fegyvert fogott. Vikiié és Tandeka bizonyos abban, hogy a szabad Zimbabwébe tér majd haza. BELGRAD ES MADRID A belgrádi Száva kongresszusi központban befejezte tanácskozásait az európai biztonsági és együttműködési találkozó. A földrész 33 országa, továbbá az Egyesült Államok és Kanada nagyköveti szintű küldöttségei vettek részt rajta. A találkozót a helsinki konferencia Záróokmánya a- jánlását végrehajtva rendezték meg. Három szakaszból állt. Előkészítése tavaly június 15-től augusztus 5-lg tartott. Ezt kzvetően október 4-e és december 22-e között beható eszmecsere folyt, egyrészt a záróokmány rendelkezéseinek megvalósításáról és a helsinki értekezleten meghatározott feladatok végrehajtásáról. Másrészt az értekezleten megvitatott kérdésekkel összefüggésben a kölcsönös kapcsolatok javításáról, az európai biztonság megszilárdításáról és az együttműködés fejlesztéséről, továbbá az enyhülés folyamatának jövőbeni továbbfejlesztéséről. (A találkozón a földközi-tengeri térség helyzetéről rendezett vitában meghívottként ismertették nézeteiket Algéria, Egyiptom, Izrael, Libanon, Marokkó, Szíria és Tunézia megbízottal is.) Tervek és ellentervek A múlt év őszén a küldöttségek javarészt plenáris üléseken tárgyaltak. Ezeken fejtették ki kormányaik álláspontját a Helsinki óta eltelt Időszakról, a konferencia záróokmánya elveinek megvalósításáról és a további teendőkről. Emellett nyolc héten át öt munkacsoportban Is tanulmányozták az európai biztonság, továbbá a gazdasági, tudományos-műszaki és környezetvédelmi együttműködés, a humanitárius és egyéb területeken folytatott együttműködés, valamint a találkozót kővető Intézkedések egyes kérdéseit. Már ebben a munkaszakaszban is nyilvánvalóvá vált, hogy néhány nyugati ország — főként az Egyesült Államok — képviselői a szocialista országok elleni propagandafórummá kívánják változtatni a tanácskozást. Az amerikai delegáció és több NATO-partnere arra összpontosította erejét, hogy bizonyítani próbálja: egyes szocialista országokban nem valósítják meg következetesen a helsinki Záróokmánynak az emberi jogokra vonatkozó elveit. E taktikájuk mellett annak ellenére kitartottak, hogy a nyugati küldöttek egy része, valamint a semleges és el nem kötelezett országok legtöbbje nem osztotta nézeteiket. Az őszi tanácskozás során a delegációk összesen 106 javaslatot terjesztettek elő, amelyek többsége a helsinki szellem ápolását, a kontinens biztonsága és az államközi e- gyüttműkődés további erősítésének ügyét szolgálta. A Szovjetunió és a szocialista országok Ilyen javaslatai mellett számos megalapozott kezdeményezése volt az el nem kötelezett és semleges országoknak is. A résztvevőkre tanácskozásuk ez év január 17-én kezdődött befejező szakaszában az a feladat várt, hogy kidolgozzák találkozójük záródokumentumát, amely magában foglalja munkájuk eredményeit és rögzíti legközelebbi hasonló jellegű értekezletük helyét, Időpontját. E feladat sikeres megoldása végett a plenáris ülésekkel párhuzamosan szerkesztő bizottságokban és munkacsoportokban is tárgyaltak. Ekkor tulajdonképpen megismétlődött a múlt' év őszi helyzet. A találkozó záródokumentumának megszerkesztéséhez — a befejező szakaszban — a Szovjetunió, a NATO-országok, Franciaország, a semleges és el nem kötelezett államok, Románia és Dánia szövegtervezetei, valamint a tavaly őszi vita anyaga és a benyújtott javaslatok szolgáltak alapul. A szovjet küldöttség olyan, mindenre kiterjedő okmánytervezetet terjesztett elő, amely magában foglalta a viták során egyeztetett tételeket. A nyugati országok elutasították a szovjet tervezetet, bár az jó alapul szolgált volna a záródokumentum kidolgozásához. Az enyhülési folyamat A Szovjetunió és a- szocialista országok delegációi újabb és újabb erőfeszítéseket tettek azért, hogy a belgrádi találkozó tarta.mas dokumentum elfogadásával, konstruktiv módon fejeződjék be. Közölték a többi között, hogy egyetértenek a semleges és el nem kötelezett küldöttségek legutóbbi záródokumentum-tervezetével, s azt elfogadhatónak tartják. Az Egyesült Államok és partnerei azonban ezzel az előterjesztéssel is szembehelyezkedtek. A nyugati ellentervezet jól tükrözte a megfoga.mazők szélsőséges álláspontját, néhány megállapítása pedig beavatkozási kísérlet volt a tanácskozáson képviselt országok belügyeibe. Egyes tételei a helsinki Záróokmány felülvizsgálását jelentették volna. Ezek után került napirendre a rövid, mindössze három oldalas dán szövegtervezet, amely — mint a szocialista delegátusok rámutattak — nem kielégítő, de a kialakult helyzet realitásához alkalmazkodik és az egyöntetűség elve alapján történt elfogadása lehetővé tette a találkozó pozitív befejezését, s az európai biztonsági és együttműködési folyamat folytonosságát, ami napjainkban elsőrendű jelentőségű. A belgrádi záródokumentum leszögezi, hogy a résztvevő országok képviselői hangsúlyozták az enyhülés folyamatát. Maga az enyhülés a helsinki Záróokmány elfogadása óta felmerült nehézségek ellenére is folytatódott. Ezzel összefüggésben kiemelték az európai biztonsági és együttműködési értekezlet szerepét: a záróokmány rendelkezéseinek megvalósítása alapvető jelentőségű e folyamat továbbfejlesztése szempontjából. A részt vevő államok képviselői aláhúzták az európai biztonsági és együttműködési értekezlet politikai jelentőségét, és megerősítették kormányaik határozott szándékát, hogy egy-, két- és több oldalú úton teljes mértékben megvalósítják a záróokmány valamennyi rendelkezését. Közli, hogy folytatják a helsinki értekezlettel megkezdett folyamatot, s a részt vevő államok képviselői további találkozókat tartanak. Legközelebbi belgrádi típusú találkozójuk 1980. november 11-én kezdődik meg Madridban. (Ennek előkészítésére 1980. szeptember 9-én ülnek össze ugyancsak a spanyol fővárosban.) Megállapodás jött létre arról, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezletet követő intézkedések keretében a részt vevő államok alábbi szakértői találkozóit fogják megtartani: — Montreaux-ben 1978. október 31-én a helsinki záróokmányban foglalt feladatnak megfelelően és a svájci kormány erre vonatkozó javaslatával összhangban szakértői találkozót hívnak össze, hogy folytassák a viták békés rendezésére általánosan elfogadható, a meglevő eszközök kiegészítésére Irányuló módszer vizsgálatát és kimunkálását. — Az NSZK kormányának meghívására 1978. június 20-án Bonnban megkezdődik a záróokmányban előirányzott „tudományos fórum“-ot előkészítő találkozó, amelyre az UNESCO és az EGK képviselőit is meghívják, hogy kifejtsék nézeteiket. A máltai kormány meghívására La Vallettában a földközl- -tengeri térségi szakértői találkozót hívnak össze (1979. február 13-tól), amelynek az a feladata, hogy megvizsgálja a kölcsönösen előnyös együttműködést szolgáló konkrét kezdeményezések előmozdításának lehetőségeit és eszközeit gazdasági, tudományos és kulturális téren. Ezen a tanácskozáson előreláthatólag 42 ország képviselői lesznek jelen, mert e térség fentebb már említett hét országát is meghívják. Később a madridi találkozó foglalkozik a földközi-tengeri medence biztonságának ügyével. A Magyarország nyomán AZ ANTIKOMMUNIZMUS ÉS AZ IFJÚSÁG Az ifjúság társadalmi aktivitásának fokozódása, az ifjú nemzedék felháborodott tiltakozása a kapitalizmus minden fonáksága és rútsága ellen, a kapitalista- országok fiainak és lányainak egyre növekvő érdeklődése a szocializmus forradalmi tanítása, elmélete és gyakorlata iránt arra készteti a burzsoá politikusokat és törvényhozókat, hogy egyre nagyobb figyelmet szenteljenek az ifjúság problémáinak. Az ifjúság problémáival kénytelenek foglalkozni a burzsoá kormányok, parlamentek és számos nemzetközi szervezet is. Az ifjúság és diákság lázadásának kérdéseinek szentelik programnyilatkozataik jelentős részét az USA, NSZK, Franciaország, Olaszország és más kapitalista országok legmagasabb rangú állam- férfiai. A hetvenes években számos nyugati állam parlamentje és kormánya egész sor hivatalos dokumentumot fogadott el és hozott nyilvánosságra, amely észrevehetően arról tanúskodik, hogy a burzsoá társadalom fél a szociális antagonizmus általános elmélyülésétől és a kapitalista országok ifjúsága haladó rétegének növekvő fellépésétől. Az utóbbi évtizedben több kapitalista országban különleges állami szervek — államtitkárságok, állami bizottságok, osztályok stb. — jöttek létre, amelyek közvetlenül az ifjúság kérdéseivel foglalkoznak. Az ifjúság antikommunista ,,megdolgozása“ a hasonló irányzatú intézmények és reszortok közvetlen irányítása és ellenőrzése alatt már az iskolában megkezdődik. Az NSZK-ban már az alapiskola első osztályában elkezdik a gyermekek fejébe verni az antikommunista rágalmakat. Szüntelenül az 1937-es határokat, és a második világháború következtében elveszített keleti országrészek visszaszerzésének szükségességét emlegetik. A bajor iskolákban például a tanítási órákon színesen leírják a hitleri katonák „hőstetteit“ az elfoglalt országokban, és a tanulókat a szovjet katonák „állatiasságával“ ijesztgetik. Angliában a társadalmi kapcsolatok kérdéseivel foglalkozó bizottság 1974 szeptemberében megállapította, hogy az érvényben levő törvényt figyelmen kívül hagyva, a faji megkülönböztetés itt már az iskola padjaiban megkezdődik. A nyugati országokban a tankönyveket szigorúan cenzúrázzák, a célja: ne kerüljenek beléjük haladó eszméket hirdető szövegek. Az E- gyesült Államokban a cenzúrát a tankönyvek ellenőrzésére létrehozott bizottság gyakorolja, az NSZK-ban az illetékes tartományi miniszterek állandó értekezlete, Franciaországban a kultúrminisztérium különleges bizottsága, Angliában a művelődési minisztérium oktatási programokkal foglalkozó tanácsadó szerve. Szomorú emlékeket idéz Alabama (USA) állam 1953. évi törvénye „a kommunizmus tanításáról“. A törvény értelmében büntetendő minden olyan tankönyv kiadása, amelynek társszerzője ,,a kommunizmust propagálja, az USA Kommunista Pártjának vagy a kommunista front szervezetének tagja“. Még tovább mentek Florida állam reakciós körei. 1959-ben itt törvényjavaslatot terjesztettek elő minden o- lyan tankönyv visszavonásáról, amelynek a szerzője bármikor is elutasította volna információkat nyújtani a bíróságoknak és az adminisztrációnak. A törvényjavaslatot a törvényhozó szervek a közvélemény nyomására, és nyilvánvaló alkotmányellenes voltára való tekintettel kénytelenek voltak elvetni. Sokatmondóak a chilei katonai junta első lépései az oktatásügyben. A junta betiltotta a számtani feladatok gyűjteményének használatát, mert a könyv az áruk árát a Népi Egység kormányának uralkodása idején érvényes árakban tüntette fel. A másik oldalon a chilei középiskolák tankönyveibe beiktatták a hitleri fasizmus idejéből származó elméleteket, mint „Az elmélet és a fajok egysége“, „Geopolitika“. Az Egyesült Államok kongresszusa a közelmúltban jóváhagyta „a diákok viselkedésének szabályait“. Az ország haladó közvéleménye ezt olyan kísérletnek tekinti, hogy az államgépezet ellenőrizni óhajtja a diákok gondolkodását. A szabályok értelmében most az adminisztráció ellenőrzése alá tartozik nemcsak a diáksajtó, hanem a diákszervezetek mindennemű tevékenysége is. (A szovjet ifjúsági szervezetek bizottsága elnökések, G. ]. Janajevnek a könyvéből)
