Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1977-08-16 / 33. szám

• IM A regényirodalom egyik légmegrendítöbb, felejthetet- lén Idnyalakfa ]ane Eyre, CHARLOTTE BRONTE A LOWOODI ARVA című regényének ///ü hősnője. Az ő életútját kísérve járjuk be Anglia vadregényes tájait, gazdag kastélyai­nak fényes termeit, a kietlen árvaházak fagyos szobáit, az angol tájak erdeit, hangafüves mezöségeit. A bátor és tiszta, önmagához és szerelméhez mindig hü fané Eyre elvezeti az olvasót a 19, század Angliájának vilá­gába. Az ö tisztán látó szemével figyelheti a kastélyok színesen kavargó társasági életét és a színes kavargás mögött megbúvó könyörtelen önzést. S mtre az olvasó a regény végére ér, együtt örül a hősnővel a rendíthe­tetlen hűség jutalmának; a tiszta szerelem jutalmának. Az élet dicsőítése hatja át HERMANN HESSE NARZISS ES GOLDMUND című, lírai önvallomásnak is nevezhető regényét, mely művészetének csúcspontját is jelzi. Az írónak, az értel­miségieknek, a szellem embereinek kötelességük a bé­ke és az emberiség művén dolgozni. Mert az élet ér- iémes arra, hogy éljük, ez minden művészet végső vi­gasza és tartalma — vallja az író az első világháború idején. A regény középkorban lejátszódó története a le­gendák hangnemében beszéli el az apátúrrá váló Nar­ziss és a nyughatatlan csavargóból művésszé érő Gold- mund életét és barátságát. Narziss a szemlélődő, elvont gondolkodás, a szellem és az akarat megtestesítője, Goldmund az életet ösztönét és érzelmei szavára élőé s egyben a teremtő művészé. Hesse mindkét magatar­tást igaznak és nélkülözhetetlennek ismeri el, de eszmé­nyi művészetét, gondolkodást valójában csak a kettő szintéziséből tud elképzelni, s regényének végkicsengé- se ezt a meggyőződést sugallja. EDUARD PETISKA NASZÉJSZAKAK címen megjelent novelláinak hősei fiatalok, középkorú­ak és öregek, átlagemberek és különcök, munkások és értelmiségiek, becsületes és kevésbé becsületes, okos és kevésbé okos férfiak és nők, tehát olyanok, mint mi, mai modern emberek, örömeinkkel és gondjainkkal, si­kereinkkel és kudarcainkkal, de főképp gondolataink­kal és érzelmeinkkel egyetemben. Elsősorban az utób­biakat ragadja meg és fejezi ki a szerző történeteinek néhány órájába sűrített eseménysorozata keretében; a tizennyolc ,giászéjszaka' során. flrásek fiatalon, még diákkorában célul tűzte ki, hogy sorozatos művekben megírja a cseh nép múltját, hogy nemzetét öntudatra és férfias büszkeségre nevelje. „Mert igaz az, hogy senkt sem érti a mát, aki nem is­mert a tegnapot“ — ez lebegett a szeme előtt, s amit ‘örténeti regényeiben elmond, mindig híven megfelel a történeti valóságnak. ALOIS JIRASEK A KUTYAFEJOEK című regényében a cseh-bajor határ menti gyepűőrző parasztok, a chodok felkelésének epikusa, s ez a felke­lés népi voltával s az igazságért való szívós és követ­kezetes harcával szimbóluma az egész cseh nemzet sza­badságharcának. XV. CSALLÓKÖZI DAL - ES TANCCNNEPÉLY A szeszélyes nyári időjárás sem riasz­totta el az érdeklődőket, hogy az idén is — immár tizenötödik alka­lommal — eljöjjenek Kolozsnémára (KllZská Nemá). örvendetes, hogy a kö­zönség soraiban szép számban akadtak íiatalok. És ugyanezt mondhatjuk a sze replökről Is. A közei ötszáz szereplő szinte kivétel nélkül a tiatalabb korosz tályt képviselte, pedig a műsor kizáró lag népművészeti jellegű volt. Gyönyörű látvány volt a sok népviseletbe öltöZöti fiatal, öröm volt hallani a szebbnél szebb népdalokat a fiatal szólisták ajkáról. A műsorban az idössebb korosztályt csupán az éneklő csoportok tagjai képviselték. Ezért úgy érzem, itt lesznek bajok az utánpótlással. Ezen a téren joggal elvár­juk pedagógusainktól, hogy a tanulók kai még hatékonyabb módszerekkel — akár a szabad idő rovására — megsze­rettessék népdalkincsűnkct. Jó példa er­re a marcelházl (Mareelová) iskola, a­melynek tanulót szép sikert arattak a fesztiválon. A dal- és táncünnepély vasárnap dél­előtt tíz órakor kezdődött. A párt és ál­lami szerveink rendkivűll érdeklődését bizonyítja, hogy az ünnepélyen jelen volt a komárnói járási pártbizottság kill döttsége. Szabó Imre elvtársnak, az SZLKP JB titkárának vezetésével, a járá si nemzeti bizottság képviseletében pe dig S. Majlingűvá, a jNB alelnöke, to­vábbá a járási művelődési központ mun­katársai. valarlnt dr. György István, a CSEMADOK KB vezető titkára. Délelőtt folyt le a népdalénekesek és éneklő csoportok járási versenye — me­lyet a járási művelődési központ szerve­zett. Nem akarok ünneprontó lenni, de szerintem a versenyhez versenyzőkre, közönségre és nem utolsó sorban zsűri­re van szükség. A versenyzőkkel és a közönséggel nem is volt baj, a bíráló bizottságról azonban nem sok jót mond hatunk. Már ideje lenne végre a sem- mltmondö vállveregetés helyett szaksze­rű véleménynyilvánítással felhívni az e gyttttesek és szólisták figyelmét a hiá nvosságokra. Szakembereink vannak, te­hát joggal elvárjuk, hogy helyet kapja­nak a bíráló bizottságokban. A szaksze­rűtlen. sokszor semmitmondó és felelőt len értékelés sokszor többet árt. mint használ a mozgalomnak. Együtteseink már — úgy érzem — kinőttek a gyer­mekcipőből. Ma már nemcsak az érdekli őket, hogy mit csinálnak jól, hanem azt is szeretnék tudnf, hol lehet még javíta­ni. Csak magasfokú szakmai irányítással biztosíthatjuk további fejlődésüket. Eh­hez viszont hozzá tartozik a szakszerű, elfogulatlan és nyílt kritika. Az adott e- setben pedig éppen ez hiányzott. A délutáni műsorban színpadra léptek a komárnói járás legjobb népltánccso- portjal, éneklő csoportjai, szólistái, vala­mint a vendégcsoportok. Figyelemre mél­tó, hogy a fesztivál műsora mindvégig megtartotta népművészeti jellegét. Né­meth Gyulától, a Csemadok IB fiatal tit­kárától megtudtam, hogy a jövőben Is ehhez fognak ragaszkodni. így szándé­koznak fellépési lehetőséget biztosítani a járás népművészeti együtteseinek. A csoportok művészi színvonalát szakmai segítség révén szeretnék emelni. Ehhez — Németh elvtárs szerint — minden er­kölcsi és anyagi támogatás biztosítva van. A műsor összeállításában sokat se­gítettek a Csemadok JB mellett működő szakbizottságok. A műsor befejező részében három vén- dégegyüttes lépett lel. A komárnói szak- szervezetek háza mellett működő DunaJ táncegyüttes színvonalas műsora méltó jelképe volt nemzeteink barátságának. A jól sikerült rendezvény méltán dicséri a rendező szervek munkáját. Hiszen cé­lunk, ahogy Szabó Imre elvtárs. at SZLKP JB titkára mondotta, hogy a kul­túra és népművelés mindennapi életünk szerves részévé váljon. Rigler János HOBBYJA A SZAVALÄS Mir javiban tart a nyár. A diákok azra! tBItik vakáclBjukal brigádmnnkával, tábo­rozással, pibenéssel. Tóth Ildikó az firsek- ájvárl (Nővé Zámky) Közgazdasigi Szakkö­zépiskola tannlöja a Takáció két hatét To- pofCanyban az orosz nyalvi táborban tSItöt- te. Hogyan kartilt oda? A járási Puskln-am- lékverseny II. kategörtájának gyóztetoként. Még azt Is elárnlom, hogy barmadlxben nya­ral nyelvi táborban, mivel már a naszvadi alapiskolában kitűnt szavaié tehetségével. Hetedikes korában az orosz nyelvű szavaló­verseny járási fordplójának győztese volt. s kétszer a kérllletl tordnlöban Is ó vitte al a pálmát. Tábori élményeiről beszéljen é maga: — Azzal kezdem, hogy nagyon jól érez­tem magam. Már a fogadtatás is nagyon szívélyes volt. Szovjet, szlovák és mágyar fiatalokkal kötöttem tartós barátságot. Na­ponta három órát taanltnnk: orosz nyelv­tant, irodalmat, és a Sxovjetnnió 60 évas fejlődéséről is hasznos ismereteket szerez­tünk. Ezenkívül sokat fürödtünk, sportver­senyakst, rajzvársenyaket, álarcosbált ren­deztünk. Mit tudsz a Szovjetunióról? vatál- kadőkön vettünk részt. Felejthetetlanek az SZNF színhelyein tett kirándulások is. Ildikó közben elörvesz egy dicsérő okle­velet és egy szovjat varseskötetat. A tábor­ban szintén mégfmdették az orosz szava- lóversenyt. Erről így mesél; — Izgatottan vártak a verseny napját. E- lőtte mindenkinek számot kellett húznia. En a 13-ast húztam ki. Na, még az hiányzott — gondoltam. Persze mOst már az eddigi nél la jobban Izgultam. Mint utólag kiderült, fölöslagesen. hiszen a 13-as szerencsét hozatt. Az igazság az. hegy nem a szám hozatt szaréncsét. hanem Ildikó tehetsége, aki hű maradt önmagé hoz, ismét győzött. Hobbyja a szavalás, e zanklvUI kitűnően énekel, táncol és példás SZISZ-tag. Az osztályban az alapszervezel elnöka, az iskolai választmányban pedig al- nlnök. Ugye megérdemelte a tábort? Tóth Erika BÍKÉS JÓZSEF Elsőnek Csilla kezdett türelmetlen­kedni; — Gyerekek, ón a magam részéről elfogadom Jutka győzelmét. Nálunk szentség a tizenegy óra. Akkor ne­kem otthon kell lennem. — Még mindig nincs kapukulcsod? — Nincs. És, ha tizenegykor vala­melyik buzgó lakó bezárja a kaput, akkor várhatok, mig jön valaki, a- kinek kulcsa van, vagy pedig telelő náthátok az utcáröl, hogy jöjjenek le kaput nyitni. De abból akkora balhé van. hogy csak végső esetben me­rem megkockáztatni. Szóval, részem­ről el van fogadva Jutka győzelme. — Részemről azonban nem — kő- íölte Annamária. — Én komolyan vet­tem ezt a játékot, és ne haragudj, de nekem van egy nyolcszázas ajánla­tom. — Márts vedd úgy, hogy nyertél. Azt a krapekot a jó életben nem lát­juk többet — vélekedett Zeigler. — Miért nyerne Annámárl nyolc­százzal. amikor Jutka ezret ért el. Ar­ról van szó. hogy kinek Ígérnek töb bet. Jutkának ezret Ígértek, tehát ö nyert — tiltakozott Csilla. — Ez igaz, szívem. Csakhogy ez a srác ennyi erővel tízezret is benyög- hetetl volna. Ugyanis megeszem ezt a poharat, ha egy százasnál több van a zsebében. Jutka győzelme csak ak­kor lesz érvényes, ha a srác vissza­jön, világította fel Tamás. — És, ha záróráig sem jön vissza? Itt fogtok ücsörögni kettőig? — Nem. Csak, amíg az egy őrá le nem telik. Jutka hosszú Idő óta most szólalt meg először. Olyan arccal ült az asz­talnál, mintha semmi köze sem len­ne az egészhez. Valójában azonban a- zon gondolkozott, mi volt az, arai miatt minden így alakult? Miért nem tudott már a téren normálisan visel­kedni? Miért nem tudta egyszerűen azt mondani: „Srácok, ne hülyésked­jetek, hagyjatok már telefonálni“! Mi­ért játszotta meg magát, mtért akar­ta minden áron leégetni őket. És Itt, az Orchideában Is,.. Miért kellett belerángatnia ezt a fiút a hülye játé­kukba? Nem tudott választ adni ezek­re a kérdésekre, de úgy érezte, ha már elkezdte, végig kell játszania a szerepét. — Hülyeség. Úgysem jön vissza — szögezte le ismét István. — És ha mégis visszajön? Szerin­tem ugyanis vissza fog jönni. És Jut­kát nem foszthatjuk meg attól a nagy pillanattól, amikor Ide áll a srác. Képzeljétek el, megvan a pénz, és most azt hiszi, ö az éjszaka császá­ra. S akkor Jutka megköszöni neki, hogy hozzásegítette a győzelemhez. Hát szabad ezt a pillanatot kihagyni? Tamás érvelése meggyőzően hatott, csak Csilla folytatta a siránkozást: — Engem viszont halálra szekál­nak otthon. — Eredj! Mit nyafogsz? Senki sem tart visszal Jutka éles hangja meglepte a töb­bieket, Jóllehet megszokták mér hir­telen hangulatváltozásait. Most még ezzel sem elégedett meg: —Mindnyájan elmehettek! Én ak­kor Is várok. — Mire — kérdezte dühösen Ist­ván. Jutka nem válaszolt, mereven né­zett a bejárat felé, s ekkor már a többiek sem szóltak semmit. Egy perc, öt vagy tíz telt el így. Jutka nem érzékelte. Az ajtó egyszercsak ki­nyílt, és megjelent benne „tantuszkl- rály“. Egyenesen az asztalukhoz ment, és megállt mellette. Zsebéből kivett két darab ötszázast, és olyan mozdu­lattal, mint amikor valaki a jegyét mutatja a kalauznak, a fiúk felé tar­totta a pénzt. Talán ez a határozott mozdulat tette, talán az, hogy min­denki az várta, Jutka szólaljon meg, de az asztalnál még mindig csend volt. A fiú most már nem nézett csak Jutkára. — Melyik a te táskád? Jutka végre megszúlalt. De csak annyit mondott: — Ez. — És a táská­jára mutatott. Az felvette, kinyitotta, ás belegyűr­te az ezer forintot. — Mehetünk. Ez volt az a pillanat, amikor min­denki azt várta, hogy Jutka elneveti magát, és valami olyasmit mond; „Jöl van, tantuszkirályl Köszönöm, hogy hozzásegítettél a győzelemhez. Most azonban vidd szépen haza a pénzt.“ Ehelyett azonban felállt, fogta a tás­káját, és elindult a kijárat felé. A fiú anélkül, hogy a döbbent csendben egyetlen pillantásra méltat­ta volna a többieket, két lépésnyire lemaradva követte. Több ember állt az Orchidea előtt is, közülük két férfi és két nő han­gosan vitatkozott. Enyhén részegek lehettek, és a társaság egyik tagja mindenáron be akart menni. A töb­biek megpróbálták lebeszélni, s ami­kor ók ketten kiléptek a józanabb férfi rájuk mutatott: — Látod, Qézuskám, ők is haza­mennek. Lassan elhaladtak a sörlzű hangok, s most már csak néha szállt utánuk az Orchideából egy-egy hangosabb akkord. Nemsokára kihalt utcákon mentek, csak Itt-ott találkoztak haza­felé siető emberekkel, egy-két ráé­rősen andalgö fiatal párral. Attól kezdve, hogy az Orchideából kijöttek, egyikük sem szólt, és mér húsz perce Is mehettek, amikor Jutka, valamivel bátortalanabb hangon, mint ahegy szerette volna, megkérdezte: — Hová megyünk? — Majd meglátod. Jutka megvonta a vállát, ás to­vábbra is síójlanul ment a fiú mel­lett. Nemsokára már a téren voltak. — Megérkeztünk — állt meg Feri. — Ide?! — Ide. Miért? Nem tetszik? — Tudod mit? Nem. — Sajnálom. Dehát az alku dgy szélt, hogy ezer: ás aztán mehetünk akárhová. Fúrt néhány lépést tett a hinták l- rényába. A lány követte. — És, ha én nem akarok Itt ma­radni? — Az. hogy te mit akarsz, pilla­natnyilag teljesen mellékes. — Nem vagy valami udvarias, tan- tuszklrály] — Kászon Ferencnek hívnak, és az a véleményem, üzletnél nincs udva­riasság. — Vary Juditnak hívnak, é.s véle­ményem szerint az udvariasság soha nem árt. — Helyes — Feri egy padra muta­tott: — Kérlek. parancsoIJI Foglalj he- lyetl — Semmi kedvem egy pádon ücsö- rögni éjnek Idején — Ügy emlékszem, már tisztáztuk. i)em érdekes, hogy mihez van ked­ved és mihez nincs. Ül] le! Feri hangja keményen csattant. A lány összerezzent, de nem mozdult. — Nem érted? Ülj le! Jutka jobbnak látta engedelmesked­ni. Igyekezett fesztelenül, könnyedén viselkedni: ledobta magát a padra, hátradőlt, lábát keresztbe vetette, az­tán a fiúra nézett: — Tessék. így megfelel? — Meg — ült le Feri Is a padra. Jutka arrébb húzódott, de a fiú csak a tekintetével követte. Néhány pilla­natig szótlanul nézte, aztán tompa hangon megszólalt: — Számolj háromig! — Micsoda?! — Azt mondtam, számolj háromig. — Nem értelek. — Mit kell ezen érteni? Számolj háromig. Jutka még mindig hallgatott. Nézta a fiút, és nem tudta kitalálni, mit akarhat. Feri azonban még pz előbbi­nél Is keményebben szőlt rá;-- NaI Gyerünk! Számolj! — Egy, kettő, három — hadarta Jutka, és önkéntelenül kisebbre hú­zódott össze, amint a folytatást vár­ta. De ez mindössze annyi volt, hogy Feri fáradt, színtelen hangon megszó­lalt: —Köszönöm. Most már elmehetsz. — Micsoda? — Azt mondtam, elmehetsz. I I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents