Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1977-12-13 / 50. szám

Üis

N

emegyszer találkoztam olyan emberekkel, akiknek a sorsa mintegy visszatükrözi a »zovjetország életét, rögzíti hatvan évi fejlődésének számos szakaszát. Ezek az emberek közvetlenül az 1917. évi Októberi Forradalom u- tán léptek ki az életbe, és jó néhány megpróbáltatás jutott osztályrészükül. Ennek ellenére,, no meg tiszteletre méltó koruk dacára is — nem az emlékeiknek élnek. Van céljuk.

Kommunisták. Több mint fél évszázaddal ezelőtt léptek be a párt soraiba, és további sorsukat is ez a tény határozta meg. A párt mindenkor az élvonalba küldte őket — légyen az akár a békés építőmunka frontja, akár a csataraező.

Életrajzuk a részletek, a konkrét tények tekintetében igen különböző — egészében véve azonban hasonló. Ezért, ha figyelmesen szemügyre vesszük közülük egynek a sorsát, sokat megtudhatunk azokról, akik kommunisták lettek, s ezt írták tagfelvételi kérelmükbe: Lenin ügyét akarom folytatni.

Andrej Bocskin országszerte híres. Könyveket írtak, filmeket készítettek róla. Életrajzát néhány gépírásos oldalba beleszorítani lehetetlen. Ez az ember tíz, emberkéz alkotta mesterséges tenger létesítésében vett részt, két, történelmi jelentőségű szibériai építkezést irányított: az Irkutszki és a Krasznojarszkl Vízierőművet. E- zek azért nevezhetők történelmi jelentőségűnek, mert az Irkutszki Vízlerőmű az első volt az Angarán, a Krasznojarszkl Vízierőmű pedig az első a Jenylszejen.

A szeszélyes és szilaj Angarának — a Bajkál-tóból kivezető egyetlen folyónak — a gáttal való elzárást nem láttam. Ezt azonban szemléletesen leírta Alekszandr Tvardovszklj, a híres szovjet költő Egyre messzebb című elbeszélő költeményében. A közelmúltban, amikor meglátogattam Andrej Bocskint moszkvai lakásán, és a- zok a negyedszázad előtti napok kerültek szóba, házigazdám levett a polcról egy könyvet, amelyet Tvardovszkijtól kapott ajándékba, és lelkesen olvasni kezdte az elbeszélő költemény tizedik fejezetét, amely az Angara megostromlásá- ról szól. Figyelmesen hallgattam hangját, amely nem yeszített fiatalos frissességéből, és a szemem előtt megelevenedett egy másik e- semény — a Jenyiszej medrének elzárása, amelynek szemtanúja voltam.

... A szálas termetű, széles vál- lú Andrej Bocskin — kigombolt nyakú, hófehér ingben — akkor a gépek szüntelen körforgásának kellős közepén állt: száz meg száz bömbölő dömper hányt betontöin- böket a Jenyiszej medrébe. Bocskin harsány hangja és határozott mozdulatai magabiztonsággal töltötték el az embereket: hittek benne, hogy a munkát gyorsan és e- redményesen végzik el. Am egyszer csak... Az egyik dömper, a- melyik a mederelzáró gát legszélére farolt, megcsúszott és lassan a víz felé tartott. A gátat figyelő emberek valósággal megdermedtek. Bocskin villámgyorsan felismerte a helyzetet. Sürgető szavaira a gépkocsivezetők pánik és kapkodás nélkül, de azért gyorsan vontatókötelet erősítettek a bajba jutott dömperre. Néhány gép „leállt“ a közös fogatba, és kihúzták a kis híján vízbe csúszott társukat.

Ez az epizód jól jellemzi Bocskint.

Különben, mégsem teljesen, hiszen ez az erős. határozott jellemű ember merész, kiváló mérnök is volt. A Krasznojarszkl Vízierőmű gátjának kapuját az ő javaslatára helyezték a „Jenyiszej-csö“- nek nevezett szűk gránitkanyonba, s ez 170 millió rubellel csökkentette az építés költségeit. Bocskin mindig igyekezett megtalálni a legésszerűbb megoldást. így volt ez a krasznojarszkl gát betonozásakor is. Az építkezés vezetője, a mérnökök csoportjával együtt, áll vány nélküli, merész módszert dől gozoti ki a gát építésére — le mondtak a költséges acélhídról és a különleges sodronyköteles daruEGY

IGAZ

Ez a felvétel akkor készült Andrej Bocskinrél, amikor a Krasznojarszkl Vízierőmű építkezését irányította

ról, amelyet az eredeti terv előirányzott. Bocskin műszaki leleményessége a szibériai természet nehéz viszonyai között nagy segítséget nyújtott az építkezéssel kapcsolatos különböző problémák megoldásához. A vízépítők például az ő javaslatára közönséges exkavátorokra szerelhető speciális sziklakaparó gépeket konstruáltak; e- zek mentesítették az embereket a kétkezi munkától és lehetővé tették több millió rubel megtakarítását, a munka meggyorsítását.

A Krasznojarszkl Vízierőmű építése során Bocskin ugyanazt az ötletet alkalmazta, mint akkor, amikor közvetlenül a háború után, a szalszki sztyeppén, egy kis hidat emelt. Azokban a nehéz években nagy hiány volt fémben, és Bocs kin azt javasolta, hogy a pilléreket betonnal megtöltött aknavető- -csövekből készítsék. Ö valóban e- két kovácsolt a kardból... Ez a híd mindmáig ott ível a Manics folyó fölött...

Andrej Bocskin, aki parasztcsaládban született, s egy eldugott falucskában nevelkedett, az Októberi Forradalom után Tverbe (a mai Kalinylnba] ment, bogy beiratkozzék a tanítóképző főiskolára. A szovjethatalom első éveiben a főiskolákon sok hozzá hasonló, mezítlábas és rosszul öltözött fiatalt lehetett látni. Jó néhányukból hintán főiskolai hallgató lett, nemsokára belépett a Kommunista Pártba. A tanítóképzőt nem sikerült befejeznie — a fiatal kommunistát a kormányzósági Komszo- mol-bizottságba küldték dolgozni. Ezt a kor sajátos körülményei követelték így.

Bocskin később is sokszor változtatott szakmát és lakóhelyet. A párt mindenkor oda küldte, ahol különösen nagy szükség volt hozzáértő szervezőkre.

Rendszerint maga kérte magát új, nehéz munkára. A kimért é- letmódtól vlszolygott, a dolgozószobai munkához nem fült a foga. Az építkezések lendülete vált a lételemévé.

A harmincas évek derekán műszaki főiskolát végzett és hidro- technikusi képesítést szerzett. Lelkesen — ez mindig jellemző volt rá — építette a vízierőműveket.

1940-ben Moszkvába hívatták és a Talajjavítási Főigazgatóság vezetőjévé nevezték ki. Voltaképpen szinte miniszter lett, mert megfelelő minisztérium még nem volt, ennek hatáskörét a főigazgatóság látta el.

... Kitört a háború. A hitleri Németország megtámadta a Szovjetuniót, Andrej Bocskin a főigazgatóság vezetője, mint sorkatona a frontra ment...

Hetvenedik születésnapja alkalmából „Az ország kiváló vízépítője“ diplomát nyújtotta át Andrej Bocskinnak Pjotr Nyeporozsnyij, a Szovjetunió energetikai és villamosítási minisztere.

rés tudós, neves mérnök, ismert államférfi, közéleti személyiség léit. Lehetséges, hogy Bocskin a maga tudására szomjas, szívós elméjével szintén sikereket ért volna el a tudományban. Ebben azonban megakadályozta nyughatatlan, mozgékony természete, amely mindig oda szólította, ahol zajlott az élet, MíAz erős, vasegészsőgű embert az ellenséges hátországban folytatandó partizánharcra képezték ki. Mégis úgy esett, hogy nem került ki a harcvonalra azonnal. Feljebbvalói tekintetbe vették tapasztalatait, ismereteit és a Hadmérnöki Akadémián szervezett rövid tanfolyamra küldték, ezután pedig a

Karéliai Frontra vezényelték — dandármérnöki rangban. Bocskin a háborút ettől fogva az első vonalban töltötte. Részt vett az északi tengerparti deszántokban, tengeralattjárón felderítésre járt, ott volt, amikor a szovjet csapatok átkeltek az Oderán. Egyszóval: úgy harcolt, mint bárki. Emellett azonban olyasvalamit is csinált, ami jellegzetesen „bocskin!“ volt.

1942-ben a Keréliai Fronton Andrej Bocskin dandármérnök olyan újszerű lesfajtát eszelt ki, amely ügyes fegyvernek bizonyult az ellenséges légierő tevékenységével szemben. Repülőgépek elleni lest talált ki... Szokatlan szókapcsolat. Mégis így volt.

Egy sötét éjjelen Bocskin megparancsolta katonáinak, hogy az úton hamis fogatoszlopot állítsanak fel: kitömött bábúkra köpenyt húztak, lótetemeket támasztógerendákra raktak — úgy festettek, mint az élők. Maga a dandármérnök, néhány katonával páncéltörő puskákkal felszerelve az út menti fenyvesben rejtőzött el. Reggel a fasiszták felfedezték a „szekérsort“, és mélyrepüléssel géppuska- tüzet zúdítottak rá. Ekkor páncéltörő puskák sortüze dördült... Több ellenséges repülőgépet lelőttek.

Bocskint ezért az akcióért a Honvédő Háború Érdemrenddel tüntették ki.

A háború után Bocskint megint az építő munka frontján találjuk.

Szüntelen lázas tevékenység, az egyre újabb kérdések megoldásának mindennapos igénye, az alkotó munka lehetősége — ez tetszett mindig Andrej Bocskinnak. Ezért is akart örökké csak építeni.

Amikor azt kérdeztem tőle, hogy mégis, minek örült legjobban az életben, Bocskin így felel:

— Annak, hogy fél évszázadon keresztül mindig beválasztottak a pártvezetöségbe.

Bárhol is volt — főiskolán, kol hozban, építkezésen vagy a had seregben, kommunista elvtársa Bocskint mindenkor pártszerveze tűk vezetőségi tagjává választották Ez számára olyan társadalmi mun ka volt, amelyet egész életében végzett és végez ma is, immár nyugdíjasán.

... Amikor a mezítlábas paraszt- legényke beiratkozott a tanítóképzőbe, ugyan ki gondolta volna, hogy egykor a világ legnagyobb vízleröművének, a krasznojarszki- nak az építkezését irányítja majd.

Így alakult a kommunista Bocskin élete, akit a munkában elért eredményeiért a szovjetország legmegtisztelőbb kitüntetéseire találtak méltónak: a Szocialista Munka Hőse, és Lenin-díjas lett.

A hatmillió kilowatt teljesítményű Krasznojarszkl Vízierőmű Andrej Bocskin utolsó nagy munkája. Egészségi állapota és kora nem engedte, hogy a második, a még nagyobb Jenyiszej menti óriási — a Szajano-Susenszkojei Vízierőmű jelenleg folyó építkezésének élére álljon. Ezt már a tanítványai építik. A vízierőmű helyét azonban maga választotta meg. Azt a helyet, ahol századunk legelején Vlagyimir Iljics Lenin a cári hatóságok által elrendelt száműzetését töltötte, ahol a proletárok vezére a villanyfényben úszó Oroszországról szőtt terveket.

HITED

ANATOLI] S^ALOCKIJ

A helsinki záróokmányt aláirt országok képviselőinek belgrádi találkozója a tanácskozás harmadik hónapjához érkezett. A plénumon és a bizottságokban lefolytatott vitákat a találkozó záródokumentumán végzett szerkesztői munkával összekötött konkrét tevékenység jellemzi.

Richard Dvoíák nagykövet, a csehszlovák küldöttség vezetője felszólalásában például rámutatott a gazdasági együttműködés kérdéseivel foglalkozó bizottság hasznos vitájára és a záródokumentumon végzett konkrét munkájára.

Megjegyezte, hogy a belgrádi találkozó záródokumentumának világosnak és rövidnek kell lennie. Figyelmeztetett arra, hogy a dokumentum elkészítése bonyolult munka lesz. Kifejezte meggyőződését, hogy a küldöttek a dokumentum összeállításához reálisan és felelősségteljesen látnak hozzá.

A találkozó eddigi menete sok tapasztalatot hozott. Képet alkothatunk magunknak arról, hol tart a helsinki záróokmányban foglaltak végrehajtása. Nyilvánvaló, hogy ez nem egy, nem két évre szóló feladat, de Helsinki óta az államoknak sok alkalmuk volt arra, hogy két- és több oldalú kapcsolataikban érvényesítsék a záróokmány ajánlásait. A szocialista országok Belgrádban tárgyszerűen, sok ténnyel és adattal alátámasztva be is számoltak arról, mit tettek e- zen a téren. A világ ismét meggyőződhetett róla, hogy a szocialista diplomácia nem öncélúan munkálkodott a helsinki záróokmány megfogalmazásán, hanem azért, mert jó eszközt lát benne az európai biztonság és együttműködés erősítésére. Érthető, hogy Belgrádban is ez határozza meg tevékenységének fő vonalát. Ez abban mutatkozik meg, hogy egységes egészként kezeli és védi a záróokmányt mindenfajta hamis értelmezéssel szemben, s kezdeményezéseivel további, széles körű megvalósítását segíti.

A szocialista országoknak ez a céltudatos politikai magatartása és az ennek megfelelő szakszerű higgadt, alkotó szándékú tárgyalási módszere döntő szerepet játszott abban, hogy a belgrádi találkozó alapjában eredmé* nyesen zárta az első munkaszakaszt. Ehhez nagymértékben járultak hozzá azok a semleges és el nem kötelezett országok is, amelyek ugyancsak a- zért küldték el képviselőiket a jugoszláv fővárosba, hogy ott segítsék az európai népek közös ügyét.

De a tapasztalatokból az is kiderült, hogy a Száva palotában erős „ellenszél“ fújt. Nemegyszer a záróokmányt aláíró államok belügyeibe beavatkozó felszólalások hangzottak el, különösen az USA képviselője részéről.

Az Angolai Népi Felszabadító Mozgalom első kongresszusán felszólalt Jozef Havlín elvtárs, a CSKP KB titkárságának tagja, a KB titkára, a CSKP KB küldöttségének vezetője, és többek között ezeket mondotta:

— Mi Csehszlovákiában rendkívül nagyra becsüljük az Angola szabadságának és haladásának ügyéért végzett nagy és hősies munkát, amelyet az MPLA élén Antonio Agostino Neto elvtárs, az Angolai Népi Köztársaság elnöke, a tapasztalt forradalmár, a rendíthetetlen internacionalista végzett.

Örömmel tölt el bennünket, hogy Neto elvtárssal és az Angolai Népi Felszabaditási Mozgalommal nem ma találkozunk első ízben. Nálunk Prágában számos emléke van csehszlovákiai látogatásának még abból az időből, amikor Salazar titkos rendőrsége élői menekült.