Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1977-10-25 / 43. szám

8

A mikor 1952 októberéban pár lelkes ember ágyeke* ^ zete, álma valóra vált, új fejezet indult a csehszlovákiai magyar színházi életben. Megérkezett a hatósági engedély, felgördülhetett a függöny a MATESZ első előadásán. Tennivaló volt még bőven, azonban akkor már nem ismert lehetetlent a színház tizenhat alapító tagja, jóformán a semmiből csináltak színházat, és 1953 január 30-án telt nézőtér előtt játszatták a Tűzkeresztséget. Különös légkör uralkodott a színpadon, nézőtéren egyaránt. A színpad leszkáin lelkes színészek készültek izgatottan az előadásra, a nézőtérről pedig csillogó szemekből várakozás sugárzott feléjük. A nézők fesziiltségteljes csendben várták, hogy hosszabb szünet után hazai színpadon anyanyel- vükön halljanak előadást.

Így kezdődött... Így indult az akkor még igen göröngyös úton a MATESZ, hogy az akadályokat fokozatosan leküzdve egyre bizotsabban gördüljön a Tháiia szekere faluról falura, kisvárosból kisvárosba, és elvigye a színházi kultúrát, a szép szó bűvöletét, a komédia és tragédia múzsáinak váltott üzenetét: a kacagást és sírást, örömet és bánatot.

Az idén jubilál a MATESZ és Tháiia színpada. A magyar színház mögött 25 év fáradságos és eredményes munkája áll. Azok közül, akik ott álltak a bölcsőnél, többen már nem élnek, akik megélték a jubileumi évet, meghatottan tekintenek vissza a megtett útra. a kezdet nehézségeire, az elért sikerekre. A tizenhat alapító tag közül tizenegyen élnek, nyílván valameny- talán könnyek peregnek le arcokon, megsiratják fiatalságukat, a sok-sok emléket, örömet és bánatot; az életből csendesen távozott öt társukat. Budai Máriát, Fekete Gyulát, Király Dezsőt, Kiss Lajost, Húsvár Ferencet; visszaemlékeznek a színház igazi atyjára. Fellegi Istvánra, első rendezőjükre. Műnk Istvánra. Visszaemlékeznek a sok eljátszott szerepre, forró fogadtatásra, ünneplésre. Az életben lévők közül nyolcán még ma is folytatják a 25 év előtt megkezdett munkát, hárman már csak távolabbról figyelik társaik munkálkodását. Gréber Gyula a lévai fiatalokat tanítja, Lelkes Magda és Bottka Zsuzsa pihenik a fáradalmakat, a többiek pedig, Lőrinc Margit, Ferenczy Anna, Udvardi Anna. Konrád József. Bugár Béla, Sipos Jenő,

A MATESZ 25 éve

Turner Zsigmond és Kyurkovics Mihály a fiatalokat is munkára serkentő áldozatkészséggel buzgálkodnak színházuk érdekében.

Alakulás, első bemutató, majd utána az előadások hosszú sora. Fejlődő nívó, növekedő igényesség. Közben hajszás vágta, megerőltető menetben. Kicsi, korszerűtlen színpadok, fűtetlen termek, küzdelem az idővel, térrel, anyagiakkal. Évente csaknem félezer előadás. Egy színház helyet kettő. Biztosítani kell az utánpótlást, ne legyen fennakadás Lakásgondok, építkezési vágyak, küzdelem az emberibb feltételek megteremtésére. Közben persze egyik darabot a másik után tűzik ki, mert a televízió korszakában változatos műsorral kell gondoskodni. Klasszikus és mai darabok. Régi és mai szerzők. Szárnypróbálgatások. SiAttól a pillanattól kezdve, hogy kilépett az ablakon, leereszkedett az e- söcsatornán, és a kőkerítéssel egybeépült volt istálló és fészer irányában átvágott az udvaron, úgy érezte, most már csak magára számíthat, egyedül kell megoldania mindent, senkitől sem várhat segítséget.

S eddig nem is volt rá szüksége. A kis épületen, melyben a szerzetesek valaha a rendfőnök liintóját és a hozzá tartozó pár lovat tartották, mostanában pedig a különböző sporteszközöket, tehát afféle szertárnak használták, simán feljutott, és a hátsó oldalon való leereszkedés sem o- kozo't nagyobb gondot

Amikor az intézeten kívül földet ért, néhány pillanatig egy helyben állt. és hallgatózott. Nem hallott semmi gyanúsat. ElinduH a bekötőút felé, és arra gondolt, mit érezhetnek a srácok, mikor dobbantanak? Vajon azt. hogy most szabadok? Valószínűleg. Pedig előbb-utóbb mindet visz- szahozták.

Az intézetben gyakoriak voltak a szökések. Megakadályozni csak sokkal szorosabb örizeitel, fokozottabb biztonsági intézkedésekkel lehetett volna. Erre viszont nem volt mód, és az odakerülő fiúk túlnyomó részének nem Is volt olyan bűne, mely ezt indokolta volna. így aztán nem csináltak nagy ügyet a szökésekből, jelentették a rendőrségnek, s a szökevényeket előbb-utóbb visszahozták.

Valószínűleg a srácok is tudják, csak idő kérdése, mikor kapják el, és hozzák vissza őket. Ennek ellenére- dobbantanak, már azért is, hogy pár napot kint tölthessenek, megkeressék a csajokat, a haverokat. Vannak persze olyanok is. akik abban reménykednek, sikerül végleg raeglógniok. Ilyenről azonban csak

egyről meséltek bent. egy bizonyos Pilóta nevű srác esetéről.

Pilóta repülögépszerelő tanuló volt Ferihegyen. Dobbantott, s egy régi igazolvánnyal, melyet elfelejtettek tőle elvenni, bejutott a reptérre. Beöltözött szerelöruhába, és egyik haverjával, akivel ezt már régebben megbeszélték, felment a római gépre. Kibontották a padlót, és elbújtak a gép törzsében. Azóta éli világát 0- laszországban, állítólag valamelyik srácnak írt is.

Feri túl romantikusnak tartotta a történetet, és egyszer megkérdezte Dombait, mi igaz az egészből. Legnagyobb meglepetésére Dombaí megerősítette. Valóban minden így történt. Csak egyetlen apróság nem egyezett. Azon a gépen ugyanis, melynek a római előtt Kairóba kellett Indulnia, hosszabb időt igénybevevő javítást kellett végezni. Ezért úgy döntöttek, az a gép indul Kairó felé, amelyik eredetileg Rómába repült volna. A két srác alaposan meglepődött, amikor megtudták, hogy nem Olaszországban, hanem Egyiptomban értek földet, a- honnan hamarosan hazatoloncolták őket.

— A fiúk azért hiszik, hogy Pilótának sikerült, mert nem ide került vissza — fejezte be Dombat. — Az viszont tény, hogy csak a véletlenen múlott, hogy nem sikerült meglóg- niok.

Hát erre elég kevés srácnak van lehetősége, gondolta Feri, miközben már a faluban ment a buszmegálló felé. hátra-hátra pillantva, hogy idejében észrevegye, ha valami jármű közeledik, hátha sikerül stoppolnia. Azt a teherautót, mely végülis felvette, még így is majdnem elszalasztottá. Előtte már három személykocsit próbált leállítani, de mind a három

lassítás nélkül tovább robogott. Tudta. hogy nem lesz könnyű dolga; a- kik járatosak erre, biztosan nem áll nak meg, ha ezen a tájon egy fiú stoppol. Az a teherszállító azonban, melynek vezetője felvette, véletlenül keveredett erre. Amint kiderült, az ötven körüli sofőr nem volt ismerős Pesten, és még örült is, hogy lesz valaki, aki elkalauzolja a Nagyvásárte- lepre, ahová korai káposztát hozott a téeszből.

Araikor Feri az egyik Tolbuhíti- ■körútl fülkéből felhívta Jutkáék lakását, a telefon sokáig csengett, majd egy nő, valószínűleg Jutka anyja szólt bele.

— Nem jött még haza. Mit mondjak neki, ki kereste?

— Egy barátjától, Ziegler Bélától hoztam üzenetet — mondta Feri a teherautóban kigondolt szöveget.

— Külföldről?

— Igen — hagyta rá kis habozás után.

— Milyen számon hívhatja holnap?

A holnapot megnyom .a, és Feri

megértette, tudtára akarja adni, ma már ne kísérletezzék a telefonálással. Rájött, hibát követett el, nem Innen kellett volna hívnia, hanem valahonnan közelből, és meglehetősen zavartan közölte, majd ő fog jelentkezni. Holnap.

Meglátta, hogy villamos közeledik a hídon. Gyorsan elköszönt, letette a kagylót és futott a megállóig. Sikerült elérnie az induló 49-est, és furcsa módon, a villamos csörömpölése, ez a régi Ismerős hang keltette tel benne azt az érzést, hogy szabad, ha akar a Kálvin térnél száll ie, ha akar, továbbmegy. Nézegetni kezdte az' utasokat, s ez Is furcsa érzés volt. Odabent a báló, az ebédlő, a műhely, az udvar váltogatta szünet nélkül egymást. És mindig ugyanazok a srácok. A szobabellek, a szakaszbeliek, a mühelybeliek, az intézetbeliek. Idekint a Nemzeti Múzeum előtt megy vele a villamos, és a kocsiban annyi ismeretlen arc, amennyit odabent egész idő alatt nem látott.

Az is feltűnt neki, hogy az emberek milyen barnák. Nekik bent az intézetben kevés idejük van napozni, ebédszünetben szoktak rendszerint kiülni, vagy kifeküdni a napra. Ezek pedig strandra járnak, némelyik talán már üdülni is volt. Igen, az a lány és az a fiú a Kelenföldi pályaudvarról jöhetnek. A cuccuk ott van mellettük, degeszre tömött sport- szatyrok, ök pedig szorosan ölelik egymást. Biztos a Balatonról jönnek. Látszik a színükön. És milyen jól áll a lány sötétszöke hajához ez a p1- rosbarna szín.

Észrevette, már hosszú Idő óta nem veszi le szemét a lányról. Zavarba

jött, elkapta tekintetét, és kifelé né zett az ablakon. Ekkor már elhagy ták az Astóriát, a Madách téren jár tak, aztán nemsokára megálltak a Népköztársaság úti megállóban. Feri még egy pillantást vetett a fiúra és a lányra, akik most is egymást szorosan átölelve álltak, aztán leszállt 8 villamosról, és lement a földalatti megállójába.

A kocsiban egy csomó külföldi volt, fiatalok, lengyeleknek tippelte őket. Hangosan beszéltek, nagyokat nevettek, nyílván szórakozni voltak valahol, és most a szállásukra mennek.

Ügy tervezték Gabival, hogy ezen a nyáron elmennek Lengyelországba. Egyikük sem volt még külföldön, ez lett volna az első útjuk. Sokáig tanakodtak, hová menjenek. Mindenki Csehszlovákiát ajánlotta, közelebb van, kevesebb az útiköltség. Gabi hajlott is rá, de 6 kitartott Lengyelország mellett. Összevásárolt egy csomó könyvet Varsóról, Krakkóról, Gdanszk- ról, Gdyniáról. Különösen Gdanszk foglalkoztatta a fantáziáját. Előtte való Időben vetette rá magát a második világháború történetére, sorra kihozott minden könyvet a könyvtárból, ami ezzel a korszakkal foglalkozott, falta a háborús vtsszaemlékezé seket, kívülről el tudta mondani a tíz csapást. Legmélyebb nyomot még is a Westerplatte védőinek története hagyott benne. Maroknyi ember, az utolsó szálig meghaltak, de az u- tolsó leheletükig tartották magukat. Akkor elhatározta, hogy elmegy Lengyelországba, föl Gdanszkba, és megnézi a Westerplattét. Nem, az, hogy megnézi, nem jó kifejezés. Elmegy, hogy tisztelegjen Westerplatte hőseinek emléke előtt. Vajon ezek a srácok meg lányok megtették-e ugyanezt? Megálltak-e Westerplnttén. ho.gy néhány percig ...

Majdnem elnevette magát. Eddigi élete legdöntőbb pillanatait éli, és az a gondja, hogy ezek a lengyel srácok és csajok tisztelegtek-e Wcs- terplatte hőseinek emléke előtti

Kivette a zsebéből a cédulát, melyre Jutkáék címét írta. Megkérdezte azt is, hogy hol szálljon ki, de hir- telenében nem emlékezett, hogy a Kö- röndöt vagy a Bajza utcai megállót mondta-e Ziegler. Ogy döntött, hogy a Köröndnél száll ki. Felment a lépcsőn, a páros oldalon, megnézte a házszámot, majd elindult a Bajza utca irányában. Egy percig sem tartott az útja, majdnem futott, közben mégis eszébe jutott, Ziegler azt mondta, mindegy melyik megállóban száll ki, a ház körülbelül a kettő között van. Amikor megállt, megállapította, Ziegler hülyeséget mondott, a villaszerű épület jóval közelebb volt a Bajza utcához.

A következő pillanatban már örült ennek. A Bajza utca sarkán telefonfülke állt, felmérte, ha bemegy, akkor is ellát a házig, s észreveszi, ha jutka megérkezik, míg ö a tülkébéh van. Fázott ettől a telefonálástól, talán egész este ez esett leginkább nehezére, de nem kerülhette el, meg kellett tudnia, hazaérkezett-e közben jutka. Most bánta csak Igazán, hogy a Tolbuhin körúton elhamarkodta a hívást, de nem tehetett mást, állandóan hátrafelé pillantgatva lassú léptekkel elindult a Bajza utca sarkán álló fülke felé.

Az utolsó pillanatig reménykedett, hogy nem kell újra telefonálnia, hogy mielőtt még tárcsázna, megpillantja Jutkát. A hatodik számnál sokáig otthagyta az ujját, nem engedte visszaforogni a tárcsát, hátha most, ebben .1 pillanatban látja meg. de Jutka nem jött. A készülék viszont bontott, s még szerencse, hogy nem nyelte el a tantuszt, mert akkor már csak egy maradt volna. Ezt a hármat Is alig tudták összeszedni. Kishajó egyet se vitt be magával, a többieknek se volt a szobában, s az egész Intézetet végig kellett járniok értük. De még jó. hogy Simakezűnek eszébe jutott, hogv tnntusz nélkül most mit sem tudna kezdeni.

Megnézte az óráját, háromnegyed tizenegy múlt két perccel, jó órát kell még várnia. Várj egy órátl Ezt mondta akkor este Jutkának. Akkor, mikor az egész elkezdődött...

Istvánt és Tamást csak az utolsó pillanatban vette észre. Előtte sokáig üldögélt a legközelebbi pádon, szembefordulva a támlával fejét rábajtva. Űjra felidézte magában azt az estét az Orchideában, majd mindazt, ami előtte és utána történt. Később felállt, és járkálni kezdett a ház előtt. Látta. hogy. két fiú jön, de nem is figyelt rájuk, annyira csak az járt a fejében, hogy most már jönnie kell Jutkának. Csak. araikor megálltak e- lőtte, akkor ismerte meg őket. Tudta, kettejük közül valamelyik Jutka bátyja, Ziegler beszélt róla. Ez az első hiba a tervben, villant át agyán, Jutka bátyját kihagyta számításaiból.

— Te mit keresel Itt? — hangzott el közben a kérdés.

— Mi közöd hozzá? — mondta gépiesen, de a következő pillanatban már érezte, hogy ez rossz válasz volt.

— Csak annyi, kisfiam, hogy szeretném, ha békén hagynád a hugo- matl

Szóval ez Jutka bátyja, ez a magas, sötéthajú, jóképű srác. Nem nagyon hasonlít a bugára, de nyílt arca van, biztosan értelmesen lehet vele tárgyalni.