Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1977-10-25 / 43. szám

mmm

rmm"

7

Alma — írom fel Jegyzetfüzetembe, s csak úgy szabadon Járkálok a BősI (Gnbőkjvoj Állami Gazdaság százhektáros gyümölcsösében. Valahol a kert mélyén ,a jüriatánsoi ok végén megpillantom az egyik csoportolj^ Néhányan leültek- a V 1 leikre, mások pedig állnak. Amíg a traktor kl-, ^IMtve .'befordul a sorba be.s/élgetnek Ebben az évben különösen- gazdagon* fizet ^ Jonatán, csodálatosan nagyok és pirosak az almák. Majd leszakadnak áz ágak, és a földön is rengeteg van. A csoport különben a kertészetben dolgozik, s most a potyadékot szedi. Elég nehéz munka, mert állandóan derékszögben van a ■estük, de ők nem panaszkodnak, megszokták, tavasztól őszig’ — palánta- ültetéstől paradlcsomszedésen át a káposzta, a kelkáposzta, karalábé kivá=> -ásáig — ezt csinálják. Egyébként vidámak, tréfálkoznak. Azt mondják, már ma is íJTegvan á zöldhasú, megkeresték a száz koronát, amely tegnap és tegnapelőtt Is megvolt. Tavaly tovább tartott a munka a kertészetben, de az Idén gyorsan végeztek a paradicsommal.

Ahogy így beszélgetünk, a kert másik szélén a sorok közül kifordul Nagy Gyula bácsi, a gyümölcsös felügyelője.

— Mi újság? — kérdezem.

— Ne Is kérdezze! Nincs olyan alma, amelyet ne akarnának leszázalékolni. Ügy vizsgálják, mintha gyémántot vennének át. De legalább azt tudnánk, mi történt, mert ami most van, azt még egyetlen évben sem tapasztaltuk — feleli, s felül kerékpárjára, tovább hajt, hogy körülnézzen a gyümölcsösben.

W an mit nézni, mert — a starklngsonok, ^ a kert büszkeségén kívül, amely még a tavasszal lefagyott — majdnem minden fajta nagyon jöl fizet. Különösen a fent említett jonatánok és a golden delícius, amely Igazán nagyon hálás gyümölcs, hiszen minden évben sárgállik tőle a fák koronája.

Most már nemcsak a termés érdekel, hanem az Is, amit Gyula bácsi és a lányok említettek. De ml lehet az oka? — bántja képzeletemet a dolog, hiszen nem lehet véletlen, hogy a kertészet és a gyüsam, hogyan szedjék azt az almáti

Az embereknek földbegyökerezik a lábuk, csak állnak és várnak,

— Mit, hogy megmutatja, hogyan kell szüretelni?

— Igen, igen, szeretném maguknak megmondani, hogy ne tegyék tönkre az állami gazdaságot, mert nem mindegy, hogy ko- ronanyolcvanat vagy négyötvenet fize- tünk-e ugyanannak az almának kilójáért Közös érdekünk, hogy megértsük egymást, hiszen ha az állaiiii gazdaság károsodik, akkor az AgrofrigOr sem jár jól...

Amikor odasereglenék köréje az emberek, leveszi az almát a fáról, s óvatosan beleteszi a müanyagfóliából készült zsák- vödörbe.

Az emberek a nagy meglepetés miatt még mindig csak állnak és hallgatnak. Végül az egyik asszony megszólal;

— Én ezt nem érteml Eddig még sohasem mondták, hogy rosszul szedjük a gyümölcsöt, pedig már tíz éve, hogy minden ősszel ezt csináljuk;.

M

őst már megered az emberek nyelve. Egy másik asszony hozzáteszi:

BODO PÄL brigádvezetö

mölccsel? — kérdi, s már majdnem hátat fordít az embereknek, amikor az egyik asszony megfogja a vödrét, leteszi az igazgató lábai elé s ezt mondja:

— Nem tudtam, hogy kijön, úgy szed— És nem magában a gyümölcsben van a hiba? — kérdi az egyik asszony —, hiszen lehet, hogy már a fán meg van ütöd- ve. Gondolják csak el, ennyi alma, szinte egymást veri le a fáról...

Hát?

A

z igazgató elvtárs javasolja, hogy tegyék félre a kosarakat, s majd holnap látni fogják, hogy elég egy kicsit Is állnia a gyümölcsnek s máris foltos lesz.

— Lehetséges — mondja —, hogy a ládákban vagy a szállításban van a hiba, esetleg másutt. Mondják meg, mit tegyünk, hiszen az egész világon így csinálják, így ezekben a ládákban szállítják, tárolják az almát. Könnyebb a ládák mozgatása, több elfér a hűtőkamrákban stb. De látják, nekem is érdekem, hogy maguk boldoguljanak. Az Agrolrigor a maguk vállalata is — mondja békülékenyebben — és értsék meg végre, hogy nem adhatjuk alább, mert bár, most mint termelők vannak Itt maguk is és én ts, de holnap, holnapután, a tél végén, a tavasz elején már vásárlók leszünk. Akkor majd mit szólnak a posvadt almákhoz?

— Igen, közös üzemi És tavaly is mi fizettünk rá arra, hogy az ekecsiek decemberben szüretelték az almájukat, amikor már fagyott. Már szinte félünk reggel elindulni a gyümölcsösbe, mert csak szidnak és szidnak bennünket; már majd megesznek a vezetők, s a végül még sincs jól...

— Nem igaz, hogy maguk az ekecsiekre fizettek rá, hanem mindenki a maga rossz munkájára. Emberek, értsék meg, hogy az ekecsieknek Ekecsen, a vásárútiaknak Vá- sárúton, s a hősieknek pedig Bősön kell megoldaniuk a problémákat. Meg kell ér teniük, hogy az alma nem krumpli, és én arra kérem magukat, hogy nagyon vigyázzanak! Nem azért jöttem ki, hogy veszekedjek, hanem hogy közös erővel oldjuk meg a problémát. Higgyék el, nekem í? elegem van már a háborúskodásból. Mert

ALiMA A FÁKON,

.'.(

»h.i ‘

b>‘ -'(«■

■ '■ "

mölcsös emberei 1b ugyanarról beszélnek.

Ahogy így tűnődök, egyszeresek meglátom Bodó Palit, a gyümölcsös mindenesét.

A körtefákhoz indul, hogy megnézze, nem potyog-e róluk a gyümölcs.

— Látom, lefagyott a kert büszkesége, a starkingson — kezdjük a beszélgetést.

— Bizony — mondja — pedig olyan szépen virágoztak, olyan szépek voltak a fák rügyfakadáskor, és aztán itt van, jön a fagy és vége mindennek.

— Különben? — próbálkozom most már tudatosan tudatlan lenni.

— Sok a probléma az átvevés és leadás körül. Szinte minden fuvarnál újra és újra meg kell mérkőznünk az Agro- frigorral — mondja mégis, mintha egyenest ezt kérdeztem volna. De ez természetes is, hiszen most valóban ez foglalkoztatja az egész gazdaságot.

— Miért talán sok az apró gyümölcs? — próbálok mélyebbre ásni.

— Ez is gondot okoz, hiszen valóban tömve vannak a fák, de ez a ml bajunk, mert ami kicsi, apró, az másod- harmad- osztályba megy. Ezzel számolunk, már úgy szedjük, csak a legszebbet adjuk első osztályba, és azt még soha sem mondták, hogy apró, nincs meg a kellő méret.

— Hát altkor?

— Hogy rossz a szedés. Folyton azt verik a fejünkhöz, hogy rosszul szedjük, megnyomjuk a gyümölcsöt. Néha már úgy tűnik, hogy talán készakarva nyomkodjuk, pedig úgy vigyázunk rá — mondja, s aztán elválunk.

Ä z asszonyok egy csoportja a golden ^ delícíuszt szedi. De ez talán nem Is jó kifejezés, mert inkább pusztításnak nevezhetnénk. Azért, hogy csak a legszebb kerüljön a ládákba, a gyümölcs egyhar- madát lerázzák, verik a fáról. A kordon drótjain felkapaszkodnak az almafák tetejére, hogy az itt lévő legszebb almákat lekapkodják és közben, a többi pedig potyog, hull a földre.

A leszedett gyümölcs Is körülményes utat tesz meg míg a raktárba kerül. Először Is: az asszonyok kesztyűben szedik, és utána mint valami hímes tojás, vándorol a férfiak kezén keresztül a ládákba. Nem számolom, de biztosan két asszonyhoz jut egy férfi, tehát a teljesítmény három négy mázsa személyenként, és még így sem jö?

Egyszercsak berobban az emberek közé az Agrofrigor igazgatója, Ozsvald Frigyes:

— Emberek, kijöttem, hogy megmutas— Nézze, igazgató elvtárs, milyen puha kesztyűkkel szedjük! Még ha akarnánk, akkor sem tudnánk megnyomni a gyümölcsöt, mégis minden nap azt halljuk, hogy a gyümölcs nyomódott, hogy hanyagok vagyunk, tönkre tesszük az állami gazdaságot.

— Ha előírás szerint szednék a gyümölcsöt, akkor ki sem jöttem volna; nyugodtan ülhettem vjDlna az Irodámban. De mondják, ml lesz a sok nyomódott gyütem, mint máskor, nézzük át közösen, vizsgáljuk meg, hogy hol a hiba, a mi munkánkban-e vagy valahol másutti

Az igazgató megnéz néhány almát, kivesz egy olyat, amelynek a szárán rajta maradt két-három levél, felmutatja, hogy íme, ez Is hiba, de tovább nem vizsgálja a kosarat, bizonyára nem akar szégyenben ■maradni, hiszen nincs kizárva; ez az asz- szony esetleg valóban a lehető leggondo- sabben szedi az almát.

Bott Ferenc csoportvezető egy másikat tesz az igazgató elé:

— Az nem igaz, hogy én itt ingyen kapom a fizetést s nem vigyázok eléggé a szedésre. Hiszen már majdnem szétrágom az asszonyokat, hogy vigyázzanak jobban De én tudom, hogy hol a hiba. Itt ezekben a nagy ládákbani Mert amíg kis ládákba szedtük az almát, addig minden ládában benne volt a szedő neve és soha nem volt semmi panasz. Pedig akkor, ráadásul, többször föl-le kellett rakni az almát. Most meg már egyenest a kocsikra szedjük, s így sem jó. Nem jő, mert ezekben a nagy ládákban a saját súlyától js megnyomódik a gyümölcs. Mire kiér a kertből, úgy összerázza a traktor, hogy talán valóban rá sem lehet ismerni.

először volt a hagymaháború, utána jött a paradicsomháborű, s most meg itt van az almaháború. Ennek az almának még májusban is olyannak kell lennie, mint a gyöngyharmat. De ha már reggelre megfeketedik, foltos lesz, akkor milyen lesz májusban? Ne húzzuk itt az időt, menjünk dolgozni, mert különben jön a fagy, s akkor valóban csak potyadékként tudjuk majd átvenni az egész terméstl — mondja végül, s az emberek lassan szedelözköd- nek, s Indulnak a munkájuk után, ö pedig az autójához, hátha még maradt annyi Ideje, hogy megálljon a következő gyümölcsösben Is. Az Idő azonban jócskán elszaladt, s mielőtt kiérnének a sorok végére, négyet üt az óra, és az emberek, főleg az asszonyok, mintha hajtanák őket, sietnek haza, hogy vacsorát készítsenek, rendbetegyék házuk tájékát. A vitát még nem zárták le, s útközben tovább mondják a magukét.

Nos, mit mondjon befejezésül az újságíró? A véletlen műve, hogy a gyümölcsös ben tartózkodtam. De ha már egyszer így esett, úgy érzem, kötelességem, hogy hűen rögzítsem a dolgokat, mert nem mindegy lesz-e holnap elég hazai gyümölcs, hazai alma. Ha nem lenne, akkor esetleg déli gyümölcsöt kellene vásárolnunk, s ez nemcsak a fogyasztónak, de az államnak is drágább.

Fürgébben asszonyok, hiszen látják, hogy nincs mit csinálnunk...

Az fgazgatő látogatása, és a fák közt kibontakozó vita art mutatja, hogy nincs minden rendben az alma körül. Nevezetesen: valahol hiba csúszott a folyamat!». Mert, mint fentebb' vázoltam — és ezt újból megerősíthetem; a termés, valóbán kitűnő, de —és ezen ra de-szócskán van a hangsúly — a szürettől a-raktározásig vezető úton valahol megromlik, csökken a gyümölcs minősége. Ezért aztán azt Javaslom, hogy szakemberek bevonásával, továb bá a Járási termelési Igazgatóság közreműködésével, vizsgálják meg, ellpn Őrizzék le az alma útját. Nehogy úgy járjunk, hogy a nagy bőség végül ínség rp forduljon,, hiszen annak mindenképpen — mint ahogy ezt az Igazgató elv társ Is többször hangsúlyozta — mi fogyasztók, de végső soron maguk a czrmelők s a forgalombahozók Is csak a kárát látnák.

Németh István

'Sí.

r-