Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1977-09-20 / 38. szám

IM s skel phemko, a PovaiSská Bystrlca-1 Gépgyár és a novákyl W. Pieck Vegyiüzem tapasztalatai azt mutatják, hogy a termelési szférában tevékenykedő SZISZ-szervezeteknek rugalbasabban kell reagálniuk az Igényekre; a technoló­giai reladatok megoldására és a legjobb szakemberek össz­pontosítására. Ä fiatal szakemberek kapjahak nagyobb sze­repet a komplex szocialista racionalizációval kapcsolatos feladatok megoldásában. A problémák megoldására alakult munkacsoportok (tea­mek) is nagyobb figyelmet érdemelnek. Célszerűen kell összekapcsolni a gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező munkások és technikusok tudását a főiskolák és tudomá­nyos kutatási munkahelyek adta lehetőségekkel. Fontos fel'^datnak tartja a kongresszus az emberi kör­nyezet védelmével kapcsolatos kérdések megoldását, a SZlSZ-Szervezetek ezért fordítsanak nagyobb gondot e prob­lémakörre. A bratlslavai és a koäicel fiatalok példáját kö­vetve létesítsenek á munkahelyeken több zöldterületet. A főiskolai szervezetek és a tudományos-kutatóintézeti szer­vezetek összpontosítsák figyelmüket a légkör és a folyó­vizek szennyeződésével kapcsolatos kérdésekre. A tudományos-kutatóbázisokon működő SZISZ-szervek többet törődhetnének a fontos termelési problémák meg­oldásával. Példamutató a preáovl VUKOV, a Nővé Mesto nad Váhom-l VUMA és a áilinal VUD szervezete, hozzájuk hasonlóan kellene máshol is megszervezni a munkát. A kohó-, gép-, az építő- és a vegyiparban stb. ifjúsági prob­lémamegoldó kollektívákat hozzanak létre a szervezetek, és indítsanak versenyeket, amelyek lebonyolítására az ösz- szes SZISZ-szervnek gondot kell fordítania. A főiskolai szervezetektől e tekintetben fokozott kezdeményezésf vá­runk. A verseny sikere érdekében szorosan és összehan­goltan együtt kell működni az SZSZK Iparügyi Minisz­tériumával, az SZSZK Fejlesztésügyi és Műszaki Miniszté­riumával, az SZSZK Iskolaügyi Minisztériumával, a Szlovák Tudományos Akadémiával és a vezérigazgatóságokkal. Folytatás a 4. oldalról II. A SZISZ eszmei-nevelő munkája terén A SZISZ eszmei-nevelő munkáját a CSKP XV. kongresszu­sa határozatainak értelmében a marxista-leninista világné­zet alapján, a szocialista hazafiság, szocialista és a pro­letár nemzetköziség szellemében kell végezni. Hozzá kell járulnunk a szocialista ember és a szocialista életmód ki­alakításához. A kongresszus hangsúlyozza, hogy a SZISZ munkájában magunkévá kell tennünk a CSKP XV. kong­resszusának határozatait, aktivizálnunk kell az ifjúságot a párt nagyszabású programjának a megvalósítására, miköz­ben az SZKP XV. kongresszusa tettekre ihlető anyagából is merítenünk kell. Használjuk ki a NOSZF 60. évfordulójának és a Februári Győzelem 30. évfordulójának ünnepségeit a fiatal nemzedék osztályöntudata elmélyítésére. Ennek érdekében szervez­zünk találkozókat a nemzeti-felszabadító küzdelmek részt­vevőivel, a OSKP érdemes tagjaival, az 1948-as események közvetlen sésatvevőivel ée a-tszeeialízmus« slső—nagy épít­kezéseinek munkásaival. Példamutatásuk nyomán tudatosít­suk, hogy napjaink forradalmlsága a munkahelyi és állam- polgári feladatok következetes teljesítésében rejlik. Reagáljunk rugalmasan a világban lejátszódó események­re, és az Ifjúság legyen könyörtelen a burzsoá és a revi­zionista ideológia támadásaival szemben. A kongresszus hangsúlyozza, hogy az osztályszempontú nevelés és a bur­zsoá ideológia különféle megnyilvánulása elleni harc hassa át a SZISZ egész tevékenységét. A SZISZ-blzottságoknak és szervezeteknek a fiatal mun­kások marxista-leninista előkészítése elmélyítésére kell össz­pontosítaniuk, és e tekintetben a dubnlcaiak, a ruáomber- kiek példáját kell követni. Használjuk ki ezért a lektori testület, a CSKP politikai-nevelő kabinetjei, a forradalmi hagyományok termei adta lehetőségeket és a nemzet-fel­szabadító harcok hőseivel és a munkahelyek legkiválóbbjal- val való találkozásokat. A fiatal mezőgazdasági dolgozók­kal folytatott tevékenység során mutassunk rá, milyen alap­vető társadalmi változásoknak lehettünk tanúi, és hogy a Jövőért, a fejlődésért napjaink fiataljaira hárul majd a fe­lelősség. A szocialista iskolának döntő szerepe van a marxista-le­ninista, világnézet kialakításában. A csehszlovák oktatásl- -nevelésl rendszer továbbfejlesztési feladataival összhangban vállaljunk részt az oktatás színvonalának emeléséből, a hol­nap munkásosztálya, szövetkezeti parasztsága és értelmisé­ge formálásából. Befolyásoljuk a nevelési tervek kidolgozá­sát és végrehajtását. A főiskolai társadalomtudományi tan­tárgyak oktatásánál legyünk igényesek és felelősségtudók. Az SZSZK SZISZ-kongresszusa hangsúlyozza, hogy min­den alapszervezetben még következetesebben kell biztosítani a politikai-oktatási távlati terv megvalósítását. Az egyes té­mák tanulmányozását a munkahely, az iskola és az intéz­mény problémáival kell összekapcsolni. A CSKP alapszervezeteivel és a politikai nevelési kabine­tekkel szorosan együttműködve tökéletesebbé kell tenni a lektori és a propagandista aktíva kiválasztását, állandósí­tását. E tevékenységbe fokozott mértékben be kell vonni a SZISZ-funkcionárlusokat, a marxista-leninista esti egyetem és a SZlSZ-iskolák végzett hallgatóit és a főiskolák ma­gasabb évfolyamainak a hallgatóit. Minden politikai oktatá­si alakulatnak legyen állandó propagandistája, és keresni, alkalmazni kell a legmegfelelőbb formákat, fokozottan ki kell használni a rádió, a televízió és a többi technikai esz­köz adta Lehetőségeket. Gyümölcsöztessük a politikai oktatás hatékonyságával kapcsolatos felmérések eredményeit, a ke­let-szlovákiai kerületben e téren szerzett tapasztalatokat. A SZISZ-szervek figyelmét fordítsuk az üzemi, falusi poli­tikai oktatás színvonalának tanulmányozására, nyújtsunk na­gyobb módszertani és szervezési segítséget a kis és több műszakban dolgozó tagokból álló szervezeteknek. Minden alapszervezetben működjék legalább egy politikai oktatási alakulat. Szenteljünk megkülönböztetett figyelmet a világ­nézeti neveléssel foglalkozó körök munkájának. A lenini nemzetiségi politika szellemében szilárdítsuk meg a cseh, a szlovák és a nemzetiségi fiatalok kapcsolatait, a Szovjetunió, a többi szocialista ország és az egész világ Ifjúságához fűződő kapcsolatokat. Fejlesszük kapcsolatain­kat a„ Komszoinollal és ismerjük meg a szovjet fiatalok éle­tét. A munkahelyi és Iskolai kollektívákban állandóan küzd- jünk az Ifjúság új, szocialista hagyományainak érvényesü­léséért- A kongresszus a. SZISZ minden szervének és szer­vezetének a figyelmét a politikai tömegmunka továbbfej­lesztésére összpontosítja. Folgalkozzunk következetesen a párt- és ifjúsági sajtóval, tegyük még szorosabbá a rádió­val . és a televízióval az együttműködést, használjuk ki a lehetőségeket az Időszerű bel- és külpolitikai kérdések, a CSKP politikája megmagyarázáséra, a fiatal nemzedék moz­gósítására a CSKP XV. kongresszusa határozatainak megva- lósításá érdekében. A SZISZ minden szerve és szervezete törődjék azzal, hogy a fiatalok érdeklődését felkeltse az értékes, eszmeileg és művészetlleg jó minőségű irodalom iránt, Koáice-város, Po- vaíská Bystrica és Poprad e téren példamutatóan tevékeny­kedik. A szakmunkástanulókkal és az ifjúmunkásokkal is szerettessük meg az irodalmat. Az iparban, a mezőgazdaságban és a szolgáltatások terü­letén dolgozó fiataloknak magasabb szintű közgazdasági is­meretekre van szükségünk, hogy tevékenységük tudatosabb, fegyelmezettebb, felelösségtudóbb legyen, hogy mindenki fe­lelősséget érezzen önmaga és a kollektíva tevékenységéért. A fiatalok kollektíváiban érződjék a szocialista vagyonért kialakult felelősségtudat, minden területen lépjenek föl a társadalomellenes elemek ellen. E tekintetben — mint a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottsága és a kelet-szlovákiai kerületi SZlSZ-bizottság mellett működő szociális-jogi tanács­adó szolgálat példája Is mutatja — hasznosíthatók a jogi karok hallgatóinak és az állami adminlsztratlva dolgozóinak az Ismeretei. Az eszmei-nevelő munkában fontos szerepe lesz napila­punknak, a Smenának, az Űj Ifjúságnak és a SZISZ SZKB által kiadott többi folyóiratnak. Jelentős szerepe van Itt a Smena kiadóvállalatnak; kia­dói tevékenységében magas szintű eszmei és művészeti kri­tériumokat kell érvényesítenie. Létre kell hozni az Ifjúsági és Pionírkönyvtárt, amely a SZISZ és a Pionírszervezet funk­cionáriusainak módszertani ismeretforrásává válik. Több tu- dománynépszerüsltő könyvet és enciklopédiát kell kiadni, egyre magasabb grafikai színvonalon. A SZISZ Szlovákiai Központi Bizottsága továbbra is ak­tívan vegye ki részét az ifjúságkutatás fejlesztéséből és Ösz- szehangolásából. Fel kell dolgozni a szlovákiai haladö gyer­mek- és Ifjúsági mozgalmak történetét. A’ SZISZ kulturális-nevelő tevékenységében Fokozni kell a kultúra és a művészet fiatal szocialista em­bert formáló szerepét, ügyelni kell az eszmeiség elmélyíté­sére, a szocialista tartalom hangsúlyozására. Törekedni kell a nemzetek és nemzetiségek kulturális és művészeti értékel­nek állandó elsajátítására, a Szovjetunió és a szocialista közösség más népei kultúrájának a megismerésére. Az ifjúsági együttesek és művészeti agitáclós, csoportok műsora, amelyet a NOSZF 60. évfordulója és a Februári Győ­zelem 30. évfordulója tiszteletére készítettek elő magasszin­tű szocialista eszmeiségtől legyen áthatva, és mozgósítsa a fiatalokat fokozott aktivitásra. A kulturális tevékenység váljék az Ifjúsági kollektívák és a szocialista munkabrigádok munkájának elválaszthatatlan részévé. A falusi SZISZ-szervezetek aktívabban vegyék ki részüket az egységes kulturális-népművelési terv kidolgozásából, a végrehajtásnál intenzívebben használják ki a nemzeti bizott­ságok támogatását, a l'népmflvelésl' ■ intézmények "lefhetősé- geit. A szakmunkástanulók körében el kell mélyíteni a kulturá­lis-esztétikai nevelést, fejleszteni kell a művészeti és mű­szaki alkotó tevékenységet. A közép- és főiskolákon tömegessé kell tenni a diákok kulturálls-érdekköri részvételét, a főiskolákon leginkább a diákok művészeti alkotó tevékenységének fejlesztésével kell törődni. A koálcel középiskolai és a bratlslavai főiskolai V- klub példája nyomán fejlesszük a klubélet, főként pedig a társas szórakozás színvonalát. Fordítsunk fokozott figyelmet a művészeti főiskolákon működő SZISZ-szervezetek tevé­kenységére, nagyobb mértékben kapcsoljuk be őket az e- gész szövetség munkájába. A kongresszus elvárja, az SZSZK-ban élő fiatal művészek­től, hogy szocialista, realista fogantatású müveikkel híven ábrázolják a fiatalok munkáját és életét. Szükség van arra, hogy a SZISZ SZKB ezt figyelembe véve társadalmi meg­rendeléseket tegyen, SZISZ-szervezetekben való tartózkodás­sal egybekötött ösztöndíjakat adjon a művészeknek. A SZISZ-szervek és szervezetek tevékenységét egyre in­kább az érdekkörl-müvészeti tevékenység minőségének fej­lesztésére kell Irányítani. A politikai dal — fontos területe az érdekköri-müvészetl tevékenységnek. A SZISZ kulturális-nevelő tevékenysége egyre fokozottab­ban Irányuljon annak a felismerésnek a megfogalmazására, hogy a tőkés társadalom lélektelen szellemi értékel nem elégíthetik ki a szocialista ember igényelt. Számunkra a ka­pitalista fogantatású szellemi értékek befogadása nem alter­natíva. A SZISZ-szerveknek és szervezeteknek könyörtelen küzdelmet kell folytatniuk az önzés, az individualizmus és a fogyasztói szemlélet minden megnyilvánulása ellen. Az SZSZK Kulturális Minisztériumával és a nemzeti bi­zottságokkal, kulturális intézményekkel együttműködve blz- torftsuk a SZISZ kulturális-nevelési tevékenységének szemé­lyi és anyagfeltételeit. Fordítsunk gondot az új káderek képzésére, hatékonyan hasznosítsuk és stabilizáljuk őket. Ki kell használni a nyugat-szlováklal kerületi SZISZ-szervezet kulturális-nevelői tapasztalatait, és élni kell a kulturális- -nevelő Intézmények Ingyenes használatában rejlő lehetősé­gekkel. Minden területen tökéletesíteni kell a SZISZ kulturális- -nevelő tevékenységének Irányítását. A SZISZ feladata, hogy bekapcsolja a fiatalokat a már meglevő versenyrendszerek­be, seregszemlékre és fesztiválokra küldje őket. A SZISZ SZKB az SZSZK Iskolaügyi Minisztériumával és az illeté­kes reszortokkal együttműködve fordítsa figyelmét az ilyen rendszerek teljes kiépítésére, valamint a szakmunkástanuló fiatalok és a dolgozó ifjúság versenyeinek összehangolására. A SZISZ testnevelési és honvédelmi tevékenységében Az SZSZK SZISZ-kongresszusa az összes szlovákiai SZISZ- -szervnek és szervezetnek feladatul adja, hogy szocialista társadalmunk szociális, gazdasági és kulturális fejlődésével összhangban hatékonyabban tevékenykedjenek az Ifjúság testnevelési és honvédelmi aktivitása fejlesztése érdekében. A Csehszlovák Testnevelési Szövetséggel, a Honvédelmi Szö­vetséggel (Zvázarm), a i szakszervezetekkel, az IskolaOggyel és sportbizottságokkal együttműködve tegyék tömegesebbé a sport- és honvédelmi tevékenységet. A nitralak és a preSovlak példamutatása nyomán a hang' súlyt a hosszú távra szóló sportversenyekre kell helyezni (kézilabda, röplabda, kosárlabda, asztalitenisz, kispályás lab­darúgás). A helyi feltételekből kiindulva az atlétikára, a sí- sportra, az úszásra és a kerékpározásra is rá kell Irányí­tani a figyelmet. A szakszervezettel és a reszortokkal együtt­működve egységesíteni kell a szakmunkástanuló Ifjúság sportversenyeit, a főiskolákon pedig a sporttevékenység színvonalának emelésére, a sportolás tömegessé tételére kell törekedni a többi testnevelési-honvédelmi versenyben. Mű­veljék többen az úszósportokat, tanuljanak meg többen úsz­ni, és több nő tornázzon rendszeresen. A fiatalokat sportolás közben ismertessük meg a helyi forradalmi hagyományokkal. Továbbra is a SZISZ turiszti­kai tevékenysége klcsúcsosodásának tartjuk a Rysy megmá­szását, amely nemzetközi ifjúsági turlstaakció. Nagyobb figyelmet kell fordítani a lakosság egységes hon­védelmi nevelésének megvalósításával kapcsolatos feladatok teljesítésére, főleg a sokolovi és a duklai honvédelmi vetél­kedőkbe való tömeges bekapcsolódásra. A Honvédelmi Szö­vetséggel együttműködve céllövö, modellező, motoros és tá­jékozódási versenyekbe kell benevezni a fiatalokat; és még többen vegyenek részt a Smena és a Mladá fronta futóver­senyein. Működjünk együtt a Testnevelési Szövetséggel és a Hon­védelmi Szövetséggel a teljesltménysportok színvonala fej­lesztése érdekében, tegyük jobbá a fiatal sportolók nevelé­sét. A CH Bratlslavától e téren érdemes tanulni. Járuljunk hozzá az állami sportreprezentáció sikereihez. A testnevelési és honvédelmi nevelési kádermunka fejlesz­téséért a SZISZ — a Testnevelési Szövetséggel és a Honvé­delmi Szövetséggel együttműködve — sokat tehet. A kerü­leti SZISZ-bizottságok a Honvédelmi Szövetséggel együttmű­ködve szervezzék meg a középiskolások honvédelmi tábo­rait és a kerületi úszóiskolákat. A CSKP KB és az SZLKP KB 1973-as júliusi üléseinek ha­tározataiból kiindulva, a többi illetékes szervvel együttmű­ködve törődjünk a sportlétesítmények építésével és kihasz­nálásával. A SZISZ Pionírszervezete tevékenységében A PlonIrszervezet továbbfejlesztése, a gyermek- és ifjúsá­gi mozgalom egységének elmélyítése megköveteli, hogy a SZISZ tökéletesebben és új formákat keresve gondoskodjék a Pionlrszervezetről, főleg a pionírcsoportokról, amelyekben konkrét nevelömunka folyik. A Pionírszervezetben végzett munka alapvető kötelessége a SZISZ-nek, így gondosikodnunk kell a személyi és anyagi feltételek biztosításáról. Nem en­gedhetjük meg, hogy akár egyetlen pionírcsoport is passzív legyen; ezért hangoljuk össze tevékenységünket az NF társa­dalmi szervezeteivel, az intézményekkel és nyerjük meg az ügynek a lakosságot. A SZISZ állandóan és céltudatosan gondoskodjék a Pio­nírszervezetről. Mélyítsük el a pionírcsoportok és az alap­szervezetek közötti együttműködést, gyümölcsöztessük a szo­cialista munkabrigádokkal, ifjúsági kollektívákkal, komplex racionalizációs brigádokkal való együttműködésben szerzett tapasztalatokat. Tökéletesítsük a plonirvezetök politikai és módszertani képzését, tevékenységét. Állandósítsuk a pionírosztag-veze- tök és instruktorok megbízatását, az iskolákkal együttmű­ködve javítsuk a pionír-csoportvezetők és a pionlrházl dol­gozók kiválasztásának, stabilizálásának rendszerét. Csak po­litikai és szakmai szempontból képzett fiatalok legyenek plonlrvezetők. Lendítsük fel a Példás Pionírvezető Kollektíva cím elnye­résére indított mozgalmat, amelynek segítségével állandó­síthatjuk a kádereket. Azokon a pionírvezető iskolákon, a- melyeken nagyobb számú pionírmozgalmi dolgozót oktat­nak, az osztagvezetők és az instruktorok számára külön osz­tályokat kell létesíteni. Használjuk ki itt a poprádlak, a to- poICanyiak, a nltriak, a trnavaiak és a B. Bystrica-iak ta­pasztalatait. A pionírok körében végzendő nevelömunkában a CSKP XV. kongresszusa határozataiból Induljunk ki. Alapvető esz­közként használjuk ki a szikrák és a pionírok nevelési rend­szerét, a fontos évfordulók, társadalmi események adta le­hetőségeket. Céltudatosan, rendszeresen, következetesen, a szocialista öntudatot, világnézetet és szocialista erkölcsi arculatot for­málva foglalkozzunk a legifjabb nemzedékkel. A hazafias és internacionalista nevelés során gyümölcsöztessük a ha­zánkban és a többi szocialista országban elért eredmények adta lehetőségeket. Tegyük fokozottan érdekeltekké a pionírokat a rajok és csapatok munkájának megszervezésében és irányításában. Tegyük érdekessé, változatossá a tevékenységet, miközben Ismertessük meg a pionírokat a Nagy Honvédő Háború, az SZNF és napjaink munkahelyei hőseinek példájával. Kapcsoljuk be a pionírokat a közhasznú tevékenységekbe, a helységfejlesztésbe, a környezetvédelembe, a hulladék- nyersanyag-gyűjtésbe, hogy érezzék, ők is hozzájárultak a szocialista haza építéséhez. Tegyük színvonalasabbá a Pionírszervezet irányítását, le­gyünk e téren Igényesebbek, adjunk konkrét feladatokat és legyünk következetesek a végrehajtásban. A Pionírszervezeti Tanács tevékenysége főleg az alapvető láncszemekre irá­nyuljon, amelyekben a végrehajtásról van szó. Olyan pionír­mozgalmi dolgozókat aktivizáljonk, akik a gyermekek érdek­lődését fel tudják kelteni és képesek megszervezni a tár­sadalmilag hasznos tevékenységet. III. Ifjúságunk a társadalom irányításában és igazgatásában A gazdaság és a társadalom gyors fejlődésé megköveteli, nogy a fiatalok politikai és szakmai szempontból minél jobb képzést kapjanak. A SZISZ-szervek és szervezetek ezért min­dent kövessenek el a fiatalok közéleti aktivizálása érdeké­ben. Legyenek állandó kapcsolatban a fiatal képviselőkkel, tájékoztassák őket a SZISZ feladatairól, és segítsék a kép- viseWket a fiatalok jogos igényeinek, érdekeinek kielégíté­sében, védelmében. A nemzeti bizottsági aktívákban, főleg a polgári bizottságokban kapjanak megbízatásokat a fiata­lok (főleg az Ifjúsági és sportbizottságokban). A SZISZ-szervek és szervezetek tegyék elmélyültebbé a fia­talok bekapcsolódását a munkahely-, vállalat- és iskolairá­nyításba. A fiatalok társadolomlrányításba való bekapcsolása érde­kében a többi társadalmi szervezetben — főleg a szakszer­vezetekben és a Szövetkezeti Parasztok Szövetségében — is aktivizálni kell őket. Az Ifjúság vegye kt részét a szociális fejlesztési programok kidolgozásából, a fiatalok munkahelyi és lakóhelyi Igényelnek kielégítéséből. Folytatása a 6. oldalon

Next

/
Thumbnails
Contents