Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1977-09-13 / 37. szám

Hát meghalt, hát 6 is elment? — kérdezzük a hír hallatán hitetlenkedve s tudva is az igazat: hiszen rendkívül gazdag és szép hosszú életet kapott ajándékba, nyolcvanhárom évet élt.. ­Csak nyolcvanhármat? — hát igen, a halál mindig hátba támad bennünket. Hogy hittük, mennyire reméltük, hogy még néhány évig itt lesz közöttünk, olvashatjuk meg-megú- juló üzeneteit... De diadalmaskodott fölötte a halál? Aligha! Ez az alkalom csak arra jó, hogy újra fellapozzuk a mun­káit, olvassuk, s haraggal forduljunk a nagy orvlövész, a fehér kaszás ellen, amiért őt sem kímélte meg. Az országot ű//d kell építe­ni! Palik irp az úHáépítést ön­magánál kezdte: leutazott Pécs­re, hol n.a)d a Mecsek hüs, er- döszagü éhében szanálni fogta egyensúl\ából kivetett testét lelkét, .i vasúti közlekedés még szilt etelvén, mivel mozdo nyáínk és vagonfaink elkíván­koztak Kémet országba, a költt egy oros.. katonai szerelpényen tette mei az utat, Pécsig, ahol az istenik különös kegyeimé böl még tefet és vafat is lehe tett kapni élelmlszerfegy nél­kül. Cuk’Ot és csokoládét is édesszájú PolikárpI S félszemé­vel könnyezve, a másik féllel nevetve i költő szobái bérelt az Ady Indre utcai Virág-szál­lóban, miga választotta külde­tése magasztos tudatában s ki látással ii Mecsekre. S azza az átlátszó ürüggyel, hogy mii denki a maga helyén és műhe'yében segíthet legin­kább az ország újjáépítésében, Pollkárp — Kilónak ajánlva lelkét és tollát — veszettül költeni kezdett. Volt nap, hogy tíz sort is megírt — tíz Óra megfeszített munkával. Alvilági tapasztal italt szublimálta Alvi­lági játé'cok című híres művé ben. Reggelente felbaktatott a hegyre, .itt bevette magát az emberme ites erdőbe, s plajbá- szát ujjat közt pörgetve — mint ok, valami megkereshe- tetlent keres — tekintetét me­rőn az ?rdő homályának sze­gezte. Hl ott megtalálni vélte, amiért fiiradozott — egy bokor tövében megbúvó kötőszócskát vagy eg i szemérmesen rejtőz­ködő jeizőcskét — egyet rik­kantott, s majomügyességgel felmászol a keze ügyébe eső, legközeli bbi bükkfa tetejébe. Miért a legtetejébe? Magányát biztosítandó? Mert hol lehet magányosabb, az ember, mint egy fa tetején? Vagy a jobb áttekintés végett? Mert honnét tekinthető át jobban a világ, mint egy...? Ám Polikárp a széljárat ak kedvéért kapaszko­dott fel a fára, annak Is a leg- magasab'} csúcsára, mivel a fa- tető id?-oda lengedezése a szélben felelt meg a legjobban saját in jolag lelkiállapotának. Ült a kfltö a legmagasabb á- gon, és boldogan hintázott. Re­mények és kétségek között, lé­vén ez I gyakorlat a költészet egyik is.nérve. XXX Ha P ylikárp ma, nyolcvan- éves ko. 'ában visszatekint élete elegyes kalandjaira, hátrahő­köl és védekezőn fölemeli a kezét, f arához illőn emlékeze­te mint inkább veszít erejéből, ^egykor ítható tekinte tompuló- ban, feizmérő ítélete elbizony- tálankoilott, S akik élete útját kísérték, szavalnak szelíd nyá­jára ráisapott az öregkor far­kasa, dk egykor kezes juhai vi­lággá riadoznak. Bár kedve hanyatlóban, az agg költőnek mégis nehezére esik a búcsú. Ügy emlékszik, feledékeny öreg, hogy egykor szép volt a világ, s ha ma kör­be tekint, egyre szülülő körei vérrel telnek meg. Bárhová ve­ti aggályos szemét, vér ömlik, belső és külső, s ahol még lük­tet, ott Is ontására készülőd­nek. A folyam ellepi a föld felszínét és beszivárog a lélek­be: a vernyogó csecsemő véres kézzel születik, s az öregember DÉRY TIBOR: RYVAGIOREN? (RÉSZLET)­1^, ' líokwt ' ÄIäV»', J iTáWí 0/ véreres szemmel hal meg. Egy­re szaporodik az ember a föl­dön — megannyi burkában ké­szülődő gyilkos, s bárhová fü­lelsz, mindenütt Káin bunkójá­nak suhogása hallatszik. S a- hogy kopárodik a betonba foj­tott, föld s a légcsavarok fo­gyasztotta ég, 02 ember egyre magányosabbá válik e hontala- nított világban. 0 maga mit végzett az el­múlt nyolcvan év alatt? Minek a jogán érdemelte ki utolsó éveinek benső békéjét? Az exo­dus előtti derűt? Leelőlegezte testének, lelkének szenvedései­vel? ... más sem kevesebbel. Dolgozott?.más Is elvégezte a dolgát. Ne tagadtassék: igye­kezett minél kisebb önköltség­gel kitermelni lelki javait, mi­nél kisebb befektetéssel, s ha olykor mégis önként vállalt pauperitásban élt, önelégültsé­gében visszafizette magának, amit rááldozott. Nem kapta in­gyen, nem ts adta, ami az övé. Kis furfangokkal beszólt éle­te hasznára, ártalmára volt-e az emberiségnek? Polikárp nem kételkedett abban, hogy számtalan ballépéssel terhelte útját. De úgy vélte, hogy jár­tában az ember a ballal is lép­ked, nemcsak a jobbal, s nincs miért korholnunk azt, ha em­ennek helyeselünk. Nem igye­kezett a bicegő önzetlenség ál­lapotába, beérte a lépésváltás egyensúlyával. Megmarta ma­gát — mértékkel —, ha hely- telenkedett, s vállon veregette magát, ha helyrehozta. Ügyelt arra, magában ne tegyen kárt, másban sem lehetőleg, s ha mégis, nagy önmérsékletet ta­núsított a vezeklésben. Felüle­tes volt tehát? Tollára bízta, hogy mélyenjáró legyen. Hány embert károsított meg élete során? A világ nagy adásvételi üzletében, melyben mindenki ráfizet, föltehetően nem többet, mint ahányon őt verték át. Megbízható mérték- egység nem lévén, kl-kl a ma ga mérlegén mért le vélt vesz­teségeit és nyereségeit, s ke ueslt ezt, sokallja amazt. Nem így a nyolcvanéves Polikárp, aki úgy érzi, nem járt rosszul az élet kegyes volt hozzá. Ki vonhatta magát a bőszemű Sá tán s a takarékos fahve üzlet kötéseiből Ne szépíttessék; volt úgy fs. hogy megtántorodott. jóval, rosszal részarányoson kiköve zett vántorútján egy ízben meglepő találkozásban volt ré sze: szembejött önmagával Nézték egymást ketten, némán süketen. Nem értettek egymás nyelvén. Egymás ellentmondá­sai: nem bírtak ktegyezni. Két azonosság, tagadta egymást. — Ki vagy te? — kérdezte az e- gytk a másiktól. — Bn a KOI- tiszet. S te? — Bn a Társada­lom. Bölcsességjogai kihulltával Polikárp mind gyakrabban kér­dezgette magától, helyesen ig- ricel-e. Ha önmagáról szól, ki másról még? Egy szólam, le­het-e több szólamú? Ha magá­nyos szava csak a saját dob­hártyájáig érne el, érvényes villámai is csupán a maga esz méletébe csapkodnának, azt ra- gyogtatnák meg? Ezt sem nél külözhette, igaz. S bár nem vá gyott jerichói falak megdönté sére, de a falakat visszhangoz tatai kívánta volna. Saját iö kéletlenségének tudatában, de az emelkedés reményében nem szűnt meg perorálni. Ha száz élete volna is, , mindegyikei szemfülesen arra használná hogy ellenzéki hangját hallas sa. Szűk skáláján a zúgolódás ujjgyakorlatait futatta. Re ménykedve, reménytelenül-s pusztában szónokló szájnak képzelte magát egy — bár ké nyelmes — oszlop tetején. A természeti törvényekkel is duz zogott, a társadalom csavarfor gásán elkeseredett, az ember testi-lelki tökéletlenségén fel háborodott, önmagával békéit meg legkevésbé! S jóllehet kis lángon mind a mai napig foly­tonosan pörkölődik; a végén majd csak megég bölcsességé­ben. Szegény, öreg Polikárp sza vai is — szelíd nyája — világ gá mentek, megúnván pult nél kül bicegő pásztorkodását. Dör­gedelmeit elmondandó, nyögdi- csélve tereli össze, akik csak bolthajtásnyira csavarogtak el, így nem Is csodálkozik azon, hogy oratiói visszhangtalanul hangzanak el a tüzes falak kö­zött. Mondja a magáét, ki tud­ja, meddig mondhatja, jó előre megírt végrendeletében pedig megbocsát ellenségeinek — ha voltak —, de barátainak Is. S mit rendelt el sírfeliratá­ul? Itt nyugtalankodik Kyvagiokén Polikárp élt... évet Tant de bruit pour une omelette. KISS PÉNTEK JÓZSEF VERSEI KETTEN — Már fogytán az öt -- szól a férfi. A lány sóhajt; — Derék. Törpül a város és tárul a v'áros. Törpül az ég és tárul az ég. Törpül a város és tárul az ég. Ketten: — Héják hogyha leszünk Itt a tiszta kékben majd szeplötlenül szállunk a szeplőtelenségbeni PRELÜD (hol volt hol nem volt a virágok addig nyíltak míg meg nem haltak) sütáten ásít hatványozott magányod Blafra India Brigitte Bardot sötéten ásít hatványozott magányod kibernetikus számítógép rajzotógép atom ultrahang szagos televízió talpam alól már kiszökött a part a hűvös fátyol rám hullt eltakart kásznak felém a partról a bokrok mindenki visszavár mindenki visszatér a csillagos leányok a csillagos legények a csillagos esték a máz a fény a festék (hol volt hol nem volt a virágok addig éltek míg meg nem haltak) tárt ajtók mögött vegetál a q^önd tárt ajtók mögött vegetál a csönd menekülj ha tudsz az elektromos gitárok dobszintetizátorok elől menekülj a zseniális altatódalok elől pazar ábrándjaid elől tanulj békére készülődni bízva: nem volt meddő gesztus a sok baráti csók és a még több baráti kézfogás (hol volt hol nem volt a virágok addig nyíltak míg meg nem haltak) mennek a percek mennek mennek dalolunk játszón szélnek vetett vállal összesúgunk titkon a csintalan halállal (hol volt hol nem volt (szagos televizió) a virágok addig nyíltak míg meg nem haltak KISS PÉNTEK JÓZSEF: Tollrajz

Next

/
Thumbnails
Contents