Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1977-09-06 / 36. szám
Társadalmunkban legfőbb érték az ember. Attól a perctől fogva, hogy a világra ]ön, megkülönböztetett gondoskodással veszik kőről a szülök, az orvosok és a nevelők, akik é]t nappallá téve fáradoznak fejlődése érdekében. Megállni a saját lábunkon íratlan alaptörvénye az életnek, s nem is olyan köny nyű eleget tenni ennek. Már serdülőkorban adódik olyan aelyzet, amikor a felnőttek útbaigazító tanácsai nélkül kell dönteniük. Sokan éppen ebben a korban vesztik el lábuk alól a talajt. Fiatalkorú bűnözőkké válnak. Vajon miért? Nehéz erre egyértelmű választ adni, de annyi bizonyos, hogy a szálak sok esetben visszavezetnek egészen az iskoláig. A megtört asszony készséges volt. — Tudja, nagyon rossz körülmények között éltünk — mondja. Nyolc gyermekem van. A férjem mindig ivott A gyerekek nevelésében senki sem segített. Én megtettem, amit tudtam. Pityuval már tízéves korában nem lehetett bírni. Okosabbnak láttam beadni öt a gyermekotthonba, de a férjem unszolására ki kellett vennem. Iskolába nem akart járni, ha elkísértem is oda, egy-két Kérdőjelek szabadulás után... HOGYAN KEZDŐDIK? Színhely a járási rendőrparancsnoks.tg, ahol kiskorú „csínytevők"* iránt érdeklődünk. Pillanatok alatt előttünk a lista. Találomra ráböikünk két névre: látogassuk meg őket. A kocsi indul, majd kétszer megáll — egy putri, majd egy nagyablakos, kertes ház előtt. Az udvarban garázs, előtte vajszínű Zsiguli. Gyerekek sehol. Már két napja nincsenek itthon, pedig csak 14 évesek. „Jaj, Istenem, csak nem csináltak valami rosszat?!“ — mondja a'főhadnagynak a lenszőke frizurás anya. Kérdeznék tőle egyet s mást, de éttől aligha lennék okosabb. Irány az iskola, ahol a negyedik A osztályfőnöke, már közelebbit is tud a gyerekekről: — Azt ugyan nem tudom, hol lehetnek, de tegnap találkoztam az egyikkel. Állítólag el kellett utaznia és éppen most érkezett vissza ... Nem először mondta. Az első félévben 205 órát hiányzott, a másodikban pedig 260 órát... Ez majdnem egy félév. A szülőket nem kevesebb, mint tíz alkalommal figyelmeztették Írásban, háromszor pénzbüntetést javasoltak, de csak egyszer bírságolták meg őkét. Persze a fiú nemcsak az elmúlt tanévben csavargott, hanem már előbb is. — A flgyelmSztetésn'ék és a pénzbírságnak van némi foganatja? — Nem eléggé rugalmas az alkalmazása és nem hatékony. Az első félévi mu- la^ást megúszták a szülők, a második félévi „nagyszabadságért“ állítólag fizettek ... Hogyan tölti az iskolakerülő gyerek az idejét? Mit tud erről az osztályfőnök? — Akad kerékpárlopás, kisebb betörés, lopás. Ml Is és a közbiztonsági szervek is intézeti nevelésre javasoltuk. Más „gyógymódot“ nem látok számára. ISKOLAKERÜLÉS, rendbontás. Börtön Ez volt a rövid életútja annak a 16 é- vSs fiatalembernek, akivel a komáromi járási rendőrparancsnokságon találkoztam. Beszélgetésünk néhány részlete egészen megdöbbentő. — Miért kerültél börtönbe? — Hülyeségekért — mondja. Most már tudom, rosszul választottam meg a barátaimat. Csavarogtunk, kocsmába jártunk. Egyszer verekedésbe keveredtem, néhány lopást Is rám bizonyítottak. Szóval ezért. — Szüleid hogyan néztek minderre? — Apámnak elég gyakran elő kellett vinnié a nadrágszíjat. Előfordult, hogy napokig nem mutatkoztam otthon. Engem könnyű volt rávenni az Iskolakerülésre. A tanulás Egyáltalán nem érdekelt, és csak hat osztályt végeztem el. SzOlelmnék elég sok gondot okoztam ezzel, nem győzték fizetni a büntetéseket. Én meg csak kaptam a pofonokat, de aztán minden kezdődött élőiről. Jöttek a haverok, elég volt egy füttyentés, s már mentem is velük. — Ml volt ilyenkor a „programotok“? — Először elmentünk moziba, de ott is csak féltűnőskődtünk. Tetszett, ha az embereket bosszanthattuk. Előfordult, hogy belikötöttünk a járókelőkbe. — Ha Jól tudom, néhány hónapig gyér mekotthonban is voltál? — Anyu vitetett el, mert nem jártam rendszeresen iskolába. Nyolc hónap után hazavittek, mért az apám úgy akarta. Persze csak akkor hiányoztam neki, ha részeg volt. örültem, hogy kivettek, mert nem nagyon szerettem a gyermékotthonban lenni. — Talán mégis jobb let^ volna, ha ott maradsz? — Meglehet, hogy akkor nem kerültem volna a börtönbe sém. Kár volt azért az öt hónapért. Most már mindegy. Leültem, szabad vagyok — Szabad, de most mit akarsz kezdeni a szabadsággal? — Szeretnék munkába állni. Nagyon sokat kilincseltem már, de eredménytelenül. A legtöbb helyen azzal utasítottak el, hogy még nem vagyok 18 éves, meg nem tudnak megfelelő munkát biztosítani... — Milyen munka tmszene? — A börtönben megtanultam a fúrógép kezelését. Nnni hánnátti, ha valahol Ilyen géppel dolgozhatnék. Van Itt a környéken néhány ipari üzem, de nem akarnak fel venni. — Miből élsz, mióta Itthon vagy? — Az anyám tart el, néha alkalmi mun kát is vállalok. Szeretnék már keresni, mert amit hazulról kapok, az nagyon ke vés. Most már én is úgy akarok élni, mini a többi fiatal. — Ha slkorül munkát találnod, gondo lód, hogy meg tudsz állni a lábadon? — A régi haverokkal már szakítottam Azt hiszem, egy kicsit meg is komolyod tam. Van egy jó barátom, rendszeresen dől gozik, szépen öltözködik, zsebpénze is van, nem úgy, mint nekem. Olyan szeretnék lenni, mint ő. S „oda“ már sohasem akarok visszamenni. Elbúcsúztunk, s a kollégám még utána szólt: „Ha netán úgy éreznéd, hogy sok a felesleges energiád, „bunyózás“ helyett Inkább sportolj“. Elmosolyodik. „Gondoltam már erre Is“. FIAMBÓL RENDES EMBER LESZ!“ Nem hagy nyugodni a gondolat. Meg kell ismerkedni a szüleivel, hiszen most sok függ attól, kap-e segítséget tőlük. Az apja azonban jelenleg a börtönben van, s -s3 az édesanyjával tudtam beszélni órán belül megszökött. Tizennégy éves ko rára már teljesen elzülött. Ivott és csavargott. Azt lett a vége, hogy becsukták Bízom benne, hogy megjavul. Nem hagyom, hogy rossz társaságba keveredjék. Csak tud ja az a baj, hogy nem tud munkát talál ni, pedig nagyon szeretne már dolgozni Nem is értem, miért nem adnak neki mun kát? Azért, mert még fiatal? jobb lesz ta Ián, ha újra csavarogni kezd? BÉLA MEGFOGADTA... Ha a birkózók edzésén látom, nem cső dálkozom. Pedig ez a 17 éves, jó felépítésű fiú nem látott birkózó szőnyeget. Viszont a 17 évéből hármat nevelőintézetben töltött az utóbbi másfél évet pedig börtönben. Nem kéreti magát, mesélni kezd: — 1973-ban meghalt az édesapám, én nem jártam iskolába, és egyik haverommal elkezdtünk mindenféle rosszat csinálni... — Hol csináltátok ezt a „mindenféle rosz- szat?“ — Itt a városban. Csavarogtunk. Éjjel, a- mikor már az utcán senki sem járt, betörtünk az üzletekbe. Egyszerűen eszünkbe jutott, hogy menjünk be, aztán be Is mentünk. Tetszett nekünk ez az élet. — A kirakatok csábítottak? — Az Is, de ml csak a pénzre mentünk. Néha több, néha kevesebb akadt. A legkevesebb 300 korona volt, a legtöbb — az u tolsó — 5000 korona... A pénzért aztán kaját, plját és cigit vettünk. így aztán napokig nem mentünk haza. Eleinte azért nem, mert elcsavarogtunk, aztán már nem mertünk haza menni. — Megérte? — Most már tudom, hogy nem. Csak a Jő ég tudja miért, egyik pillanatról a másikra úgy döntöttünk, nem megyünk haza Később aztán egy hétig se. — Nem gondoltatok arra, hogy ennek következményei lehetnek? — Először nem, aztán Igen, de akkor már késő volt... — Hányadik betörés után kerültetek az intézetbe? — Nem tudom, öt vagy hat, de lehet hogy több Is volt. — Az Intézetből megszöktetek. — Igen, és mindjárt be Is törtünk egy kocsmába, mert nem volt miből hazajön nl. Erre akkor nem jöttek rá, csak később, miután Itthon is betörtünk két kocsmába meg egy üzletbe. Két hét után bevittek a rendőrségre, és megmondták, hogy visszavisznek az Intézetbe. Ezt nem akartuk, és folytattuk a betöréseket, hogy ne a javítóba vigyenek, hanem inkább a bőr tönbe. — Gondolkodtál már azon, hogy mi lesz veled ezután? — Igen, szeretnék marós lenni. Ha slke rül elhelyezkednem, becsületesen akarok dolgozni és az anyámnak, aki rokkant, se gitenl. Jóvá akarom tenni, amit ellene vé tettem. — Most mit csinálsz? — Munkát keresek. Intézik a nemzeti bt zottságon. A munkától nem félek, szerel ném, ha sikerülne. Ha betanulok, gondolom meglehet a- két darab ezres. Az már elég volna anyámmal kettőnknek. Vajon megkap ja-e a lehetőséget, hogy úgy Indulhasson mint más tizenéves? ANYAI REMÉNYEK... Béla anyja bizalmatlan. Jő ideig tart, a míg elhiszi, hogy csak kérdezősiködni jöttem. A kérdezősködés nem kihallgatás... — örül, hogy megjött a fia? — De mennyire. Nagyon hiányzott. Az é tetemnek minden öröme megjött, hogy őt láttam ... Aztán dicséri, nem adná oda sen ki fiáért. Ilyen hangulatban nem Illik aka dékoskodni, pedig aggályaim vannak: — A fia azt mondta, hogy amikor kezd te, az Idősebb testvérei mind aludtak, ami kor hazajárt. Nem volt ez furcsa? — Dehogy nem Én azonban nem tud tam rá vigyázni, mert este dolgoztam, jó ideig hittem Is neki, mert nem hozott haza semmit. Akkor hiába beszéltem neki, csak a haverjaira hallgatott. Most mintha kiese rélték volna. Nem megy sehová, mindig ve lem van, még az üzletbe Is elkísér, és egy re csak azt hajtogatja, hogv dolgozni akar keresni fog, és ketten szépen megélünk Látja, hogy ez a normális élet, amit én is, meg a testvérei Is élnek. Az övé az telje sen más volt. Nem rendes embernek való Ö pedig már az lesz! OKOK, INDOKOK, KIÜT... Ezekkel a fiúkkal akár az utcán Is ta lálkozhattunk volna, hiszen már szabadié bon vannak. Csak tőlük függ, hogy sike rül-e a sok-sok megválaszolatlan kérdésre megtalálniuk a helyes választ. Elgondolkoz tató esetek. Szénási Gábor hadnagy viszon: naponta találkozik Ilyenekkel, sőt néha méy rosszabbakkal is: — A fiatalkorúak bűnözése Járásunkban is sok problémát okoz, bár 1974 óta — né mi csökkenés mutatkozik — mondja. A leg több esetben verekedésről, garázdálkodás ról, rendbontásról és betörésről van szó. Az okok legtöbbször a családi viszonyokra vezethetők vissza. Szinte kivétel nélkül rendezetlen családi viszonyok között élnek ezek a fiatalok. Elvált vagy alkoholista, e setleg bűnöző szülök gyermekei. A megoldás nem egyszerű. Csak rendel lekkel, törvényekkel, büntetésekkel aligha lehet megoldani a kérdést, össze kell fogniuk a különböző társadalmi szerveknek, szervezeteknek, elsősorban az ifjúsági szetivezetnek, továbbá a szülőknek és pedagö gusoknak, hogy elejét vegyük az Ilyen eseteknek Űsszeállitotta: MÉSZÁROS JÁNOS és KAMOCSAT IMRE fc^i^iít ■ - jiAÍi -ir I
