Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1977-08-30 / 35. szám
6 ímh — TARKA SPORTVILÄG Szokatlan közlekedési eszközt vett magának a norvég IK Halden foctcsapata. Olcsón megvásárolt a rendőrségtől egy kimustrált rabszállító kocsit. Az autót, meghagyva annak „hivatalos“ zöld színét, kilavították, s azóta ezen a kocsin utaznak bajnoki mérkőzéseikre. „Ez a legideálisabb közlekedési eszköz egy futballcsapat számára“ — mondta a Halden csapatkapitánya, majd hozzátette: „Ha egyik -másik mérkőzés után netán veszélyessé válik számunkra a helyzet, egyszerűen bemenekülünk a „járgányunkba“, s olyan biztonságban é- rezzűk magunkat, mint a legbiztosabb erődítményben.“ 000 Franciaországban nagy feltűnést keltett a hí-, hogy Pelé, „a fekete gyöngyszem“ a választások idején megpá lyázza Angers város tanácsosi címét. Mini utólag kiderült, nem a világhírű bra zil labdarúgóról, hanem név rokonáról, egy kitűnő humorérzékkel megáldott kis kézműves mesterről volt szó akt kijelentette: „Hogy en gém hírbe hoztak a világhírű brazil Felével, annak örülök is, meg nem is. Azt is megkérdezték tőlem, hogy Irlgylem-e Felét. Nos egy cseppet sem — válaszoltam —, mert lehet, hogy 6 jobban „bűvöli“ a bőrgolyót, viszont nem hiszem, hogy 6 képes lenne, mint én — egy szeget egyenesen beütni a falba. aooo Indiában mint köztudott, a gyeplabda nemzeti sportág; és az ország válogatottja már számos olimpiai aranyéremmel büszkélkedhet. A. Kumarnak, az ország e- gytk legkiválóbb gyeplabda játékvezetőjének különös hobbija van. Azonkívül, hogy ő vezeti a legrangosabb hazai és nemzetközi gyeplabda-mérkőzéseket, még kobra kígyókat is táncoltat. A jeles játékvezetőtől egyik nehéz mérkőzése után az újságírók megkérdezték, hogy mi könnyebb, az élsportolókat kordában tartant, vagy a kobrákkal bánni? „Hihetetlenül hangzik, de így igaz — válaszolta A. Kumar — ha valamit akarok kobráimtól, előveszem a sípomat, fütyülök, mire a jól idomított állatok máris táncra perdülnek. Ezzel szemben legjobb gyeplabdá- zólnk „fütyülnek“ arra, amit én akarok.“ 000 „Őszintén remélem, hogy feladatomnak minden vonatkozásban megfelelek, és ezzel hazámnak, Brazíliának és a világ labdarúgásának szolgálatára lehetek“ — jelentette ki dr. Joao Havelan- ge, a FIFA világjáró elnöke, akt így summázta eddigi munkájának mérlegét: „Ezer nap alatt, amióta átvettem Sir Stanley Roustól a FIFA elnöki tisztét, közel 100 országot látogattam meg.“ A brazil multimilliomos az Idén sem „lazít“, hiszen programján — mint mondotta — további félszáz ország meglátogatása szerepel. Ezzel Havelanqe — terve szerint —, a FIFA valamennyi — pontosabban 146 — országát kívánja végiglátogatni. Kellemes utazást, szenyor Havelangel 000 Rocky Graziano, egykori profi világbajnok tarkabarka sportkabátot visel. — Örök emlék — magyarázza. — Amikor Sugqr Ray Robinson megütött, pontosan ezek a színek táncolták a szemem előtt. Ipalágyl) S védországban betejezöddtt a 14. úszó-, műugrö- és vízilabda Eu- rópa-bajnokság, amely e sportágak történetében először csehszlovák sikereket Is hozott. Miroslav Rol- ko, a 100 méteres hátúszásban arany-, a 200 méteres háton ezüstérmet nyert. Először nyert aranyat az öreg kontinens bajnokságán csehszlovák ú- sző, ezüstöt Is csak 19 évvel ezelőtt hozott Pazdirek. Rolkora még vlsz- szatérünk, először azonban vessünk talán rövid pillantást az egész mezőnyre. Az Eurőpa-bajnokság az NDK úszóinak nagy sikerét hozta, de ez már nem Is feltűnő, és nemcsak ebben a sportágban. Az NDK versenyzői 18 a- rany-, 11 ezüst- és 7 bronzéremmel a tarsolyukban tértek haza, megelőzve a Szovjetuniót (7-9-7) és az NSZK- t (7-2-4). A magyarok nem okoztak csalódást, három aranyat és egy-egy ezüst-, Illetve bronzérmet hoztak. A vízilabdázók a kezdeti bizonytalanság után bebizonyították, hogy ma kétségkívül a világ legjobbjai. Rajtuk kívül Hargitay és Verrasztó hozott a- ranyat a 200 vegyesen, illetve a 200 háton. Az utóbbi versenyen éppen Rolkót utasította maga mögé, aki előzőleg a 100 méteres háton vert rá Verrasztóra. Az EB-n három vllágcsúcsjavítás is született. A 400 méteres női gyorsúszásban ThUmer (4:08,91), a 200 méteres női vegyesúszásban Tauber (2:15,95), az NDK versenyzői javították meg a világcsúcsot. Rajtuk kívül Mörken (NSZK) az amerikai Henken világcsúcsát adta át a múltnak a férfi 100 méteres mellúszásban l:02,8fi perces Idővel. Az EB legnagyobb meglepetése — RoTkót nem számítva — kétségkívül a 183 centi magas, 18 éves iskolás 3erald Mörken volt. Először vett részt világversenyen, és mindjárt világcsúccsal győzött. A bemondó — azonkívül, hogy bemondta a világ- és Eu- rópa-csúcsjavítást — hozzátette, hogy ez egyben iskolacsúcs Is. Hargltaytól talán többet vártunk, de így sem okozott csalódást. — Most végeztem az első évet az Allatorvostudományl Egyetemen — mondta. — Nem vagyok olyan kondícióban, mint máskor. Ez meglátszott, sajnos, a 400 méteres vegyesúszáson. Miroslav Rofkóról eddig vajmi ke veset tudott az úszóvilág. Mi azonban már akkor Is sejtettük, hogy még sok örömet szerez nekünk, amikor a montreali olimpián a szerény 6. helyen végzett a 200 háton. Szerény helyezésnek ugyan ezt sem nevezhet-, jük, mert maga mögé utasította már akkor Is egész Európát, és az első úszó volt egyáltalán, aki csehszlovák úszók közül az olimpián — hacsak e- gyet is, de — pontot szerzett. Romo az úszóYÍlág élvonalában Akkor edzönőjével, a rokonszenves Vlasta Wawrovával beszélgettünk, aki kezdettől fogva bízott védencében: — Mifo az a típus, akit kerestem — mondta. — Rendkívül szorgalmas, 5 legnehezebb megterhelést Is zokszó nélkül veszi. Az alig tizenhét éves gimnazista eredménye számunkra nem Is volt meglepő. Korábban már bebizonyította rendkívüli képességeit. Az 1975. évi ifjúsági Európa-bajnokságon egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet nyert. Az utóbbi Időben gyakran találkozott a magyar úszókkal, akik e verseny- számban a világ élvonalába tartoznak. Az eredmény nem maradt el, a- károsak a vivónö Rácz Kati esetében, aki szintén a magyar vlvónőkkel csiszolta tudását olyannyira, hogy a most véget ért Universiádén a világ egész élmezőnyét fölényesen verve a- ranyérmet szerzett. Kár, hogy „anyagi“ okokból nem küldték ki a korábbi világbajnokságra, de erről már Irtunk, és reméljük, hogy ilyen káros „garasoskodás“ többé^ajetn fordul elő. Rofko győzelme még így Is meglepetést okozott, mert Inkább a 200 méteren várták a dobogó csúcsára, de hadd szóljon erről legnagyobb ellenfele, Verrasztó: — Nagyon Is jól tudtam Rolkőrőlt de a mellettem úszó hatalmas termetű fiúk mellől képtelen voltam rá la figyelni, annyira, hogy azt hittem, én győztem. Nem gondoltam, hogy Rofko Ilyen jól fog úszni. Ha megkérdeznek a verseny előtt, azt mondom, az NDK« beli Wanjának van esélye, ős 200 háton számolok Rolkóval. lói számolt, mert Rofko 200 méteren sem okozott csalódást: — Most nem fenyegetett az a veszély, hogy Rofko a szélső pályán megelőz, mert végig figyelemmel tudtam kísérni az úszását. Aki valamelyest ért az úszáshoz, az tudja, hogy szélső pályán nem Jő úszni, mert a versenyző nem ellenőrizheti ellenfeleit. Annál értékesebb Rofko győzelme. De hadd beszéljen erről az edzőnője, Vlasta Wawrová: — Ugyanolyan jól készült fel, mint az olimpiára. Ráadásul egy év alatt fizikailag is arányosan fejlődött (188 centi magas, 79 kiló súlyú — a szerk. megj.). Már az ellenőrző tesztek és versenyek Novy JiCInben azt bizonyították, hogy lényegesen jobb formában van, mint az olimpia előtt. Mifo különben rendkívül szorgalmas. Az e- lőkészltés utolsó szakaszában naponta legalább 10 kilométert úszott, ebből 6—7 kilométert teljes erőbedo- bással, időre. Mifo valóban a szorgalom jelképe, ha figyelembe vesszük, hogy már reggel ötkor a medencében van. Az uszoda alkalmazottal is igen szeretik páratlan szorgalmáért. Az Euröpa-bajnoki cím szép jutalom a szorgalmáért. Egy nagy sportoló első lépései mindig érdekesek. Miroslav Rofkót a nővére avatta be az úszás tudományába. Külön szerencséje, hogy olyan kiváló edzőre talált, mint Vlasta Wawrová, aki a sóik reménység között találta meg a nyurga fiút. 1974-ben, tehát 14 éves korában már 9 számban diadalmaskodott Szlovákia bajnokságán. Akkor még több számban kísérletezett. — Minden úszásnemet kipróbáltam — mondja a kezdetről, — de a hát felel meg nekem a legjobban. Vegyesúszásban kezdetben nehézségeim voltak a mellúszással, mert az speciális edzést igényel, és egyetlen úszó sem szívesen űzi a mellúszást. Most már ez is megy, de azért a hátúszásban érzem igazán otthon magam. Ezt az eredmények is bizonyítják. S ha figyelembe vesszük, hogy az ú- szók 18-Ti22 éves korukban érlk„«l teljesítményük csúcsát, akkor Hofkó^ tói még so'kat várhatunk. De ezt inkább kopogjuk le. Palágyi Lajos A mint várható volt, Brazília labdarúgó-válogatottja kiharcolta részvételi jogát a világbajnokságon, s ha hinni lehet a nyugatnémet, a lengyel és a francia válogatott edzői nek, akik csapatukkal Dél ■Amerikában portyáznak, a százmillió lakosú - ország futballistát az 1978-as világ bajnokság esélyesei közé tar 1 óznak. Igaz, a mostani bra zil válogatottban nincsenek olyan labdarúgók, mint Pe lé, lalrzlnbo, Garrlncha vagy Gllmar, ám a jelenlegi csa pat határozottan jobb, mint a VB-readez6 Argentína e gyűttese. Annak ellenére, hogy Brazília pontveszteség nélkül, gólt nem kapva nyer te meg a call selejtezőt, Rióban és Sao Paulóban sza porodnak a bíráló hangok. Claudio Coutinbo edző az úi- ságírók pergőtüzében áll Zagalo edző után, akinek vezetésével Brazília megsze rezte a harmadik világba) nokl címét (1970), Brandao vette át a kormányrudat. majd öt a mostani szakve zető, Coutlnho váltotta fel. A 40 éves főiskolai tanár, a volt kosárlabda-edző, aki a hadseregben az ezredesi rangig vitte, nagy szavak kíséretében kezdte meg munkáját a válogatottban, és öntett ember benyomását kel tette. Amikor a szövetségi kapitány tisztsége mellé el vállalta a Flamengo irányi tását is, azt moodta az újságíróknak: három napig nem fog beszélni a váioga tott csapat köru.11 problémákról. Am másnap este már megszegte a szavát, s a televízióban nyiiotkozot* ar ról, milyen nagy dolgoikat fog elérni a brazil vá'oga tóttal. Vezetésével a brazil válogatott ugyan nem játszik olyan „betonfutballt“, mint Brandao idejében (Saldan- ba, az ismert újságíró és korábbi szövetségi kapitány elmondta Brandaóról, hogy legszívesebben 11 védőjáté kost küldene a pályára), de világbajnoki reményekkel kecsegtető játékot sem. Nap nap után bizonyosabbá válik: a 7000 profi labdarúgót számláló Brazíliában sem lehet egyik napról a másikra pótolni Pelét, lostaót. Didit, Vavát, Gilmart, Zltót és a többieket. Ráadásul a válogatott edzőjének nagyon o kos diplomatának is kell lennie, mert nem tévesztheti szem elöl: a rlól játékosokon kívül „kötelezően“ b*t kell venni a válogatott ke retbe a konkurrens városok (Sao Paulo, Porto Allegre, Belő Horizonté) gazdag klubjainak játékosait is. Ellenkező esetben kitör a „béke“, Brazíliában sosem volt könnyű a szövetségi kapltá nyok helyzete, és a sajtó egy része most is elégedetlen. Olyan jóslatok sem hiá nyoznak, hogy még a VB e- lőtt ismét Mario Zagalo veszi át a válogatott irányítását. Az 1958 ban és 1962-ben világbajnokságot nyert brazil csapat balszél'-ője kitűnő edző hírében .111. Amelyik e- gyüttesnél közreműködött bajnok lett a csapat. 2. Brazília háromszor nyert világbajnokságot. Eddig ez senkinek sem sikerült. Argentínában egy, illetve kel csapatnak lesz esélye ahai- madszori elsőségre: ez NS2K- nak és Olaszországnak — ha eljut. Uruguay ott sem lesz Argentínában. Mit csinálnak jelenleg a brazil „világbajnokok“? A 37 esztendős Feléről mindenki tudja, hogy a New York Cosmosban játszik, és október 1-én befejezi pályaAz ezredes helyett a balszélso? A BRAZE „ISTENEK“ HÉTKÖZNAPJAI Rlí/EUNO futását. Carlos Alberto ao ban bízik, hogy Argentínában is 6 lesz a brazil válogató'! cs-ipatkapitdnya. E gyébként a festészettől is foglalkozik, a nagyközönség állítólag érleklödik a tépe; iránt. Wilson Piazza (Cru zelro) jövőre akarja szögre akasztani a csukát. Clodoal do, az 1970-ben világbajnok Ságot nyert csapat tagja térdműtéten esett át négy évvel ezelőtt s ezért nem le hetett ott az NSZK-ban, de most reménykedik. A tágabu keret tagja. A bajuszos Ri velino, a bombaszabadrúgá sok nagymestere és a mos tani brazil válogatott karmestere a világbajnokság u tán Spanyolországban akar ja rémisztgetni a kapusokat lAIRZINHO, a minden idők egyik legcsodálatosabb jobb szélsője üzletet nyitott a hí rés Copacabanán, és még nem mondott le a váioga tottságról A brazil „Istenek“' közül többen sikeres edzők A legga-’dagabb brazil futballisták egyike, Amarildo L ram Firenzében oktatja a fiatalokat. ZOZIMO, az 1962-es VB-csapat tagja Perut |n, DIDI Törökországban (Fe- nerbachee) működik, de szívesen menne Francia.ország- ba vagy Spanyolországba. A középcsatár VAVA az FC Granada edzője, és népszerűsége vetekszik sok spanyol torreádoréval. Máso':- nak viszont n°ra teiniett babér az edzői pályán, D. Santos és Mauro is megbukott edzőként. EVERALDO, )AIR és )OEL II. autóbaleset áldozata lett. Sokan viszont hátat fordítottak a labdarúgásnak. FELIX kapus sérülése után már csak ritkán játszik a Fluminense „B“ csapatában. A híres GILMAR a pénzügy minisztérium alkalmazottja BELLINI egy ideig farmer volt, most egy áruház tulaj donosa. N. SANTOS tv-koin- mentátorként és gyógyszerészként sem tudott karriert csinálni, jelenleg egy sport- üzlet veze.újc a Maracana- stadionban. ZITO mariö üzletember. GERSONT csábították az USA-ba. de inkább otthon maradt a televíziónál. Sportriporter. BRITO, az 1970-es világbajnoki csapat középhátvédje kutyatenyésztéssel foglalkozik, ORLANDO pedig egy Sao Paulo-i üzem igazgatóhelyettese. És a népszerű GARRINCHA? A görbelábú szélső visszament második feleségéhez, és áll az egyszerű brazil emberek életét. A közvélemény már elfelejtette szerelmi románcát Elza Soares énekesnővel. Sokáig rossz anyagi kd '•Ulmények között tengette életét, de nemrég rámosoly gott a szerenc-ie: 150 ezer tollárt nyert a brazil ,,Saz- Hán“'. A korri'ly szeinműté- ten átesett TÜSTAO most fe- ,ezl be az orv ki ogyetemer. egy sportüzlet és benzinkút tulajdonosa. /T. V.j