Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1977-02-15 / 7. szám

6 PINGPONGFESniVÁL Ritka sportcsemege vonzotta a bratislavaí sportked­velők ezreit január utolsó víkendjén a Trnavská utcai sportcsarnokba. Kimondottan rangos mezőny gyűlt össze ugyanis Csehszlovákia nemzetközi asztalitenisz-bajnok­ságára, mely amolyan kisebb EB-nek is beillett. Hiszen azok közül, akik az öreg földrészen e sportágban va­lamit számítanak, tálán csak a jugoszláv Dragutln Surbek és honfltársnöje. Palatínus Erzsébet hiányzott. Eljött viszont a „nagy magyar hármas,“ Jónyer, Klam- pár és Gergely, a kitűnő svéd csapat, Johanssonnal és Begtssonnal az élén, a tavalyi Európa-bajnok francia Secretin, s jelen volt Orlowskí vezetésével a teljes ha­zai élmezőny is. A nők mezőnyéből elég talán a nagyar Magost és Kisházit a svéd Hellmannt, a szovjet Rud- mant, a román Alexandrut és a csehszlovák VoStovát említeni. Látnivaló tehát akadt bőven. A különböző asztaloknál pillanatonként látható volt egy-egy pazar pörgetés, ener­gikus tenyeres vagy villámgyors fonák, mely lázba hoz­ta a nézősereget. A versenyzők számára Is sok hasznot hozott a torna, hiszen kitűnő erőfelmérésre adott alkalmat a nem egé­szen öt hét múlva megrendezésre kerülő birminghami VB előtt. Persze, most sem teremhetett babér vala­mennyi versenyző számára. Nem egy esélyes „hagyta ott a fogát a zöld asztalnál már az első fordulók során. Vegyük talán számonként. A férfi egyesben a svéd Grönland a magyar vllágbajno'k Jónyer Istvánt már az első forulóban „kiütötte“ (igaz, hogy Jónyer már a ver­seny előtt térdfájdalmakra panaszkodott). A szintén esélyes jugoszláv Stlpancsics, aki viszont katonaóvelt tölti, ugyancsak simán kapott ki egy további fiatal svédtől, Lagerfeldtől. Aztán ott volt még a tapasztalt szovjet Szarhojan, aki nem bírt az NDK-s Rauevel. A döntő végül is a svédek sikerét hozta (ők nyerték egyébként a csapatversenyt is), hiszen az utolsó négy közé hárman kerültek, a negyedik a magyar Gergely volt. Az elsőséget eldöntő mérkőzésen a 31-éves Johan­sson biztosan verte Ifjú honfitársát, Bengtssont. A hosz- szú svéd magabiztosan ütött, különösen a tenyeresei voltak rendkívül kemények. Figyelemreméltó, hogy az első csehszlovák nemzetközi bajnokságot 14 évvel ez­előtt, 17 éves korában nyerte Prágában. Az egyedüli csehszlovák elsőséget Ilona Uhlíková-VoS- tová szerezte meg a női egyesben. A döntőben a szov­jet Antonjan ellen, ugyanúgy mint az elődöntőben a magyar Magossal szemben, tulajdonképpen várakozó taktikával győzött. Ügyesen váltogatta a játék ritmusát és általában — az ellenfele rontott. Ez azonban mit sem von le győzelmének értékéből, hiszen dr. Ormai’ László, Magos Jutka edzője úgy nyilatkozott, hogy vé­dence élete legjobb formájában játszott Bratislavában. Érdekességnek számít, hogy Magos Is, Voátová is több­éves szülési szabadságon voltak, mely folyamán azon­ban a tudásuk nem kopott meg. A győztes VoStováról még azt is tudni kell, hogy 23 éves kora ellenére már nem „mai gyerek“ a kaucsuklabda világában, hiszen már 14 éves korában (1) Európa-bajnok volt. A férfi párosban sokat vártunk az újonnan összeállí­tott Orlowskí — Gergely csehszlovák-magyar kettőstől. Sajnos, még nem ment minden az elképzelések szerint: a szovjet Szarhoja — Burnazjan párossal szemben alul­maradtak. A világbajnok Jónyer — Klampár párosból Klampár Tibor vállsérülése miatt feladta és így nem kis meglepetés született. A kiváló Bengtsson — Johansson kettős ugyanis kemény, ötjátszmás harcban ugyancsak alulmaradt a rámenősen játszó jugoszlávokkal, Karaka- seviccsel és Koszanoviccsal szemben, akik aztán a dön­tőben is kitettek magukért. Már 2:0-ra vezettek a fran­cia Secretin — Blrocheau páros ellen, de végül is a ta­pasztaltabb franciák kerekedtek felül. A női párosban, hasonlóan mint a női csapatverseny­ben, magyar siker született (a döntőben Magos, Szabó — Alexandru, Míhuta (román) 3:1). A vegyespárosban viszont az angolok szerepeltek a legjobban. A nádszál- vékony, jamaikai származású néger fiú, Douglas, part­nernőjével Howarddal, változatos játékkal győzött a döntőben a szovjet Szarhojan, Antonjan kettős ellen. A csehszlovák válogatott szemszögéből nézve, Bir­minghamig bizony még sok a tennivaló. Főleg Orlowski játéka hagy kívánnivalót maga után — egyelőre kö­rülményes az ütéselőkészítése, nem eléggé színes és aránylag bizonytalan a játéka. Hanek Pivec vezetőedző szerint azonban (a férfiakért különben V. Miko fele­lős, a nőket pedig Z. Sváb irányítja) a VB-re előirány­zott terv — legalább egy érem megszerzése — a bra- tislavai bajnokságon látottak alapján ítélve is reális. MAJOR LAJOS ,£Sa Az 1976-os év arany betűkkel íródik be a csehszlovák labda- rúgó-válógetott történetébe. .\z 1975-ös veretlen év után, ami­kor a tekintélyes francia lab­darúgó-szaklap, a France Foot­ball az európai ranglista élére helyezett bennünket, válogatot­tunk tavaly olyan bravúrt haj­tott végre, amelyről álmodni sem mértünk volna; kiváló me­zőnyben, többek közötte világ­bajnoki címet védő NSZK le­győzésével, csodálatos játékkal megnyerték az Európa-bajnok- ságot. S bár az idényzáró mér­kőzésen Hannoverben erősen tartalékos felállításban ugyan­attól a csapattól vereséget szenvedett — amiért a France Football ezúttal a magyar vá­logatottal holtversenyben a második helyre tette — ez mit sem változtat a tényen, hogy Európa-szerte ismét a csehszlo­vák válogatottat tartják konti­nensünk legjobbjának, s Jelie­ket az év legeredményesebb edzőjének. A sors úgy hozta, hogy a döntőt a budai, Hárs-hegyi Bu- dapest-szállóban, külföldi ki­küldetésben egy sereg öntelt, beképzelt nyugatnémet turista társaságában néztük végig. Mondanom sem kell, hogy már előre ittak a 'medve bőrére. Annál nagyobb volt a csalódá­suk, amikor a tizenegyesek el- rúgása után csapatunk átvette a serleget. Ettől kezdve prágai kollégámmal, mi voltunk a leg- ünnepeltebb vendégek az egész szállodában. Minek köszönhető a csehszlo­vák válogatott kitörő sikere? Mindenekelőtt annak, hogy Václav Jeliek és Jozef Vengloá edzők összehoztak egy olyan csa­patot, amelyben az idősebb já­tékosok tapasztalata (gondol­junk csak Viktor ragyogó vé­désére vagy Frantisek Vesel^ mérkőzést eldöntő „beugrásá­ra“ a hollandok elleni mérkő­zés meghosszabbításában) és a fiatalok lendülete és gyorsasá­ga nagyon Jól kiegészítette egy­mást. A csapatban kevés válto­zás történt attól kezdve, hogy 1973. május 27-ón Prágában e- lőször ültek le egymás mellé a kispadra Jeliok és Vengloä edzőik az angolok elleni 1:1 a- rányú döntetlenre végződött mérkőzésen, amelyen elkezdő­dött válogatottunk veretlenségi sorozata. Az edzők akkor sem állították félre a játékost, ha a ligamérkőzésen történetesen nem a legjobb teljesítményt nyújtotta, aki rendszerint azzal Visszapillantás és előretekintés az idénynyitás alkalmából ^ \ A csehszlovák válogatott, amely kivívta az Euröpa- bajnoki elmet. hálálta meg az előlegezett bi­zalmat, hogy a címeres mezben, egyik napról a másikra „meg­táltosodott“. A legtöbb játékos általában-jobban játszott a cí­meres mezben, mint az egyesü­let színeiben. Lélektani szempontból jól ha tott, hogy a csapatban nem vol tak csillagok. Szinte menet köz ben nőttek fel a világ élvona lába olyannyira, hogy a hírne­ves France Football három csehszlovák játékost is (Viktor 3., Ondruá 6., Masn^ 9.) beso­rolt Európa tíz legjobb labda­rúgója közé. A csehszlovák válogatott tel­jesítményét korábban már több­ször elemezték, nehéz lenne valami újat mondani. Foglaljuk talán össze tavalyi győzelmes hadjáratának fontosabb mozza­natait, és vessünk egy pillan­tást a múlt év statisztikájára: Csehszlovákia — Szovjetunió, KoSice 2:2, barát. mérk. Franciaország — Csehszlová­kia, Párizs 2:4, barát. mérk. NDK — Csehszlovákia, Lip­cse 0:0, olimpiai selejtező Csehszlovákia — Ausztria, Bratislava 5:0, o. selejtező Csehszlovákia — Szovjetunió, Bratislava, 2:0, EB-selejtezö Szovjetunió — Csehszlovákia Kijev 2:2, EB-selejtezö Csehszlovákia — Hollandia, Zágráb 3:1, EB-elödöntö Csehszlovákia — NSZK, Bel- grád 2:2, EB-döntő Románia — Csehszlovákia, Bukarest 1:1, barát. mérk. Csehszlovákia — Románia, Prága 3:2, barát. mérk. Csehszlovákia — Skócia, Prá­ga 2:0, VB-selejtezö NSZK — Csehszlovákia, Han­nover 2:0, barát. mérk. A tizenkét mérkőzésen össze­sen 29 játékos szerepelt, egy- gyel több, mint a korábbi év­ben. Mind a 12 mérkőzésen ját­szottak: Gőgh Kálmán (Slo­van), Karol Dobiág (Trnava), Marián Masn? (Slovan) és Zde- nék Nehoda (Dukla). Tizenegy­szer szerepelt a válogatott szí­neiben Anton Ondruä (Slovan). Tavaly hót újonc öltötte magá­ra első ízben a címeres mezt; Frantlgek Kozlnka (Bohemians), Miroslav Stárek (Slávia), Pa- vol Michalik (Ostrava), Jozef Sajánek (Inter), Ján Kozák (Lokomotive), Peter Mráz (In­ter) és Petr Slany (Ostrava). A válogatott 10 csapat játéko­saiból épült fel. Legtöbb játé­kost a Slovan adta (7), továb­bi sorrend: Dukla és Inter (4- -4), Slávia és Ostrava (3-3), Bohemians, VSS és Lokomotive (2-2), Trnava és Brno (1-1). A csapat 24 góljának szerzői: Pa nenka 5, Nehoda és Ondrug 4-4, Dobiáá és Móder 3-3, Mas n^ 2, Svehlík, Petráé és Vese 1-1­Te^napfelőtt mé^kézdődtek az 1. labdarúgó-liga tavaszi 'fordu­lójának küzdelmei. A válogatott játékosai a közelmúltban tér­tek haza a hollandiai Zeistben megtartott előkészületről. Zeist eddig mindig sikert hozott a színeinknek, s a válogatott ed­zői most is elégedettek a csa­pat felkészülésével. A 22 játé­kos között nem volt ott Anton Ondrug, akinek a játékára a Skócia ellen vívott mérkőzésen történt kiállítás után nem szá­míthatnak. A többiek: Viktor, Michalik, Vencel, Bíroá, Pivar- nlik. Dobiág, Dvofák, Jozef Cap- koviő, Jurkemlk, Gőgh, Stam- bacher, Pollák, Kozák, Panen- ka, Móder, Rudolf Svoboda, VJ- zek, Masn^, Nehoda, Gajdügek, Gallis, Svehlfk jó erőnlétről és játéktudásról tettek tanúbizony­ságot. Kíváncsian várjuk a szerep­lésüket, mert a csehszlovák vá­logatottra az idén komoly fel­adatok várnak. A kilenc mér­kőzésből három VB-selejtez6. A válogatott első előkészületi mérkőzését március 23-án játsz- sza Prágában Görögország el­len. Egy héttel később Wrex- hamban lép pályára Wales el­len, VB-selejtezőn. Még az el­ső félévben három barátságos mérkőzésre kerül sor: április 20-án Budapesten Magyaror­szág, május 24-én Bernben Svájc, június 1-én Ostraván Ausztria válogatottja lesz a csehszlovák labdarúgók ellen­fele. A második félévben a két VB-selejtező lesz a figyelem e- lőterében: Szeptember 21-én Glasgowban játszik a csapat Skócia ellen, majd Itthon fo­gadja Wales válogatottját. Köz­ben két előkészítő mérkőzést is játszik hazai pályán: szeptem­ber 7-én Törökország, novem­ber 9-én Magyarország váloga­tottjával. Palágyi t-aios Kt tudja, bányadviiágzását éli már Karol Dobiág, aki is­mét ragyogó formában ját­szik HELEXA felvételei A Konczer—Szőllősy páros eredményeit is. A járási pionír- ház mellett három evezős szak­osztály alakult, s így a kajak- -kenuzást szerető gyerekek jó­val előbb kapcsolatba kerülhet­nek a sportággal. Tizenötödik életévük betöltéséig a Slávia színeiben ismerkedhetnek e sportággal, gyakorolhatnak, ver­senyezhetnek szakképzett edzők jelügyelete alatt. A nyári hó­napokban öröm nézni, hogy gyakran 50—60 pionírkorú ta­nuló is szorgalmasan rójja csó­nakjával az előírt métereket, kilométereket. Sajnálatos, hogy az edzők bi­zony néhány esetben, főleg helyszűke miatt, kénytelenek néhány újabb érdeklődőt el­küldeni. Habár a múlt évben sok változás történt e sportág háza táján, még van megoldás­ra váró feladat elég. Tavaly a helyt Spartak veze­tőségének hatékony támogatá­sával új hajókat vásároltak, és néhány más, égető probléma is megoldódott. Vállalásaik terén is megáll- ták a helyüket a szakosztály tagjai. Túlszárnyalták többek között a tervezett brigádórák számát, és 25 versenyző meg­kapta a rátermettségl verseny bronzfokozatát is. Zolezer László a szerző felvétele Fent: Kjei Johansson Lent: Ilona Uhlíková-Vogtová Az 1976-os esztendő sportsi­kerekben az egyik leggazda­gabb éve volt Komárom sport­életének. Említsünk csupán né hány példát ennek igazolására. Az ökölvívóknak a csehszlovák élvonalba kerülése, vagy a fut­ballcsapat őszi elsősége a di­vízióban olyan ragyogó sport­siker, amellyel már régen nem örvendeztették meg a város sportolót Komárom sportszere­tő lakósait. Külön örvendetes, hogy a múlt évben a kajak-ke­nu szakosztály versenyzői is szép eredményeket értek el mind a hazai, mind a nemzet­közt versenyeken. Nagy László például a Druzs- ba elnevezésű, nem hivatalos junior evezős-világbajnokságon — a K—4-es hajó legénységé­nek tagjaként — a rangos nem­zetközi mezőnyben az előkelő kilencedik helyen végzett. Ez egyébként a szakosztály múlt évi legnagyobb sikere. Eredményes évet zártak A különböző szintű hazai or­szágos versenyeken a kajak- kenu szerelmesei összesen 19 első, 11 második és 8 harma­dik helyet vívtak ki maguknak, ami minden elismerést megér­demel. A szlovákiai bajnok Nagy László két érmén kívül arany- és bronzérmet nyert a szlovákiai diákbajnokságon a Szöllősy-Konczer páros is. Az edzőt tisztet Donudil mér nők és Palhamer elvtárs látja el. A múlt évben ketten szerez ték meg a lU. osztályú edzői képesítést, s így az edzők szá ma négyre emelkedett. A szakosztály életében a múlt év elején lényeges válto­zás történt, ami nagy mérték­ben befolyásolta a versenyzők Ketten a jövő reménységei közül, vös András Tibor és öt-

Next

/
Thumbnails
Contents