Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-18 / 3. szám
10 WILLIAM HENRY DAVIES; A TÉL SZÉPSÉGE Ugye, szép a tavasz, mikor rügy születik, s madár dalol? S ha daluk némul, szép, ugye, nyáron a méh- és vlrágzene? És nem szép, ha elmúlt a nyár, hogy a levél, lehullva már, cipőnk orránál kavarog vagy sarkunkban ireg-forog? Most tél van, beállt a patak: sétálgatok a fák alatt: öles hóban áll mindegyik, odvukban mókus alszik, s bármily kicsiny az ág, a gally, mindent fehér szirom takar. Köszöntelek, tél! Te szépíted, nagy világgá te építed ezt a fát, ötven fekete karját fehérre vonva be, míg a gallyakra millió kis fehér kesztyűt húz a hó. Szahó Lőrinc fordítása KENNETH PATCHEN: \ASTAG A HO Vastag a hó a földön és hull folyton a fény puhán a kedvesem hajára Jó a világ A háború bedöglött. Isten gondol velünk majd. Akt havat teremtett, vár ott, ahol a szerelem. Csak ez, az tébolyult meg. Fehéren úgy mozog az ég, mint vén király aszott keze. Isten gondol velünk majd. Akt megteremtette az eget, tud a mi szerelmünkről. Gyönyörű a földön a hó. Bs önti folyton fényeit az ég puhán a kedvesem hajára. Illyés Gyula fordítása ROBERT FROST: IVAN SUNYIN: TÉLI É.1SZAKA Téli éjszaka, dermedt fénytelen. Halott a hold a messzeségben fenn Szivárvány szélű sápadt gyűrűje fl^el mögém, a tornác mélyibe: árnyamra les, a néma házra és a dérlepett sűrű bozótba néz. Az ablakon még csillámló sugár, de kint a réten farkas-vak homály, míg északról az égregyúlt tüzek ködök pehely fészkéből fénylenek. PUSZTA HEL^ EK Hó hullt és é] hullt, gyorsan suhogott, mezőn, amerre jártam, látva ott a földet majdnem rejtő lágy havat s néhány kilátszó torzsát és gyomot. Az erdő tűri, hogy ez Jut neki. Az állatot vacka melengeti. Szinte hiányzóm, másutt lebegek; magány száll, észrevétlen rejteni. Amlly magányos ez a nagy magány, folyton magányosabb, teljes hiány — tudatlan hó fehére, tisztaság, nincs mit szóljon, szótlanságot csupán. Nem rémítenek néptelen terek, csillagok közti űr, csillagsereg, mert otthonom körül, és bennem Is, szörnyűbb rém ásít: a puszta helyek. Weöres Sándor fordítása Árnyékos kék a bokrok közt a hó. fégpor borítja, szürke takaró. Titokzatos lélegzettől űzött gomolygás száll s én belémerülök. Tompul az árny, a hold mozog tovább, halvány fénye füstként fogja át, és úgy tetszik, egy percre érthetem a foghatatlant, mely e földeken ez Időtlen tájakról füstbe tér, hol óceánok sírja feketéll, hol a jeges Tengelyre lépve fel a jávorszarvas Csillag égre kel, s megsápadt hő szemcséi tükrözik száz színben égő, izzó szarvait. Fodor András fordítása P Ista lelassította lépteit, és befordult egy mellékutcád ba, ahol apja lakott, szülei U” gyanis különváltan éltek. Mäs^ kor egyenesen az apja lakása felé tartott, most viszont a hosszabb utat választotta. Ke^ rülte az emberek tekintetét. Valami leszámolás kínozta. Mint valami nagyon nehéz számtani példa, úgy foglalkoz= tatta kicsiny agyát az a furcsa üzenet. Hiszen ő éppen ezt a- karta apja előtt elhallgatni. Ezt az egész díványügyet, és főleg a fiatal doktor urat, és mindent, ami összefüggést kiizzadott a két dolog között. Mert Pista mostanában talán két hét óta nyugtalanul aludt. S olyankor sok minden motoszkált a fejében. Hirtelen egy éjszaka jutott az eszébe, egy éjszaka a múlt hét elejéről. Egy pad árvult e- lőtte. Odament lassan, és körülnézve, látja-e valaki, óvatosan leült. Megtörölte a szemét, és egyszerre csak látta, hogy könny csillog a kezén, összeszedte magát. Sapkáját letette a padra. Már nagyon élénken emlékezett. A fiatal doktor állott előtte. Pista már nem látta a házakat, a sétáló embereket és az autókat. A nagy lárma dacára, amely előtte véglg- zuhogott, ő csendet, éjjeli csöndet látott. Nappali fényesség helyett egy hálószoba homálya világított. Csupa könny volt a szeme. Fel akart kelni a pádról, de nem tudott. A doktor úr gúnyosan meredt rá, de csak egy pillanatig, nyomban eltűnt a szeme elöl. Hirtelen az édesanyja arca fénylett feléje a nyitott szájával, vakítóan fehér fogaival. Bedugta a fülét, mert mintha nevetés is jött volna Ide. Visszaemlékezett, és úgy találta, hogy akkor csakugyan nevetett az asszony, azon az első éjszakán... Minden összezavarodott a fejében. Felállt a pádról, és megindult. A torony fél tizenkettőt jelzett, és erre meggyorsította lépteit, mert délre már az anyjánál kell lennie ... Egy felé járt, amikor hazajött. Az asszony nyugtalankodott. — Hol Járkálsz? — för- medt rá. — Apa nem akart elSEBESI ERNŐ KAMASZ engedni. Olyan jó volt hozzám, mint még soha — védekezett a fiú, és kezet csókolt az any- ^ jának. Az asszony behozta a levest. Már kanalaztak, amikor az asszony érdeklődni kezdett a részletek Iránt. — Hát mit pieséltél neki? — Mindent. Nagyon örült, hogy eívlttél megnézni a Dró- tostótot, kérdezte, hol Ültünk, mondtam: erkélyülés, bal közép. Azt mondta apa, hogy neki Is nagyon tetszik. — Hogy eívlttelek? — Nem, a Drótostót. Énekelte is nekem, tudod, a második felvonásból. —- Tovább — szólt közbe újból az asszony. — Nincs tovább. — És vígan kanalazta a levest. — Mit kérdezett még? — érdeklődött az asszony. — Semmit. Mindig csak én beszéltem. Megnézte a harisnyáimat, elmondtam, hogy minden délután késő estig te stoppolod a zoknimat, a legkisebb lyukacsikákat is. Nagyon örült neki, és adott harminc koronát új zoknira. — A fiú kivette a pénzt és az anyja felé tartotta telkes mozdulattal. — Ma- muska, ezt a harminc koronát neked adom. — Zoknira? Te csacsi! —és nevetni próbált az asszony. — Nem zoknira. Harisnyára. Selyemharisnyára, olyan finomra, átlátszóra. A főtéren láttam ilyeneket. — A kirakatban? — kérdezte az asszony. — Nem. A nőkön. A lábukon. — És lesütötte a szemét. — Csak tartsd meg magadnak, Pista. Nekem nem kell. Az asszony kiment, és Pista zsebre vágta a pénzt. Párolgó húst hozott be az asszony. Leült és nézte a kisfiút, aki még mindig lesütött szemmel ült a helyén. — Egyél, Pista — biztatta az asszony. — Nem tudok. Elrontottam a gyomrom a cukortól, amit apa adott. — Minek ettél annyit? Hát ha nem eszel, feküdj le a díványra. Pista felkelt, és a dívány felé tartott. Erről a díványról eszébe jutott az asszonynak az Üzenet. — Pista, no és mit szólt a- pád a díványhoz, hogy ki kellett javítani a szobaúr miatt? — Ezt nem mondtam. — Elfelejtetted átadni az ü- zenetet? — Nemi — Miért nem mondtad el? — Csak. — De miért nem? Nem értem. Ml van veled. Beteg vagy? — Nemi — Miért nem szóltál erről? — ,Nem akartam erről szólni Már akkor megfogta a fiút, és megrázta a kabátjánál fogva. — És miért nem akartál? — A szemébe nézett a fiúnak. Soha nem látott tűz lobogott tel benne. Az asszony hirtelen érezte, hogy mélyen elpirul. Égni kezdett az arca, a tűz átterjedt a testére, végül az ujjaira. Hirtelen felvillant előtte az az éjszaka, amikor Pista nyugtalanul aludt, és a doktor úr abban a szobában ... Nem tudta végiggondolni. Elengedte a fiút, és Jobb kezével éles pofont csattantott a fiú arcára. — Majd a jövő hónapban megmondod, te bitang. A fiú már négy hónapja nem kapott verést. Erre emlékezett az asszony. Akkor nagyon sírt egy ilyen pofon miatt. Most állt, és csaknem mosolygott a fiú. De az a mosoly nem a megrögzött gonoszság mosolya volt, valami magasabb helyről jövő és megbocsátó fölény é- gett a pofon helyén. Az asz szony zavarba jött. A fiú szótlanul elkapta anyja kezét, és forrón,, könnyesen megcsókolta. Aznap este a fiú korán lefeküdt. A leckét szorgalmasan átnézte. Az asszony Is Idő előtt tért nyugovóra. Éjfél körül a kisfiú felült az ágyában. U- gyanaz a pizsama és félcipő villant tel előtte. Az anyja éppen búcsúzott a doktor úrtól. A doktor úr lábujjhegyen kiment a hálóból, erre az asz- szony meggyújtotta a kis villanyt az éjjeliszekrényen, és olvasni próbált. A kisfiú most lement az ágyról, nagyon lassan közeledett az anyja felé, és valami síró és nevető hangon, végtelenül szelíd bájjal motyogta: — Mamuska, ne haragudj, a kár agyonüthetsz engem, de én a jövő hónapban sem fogom megmondani... Az asszony rámeredt. — Pista, te biztosan lázas vagy — dadogta őrült zavarában. SEBES! ERNŐ a két világháború közti csehszlovákiai magyar irodalom ismert alakja, egyformán tevékeny volt a novellat- rásban, versben, drámában, műfordításban. 1893-ban született és 1944-beit halt meg a mauthauseni haláltáborban.
