Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1977-06-28 / 26. szám
10 iw DÉNES GYÖRGY VERSEI: Ügy vágytam én ügy vágytam én a boldogságra, mint pelybes levélke az ágra, hogy kék napfényben lebegve, tágan nézelédjék a világban, érezvén szellők jólzét, a föld langyos leheletét, szürcsölve harmatot az éjben, bóbiskolni szelíd ölében. Ég veled Szülötáj, ég veledi Karsztos hegyek, erdők bűs homálya Gg veled, Sajó sokrétű ága s te, üde völgy; mcgárvult arcod ott hordom én, ahol a s^^lv sajog s idézem hosszú éjeken; l'űjja el búmat igéző hajnalod, maradj, ki voltál; dajkaénekem Vigasz Egy vigasz van, ami engem megtart minden félelemben, egy szál gyertya fénye árnya, holt anyámnak arca mása, ahogy szertefoszlott bennem s életemmel elkevertem, s ahogy nőtt megint belőlem hunynl-ragyognl Időtlen, M i újság odafenn? — kérdezte a pilóta. >- De kíváncsiak ezek a repülősök, — dörmőgte az orra alatt Dvorak? meteorológus és kiterítette a pultra a meteorológiai térképet. — Nézzél A mentőpilóta ráhajolt a vastag és vékony vonalakkal telerajzolt térkép re. A vonalak a légáramlást ábrázolták. — Az időjárás nem a legjobb, de repülni azért tehet. Egy kicsit majd meghlntáztatja magát. — Maga már a második, aki a hln- táztatással ijesztget, morogta a mentőpilóta. — Telefonálhatok? Fölvette a kagylót és hívta a műszerészt: — Készítse el a gépet, bét perc múlva a legszívesebben már a teve- gőbén lennék. A meteorológus megfogta a pilótát és újra a térképhez húzta. — Prlvlgyét kerülje el! — tanácsolta jóindulatúlag. — Miért, nem szimpatikus magának Prlvlgye? — Ma határozottan nem tetszik nekem. Mint meteorológusnak, komoly kifogásaim vannak ellene. — Sebesültet szállítok. A legrövidebb léglúton kell eljutnom Kassára. — Hl viharba kerül, két életet kockáztat még akkor is, ha a magáét nem számítom A mentőpilóta bedugta a táskájába a repülőnaplót és Intett. — Fanatikus — Ingatta a fejét Dvorsk?. — Mindig jobban bízik a szimatjában, mint a meteorológusokban. A mentőpilóta akkor ért a hangárokhoz, amikor a műszerészek már tolták ki a kifutópályára az L—200-t. Egy perc múlva megérkezett a benzinpumpához a mentőautó. Az orvos kiugrott az autóból és intett a pilótának. — Indulhatunk? — Várjanak a pumpánáll Odagurulok a repülővel. Aztán a műszerészhez fordult: — Remélem, hogy a masina rendben van. — Mint az óra. — Üzemanyag? — Torkig. A pilóta magára csapta az ajtót. A műszerész odaállt a légcsavarok elé és hallgatta a motorok búgását Aztán felemelte a kezét és kiegyenesítette a hüvelykujját. Minden a legnagyobb rendben. Az El készázas kitutott a benzlnkút- hoz, A pilóta látta, hogy a két mentős kihúzza a mentőből a hordágyat, amelyen fehér lepedőbe csavart ember feküdt Nohát, lesz nekem megint egy uta som, gondolta a pilóta és majdnem a hordágy mellett állt meg a men- tbrepülövel Majd leszállt és segített az orvosnak és a mentősöknek a hát só ülésre tenni a pácienst. — Maga Is velünk tart? — kérdez te az orvost. — Mindenképpen! A szerencsétlen összezsugorodott az ülésen és az orvos odaült mellé. — Mi történt vele? — kérdezte a pilóta és az egyik kezével magára e- rösítette a mentőövet. Padlógumlt ragasztott a konyhában és rágyújtott egy cigarettára. — Nagy tűzijáték lehetettl — Kiröpült az ablakon, és egy fa alatt találtak rá. Harmadfokú égési sebei vannak. A férfi most keservesen felnyögött Kimondhatatlanul é gett a teste Az orvos nyugtatta. iVAN SZABÓ fiatal szlovák prózairó. 1939-ben születeti Leopoldovban. Xaniilmányait a Nitrai Pedagógiai Főiskolán végezte, 'kósóbb újságíró leli és Jelenleg a Zivol cimn szlo vák képusiáp niiinkalársa. Írásának egy részletéi a Smena Kiadóvállalatnál megjeleni Otthon (Dumái című halai szlo vák költők és prczaírök 1976-ns antolt>.giájából váli'sziotluk. IVAN SZABÖ Mian^E A mentőpilóta fülére tette a kagylókat, s utána már nem hallotta a férfi jajgatását. Gázt adott és felbúgtak a motorok. — Hívom a tornyot. Itt Ottakár — Károly — Rezső — Ferenc — Zsu- zsánna — mentő... — beszélt a mikrofonba. — Itt a torony, itt a torony, hallom, — hangzott a diszpécser hangja. — Rendkívüli repülőút Kassára. Kérek utasítást. — Kigördülhet a nulla négyes kifutópályára. Repülési magasság: Kétezerszáz méter. Meghallgatta még a szél sebességéről és a légáramlásról szőlő adatokat. — A repülést engedélyezem. Indulhat ... A futöjármü huppant egyet a betonszőnyegen, és a repülő elszakadt a földtől. Ettől a pillanattól már nem érzékelte sem az orvos, sem pedig a beteg jelenlétét. — Felszálltam a nulla négyes kifutópályáról. A magasságmérő nemsokára ezerszáz métert mutatott. A repülőtér mélyen alattuk maradt, a felhők fehér tejében úsztak. Végre kiegyenesítette a repülőt. A magasságmérőn kiugiott a 2100-as számjegy. Most már csak a magasságot kell tartani. Hátrafordult. Mit csinálnak az u- tasok? Az orvos odahajolt hozzá, és valamit kiáltott. Nem értette, ezért levette a füléről a kagylót. — Meddig leszünk a levegőben? — Száztíz percig. — Súlyos az állapota — mutatott az orvos a betegre. — Alig érzékelem a pulzusát. — Ebben a tejben nem lehet gyorsabban repülni. Nagyon erős a légáramlás is. Ismét feltette a kagylót, és mégiscsak megpróbált gyorsabban repülni Érezte, ahogy belefúródik a repülőgép a felhőkbe, és a szárny egyre e- rösödö remegését. Nem, ez így még sem fog menni, gondolta. A légáramlás váltakozása meglehetősen erős volt: Levette a gázt, a motorok megnyugodtak. Pár perc múlva kitisztult az ég, de csak rövid Időre Nemsokára rá egy magas felhőfal tűnt fel előtte. A légcsavarok úgy faldostak belőle, mint a cukorvattából. A percek gyorsan múltak. Űgv látom Prlvlgye felett vagyunk.-gondolta a pilóta ős arra törekedett, hogy a felszakadozó felhők között lenézzen a földre. Ezek a meteorológusok mindig csak fecsegnek. Még- hogy Prlvlgye felett vihar lesz ... — Hol lehetünk? — kérdezte hátulról az orvos. — Átrepültünk Prlvlgye fölött. Hogyan van a beteg? — Az állapota változatlan. — A pilóta rámeresztette a szemét a műszerfalra és figyelte a mutatókat, amelyeken kigyulladt a zöld tény. A gép hirtelen megingott és elől égő csík szelte át a felhőket. — Ml volt ez? — kéidezte az orvos. — Villám, — válaszolt nyugodtan a pilóta. — Veszélyes? — tudakolta az orvos. — Gondolom a repülőre nézve. A pilóta nem akarta megijeszteni: — Nem Isi Mégiscsak Igazuk volt ezeknek a fránya meteorológusoknak, adott lélekben Igazat nekik, és nézte a sűrű felhők közt cikázó villámokat. — Vihar? . — Vihar! És akkor eszébe jutott a reggeli íátyolfelhővel takart égbolt. Egészen ártatlannak tűntek, mintha csak szét szórt pelyhek lebegtek volna az égbolton. Aztán csakhamar átváltoztak vastag rongydarabokká, és apró kis tornyocskák nőttek ki belőlük A cseppköbarlangok cseppköveit juttatták az eszünkbe És ahhoz nem kell, hogy az ember pilóta vagy meteorológus legyen, hogy tudja, az ilyen felhők vihart hoznak, gondolta, és lélekben az órákat szá molta. A vihar úgy tíz, tizenkét óra múlva tör ránk azután, hogy azok a cseppköbarlangl játékok megkezdőd nek az égen. Az óra tizenhét éra és néhány percet mutatott! Viszont szerinte a vl harnak csak azután kellett volna megérkeznie, amikor már a kassal repülőtér szolgálati helyiségében ül. A mentőpilóta összeráncolta a homlokát. Mitévő legyen az ember? A viharfelhőt már nem tudta kikerülni. A viharfelhő olyan szerzet, a- mely nagy magasságokba nyúlik. És a felhő felett repülni egy ilyen kis repülőnek, az már az erején felüli. — Leereszkedem — jelentette ki majdnem hangosan. — Mit mondott? — kérdezősködött az orvos, aki most gyakrabban nézte a felhőket, mint a beteget. Lehet egy kicsit félt Is. — Nem szóltam semmit — füllentett a pilóta, aztán gondolkodott: Még két perc van addig, amíg be kell jelentkeznem az ellenörzőállomá- son. Magasságváltoztatást kérek .. A két perc hihetetlen soká múlt csak el. — Itt Ottakár — Károly — Ferenc — Zsuzsanna — hívta a pilóta az ellenőrzőállomást. Az adóból azonban csak sercegést lehetett hallani. Aztán még az is elmaradt. Biztos alszanak. Haragudott és jobban be akarta állítani az adót. Ismét megszólalt benne az .éles sercegés, majd pedig maradt az állandó súgás. — Itt Ottakár — Károly — Ferenc ... A pilóta hangja elhalt a sűrű felhőfalon. Nincs semmi összeköttetésem a földdel, szaladt át az agyán, és ekkor már nem kételkedett abban, hogy viharba került. A műszerfal műszerei nem fogadtak szót, az Irányító kar meg olyan merev volt, mint a ke- méúyedő betonba szúrt lapát nyele. Repülős ábc: Minden valamirevaló pilóta tudja, hogy a viharfelhőt el kell kerülni. De a felhők kiszámíthatatlanok. Felfújódnak és felfújt orcával úsznak az égen. Ügy és oda, ahova nekik tetszik. Ezért aztán a meteorológusok sem találnak bele mindig a feketébe ... No, hogy vannak az utasok? — jutott az eszébe az orvos és a sebesült. Visszafordult: — Minden rendben? — És magánál? — Viharba kerültünk, — mondta szárazán — de remélem, hogy nem a viharfelhő kellős közepén repülünk. — Ez rossz lenne? — Már az Is rossz, hogy viharba kerültünk — vallotta be őszintén. Az orvos elfehéredett és megkapaszkodott az előtte lévő ülésben: — Kimászunk belőle? A pilóta megpróbált mosolyogni: — Eddig még mindig kimásztam az ilyesmiből. Egyszercsak a repülő zuhanni kezdett, elvesztette a magasságot és a pilóta tehetetlen volt a zuhanással szemben, örvénybe kerültek, és az könyörtelenül lerántotta a föld felé. Gondolkodott, hogy mit Is kell hasonló helyzetben tenni. Meg arra is gondolt, hogy mit meséltek ezekről a helyzetekről a pilótatársai. „Ne pró báld mindenáron kiegyenlíteni vihar ban a repülöd szárnyát!“ — hangsú lyozta valamikor a barátja, egy be repülő pilóta Helyes, köszönöm a jő tanácsodatl — mormogta magában Teoretikusan tehát minden világos Érezte, hogy a gépe jobb oldalra for dúlt. Aztán zuhant és megint balra fordult. J61 van, csak hadd táncoltassanak bennünket az, elemek, gondolta. Szabad egy táncra, viharlány? De nagyon veszélyes tánc volt. Egy pléhdarabot dobáltak az elemek a végtelen ’ légtn'n.gerben. Tudatnom kell az elleuőrzőállomás- sal, hogy viharba kerültem, minden áron létre kell hoznom az összeköttetést. Ismét bekapcsolta az adót Az most sem fogadott szót A lé.gkör ropo gott, zúgott a villanykisülésektöl. A műláthatár gömbalakú domborművét nézte. Ez volt most az egyetlen meg bízható barátja. Eszébe Idézte a viharban adódható százfajta veszélyt. A villám megrongálhatja az antennát, tönkreteheti az iránytűt, a magasságmérőt... A légáramlás még kezelhetetlenebbé tette a repülőt. Jő idő óta törte már magának az utat a villamossági energiával telített felhőkön keresztül? A barna massza gomolyagal az ablakokhoz és a légcsavarokhoz csapódtak. Az üveget megülték az apró esőcseppek. A látótávolság körülbelül húsz méter. Meg kell tartanom a magasságot, jutott az eszébe és a magasságmérőre meresztette a szemét. A magasságmérő ezerkétszáz métert mutatott. Majdnem ezer méterrel voltak alacsonyabban mint a megadott magasság. Ojabb légitámadás. A -pilöta a vállán érezte az orvos erős szorítását. — Nagyon rosszul van — mondta — fulladozik. — Alkalmazza az oxigénkészüléket — tanácsolta a pilóta — odaadom magának. A pilöta előhúzta az oxigénkészU- léket. Mindig magával hordta. Az orvos megpróbálta a betegre erőszakolni a készülékhez tartozó álarcot. -Az hörgött és fel akart emelkedni az ülésen. — lobban van? — kérdezte a pilóta. — A legszívesebben már a földön lennék, — mondta az orvos és ellenőrizte a sebesült szívverését. Tudja, hogy hol vagyunk jelenleg? — Körülbelül — füllentett a pilóta. — A rádió nem fogadott szót, de az Idő szerint... — Örökkévalóságig tart ez a repülés — panaszkodott az orvos. — Nyolcvankét perc .. Pontosan. A pilóta most elképzelte az ellenőrző állomáson lévő riadót. Húsz perce, hogy be kellett volna jelentkeznie, de mit csinálhatott? Azt már nem Is bánta, hogy nem repül a megadott magasságban... De ez így viszont nagyon veszélyes ... Nem, a veszélyre most még gondolnia sem szabad. Embert szállít, itt görnyed mögötte az ülésen és azt reméli, hogy segítenek rajta... A mentőpilóta kétszeresen felelős. Felelős magáért és az utasaiért isi Mit Is szoktak mondani a viharról? Jutott az eszébe tanító mesterének a szava és lélekben úgy idézte, mintha Imát mondana: „A szél és a felhők nagy csapás a pilótára nézve. Torkig leszel velük-te Is. De jusson az eszedbe, hogy a többiek Is meg- birkőztak velük. Te Is egy legyél kö- zülükl“ — A pulzusa már egyenletesebb — figyelmeztette az orvos — leveszmn az oxigénkészüléket. — És ön hogy érzi magát? — Nincs most Idő arra, hogy az érzéseinkről áradozzunk. — Igaza van De nézze csak — mo- solyodott el a pilöta — látia a felhők között azt a lyukat? Úgy néz ki, mint egy nagy tölcsér. — Besüt rajta a nap — Egyszer megesett velem, hogy hasonló sűrű felhőbe kerültem, és akkor megláttam magam előtt egy csapat seregélyt Akkor a seregélyek ugyanilyen tölcsérbe ereszkedtek le, mint amilyen ez Itt. A pilóta meghúzta az Irányítőkart, és a repülő lehajtotta a fejét, A szárnyak egyenletesen rezegtek. A folt egyre nőtt a felhők között, s egyszercsak már benne voltak. — Sikerült? — kérdezte az orvos. — Ügy látszik! — válaszolta a pilóta. Németh István fnrdftása
