Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1977-06-28 / 26. szám

10 iw DÉNES GYÖRGY VERSEI: Ügy vágytam én ügy vágytam én a boldogságra, mint pelybes levélke az ágra, hogy kék napfényben lebegve, tágan nézelédjék a világban, érezvén szellők jólzét, a föld langyos leheletét, szürcsölve harmatot az éjben, bóbiskolni szelíd ölében. Ég veled Szülötáj, ég veledi Karsztos hegyek, erdők bűs homálya Gg veled, Sajó sokrétű ága s te, üde völgy; mcgárvult arcod ott hordom én, ahol a s^^lv sajog s idézem hosszú éjeken; l'űjja el búmat igéző hajnalod, maradj, ki voltál; dajkaénekem Vigasz Egy vigasz van, ami engem megtart minden félelemben, egy szál gyertya fénye árnya, holt anyámnak arca mása, ahogy szertefoszlott bennem s életemmel elkevertem, s ahogy nőtt megint belőlem hunynl-ragyognl Időtlen, M i újság odafenn? — kérdezte a pilóta. >- De kíváncsiak ezek a re­pülősök, — dörmőgte az orra alatt Dvorak? meteorológus és kiterítette a pultra a meteorológiai térképet. — Nézzél A mentőpilóta ráhajolt a vastag és vékony vonalakkal telerajzolt térkép re. A vonalak a légáramlást ábrázol­ták. — Az időjárás nem a legjobb, de repülni azért tehet. Egy kicsit majd meghlntáztatja magát. — Maga már a második, aki a hln- táztatással ijesztget, morogta a men­tőpilóta. — Telefonálhatok? Fölvette a kagylót és hívta a mű­szerészt: — Készítse el a gépet, bét perc múlva a legszívesebben már a teve- gőbén lennék. A meteorológus megfogta a pilótát és újra a térképhez húzta. — Prlvlgyét kerülje el! — taná­csolta jóindulatúlag. — Miért, nem szimpatikus magá­nak Prlvlgye? — Ma határozottan nem tetszik ne­kem. Mint meteorológusnak, komoly kifogásaim vannak ellene. — Sebesültet szállítok. A legrövi­debb léglúton kell eljutnom Kassára. — Hl viharba kerül, két életet koc­káztat még akkor is, ha a magáét nem számítom A mentőpilóta bedugta a táskájába a repülőnaplót és Intett. — Fanatikus — Ingatta a fejét Dvorsk?. — Mindig jobban bízik a szimatjában, mint a meteorológusok­ban. A mentőpilóta akkor ért a hangá­rokhoz, amikor a műszerészek már tolták ki a kifutópályára az L—200-t. Egy perc múlva megérkezett a ben­zinpumpához a mentőautó. Az orvos kiugrott az autóból és intett a piló­tának. — Indulhatunk? — Várjanak a pumpánáll Odaguru­lok a repülővel. Aztán a műszerészhez fordult: — Remélem, hogy a masina rend­ben van. — Mint az óra. — Üzemanyag? — Torkig. A pilóta magára csapta az ajtót. A műszerész odaállt a légcsavarok elé és hallgatta a motorok búgását Aztán felemelte a kezét és kiegyene­sítette a hüvelykujját. Minden a leg­nagyobb rendben. Az El készázas kitutott a benzlnkút- hoz, A pilóta látta, hogy a két men­tős kihúzza a mentőből a hordágyat, amelyen fehér lepedőbe csavart em­ber feküdt Nohát, lesz nekem megint egy uta som, gondolta a pilóta és majdnem a hordágy mellett állt meg a men- tbrepülövel Majd leszállt és segített az orvosnak és a mentősöknek a hát só ülésre tenni a pácienst. — Maga Is velünk tart? — kérdez te az orvost. — Mindenképpen! A szerencsétlen összezsugorodott az ülésen és az orvos odaült mellé. — Mi történt vele? — kérdezte a pilóta és az egyik kezével magára e- rösítette a mentőövet. Padlógumlt ragasztott a konyhában és rágyújtott egy cigarettára. — Nagy tűzijáték lehetettl — Kiröpült az ablakon, és egy fa alatt találtak rá. Harmadfokú égési sebei vannak. A férfi most keser­vesen felnyögött Kimondhatatlanul é gett a teste Az orvos nyugtatta. iVAN SZABÓ fiatal szlovák prózairó. 1939-ben születeti Leopoldovban. Xaniilmányait a Nitrai Pedagógiai Főiskolán végezte, 'kósóbb újságíró leli és Jelenleg a Zivol cimn szlo vák képusiáp niiinkalársa. Írásának egy részletéi a Smena Kiadóvállalatnál megjeleni Otthon (Dumái című halai szlo vák költők és prczaírök 1976-ns antolt>.giájából váli'sziotluk. IVAN SZABÖ Mian^E A mentőpilóta fülére tette a kagy­lókat, s utána már nem hallotta a férfi jajgatását. Gázt adott és felbúg­tak a motorok. — Hívom a tornyot. Itt Ottakár — Károly — Rezső — Ferenc — Zsu- zsánna — mentő... — beszélt a mik­rofonba. — Itt a torony, itt a torony, hal­lom, — hangzott a diszpécser hang­ja. — Rendkívüli repülőút Kassára. Ké­rek utasítást. — Kigördülhet a nulla négyes ki­futópályára. Repülési magasság: Két­ezerszáz méter. Meghallgatta még a szél sebességé­ről és a légáramlásról szőlő adato­kat. — A repülést engedélyezem. Indul­hat ... A futöjármü huppant egyet a be­tonszőnyegen, és a repülő elszakadt a földtől. Ettől a pillanattól már nem érzékelte sem az orvos, sem pedig a beteg jelenlétét. — Felszálltam a nulla négyes ki­futópályáról. A magasságmérő nemsokára ezer­száz métert mutatott. A repülőtér mé­lyen alattuk maradt, a felhők fehér tejében úsztak. Végre kiegyenesítette a repülőt. A magasságmérőn kiugiott a 2100-as számjegy. Most már csak a magas­ságot kell tartani. Hátrafordult. Mit csinálnak az u- tasok? Az orvos odahajolt hozzá, és vala­mit kiáltott. Nem értette, ezért le­vette a füléről a kagylót. — Meddig leszünk a levegőben? — Száztíz percig. — Súlyos az állapota — mutatott az orvos a betegre. — Alig érzéke­lem a pulzusát. — Ebben a tejben nem lehet gyor­sabban repülni. Nagyon erős a légá­ramlás is. Ismét feltette a kagylót, és mégis­csak megpróbált gyorsabban repülni Érezte, ahogy belefúródik a repülő­gép a felhőkbe, és a szárny egyre e- rösödö remegését. Nem, ez így még sem fog menni, gondolta. A légáramlás váltakozása meglehetősen erős volt: Levette a gázt, a motorok megnyugodtak. Pár perc múlva kitisztult az ég, de csak rövid Időre Nemsokára rá egy ma­gas felhőfal tűnt fel előtte. A légcsa­varok úgy faldostak belőle, mint a cukorvattából. A percek gyorsan múl­tak. Űgv látom Prlvlgye felett vagyunk.-gondolta a pilóta ős arra törekedett, hogy a felszakadozó felhők között le­nézzen a földre. Ezek a meteoroló­gusok mindig csak fecsegnek. Még- hogy Prlvlgye felett vihar lesz ... — Hol lehetünk? — kérdezte há­tulról az orvos. — Átrepültünk Prlvlgye fölött. Ho­gyan van a beteg? — Az állapota változatlan. — A pilóta rámeresztette a sze­mét a műszerfalra és figyelte a mu­tatókat, amelyeken kigyulladt a zöld tény. A gép hirtelen megingott és elől égő csík szelte át a felhőket. — Ml volt ez? — kéidezte az or­vos. — Villám, — válaszolt nyugodtan a pilóta. — Veszélyes? — tudakolta az or­vos. — Gondolom a repülőre nézve. A pilóta nem akarta megijeszteni: — Nem Isi Mégiscsak Igazuk volt ezeknek a fránya meteorológusoknak, adott lé­lekben Igazat nekik, és nézte a sű­rű felhők közt cikázó villámokat. — Vihar? . — Vihar! És akkor eszébe jutott a reggeli íátyolfelhővel takart égbolt. Egészen ártatlannak tűntek, mintha csak szét szórt pelyhek lebegtek volna az ég­bolton. Aztán csakhamar átváltoztak vastag rongydarabokká, és apró kis tornyocskák nőttek ki belőlük A cseppköbarlangok cseppköveit juttat­ták az eszünkbe És ahhoz nem kell, hogy az ember pilóta vagy meteorológus legyen, hogy tudja, az ilyen felhők vihart hoznak, gondolta, és lélekben az órákat szá molta. A vihar úgy tíz, tizenkét óra múlva tör ránk azután, hogy azok a cseppköbarlangl játékok megkezdőd nek az égen. Az óra tizenhét éra és néhány per­cet mutatott! Viszont szerinte a vl harnak csak azután kellett volna megérkeznie, amikor már a kassal repülőtér szolgálati helyiségében ül. A mentőpilóta összeráncolta a hom­lokát. Mitévő legyen az ember? A viharfelhőt már nem tudta kike­rülni. A viharfelhő olyan szerzet, a- mely nagy magasságokba nyúlik. És a felhő felett repülni egy ilyen kis repülőnek, az már az erején felüli. — Leereszkedem — jelentette ki majdnem hangosan. — Mit mondott? — kérdezősködött az orvos, aki most gyakrabban néz­te a felhőket, mint a beteget. Lehet egy kicsit félt Is. — Nem szóltam semmit — füllen­tett a pilóta, aztán gondolkodott: Még két perc van addig, amíg be kell jelentkeznem az ellenörzőállomá- son. Magasságváltoztatást kérek .. A két perc hihetetlen soká múlt csak el. — Itt Ottakár — Károly — Ferenc — Zsuzsanna — hívta a pilóta az el­lenőrzőállomást. Az adóból azonban csak sercegést lehetett hallani. Az­tán még az is elmaradt. Biztos alszanak. Haragudott és job­ban be akarta állítani az adót. Is­mét megszólalt benne az .éles serce­gés, majd pedig maradt az állandó súgás. — Itt Ottakár — Károly — Fe­renc ... A pilóta hangja elhalt a sűrű fel­hőfalon. Nincs semmi összeköttetésem a föld­del, szaladt át az agyán, és ekkor már nem kételkedett abban, hogy vi­harba került. A műszerfal műszerei nem fogadtak szót, az Irányító kar meg olyan merev volt, mint a ke- méúyedő betonba szúrt lapát nyele. Repülős ábc: Minden valamirevaló pilóta tudja, hogy a viharfelhőt el kell kerülni. De a felhők kiszámíthatatlanok. Felfújódnak és felfújt orcával úsznak az égen. Ügy és oda, ahova nekik tetszik. Ezért aztán a meteorológu­sok sem találnak bele mindig a fe­ketébe ... No, hogy vannak az utasok? — ju­tott az eszébe az orvos és a sebesült. Visszafordult: — Minden rendben? — És magánál? — Viharba kerültünk, — mondta szárazán — de remélem, hogy nem a viharfelhő kellős közepén repülünk. — Ez rossz lenne? — Már az Is rossz, hogy viharba kerültünk — vallotta be őszintén. Az orvos elfehéredett és megka­paszkodott az előtte lévő ülésben: — Kimászunk belőle? A pilóta megpróbált mosolyogni: — Eddig még mindig kimásztam az ilyesmiből. Egyszercsak a repülő zuhanni kez­dett, elvesztette a magasságot és a pilóta tehetetlen volt a zuhanással szemben, örvénybe kerültek, és az könyörtelenül lerántotta a föld felé. Gondolkodott, hogy mit Is kell ha­sonló helyzetben tenni. Meg arra is gondolt, hogy mit meséltek ezekről a helyzetekről a pilótatársai. „Ne pró báld mindenáron kiegyenlíteni vihar ban a repülöd szárnyát!“ — hangsú lyozta valamikor a barátja, egy be repülő pilóta Helyes, köszönöm a jő tanácsodatl — mormogta magában Teoretikusan tehát minden világos Érezte, hogy a gépe jobb oldalra for dúlt. Aztán zuhant és megint balra fordult. J61 van, csak hadd táncoltassanak bennünket az, elemek, gondolta. Sza­bad egy táncra, viharlány? De nagyon veszélyes tánc volt. Egy pléhdarabot dobáltak az elemek a végtelen ’ légtn'n.gerben. Tudatnom kell az elleuőrzőállomás- sal, hogy viharba kerültem, minden áron létre kell hoznom az összeköt­tetést. Ismét bekapcsolta az adót Az most sem fogadott szót A lé.gkör ropo gott, zúgott a villanykisülésektöl. A műláthatár gömbalakú domborművét nézte. Ez volt most az egyetlen meg bízható barátja. Eszébe Idézte a viharban adódható százfajta veszélyt. A villám megron­gálhatja az antennát, tönkreteheti az iránytűt, a magasságmérőt... A légáramlás még kezelhetetleneb­bé tette a repülőt. Jő idő óta törte már magának az utat a villamossági energiával telített felhőkön keresztül? A barna massza gomolyagal az ab­lakokhoz és a légcsavarokhoz csa­pódtak. Az üveget megülték az apró esőcseppek. A látótávolság körülbelül húsz mé­ter. Meg kell tartanom a magasságot, jutott az eszébe és a magasságmé­rőre meresztette a szemét. A magasságmérő ezerkétszáz mé­tert mutatott. Majdnem ezer méter­rel voltak alacsonyabban mint a meg­adott magasság. Ojabb légitámadás. A -pilöta a vállán érezte az orvos erős szorítását. — Nagyon rosszul van — mondta — fulladozik. — Alkalmazza az oxigénkészüléket — tanácsolta a pilóta — odaadom ma­gának. A pilöta előhúzta az oxigénkészU- léket. Mindig magával hordta. Az or­vos megpróbálta a betegre erőszakol­ni a készülékhez tartozó álarcot. -Az hörgött és fel akart emelkedni az ülé­sen. — lobban van? — kérdezte a piló­ta. — A legszívesebben már a földön lennék, — mondta az orvos és ellen­őrizte a sebesült szívverését. Tudja, hogy hol vagyunk jelenleg? — Körülbelül — füllentett a piló­ta. — A rádió nem fogadott szót, de az Idő szerint... — Örökkévalóságig tart ez a re­pülés — panaszkodott az orvos. — Nyolcvankét perc .. Pontosan. A pilóta most elképzelte az ellen­őrző állomáson lévő riadót. Húsz perce, hogy be kellett volna je­lentkeznie, de mit csinálhatott? Azt már nem Is bánta, hogy nem repül a megadott magasságban... De ez így viszont nagyon veszélyes ... Nem, a veszélyre most még gon­dolnia sem szabad. Embert szállít, itt görnyed mögötte az ülésen és azt reméli, hogy segítenek rajta... A mentőpilóta kétszeresen felelős. Fele­lős magáért és az utasaiért isi Mit Is szoktak mondani a viharról? Jutott az eszébe tanító mesterének a szava és lélekben úgy idézte, mint­ha Imát mondana: „A szél és a fel­hők nagy csapás a pilótára nézve. Torkig leszel velük-te Is. De jusson az eszedbe, hogy a többiek Is meg- birkőztak velük. Te Is egy legyél kö- zülükl“ — A pulzusa már egyenletesebb — figyelmeztette az orvos — leveszmn az oxigénkészüléket. — És ön hogy érzi magát? — Nincs most Idő arra, hogy az érzéseinkről áradozzunk. — Igaza van De nézze csak — mo- solyodott el a pilöta — látia a fel­hők között azt a lyukat? Úgy néz ki, mint egy nagy tölcsér. — Besüt rajta a nap — Egyszer megesett velem, hogy hasonló sűrű felhőbe kerültem, és akkor megláttam magam előtt egy csapat seregélyt Akkor a seregélyek ugyanilyen tölcsérbe ereszkedtek le, mint amilyen ez Itt. A pilóta meghúzta az Irányítőkart, és a repülő lehajtotta a fejét, A szár­nyak egyenletesen rezegtek. A folt egyre nőtt a felhők között, s egy­szercsak már benne voltak. — Sikerült? — kérdezte az orvos. — Ügy látszik! — válaszolta a piló­ta. Németh István fnrdftása

Next

/
Thumbnails
Contents